Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-19 / 272. szám
4P KINCSKERESŐ SZOMBAT, 1994. NOV. 19. Bemutatom a tantermemet Minden évben másik tanterembe költözünk, és minden évben mindig a mienké mind közül a legrondább. A tanító bácsi azt mondta, hogy <3 az oka, mégse tehet semmit. Ő mindent elmond nekünk, nincsenek előttünk titkai, azt is elmondta, miért ő az oka. Elmondta, hogy év elején, amikor osztják az osztálytermeket, a tanáriban elszabadul a pokol. Mindenki a legszebb és legújabb termet akarja, főleg az öreg tanító nénik. Veszekednek, huzakodnak, egymás torkának esnek. Az én tanítóm úgy van vele, hogy ő nem áll le egy ilyen ordenáré gyülekezettel vitatkozni. Mikor látják, hogy ő nem veri az asztalt, hülyére is veszik (bocsánat a kifejezésért) és mindig a legócskább termet adják neki. Elsőben még nagyon kicsik voltunk, nem emlékszem, mink nem volt; másodikban a fűtőtestek nem fűtöttek, majd meggebedtünk; harmadikban emlékszem, ide oda raktak bennünket, sehol sem lehetett nyugtunk; negyedikben penészes volt a szekrényünk és svábbogarak másztak elő belőle; ötödikben, az idén kicsiknek való székeken ülünk. A mi tantermünk mindig piszkos, nem mosnak föl, nem viszik ki a szemetet. A hivatalnoksegédek egytől egyig camorristák, büdös nekik a munka. Az igazgató lehordja őket, azok meg kiliggatják a kerekeit. Jól teszi a tanítóm, hogy el akar menni északra. Elmegyek én is, csak nőjek fel, az északi sarkig meg se állok! Az oroszlánról, ki a paraszt lányát szerette Turi Tímea Egy regényhősnőhöz Anne Shirley! Túl szerény vagy. S hidd el nekem, nem szégyen a vörös haj! S ne hidd magad rondának a szeplöid miatt! Ne álmodozz túl sokszor, hisz a jónak is van határa! S ami benned tanácsra nem szorul: a borzongás jó embereknél előfordul. Szerette az oroszlán egy parasztember lányát, es mikor feleségül kérte a lány apjától, a paraszt azt a választ adta, hogy ő semmiképpen nem tesz ilyet, hogy az ő lánya oktalan állat felesége legyen. Ezen az oroszlán megharagudott, tüzesen égő szemmel nézett reá, és a fogát csikorgatta. Megijedt az ember, megváltoztatta beszédét, és azt mondta, hogy örömest adná a lányát, csak először hagyja lemetélni a fogait és a körmeit, mert a lány gyenge, és mikor hozzá fog nyúlni, az megijedne tőle. Megengedte ezt az oroszlán a nagy szerelem miatt, és kezdte kérni ismét a leányt. Mikor azonban látta a parasztember, hogy az oroszlánnak sem foga, sem körme nincs, kapta a nagy botját, és avval kísérte a menyegzőbe. Tovább gyűlnek a rajzok! Kedves kincskeresők! A húszesztendős Kincskereső születésnapjára kiírt „Kedvenc mesehősöm" című rajzpályázatról továbbra sem feledkeztünk meg. A rajzuok gyűlnek; ötletességük, találékonyságuk reménykeltő. Terveink szerint a Kincskereső fejtörőjáték fődíjainak sorsolásával egy időben kiállítást rendezünk belőlük. Éppen ezért folytassátok! Ugye tudjátok: A/4-es méretű rajzlapra fekete-fehér grafikát, vagy zsírkrétával készült rajzot várunk. A rajzlap hátuljára írjátok rá a mese címét, a neveteket, életkorotokat, a pontos lakcímet, valamint azt, hogy melyik iskolába, hányadik osztályba jártok. Jó munkát kívánunk! Kincskereső fejtörősök figyelmébe! Tekintsünk vissza a játékra! Mi tűnik fel, ha körülnéztek ezen a mostani Kincskereső-oldalon? Az, ugye, hogy elfogytak a Kincskereső fejtörőjáték feladványai. Elfogytak, valóban; most már csak annyi dolgotok van, hogy a helyes megfejtéseket elküldjétek. De ha elfogytak, hát ideje, hogy visszatekintsünk a játékra! Biztosan akad köztetek, aki még bekapcsolódna. Megteheti, hiszen a végső határidő még messze van (december 3-án déli 12 órakor). Mint sokan tudjátok, a Kincskereső fejtörőjáték három fordulóból állt, mindhárom egy-egy nagy magyar írótól (Móra Ferenc, Jókai Mór, Babits Mihály) vett idézettel zárult. Ezeket az idézeteket kell megfejteni. Mivel a fordulók feladványai jókora helyet elfoglaltak a lapban, minden fordulót két szakaszra osztottunk; vagyis a forduló feladványait két menetben jelentettük meg. Tekintve, hogy három forduló volt, a játék feladványai összesen 6 szakaszban, vagyis 6 lapszámban jelentek meg. Azok számára, akik most kapcsolódnak be, felsoroljuk a Délmagyarország lapszámokat, amelyekben a Kincskereső fejtörő feladványai megjelentek: 1. forduló (Móra-idézettel zárul): október 1-i és október 8-i szám. 2. forduló (Jókai-idézettel zárul): október 15-i ós október 29-i szám. 3. forduló (Babits-idézettel zárul): november 5-i és november 11-i szám. A játék feladványai sokfélék voltak. Annyi közös vonásuk van, hogy mindegyikből számoknak megfelelő betűket lehetett kitalálni; ezeket a betűket kellett aztán behelyettesíteni a fordulót záró idézet soraiba. Ha a forduló feladványait jól oldottátok meg, akkor a behelyettesített betűk kiadták az idézetet. (A második fordulóban - a Jókai-idézetben - egy-két rossz betű érdekes és makacsul értelmetlen szavakat is eredményezett; ez azért volt, mert sajnos hiba csúszott néhány feladványba. Ezek helyesbítését is közöltük; a Jókai-idézetben a következő betűket tekintsétek helyes megoldásnak: 2 = I; 15 = G; 16 = M; 26 = Á; 32 = Ö; 41 = Z). Mindezt azért mondjuk el újra, mert ez egy olyan játék, amelyről még nem késett le senki. A végső határideje 1994. december 3., déli 12 óra. Aki eddig az időpontig eljuttatta szerkesztőségünkbe a Kincskereső fejtörő mindhárom fordulójának helyes megfejtését, az részt vehet a fődíjak sorsolásán. Romhányi József Okozatosan Elfutott a verés elől A gazda kutyája. Előle a rémült / macska felkúszott a fára. Ettől persze / felrebbent a faágról a veréb. S az egésznek a / muslica itta meg a levét. A megadott rejtvényhálóba madarak nevét kell beírnod, angolul. Kis segítség: az egyik madár a Hunyadiak címerén található, a másik azonos alakú szó, a harmadik elölről és visszafelé olvasva ugyanazt jelenti... a többit már könnyű lesz kitalálnod. A megfejtést november 23-áig küldd be címünkre: 6740 Szeged, Stefánia 10. A borítékra vagy a levelezőlapra ne felejtsd el ráírni: „Kincskereső". Kellemes szórakozást! Frank Krisztina: Falusi csendélet N N A BIRDS angol rejtvény május 7-ei megfejtése CRANE EAGLE SWAN RAVEN PUFFIN FLAMINGÓ