Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-17 / 218. szám

14 Vecsernyés Imre Vér Nem írhatlak le többé úgy téged, mint angyalok az egyetlen nevet, akár halott madár, lefordul tested karomról, gyászolok, nagyon félek, nincs tollam, nincs ablakom és nincs egem, pedig a számban érzem a véred, megőrülni kell, szól a parancs, érzed? Milyen csomagban kéred a fejem? Mióta menni tudok, menekültem, és te voltál, kedvesem, búvóhelyem, benned feküdtem, jártam és ültem, kilöktél, nincs borzasztóbb szerelem. Lehet, engem szültél, én vagyok éned, mindenemet befogott a véred. Baka István Carmen Az érte meg, nem az a rózsa, Mit odadobtál, hanem az, Mi nyelvhegyemtől harmatozva Bontotta szirmát: a tavasz, Egyetlen tavaszom virága, Amit csak árulás, halál Követhetett. Megérte, drága, Hogy ami romló, sírba száll Idő előtt, - a te idődben Úgysincsenek órák, napok; Szeress akárkit - énelőttem Nem voltál, és ha nem vagyok, Nem is lehetnél! Nyári, kármin Rózsáid szirma elpereg... A kérdésre: ki vagy te, Carmen? Csak véreddel felelhetek. Nem érted, Carmen? Engem, téged Nemcsak a kéj köt össze már, Hanem az árulásod végleg Feloldó végtelen halál. Salmon Ella Sorok tegnap ettél? március 8. hány óra? március 9. Úristen, de lehet, hogy összetéveszt valakivel nem csodálom, hogy rohadt éhes vagy március 10. de hülye vagyok! március 11.0:12 óra jól van odaérünk március 12.23:28 óra aha van még ne ijedj meg március 13. de hol a fenében van? március 14. kit kell felírni március 15. mi újság művész úr? március 16. na! ó még nincs éjfél március 17. a kurva életbe! március 19. drága szeretteim március 20. egy valami azért kimaradt azt mondta, hogy ö nem március 21. haladt valamit, de nagyon kicsit március 24. menj a franca! dehát ennél nem lehet kiszámítani eszünk! igaz, megsinyli a gyomrunk március 25. a mi vonalunk téves kapcsolás április 3. eszed kiadta április 8. hülye, szemét kurva! április 16. Bakos András Nevetés Ha iszom egy pohárral, mint most is, azonnal eszembe jut az ugráló öregember, aki négy évvel ezelőtt a gyakorlótérnek kinevezett gyep közepén ugrált és káromkodott. Körülötte szökelltek a birkák, lábuk alatt pukkantak a gyakorlóaknák, szállt a vörös füst: eldobáltuk ásóinkat és röhögtünk, hangosan röhögtem. Nem próbáltam fékezni a nevetést, később sem, amikor az öreg kifulladva, köhögve elindult felénk, és megláttam az arcát, mely egy halott rokonom képére hasonlított. JAMBUS SZOMBAT, 1994. SZEPT. 17. A kámzsás óvatosan átpillantott a nagyvezír szelvényeire és látta, hogy a turbános a nyolcadik meccset X, 2-re veszi. Nem lesz az döntetlen! dörmögte összeszorított fogakkal. Jól ismerte Lala Mohamedet, a török hadak pályaedzőjének bátyját. Számtalan csatában találkoztak már, ráadásul a töröknek könnyen megjegyezhető fizimiskája volt, mivel a negyedik felesége egy keserves nyári délutánon letépte a bal fülét. Nem lesz X, de ez a nyavalyás tud valamit! Széjjelnézett a totózóban, de a tőzsérek, munkanélküli szpáhik, vigécek, bégek, agák és a topis janicsárok között senki nem akadt akitől egy valamirevaló fülest kaphatott volna. Nem beszélve a nagyvezírről, akivel egyébként sem volt beszélő viszonyban. - Mire vegyem, mire vegyem? morfondírozott, miközben a piros inges felvevőkisasszonyra emelte tekintetét, aki állandóan illegette magát a pult mögött, s most is kacéran bekacsintott a kámzsája alá. - Na, már csak ez hiányozna! - sunyta le a fejét. A tippújságban a magyar sereg kapitánya ugyan bizakodóan nyilatkozott, hogy ugye a hazai pálya előnye, meg hogy ennyi vereség után csak győzelem jöhet, de a kámSzaniszló Zoltán A lófarkas kétesély zsás gyerekkora óta puszipajtása volt a mesternek, és jól tudta, hogy az öreg összeállítási gondokkal küszködik. Itt van ugye mindjárt ez a Dugovics Titusz gyerek, akit a legutóbbi rangadón egy megelőző szerelés után úgy kellett összeszedni. Georgo Dontdrinkwine (Bornemissza Gergő), az egykori bajnokcsapat, az Egri STARS üdvöskéje sem játszhat, mert egy tavaszi öldöklő összecsapást követő doppingvizsgálaton törökvért találtak a vizeletében, s ezért a Nemzetközi Szövetség két évre eltiltotta. Az idegenlégiósok legjobbika, bizonyos Stiglinc nevű vitéz, aki már három éve a Gályarabok SC csapatához szerződött, a megfigyelők szerint ugyan jó erőnlétnek örvend, de sajnos klubja nem engedi el a hazai összecsapásokra. Sem. így hát a szakvezető csak szerény keretből gazdálkodhat, ha tud, ha akar, egyáltalán akar-e? - merült fel a kámzsásban. Hallotta ugyanis a Sztambulba özönlő magyar bevásárló turistáktól, hogy ők a bunda lehetőségét sem vetik el. De nem! Az öreg nem olyan nyugtatgatta magát. Különben sem tudta elképzelni, hogy a Mekcsey, Szondi, Kinizsi csatársor csak lézengjen a pályán. - Az X az kizárt! - suttogta. - Áh, egye fene, fix egyre veszem, sőt kimegyek a meccsre is - döntötte el magában most már végérvényesen, majd elővette a szakállas szomszédjától kapott tuti totókulcsot és elkezdte töltögetni a szelvényeket. A küzdőtér rövidre legelt gyepét szelíden simította végig a lenyugvó nap utolsó sugara. Mire a fáklyák kigyulladtak kámzsásunk izgatottan szorította kardja markolatát, és kiköpve az utolsó szem tökmagot lassan előhúzta az éles vasat. Mindenki a jelre várt. Az erek megfeszültek, néhány arc finoman megvonaglott. Kezdődjék hát! A kámzsás még hallotta, hogy a közvetítői sátorban ülő szpíker jó estét, jó szurkolást kíván a kedves nézőknek. Kolozsi László írásai Melankólia, ablak Vasúti átjáró D

élután három óra van, augusztus vége. A téren ma is lent sétál dobermanjával a lány. A szokásos piros farmerben, piros csíkos, könnyű ingben. Elegáns, ingét nem tűrte be. Enyhe szél van. A kutya alig három hónapos lehet, néha el-elfut tőle, de még meglehetősen bátortalan. Soha nem hallottam még, hogy a lány parancsolt volna neki. Általában szótlan, mintha csak így lenne csinos. (A haja majdnem vörös. Rövid.) Néhány hete minden délután ide jár a térre. Egy fiatal fiú, direkt-szakadt farmerben, odamegy a lányhoz, keveset beszélgetnek, majd a fiú megsimogatja a kutyát. A doberman lehajtja a fejét, és odasimul hozzá. Elsétálnak a játszótérig. A fiú beleül egy hintába, a lány valószínűleg telefonálni megy. A fiú erőteljesen meglöki magát, hintázik. Elnézek messzebb, a város felé. Két templom tornyai és a zsinagóga fénylő kupolája. Nincsenek szemben háztetők, csak mogorva épületek. Egyre sötétebb az ég, arra gondolok, hogy eső lesz, és hogy jó lenne érezni az eső esti illatát. Kint ülök az ablaknál hét órakor is: a fiú még mindig hintázik a téren. A kutya ott szaglászik a mászókánál, odasomfordál a hintáig, és belefekszik a porba. Aztán mégis esni kezd. Valami nagyon jelentéktelen, de azért biztató eső. Arra gondolok, a fiú már biztosan haza fog menni. Ott kellene hagynia a kutyát és elindulni. Hazamenni. De mintha nem is telt volna az idő, hintázik tovább. Lehetséges, hogy évek óta így van ez már: minden délután. A

harminc év körüli férfi megáll a tilosat jelző szemaforlámpa előtt. Nem száll le kopott Csepelbiciklijéről, csak az egyik lábát teszi le, a másikkal megigazítja a pedált, hogy kényelmesen el tudjon indulni, ha már elment a vonat. A vemhes tehénre gondol. Állatorvos, segítenie kell az ellésnél, de indokolatlanul úgy érzi, hogy máris elkésett, csak abban reménykedik: a gazda egyedül is ki tudta húzni a borjút. Fáradtnak és felettébb csüggedtnek érzi magát, délután aludni próbált, de csak hevert egy órát a kisszobában, fia keskeny ágyán. Túlságosan felzaklatták elalvás előtti gondolatai: elhatározta, hogy pár napon belül elutazik Velencébe, ahol nem járt már tizenegy éves kora óta, holott az utóbbi időben egyre többet álmodott a városról. Valamikor csak ült a Szent Márk tér egyik kávézójában, az árkádok alatt, kávézott és cigarettázott, egyszer, úgy emlékezett, látta Andrea hátát, leginkább szép ívű nyakát figyelte és halkan beszélt hozzá. Andrea nem vette észre. A távolban, amikor még nem is láthatja: dudál a vonat. - Talán a hat negyvenes gyors - gondolja a férfi. Már látja a vonatot. Kék személyvonat, kissé koszos, hisz' napok óta rendületlenül esik az eső. Csak akkor nem. Nézi az utasokat. Szenvtelen, bamba arcok, kivéve egy szőke nőét, aki fejét vállára hajtva szinte őt figyeli. Mintha látta volna már valahol azt a nőt. Bár nagyon régen történhetett. - Teljesen valószínűtlen - gondolja. Szeretne váratlanul a vonat után tekerni, de a vasúti töltés mellett nem vezet út. Arra gondol, hogy most vesztette el élete egyetlen szerelmét. Beletapos a pedálba, és elindul a tehenészet felé, ahol már percek óta kimúlt a borjú. Bányász J. István Ha már annyira akar A presszóban lelkesen kavarta a meleg levegőt a ventilátor és közben álmodott. Légy kószált ábrándozva a süteményespult maszatos üvegén. A kismamacipős pincérnő homlokát finoman ráncolva keresztrejtvényt fejtett. Rajta kívül csak egy lány és egy fiú volt a helyiségben, szótlanul üldögéltek a sarki asztalnál. Már nem veszekedtek, de a korábban keltett, szennyes hullámok még, bár lanyhulva csaptak át felettük. A csend pengeélnyi kontúrokkal feszült közéjük törékenyen. Készen rá, hogy a legapróbb bármitől is szilánkjaira essen szét. A zajtalan állapot rátapadt lélegzetükre, körbefolyta testüket, az asztalon a kávéscsészéket, elnyelte villanó gondolataikat. A mellkasuk táján, ott, ahol az emberek a lelküket sejtik, nyomorult érzés ücsörgött és a körmét piszkálta. A falról sóhajtva hajolt le a tapéta a kockás padló felé, melynek lapjai egyenként, hol itt, hol ott, pörögve pattogtak a levegőbe. Kíváncsian kóstolgatták a csendet, melynek fesledékén újabb és újabb rojtok szakadtak. Az egyik csésze oldalán halkat rianva vékony repedés futott végig, kihűlt kávéfonal szivárgott át rajta. Egy pillanatra összeakadt a tekintetük, zavartan fordultak másfelé, keretében a kirakatüveg nyikorogva kidomborodott, a ráragasztott feliratok megnyúltak, némelyik el is szakadt. Valamelyik a terítő rojtjaival kezdett babrálni, majd a morzsákkal az asztalon, a fejük fölött hangtalanul robbant fel a tető, cserépdarabok záporoztak az épület melletti virágágyásba. A légy megunta az elérhetetlen süteményeket és berepült a ventillátor elmosódott lapátjai közé. A kirakat szilánkjai a járdára hulltak, mint sötétben a hópelyhek, s kintről végre a presszóba léphettek a türelmetlen utcai zajok. Egyszerre álltak fel az asztaltól, a lány a ruháját igazgatta, a fiú pénzt szórt a terítékre, a csörgés egy villamos zörgésébe veszett. A pincérnő a pultra ejtette tollát, koppant, s a fiatalok után nézett. Az egyik jobbra, a másik balra ment. - Hja kérem, a szerelem - dünnyögte csak úgy magának, s a falhoz lépve kihúzta a konnektorból a ventilátor dugóját, hadd repüljön, ha már annyira akar.