Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-10 / 212. szám

SZOMBAT, 1994. SZEPT. 10. VÁRKERT „Ki vagy? - azt kérdezik, vagy inkább: ,Ki voltál? - Felelsz-e tetteidért vagy cserélődsz téren időn túli alakváltásban?' - Ha megszületsz: társak közé lépsz de egyedül leszel, mikor el kell menned, bár másokkal együtt ölnek: - mert mindenki magának hal meg." (Önarckép halállal - 1991) Keresztury Dezső mint író, költő, politikus és kultuszminiszter - 90 éves Keresztury Dezső HETVENÖT UTAN Vas Istvánnak I A rőt-smaragd levélen aranyfény méze csordúl, sok őszi virág virúl még, dió hull, csobban a must is: jó csöndben elmatatni, ha gépek nyers robajja szaggatja is egyre a csöndet, idogál velünk ama Kómosz, nem hagynak cserben a múzsák: zenék, jó versek, képek kísérnek mindhalálig. II Szemünk már rég nem a régi, fülünk, kezünk, derekunk se, a térdünk is megőszül; igaz, - minek tagadni, a láng lassan kialszik, de él a parázs, ha épen megőrzi magát a hamuban s fölizzik, föllobogva a vágy forró szelében, új életre vált az emlék: hús duzzad az asszu csonton. III Az ötven utánra szerzett versem, ha megvan, olvasd: ki kérdi, hány év telt el? sűrűitek, elsuhantak, mi megmaradtunk vénen Is hajthatatlan életszeretőknek, nem követjük a vén görög tanácsát, hogy óvatosan éljünk: Te idd csak a vérvörös bort, nekem add a hűs fehéret! KORAŐSZIKANIKULA Ez a jégveréssel terhes koraőszi kánikula, ez a gyümölcstelen augusztus nem a vénemberek derűs nyara még: sürü, forró pára kotlik a tejüvegbe dermedt tájon, korasárgán fonnyad a lomb, süketítő csönd szúr mint homokszemek pirregése. Megőszült térddel ülök töprengve: fülledt nap vagy tompa vénség nyom le? tört tűnődés, rossz hlr a javíthatatlan ember túlkapásairól? a jövőbe vetett remény aszalódik pálló ködbe? Föladjam? Ha nincs türelmem a mosthoz, elmenekülni ott az emlék, a megszépült kfn, megujúlt hit, kudarc, siker, befogott száj, kis mosoly. Lehet a fölpárázó holtakat újraszülni magamból, alakot adva a költő kézelgéseinek? Ahogyan tudósok mondják: lelkemből mitikus modell lesz, mert jelentéssé válnak, mik jól történtek? Boldog növények, állatok: csak a mostban élők! Szerencsés tárgyak, emlék nélkül, céltalan! Én mentől mélyebbre bukom le a tűnt időbe, annál forróbb lesz a vágy, hogy folytatódjék mind, ami fölgyűlt bennem. Az öregség, ha mélyül, nyugtalanabb is. Nem az elvont, végső kérdések gyötrik: nem a lét értelme, a mérhetetlen kiterjedés és benne a sors; vigasztalást nyújt a kis dolgok sokasága: friss ing, cicák, új ízek, árnyak, lombsuhogás... S főként az őszi ajándék, ki szivemen pihen s betakar szivével, azért, hogy könnyítő, örömosztó jelenléte jó bizalommal töltsön el újra. Vele éled bennem a hit, hogy szükség van még rám: ki teremt, őrizzen is, ez a dolga: takarúlás, szüret, teli kamra, hogy legyen mit beosztva túlélni a tél közönyét. Az lesz majd igazi megvalósulás, újuló lét, és nem ez gyűrt, aszályos koraösz, ez a szivárogva áradó, föltarthatatlan éj, amelyben bátran félni is könnyebb így. Mert az istenek terve kitudhatatlan. Keresztury Dezső akadémikus 1994. szeptember 6-án ünnepli 90. születésnapját. Értelmiségi családban Zalaegerszegen született 1904. szeptember 6-án. Elemi iskoláit és a gimnázium alsó 4 osztályát szülővárosában, míg a gimnázium felső 4 osztályát Budapesten végezte. Magyarnémet szakos tanári diplomát 1928-ban kapott és még ugyanezen év őszén summa cum laude minősítéssel bölcsészdoktorrá avatják. A berlini egyetem magyar lektora 1929-től 1936-ig. Hitler hatalomra jutása után a légkör egyre elviselhetetlenebb lett számára. Hazatérése után az Eötvös Collegium tanára (később igazgatója) és a Pester Lloyd irodalmi rovat vezetője. 1945. november 15-től 1947. március 15-ig maradandó érdemeket szerzett a korszak kultúrpolitikai értékeinek feltárásában. Keresztury Dezső mint gyakorló pedagógus és író azzal a hittel és meggyőződéssel vállalta el a kultuszminisztérium vezetését, hogy a magyar köznevelés nem rosszabb bármely más nép köznevelésénél. Felmerült benne a kérdés, vajon képes lesz-e a magyarság egy újjászületett Európában a haladás útját megtalálni. A választ a jövendő magyarság nevelésének minőségében és mikéntjében kereste: „A jövő az iskolákban készül, s hogy mi lesz a ma demokráciájából, az az iskolában dől el." (K. D., 1946.) Vallotta, hogy a nép nem szükségképpen műveletlen. A népi kultúrában élő műveltség értékei a jelen és jövő nemzedéke számára is fontosak. A nemzeti műveltség vérkeringésének nemcsak fentről lefelé, hanem lentről felfelé is kell funkcionálnia: „A nép is közölhesse tudósaival mire és hogyan van szüksége." (K. D., 1946.) A népek versenyében a magyar műveltség csak akkor életképes, ha gazdaságilag is megállja a helyét és kitűnő szakmai gárdára épít. A művelődéspolitikai reformoknak csak akkor van értelmük, ha azok szorosan összefüggnek gazdasági és társadalmi fejlődésünkkel. Kultúrpolitikájában három alapelvet kívánt egységesíteni: a műveltséget, az igazságot és az emberséget. E nemzeti műveltség eszményét hirdette meg, amelyet minden társadalmi rétegre és osztályra ki kívánt terjeszteni. Meggyőződése, hogy ezt az új nemzeti műveltséget csak akkor formálhatjuk ki, ha az emberség, magyarság és európaiság termékeny erői egymással helyes arányban és biztos egyensúlyba kerülnek. Felmerült benne a kérdés, nem könnyelműség-e a jövőbe vetett hittel áltatni magunkat a jelen nyomorúságában? Keresztury Dezső szerint addig tudjuk munkánkat végezni, amíg bízunk valami elkövetkezendőben, valami egészségesebben, jobban, igazabban. Magyarország kultúrpolitikája az újjáépítés, a változás hite, reménye nélkül elképzelhetetlen, s ehhez nem „parádés hősökre", hanem a „konok türelem" embereire van szükség. Az emberi műveltség mindennapos erőfeszítés eredménye, tehát nagymértékben rajtunk műlik, milyen lesz a jövő. Keresztury Dezsőt mint kultuszminisztert egyes pártok vádolták, hogy klerikális, mivel Mindszenty József bíboros-hercegprímással jó volt a kapcsolata. Az állam és egyház viszonyának rendezése a népi demokráciáért vívott politikai küzdelem egyik sajátos területe volt. Nehezen csillapuló érzelmeket, szenvedélyeket kavart fel. A kultuszminiszter védte az egyházi iskolák iskolaállítási és fenntartási jogát. Vallotta, hogy „... Szent István kora óta egy keresztény Európa vagyunk. Ezeréves keresztény műveltségre épül rá a magyar közoktatás. Ezt máról holnapra megváltoztatni nem lehet, mert a kommunista párt vezetői közül néhányan nincsenek jóban a papokkal és Mindszenty bíborossal. Az egyházi iskolák mindenkor a magyar műveltség oszlopai voltak a népiskoláktól az Akadémiáig. A legjobb, legeffektívebb szakembereket ezekben az iskolákban találtuk." (Interjú Keresztury Dezsővel -a szerző, 1991.) A kultúrharc kitörését azonban Keresztury Dezső sem tudta megakadályozni: ezt látván - bár a Parasztpárt kongresszusán ünnepelték - lemondott. Az örökölt társadalmi körülményektől, a második világháború okozta személyi, anyagi, kulturális értékek pusztulásától nem függetleníthette magát. Az egyházak vezetőitől levélben köszönt el, így Mindszentytől is, amelynek válaszlevele magmaradt (Keresztury Dezső magángyűjtemény): Dr. Keresztury Dezső úrnak volt vallás és közoktatásügyi miniszter Budapest Miniszter Úr! Március 17-i búcsúsorai birtokában úgy érzem, hogy a püspöki kar nevében is én mondjak köszönetet azért, hogy gyötrő körülmények között egyházhűséggel és a magyar jövő lelkiismeretes munkálásával és védelmével állott a nehéz poszton 16 hónapon át. Lelkiismerettel dolgozott és becsülettel távozik. Megköszönöm az egyház jóakaró felkarolását és segítését. További életére Isten áldását kérem. A személyes látogatását a jövőben is oly szeretettel fogadom, mint a múltban. Fogadja Miniszter Úr őszinte tiszteletem nyilvánítását. Esztergom, 1947. március 19. Mindszenty József s.k. bíboros, hercegprímás esztergomi érsek Milyen kultuszminiszter is volt'Keresztury Dezső? Erre egyik kritikusa, Kunszery Gyula „Miért bukott meg Keresztury?" című cikkében válaszol: „... az Eötvös Collegium nemes hagyományaiban nevelkedett európai kulturáltságé irodalomtudósa, finom ízlésű szépíró, képzett pedagógus, szerény, közvetlen modorú, demokratikus, szociális érzésű ember, akinek jószándékúságához és egyéni tisztességéhez szó sem férhet." (Új Ember, 1946. november 17. 2. p.) Mindezek valódiságáról a Keresztury Dezsővel készített interjúim alapján jómagam is meggyőződhettem. Kultuszminiszteri lemondása után ismét az Eötvös Collegium tanára, majd 1950-től 1970-ig az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Osztályának, majd a Történelmi különgyűjtemények főosztályának vezetője. Napjainkig több mint 400 pedagógiai, szépírási, irodalomtudományi, színháztörténeti, esszéírói, kritikusi, fordítói (szépirodalmunk németországi propagálása) műve jelent meg, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár bibliográfiában is megjelentetett. Életműve elismeréséül a következő kitüntetéseket kapta: Magyar Köztársasági Érdemrend közép fokozata. Szocialista Munkáért Érdemérem, Batsányi-dfj, József Attila-díj első fokozata, Felszabadulási Jubileumi Emlékérem, Munka Érdemrend arany fokozata, Állami Díj, Herder-díj, Grillparzergyűrű, Magyar Népköztársaság Zászlórendje és 1994. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal kitüntetést. Keresztury Dezső műveiben felismerte, hogy a „nagy béke" igazi előfeltétele, hogy megismerjük a világot és a világ is minket. A magyarság történelmi hivatása közvetítő szerepet vállalni a vele összefonódott népek között Kelet és Nyugat mezsgyéjén: „Egyensúly és mérleg legyünk Kelet és Nyugat között, de úgy, hogy közben magunk ne veszszünk el." (Világnézeti Akadémia megnyitása. Előadás. Győr, 1946. április 26.) Ormándi János