Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-02 / 179. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. AUG. 2. Adózó létminimum & i.iiwm-uiiujiEi Mire jó a biztosító? LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE. SZEGED, SAJTÓHÁZ. PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Ingatag ingatlanbefektetés Gondolom, nagyon sok „kisbefektető" megdöbbenve hallotta július 26-án a déli hírekben, hogy a Pillér első ingatlanbefektetési alap, illetékbefizetési nehézségek miatt, az augusztusi hozamot nem fizeti ki. Előtte héten még harsogott a tévé-rádió, hogy már csak pár nap és lezárul a Pillér II. jegyzése. Meddig tart még az etetés? A magam részéről 44 hónapi, háború utáni szovjet hadifogságért kaptam kárpótlási jegyet, amit azzal a szándékkal fektettem a Pillérbe, hogy kevés nyugdijamat és alapvető szükségleteimet pótolni tudjam. Sajnos, nem sokáig tartott. A hírekben megemlítik, hogy a kisbefektetők az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak és ha az megítéli, esetleg a jövő év februárjában megkaphatjuk az elmaradt hozadékot. Addig mi lesz? Jön a tél, emelkednek az energiaárak és minden, ami létezik. Bizonyára a sok okos kitaláló nem nyomorog, mint nagyon sok idős-beteg „kárpótolt", akik megint csalódtak. Nagyon szeretném megtudni, valószínű sokadmagammal, hol az az érdekvédelmi szerv, aki az Alkotmánybírósághoz fordul. Nem hiszem, nem hisszük, hogy nem lenne megoldás a hozam tisztességes, az ígért formában történő kifizetésére. N. Gy. A tollat (gépet) tulajdonképpen egy olvasói levél közlése adta a kezembe (1994. július 19.). Nóvák Lajos olvasótársunk az „adózott nyugdij"-ról ír. Jómagam jártaip ebben a viseltesen kényelmetlen cipőben. Valóban arróLvan szó, hogy a (valóban) szerencsétlen nyugdíjas, ha- érez magában annyi energiát, hogy dolgozzék. ha még munkahelyet is tud szerezni, akkor kezdődik a kálvária. Nem ismervén azt a rendeletet, miszerint a nyugdíjat összevonják a fizetéssel, és együttesen vonják az adót (kvázi a nyugdíjból is), minden fizetésnapon idegbajos lettem. Nem nyugdíjas kollégáim megnyugtattak ugyan, hogy visszakapod ezt a pénzt majd év végén, amikor kiderül, hogy többet vontak le. Nyomban azt kérdeztem, hogy mennyi kamatot kapok azért, mert egy évig jogtalanul használják a pénzemet. Kinevettek. Sohasem tudtam magam túltenni a dolgon, noha valóban visszafizették egy év elmúltával, mondjuk, elvártam volna, hogy némely köszönő szavak kíséretében küldjék a pénzt, de ez elmaradt. Azóta nem dolgozom. Mert vala kezdetben a szja bevezetésekor egy határösszeg, nevezetesen 120 ezer forint, amely határig - beleszámítva a nyugdíjat is - adómentesen kereshet a nyugdíjas. Ez az összeg kézen-közön lecsökkent 108 ezerre. Nem foglalkoztam adóügyekkel, mert olyan beteg voltam, hogy nem is remélhettem, hogy valaha dolgozni tudok, no meg a nyugíjam olyan alacsony volt. hogy a duplája sem merítette volna ki a 108 ezer forintot. Az évek során magasabb százalékkal növekedtek a nyugdíjak, mint a hajdani 2 százalék évente, ám a 108 ezer forint maradt. A mostani ábra a következő: ezt a keretet még a létminimum alatt élők évi nyugdíja is kimeríti, tehát ha én (a létminimum alatt élő) mégis tudnék pénzt keresni, akkor a létminimumom is meg lenne adóztatva. Gondolkodtam már azon is, hogy talán valamely országgyűlési képviselőnkkel kellene megosztani a gondolatomat, talán felfigyelne valaki arra. hogy ez az állapot nem tartható, de honatyáink és anyáink legfőbb gondja hosszú idő óta csupán a médiákra terjed ki, pedig higgyék el, minket, nyugdíjasokat ez cseppet sem érdekel. Akinek ugyanis egy csöpp esze van, az tudja, hogy mindössze hatalmi harcról van szó. Csatároznak a fejünk felett, mi pedig viseljük terheinket. Higgyék el, sosem panaszkodtam a nyugdíjam miatt sehol, segélyt sem nagyon kérek, mert az nagyon „macerás", segítek magamon, ahogy tudok, de az utóbbi időben úgy érzem magam, mintha - olykor önhibájukon kívül nyugdíjba szorult - társaimmal együtt csupán fekély lennénk a társadalom testén, de sohasem gyógyítanak meg bennünket. Emeljék fel talán az évi adómentesen kereshető összeget évi ugyanannyi százalékkal, amennyivel átlagban a nyugdíjak emelkednek. Szívesen dolgoznánk, mert akadnak még munkahelyek, ahol az idősebbek tapasztalata nagyobb érték, mint az ifjúság életkora. Név és cím a szerkesztőségben korlátozottakat: „mozgáskorlátozott és súlyosan mozgáskorlátozott". Hát az én gyermekem, hála Istennek, „csak" mozgáskorlátozott, mert a másik kategória ott kezdődik, hogy valakinek nincs lába. A múlt héten megkaptam a válaszlevelet a Népjóléti Irodától „Elutasítva", hiszen a gyermekorvos által kitöltött papíron csak a „mozgáskorlátozott" van aláhúzva. Nagyon sok kérdésem lenne, de engedjék meg, hogy mindössze hármat feltegyek: 1. Akik megírták az elutasító választ, tudják-e, hogy mit jelent a rheumatoid artritis juvenilis chronika seronegativ formája, a beteg életkora 12 év. 2. Akik megalkották ezt a törvényt, milyen alapon tesznek különbséget a mozgáskorlátozott és a súlyosan mozgáskorlátozott között? 3. Nem kértek zárójelentést, nem kértek szakvéleményt a beteg állapotáról, csupán egy formanyomtatványt, amin két választás lehetséges. Természetesen a körzetorvos nem ítja alá azt, hogy súlyosan mozgáskorlátozott, amikor a gyerek pillanatnyilag járóképes. Nagyon remélem, hogy az is marad. A jogorvoslati utat az 1981. évi I. tv. 62. paragrafusa biztosítja, amit illetékmentesen a Köztársasági Hivatalhoz nyújthatok be. Köszönöm, nem fogom megtenni, sem illetékkel, sem illetékmentesen. Mindössze csak egy megjegyzésem lenne, holott tudom, hogy minden ember életére, életkörülményeire nem lehet törvényt alkotni. Akiknek megadatott az a „szerencse", hogy törvényt alkothatnak, gondoljanak néha arra, hogy ezeket a törvényeket nem akarja mindenki kijátszani: bérből és fizetésből élünk mi legalább is -, még ha akarnám sem tudnánk kijátszani. Még egy dolgot szeretnék elmondani, 25 éve dolgozom a „túlfizetett" egészségügyi pályán. Köszönöm a TB-nek, a Népjóléti Irodának és a Köztársasági Megbízotti Hivatalnak. Befejeztem a hadakozást, mert lassan én szégyellem magam, hogy állandóan kérnem kell olyat, ami állítólag törvénybe van foglalva, bár lehet így is és úgy is értelmezni azt a törvényt?! Remélem, hogy kislányom meggyógyul teljesen anélkül is, hogy bármiféle támogatás kap, és pár év múlva azt mondhatom, ez csak egy rémálom volt. Név és cím a szerkesztőségben Ez év július 7-én személygépkocsim szélvédőjén egy pótkocsis IFA szerelvény kavicsfelverődéses repedést okozott. A gépkocsivezető - aki nem a tulajdonos - betétlapot adni nem tudott. Hosszú vita, veszekedés után néhány sorban felvettük a tényállást, amelyben ő a károkozásban a felelősségét aláírásával elismerte. Hazaérve nyomban felkerestem a Hungária Biztosító Szent István téri fiókját, és a tehergépjármű kötelező biztosítása alapján kértem a károm megtérítését. Megnyugodtam. Minden símán ment. Kitöltöttem az elém tett bejelentő lapot. Az ügyintéző hölgy az udvarba küldött, ahol a gépkocsit lefényképezték. A kárszakértő közölte: vihetem javíttatni, a számlára fizetnek. A javítás megtörtént. És megtörtént a meglepetés is. Miután kértem a számla kifizetését, közölték, hogy ez nem olyan egyszerű. Először a teherkocsi tulajdonosát nyilatkoztatják, hogy ő is elismeri-e a kárt? Ekkor jöttek az első „furcsa" gondolataim. Ezt miért nem közölték velem, amikor a kárt felvették? Miért nem mondták, hogy esetleg váljak a javítással (mert ettől közlekedni azért lehetett), és miután megjön az elismerő nyilatkozat, csak akkor adjak ki rá pénzt, mert addig végülis a biztosítónak hitelezek 24 ezer forintot, és ki tudja, hányan járnak még így? Nekem ez az összeg nagyon hiányzik. Hogyan magyarázzam meg a családomnak, hogy esetleg most azért nem megyünk nyaralni. mert az erre szánt pénzt kölcsönadtam a Hungária Biztosítónak? Azóta több mint három hét eltelt. Elérkezettnek láttam az időt, hogy 28-án érdeklődjek „hitelkihelyezésem" ügyében. Miután közölték velem, hogy a tehergépkocsi tulajdonosa kétszeri felszólításukra nem válaszolt, de azonnal írják a harmadikat, agyamban újabb „furcsa" gondolatok születtek, amiket az ügyintézőknek meg is említettem. Történetesen: Mi történik akkor, ha az illető egyáltalán nem foglalkozik a dologgal, elvégre neki ez nem fontos, csak az idejét Nagyon föl vagyok háborodva és gondolom, nem vagyok egyedül. A nyugdíjemelésről is alig, de a visszamenőleges fizetéséről egyáltalán nem tudnak a kormány és a pártok megegyezni. De arról igen, hogy egyesek több milliót vesznek föl végkielégítésként. Példa erre többek között Csúcs László, aki a hírek szerint 3.800.000 forintot vesz föl. Kérem, ez nekem körülbelül 30 évi nyugdíjam, és nemcsak én vagyok ebben a helyzetben. Nem is beszélve az aktív dolgozókról, akik 15-20 ezer forintot keresnek, és egy-két gyermeket nevelnek. Vagy azokról, akik egy keresetből kénytelenek fönntartani magukat és családjukat. Nem tudom elképzelni, pár év alatt, hogy lett ennyi milliomos? A pár év alatt az elmúlt négy évet értem. Nem akarok senkit megbántani, de úgy hallottam, hogy többen gyárat, üzemet vásároltak, miből? (Tudom, előtte is volt jövedelmük, de annyi nem lehetett.) Tisztában vagyok azzal, hogy egy vezetőnek magasabb rabolják vele? Válasz: Akkor nem fizet a biztosító. Esetleg polgári pert indíthatok. Volt még néhány kérdésem, de kielégítő választ egyikre sem kaptam. Ezeket megismétlem: 1. A gépkocsi vezetője a helyszínen elismerte a károkozás tényét. A tulajdonosa, miután ott sem volt, mit tud még ezen elismerni, vagy (ez a rémálom) esetleg nem elismerni. Szerintem, ha valaki nem volt jelen az esetnél, az akármilyen irányú nyilatkozatot tesz, jogilag hamis. Legföljebb azt nyilatkozhatja, hogy a kár okozó tehergépjármű az ő tulajdona. Ezt a forgalmi engedélyből, valamint a Hungária Biztosító nyilvántartásaiból amúgy is tudjuk. Akkor minek e kálvária. Egy ügyet a tények alapján kell elintézni, azokat pedig az esetnél jelen nem lévő tulajdonos semmilyen nyilatkozata sem tudja megváltoztatni. Esetleg néhány hét elteltével eszébe jut, hogy ez számára kedvezőtlen? 2. Tovább játszva ezzel a gondolattal, mert így már ezzel az eshetőséggel is számolni kell, erről miért nem tájékoztattak? Mert, akkor a saját pénzem úgy osztom be, hogy elmegyek nyaralni, és csak valamikor, amikor már biztosat tudok, csináltatom meg a kocsit! 3. A kárt ténylegesen okozó személy elismerésének birtokában miért én viselem a kockázatot? A Hungária Biztosítónak nem a kockázat átvállalása, megosztása a célja? Na, persze, a profit elérése után. Miért én indítsak polgári pert? Miért jött létre a kötelező biztosítás intézménye? Nem úgy volna ez helyes, hogy kifizessék a kár összegét, és utána, mint kockázatviselők, megpróbálják ezt behajtani? Ha jól tudom, erre apparátusuk is van, nem úgy, mint az ügyfélnek. Mit mondjak még? Cudar idegállapotban, kiszolgáltatott helyzetben érzem magam. Se pénz, se üdülés. Van viszont sok utánajárás, idegeskedés. Nem hiszem, hogy ennek tényleg így kell lennie. Kinek jó ez? Nekem nem... és a Hungária Biztosítónak?! Név és cím a szerkesztőségben fizetés jár. Legyen tízszer nagyobb, élvezzen bizonyos előnyöket, hiszen felelős beosztása van. De ilyen óriási differenciának nem volna szabad lenni. Nem is beszélve a pártok pénzeiről, amit a költségvetésből kapnak. A pártok legyenek önfenntartók. Ha én lennék valaki, elszámoltatnám az elmúlt négy év vezetőit, és a rengeteg milliót visszaadnám a költségvetésnek. Az ő első intézkedésük az volt, hogy megállapították a fizetésüket, az utolsó pedig, a végkielégítésüket, ez vonatkozik egyes képviselőkre is. És a sok adócsalás, amit állítólag úgy a külföldi, mint a hazai vállalkozóink is csináltak. Csak az ország népével nem törődtek, ami jó volt, azt is tönkretették. Tele vagyok panasszal és keserűséggel. De nem folytatom, hisz Önöknek is sok a gondjuk-bajuk. További jó munkát és jó egészséget kívánok a szerkesztőség minden munkatársának. Tisztelettel: S. S.-né A Csak mozgáskorlátozott" W Kislányom 1992 tavaszán lett „mozgáskorlátozott". Mindnyájunkat villámcsapásként ért betegsége, aminek az okát sajnos, nem tudják még a mai napig sem megmondani. 1993-ban egy kedves ismerősöm felvilágosított arról, hogy a mozgássérülteknek fizet az önkormányzat közlekedési támogatást. Megpróbáltam, 1993-ban kaptam 12 ezer forint közlekedési támogatást és 1100 köbcentis Trabantomhoz kifizették a kötelező biztosítását 800 köbcentiig. Nekik még egyszer nagyon köszönöm. végtelenül örültem a segítségnek, mert a kislányomat autóval vittem heti 3-4 órás úszásra és miután a fürdőjegyet nem kaptam meg, úgy gondoltam, hogy ami megmarad a kötelező biztosításból, abból veszek a gyereknek belépőjegyet. Minden évben be kell adnom a kérelmei újra a Népjóléti Irodába. Most is megtettem márciusban. Már amikor ott jártam, a hölgy, aki ezeket az ügyeket intézi, közölte velem, hogy vigyem vissza a kérelmet a körzeti orvoshoz, ő húzza alá, hogy „súlyosan mozgáskorlátozott", mert csak ebben az esetben jár a segély. Elolvastam a Közlönyben az ide tartozó törvényt, mely két kategóriába sorolja a mozgásMert az egy nyelvű nemzet... Szent István király intelmei közül eme intelem köré szeretném csoportosítani gondolataimat, hiszen augusztus 20-át István király szellemében ünnepli az ország. Legalább is így gondolhatja bárki, aki ismeri örökségét. Sajnos, intelmei megfogadására ezer év is kevés volt. Cikkem megírásához az adta a sajnálatos aktualitást, hogy - úgy tűnik - az ópusztaszeri ünnepségeken nincs helye a hazánkban élő nemzetiségieknek. Július közepéig vártam a szervezők megkeresésére az ünnepséggel kapcsolatbosan. Természetesnek vettem ugyanis, hogy a megyében élő nemzetiségiek cigányok, németek, románok, szerbek, szlovákok - helyet kapnak a rendezvénysorozaton. Sajnos, ez rajtunk, nemzetiségieken kívül senkinek nem volt természetes. Úgy gondolom, hogy ez az ünnep arról szól, hogy a hazánkban élő minden népcsoport közös ünnepe. Az ország egyetlen olyan ünnepe, ahol a magyarság és az itt élő népcsoportok államalkotó közössége kifejeződhet. Hiszen itt élünk, egymás mellett, évszázadok óta. A történelem számtalan példával igazolta az évszázadok folyamán, hogy az itt élő nemzetiségiek éppúgy kivették részüket a szenvedésből, mint a magyarság. A harcok idején az elnyomók ellen eddig a magyar néppel együtt harcoltak. Ideje volna most talán a békében is egymás mellé állni. Mint arról a megyei vezetés tájékoztatott, a rendezvény a családok évé nevében zajlik, ezért kétnapos lesz, különböző műsorokkal, vetélkedőkkel (pl. falu bikája - na nem szexuális értelemben). Sok a program, nem tudnak semmit sem kihagyni. Mondták azt is, hogy a szervezés tűi előrehaladott, ők nem gondolták, hogy a nemzetiségieknek problémát okoz az, hogy nem vesznek részt a rendezvényen, egyébként is nekük, nemzetiségieknek kellett volna jelentkezni. Mi már ezer éve jelentkezünk! Itt vagyunk, itt élünk, tessék végre tudomást venni rólunk! Semmi kifogásunk ellene, hogy a határon túli magyarságot, a testvérvárosok képviselőit meghívták, de az ellen igenis van, hogy senkinek nem jutottak eszébe az itthon élő nemzetiségiek. Annál is inkább, mert a megyében nemzetiségi titkár is van, aki ugyan más minőségben, de részt vesz az ünnepség szervezésében. Szerettem volna megelőzni — és úgy érzem, ennek érdekében mindent megtettem, mindenhol eljártam -, hogy augusztus 20-án az itt élő cigányok, németek, románok, szlovákok ne a kirekesztettség érzésével ünnepéljenek. Úgy tűnik ez az idén nem sikerült. Remélem, hogy annyi sok rendszerváltás után egyszer lesz egy olyan rendszerváltás is, ahol természetes lesz a többségi nemzetnek, hogy együtt ünnepeljen a közös hazában élő, alkotmányban is megfogalmazott államalkotó kisebbséggel. Dr. Szirtesi Zoltánná önkormányzati képviselő, a Nemzeti Etikai és Kisebbségi Bizottság elnöke Egy kisnyugdíjas panaszai