Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-08 / 184. szám

Mai mellékletünk: Ili'rSPBRTJA Oroszok szaúdi zsoldban? A szaúd-arábiai kor­mány kibérelte az orosz lé­gierő egy részét a dél-je­meni marxista lázadók tá­mogatására - így értesült a The Sunday Times című brit lap vasárnap az ame­rikai CIA-tól. Legalább egy század MiG-29-es vett részt a jemeni polgárhábo­rúban: egy Aden melletti támaszpontról felszállva bombázták az előnyomuló északi csapatokat. A szaúdi kormányzatot megriasztotta, hogy az északiak korszerű beren­dezkedést vezettek be egész Jemenben a két or­szágrész 1991-es egyesü­lése után. A szaúdi monar­chia bizonyítani akarta, hogy a pluralista demok­rácia nem való és nem életképes intézmény az Arab-félszigeten, és ezért támogatta pénzzel és fegy­verrel a déli marxista láza­dókat, bevonva Dél-Jemen egykori szovjet szövetsége­sének bombázóit is - írta a The Sunday Times. Szegedi szépek kel, mozgásukkal beszéltek. A zsűri pedig táblája emelgeté­sével fejezte ki véleményét. A tizenhat versenyző közül nyolcan jutottak az augusztus 9-i budapesti középdöntőbe. A nyolcak - pontszám alapján - a következők: Deák Ágnes, Far­kas Tímea. Iván Orsolya, Pál­házy Ildikó, Galló Judit, Pintér Ágnes, Kékes Szabó Marietta és Bögözi Anita. V. F. S. Két rivális helyi vállal­kozás, a Nautilus és a mű­velődési ház egyidőben ren­dezett zenés-műsoros (-sörös) hétvégét Kisteleken. Szombaton délután a pokoli hőségben csak né­hány vendéget láthattunk az áruház udvarán felál­lított sörsátrak alatt. A Promenád Dixieland Band ennek ellenére lelkiismere­tesen játszott, mintha szá­zak hallgatnák. Kedvetle­nek az árusok is, a legsilá­nyabb bóvlitól a nádudva­ri fekete cserépig sokmin­dent kínálnának - ha vol­na kinek. (Folytatás a 6. ol­dalon.) A béke feneke alatt A háború kudarca, hogy a bé­ke hatalmas üzlet. A béke pedig azért szokott véget érni. mert a háború legalább akkora pénz. Jámbor kirándulást szerve­zett a Magyar Békeszövetség, a somogyi és a kaposvári ön­kormányzat Hirosima és Naga­szaki évfordulóján Kaposvárra, a közeli Lendvára, és a Mura­vidék egyik kis falujába, Petes­házára. A békeharcos jövésme­nést véleménycsere előzte meg Kaposváron, a megyeháza nagytermében. (Az esemény­sorozaton részt vett munkatár­sunk is. '/.elei Miklós riportja a 2. oldaton.) • A dohánytermés eléri a tavalyi mennyiséget, de minő­ségileg gyengébb, mennyiségi­leg pedig kevesebb mint amire számított a Nyíregyházi Do­hányfermentáló Rt. A magyar termelés 80 százalékát felvá­sárló cég néhány napon belül indítja a felvásárlást. A dohánylevelek törése, szárítása mintegy két hete kezdődött meg. A különböző fajta dohányokat központilag, a fermentálónál vásárolják fel és minősítik. Erre azért van Indul a dohány­felvásárlás szükség, mert a privatizált do­hánygyárak magasabb minő­ségi követelményeket állítanak a feldolgozó elé. A dohányfer­mentálónál ütemezett az átvé­tel, a termelők készpénzfizetői csekket kapnak, amelyet azon­nal beválthatnak a Kereskedel­mi Bank és a Postabank kije­lölt egységeinél. vy Szegeden a lap! LMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. AUG. 8., 84/184. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 17 FT • Népművészek bemutatói Papírbéka, vert csipke, vajas cukorka (Fotó: Révész Róbert) Az előző héten pénteken megnyílt és augusztus 14-ig tartó II. Nemzetközi Nép­művészeti Fesztivált gondolatébresztőnek szánták és szánják a szervezők. Sok ugyanis a megválaszolatlan kérdés. Itt van mindjárt a legsúlyosabb: Fel tudjuk-e mérni a népi kultúra jelentőségét? Vagy. Erezzük-e azt, hogy a nemzeti tudat ébrentartása mellett még mi mindenre alkalmas ez a rendkívül gazdag terület? De kardinális kérdés a következő is: Elünk-e azzal a lehetőséggel, amit a nép­művészet nyújthat az oktatás és az egész­ségügy területén? (Folytatás a 6. oldalon) (Fotó: Révész Róbert) Fotó: Révész Róbert rences Fr. Várnai Jakab tarto­mányfőnök tartotta meg. Az esti zsolozsma után gö­rög katolikus liturgia követke­zett, Szaplonczay Miklós paró­kus vezetésével. Szombaton éj­félkor a megholtakért mondtak misét. (Folytatás az 5. oldalon) • Vagy nem érdekli az embe­reket a szépségverseny, vagy nincs pénzük a belépőre, vagy nem volt kellően beharangoz­va, vagy már néhányan tettek róla, hogy lejárassák ezeket a rendezvényeket, vagy, vagy. Egy tény: pénteken este a Miss Hungary '94 szegedi területi elődöntőjén, a Hotel Hungária éttermében megszámolhatóan kevesen jelentek meg. A műsorvezető Cintula ez­úttal is profi volt. Megtudtuk, nem babra megy a játék, az első három helyezett augusz­tus 13-án az országos döntőn egy-egy Renault-t nyer. Tizenhat hölgy lépett a kö­zönség és a zsűri elé. Először egyrészes fürdőruhában mutat­ták meg bájaikat, majd koktél­partira szóló öltözékben jelen­tek meg. Szépek, csinosak, kel­lemesek a lányok - állapíthat­ták meg a szakértők és a „lai­kusok". A műsorvezető három­négy mondatban bemutatta a versenyzőket, így megtudhat­tuk, ki az, aki teniszezni szeret és ki az, aki inkább táncolni. A lányok csupán megjelenésük­• Alsóvárosi búcsú Gyertyák és sátrak A posta nem emel A Magyar Posta szeretné ta­rifaemelés nélkül „megúszni" az idei esztendőt, ami annyit jelent: a központi intézkedé­sekkel járó többletterheket nem hárítják át az ügyfelekre. Ezt Doros Béla közölte Debrecen­ben, a XIV. Országos Postás Konferencia keretében megtar­tott sajtótájékoztatón. A posta elnök-vezérigazgatója emlé­keztetett arra, hogy a Magyar Postánál az inflációnál mindig kisebb volt az áremelés mérté­ke, tavaly például csupán 5-8 százalék. Doros Béla úgy vél­te; amennyiben mégis tarifa­emelésre kényszerülnének, azt legfeljebb azokon a területeken tennék, ahol piaci verseny van. Példaként a gyorsposta szol­gáltatást említette, amely jelen­leg valamennyi versenytársu­kénál 2-3-szor olcsóbb, de ennyivel nem rosszabb. Szombaton és vasárnap ün­nep színhelye volt a Mátyás tér: a hagyományok szerint idén is megtartották az alsóvá­rosi búcsút. A gyermekek szombati szentmiséjét Gyulay Endre megyés püspök celebrál­ta, míg a délután 6 órakor kez­dődő ünnepi szentmisét a fe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom