Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-05 / 104. szám

1994. MÁJUS VÁLASZTÁS'94 • IV-V. Gróf Széchenyi: „Uraim, idézeteket szívesen kölcsönzünk. A jelenleg is érvényben lévő, 1989-ben megalkotott választási törvény (1989/XXXIV.) alapján a magyar országgyűlés egykamarás. A képviselők száma 386. Ők háromféleképp kerülhetnek a Parlamentbe. Százhetvenhatan egyéni választókerületből, százötvenketten területi, ötvennyolcan pedig országos listáról. Az ország területét 176 körzetre osztották, ügyelve arra, hogy az e körzetekben élő vá­lasztópolgárok száma nagyjából azonos legyen. (Megyénkben, mint említettük, hét egyéni választókerület van.) A szavazócé­dulára azon képviselőjelöltek neve került fel, akik április 8-ig összegyűjtöttek legalább hétszázötven ajánlási cédulát, s azokat időben leadták a választási bizottságnak. Csongrád megyében ez összesen 80 jelöltnek sikerült; van olyan körzet, ahol „csak" kilencnek, de van olyan is, ahol tizennégynek. Az ő nevüket Választási tudnivalók olvashatjuk az első (kisebb méretű) szavazó­cédulán. Bármelyikükre - de csak egyre! ­voksolhatunk, mégpedig úgy, hogy a nevük előtt lévő négyzetet „beikszeljük". Nagy a valószínűsége annak, hogy - mivel mindegyik körzetben sok a jelölt - az első fordulóban egyikük sem kapja meg a szavazatok több mint felét. Ez esetben május 29-én újfent az urnák elé kell járulnunk, ám ott már csak azok közül választhatunk, akik május 8-án elérték a „bűvös" 15%-ot. Ha nincs legalább három ilyen jelölt, akkor a május 29-i szavazólapon a legjobb három jelölt neve fog szerepelni. A területi listák száma húsz (19 megye + a főváros). Ezen politikai pártok neve, emblé­mája és a számukra legfontosabb személyek névsora szerepel. Csongrád megyében azok a pártok kerültek föl erre a listára, amelyek a hét választókerületből legalább kettőben képesek voltak jelöltet állítani: összesen tizennégyen. A második, alant látható szavazólapon ez a 14 lista szerepel. A Csongrád megyei listára leadott szavazataink alapján legfeljebb hatan juthatnak a Parlamentbe. Azoknak a pártok­nak, melyek országos szinten nem érik el az 1990-es 4%-ról idén 5%-ra emelt határt, listá­ról egyetlen képviselőjük sem lesz. Az orszá­gos lista 58 „helyét" az 5% felett teljesített pártok között, töredékszavazataik alapján osztják el. S a legfontosabb: a május 8-i választás csak akkor érvényes, ha azon a névjegyzékben szereplők legalább fele részt vesz. Szakítsunk hát rá vasárnap egy kis időt! Tízenőt párt állított országos listát Agrárszövetség Egyesült Történelmi Kisgazda és Polgári Párt (EKGP) Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt (FKGP) Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Köztársaság Párt Liberális Polgári Szövetség Vállalkozók Pártja Magyar Demokrata Forum (MDF) Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Magyar Szocialista Párt (MSZP) Magyarországi Zöld Párt Munkáspárt Nemzeti Demokrata Szövetség (NDSZ) Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 1. Kereszténydemokrata Néppárt KDNP Szavazólap Országgyűlési képviselők választása 1994. május 8. Csongrád megye 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. Liberális Polgári Szövetség Vállalkozók Pártja LPSZ VP Konzervatív Párt Gazdák és Polgárok Szövetsége Agrárszövetség Szabad Demokraták Szövetsége SZDSZ Független Kisgazdapárt FKGP Munkáspárt Magyar Igazság és Élet Pártja MIÉP Magyar Szocialista Párt MSZP m MSZP Fiatal Demokraták Szövetsége FIDESZ Köztársaság Párt * Dr. Szilvásy László Dr. Martonosi István Dr. Pászti Ágnes nona Dr. Csikai Miklós Rózsa Edit Pancza István Dr. Krajkó Gyula Kovács Lajos Fritz Péter Náfiádi Zoltán Hámori Gyöigy Dr. Kovács Kálmán Molnár Sándor Dr. Magyarossv József Dr. Nyári Károly Pászti Tóth Gyula Udvarhelyi Gyula Dr. Gesztesi Ferenc Vida Sándor Dr. Nemcsók János Dr. Szűcs Gábor Dorotovics Gusztáv Csetényi Gáborné Bálki Ferenc Nyári Sándor Szanyi Sándor Kiss László Dr. Dán János Dr. Juratovics Aladár Tábit József Dr. Géczi József Dr. Zalányi Sámuel Orbán István Horpácsy András Kruzslicz István Körösi Tibor Kovács László Marosvári Attila Kövér Károly Szónyi Ferenc Lencse József Annus József Farkas Sándor Dr Lancsa György Ibolva László Börcsök Antal Kónya László Csatlós János Dr. Gombos András Csanádi Jánosné Havránek Ferenc Bozsólü Mátyás Szirbik Imre Cseuz László Dr Bartha László Békési Zoltán Kovács István Dr. Manón Anita Dr Jóján Ferenc Dr. Mózes Ervin Balázsit Lajosné Ifap Imre Siket Gyöigv Gazdag János Dr. Martonosi György Kómámé Dr Sípos Ferenc Jéga Szabó Gábor Dr. Juhász Gábor Molnár Mihály Dr. Kohán József Szabó Imre Juhász Antal József Veress Antai Molnár József Csonka Gábor Dr Nagy falusi Halmai László Dr Horváth György Rumpf Erika Molnár Albert Nagy Sándor Kiss Gyula Mráz Tibor Dr. Mátyás Sándorné Dr Faragó M. Vilmos Dr. Szabó István Márta Ferenczi Károly Szabó Ernő Rumpf Erika Kelemen János László Béla Molnár György Kiss Sándor Boros Imre Pigniczki Sándor Farkas Jánosné Dr. Kovács László Futó Tamás Csízmás Adél Szoboszlay György Dr. Kiss Dózsái Ozsvár Zoltán* Dr. Zlehovszky Hona Dr. Abdul Rahim Dr. Kristóf Miklós Dr. Sebő Ottó Bálint Ákos Ószterling Attila Sós Miklós Sípos Elek András Börcsök Antalné Tóth Imre Papp István Dr. Dovai Zoltán Tedás Zoltán Dr. Kalivoda Imre Dr Takács Mária Bereczki János Dr. Kertész Dezső Molnár Róbert Alföldi Barna Csontos Bálint Botka László Farkas Egon Sebők László Dr Koppány György Borsodi Sándor Nagy Imre László Kálmán Dániel Babcsán László Százi Miklós Ábrahám Vince Rostás Mihály Nagy Sándor Dr Baradnay Gyula Tonkó Tibor Dr. Nagymihálv Szigethy Ferenc Molnár Mihály Aigner Jenő Varga László Tóth Ferenc Szabó Sándor Dr Gaizer Ferenc Rostás László István Gábor Széli Imre Makra Ferenc Németh Sándor Ferwagner Péterné Dr. Farkas István Rácz Béla Dr. Ládányi GabríeUa Csaüós Sándor Dr. Kenyeres Lajos Imre Béla Kőhalminé Dr. Erényi Gyötgyné Golbovics Gábor Adók János Dr. Süveges Gábor Csepregi Antalné Hajó Ferenc Geréby József Forrai Julianna Siklósi András Dr. Stepper Magdolna Nagyistók Tibor Forrai Sándorné Csepregi Antalné Jankó S Attila Sonkoly Pálné Lajtár Zoltán Dr. Balázs Mihály Dr Szőke László Gera Sándor • Nánay Szilamér Dr. Kiss Erzsébet Lajtár Zoltán 9 Dr. Bozó Attila Váradv Elek Rehák József A listára szavazni a párt neve felett lévő körben elhelyezett egymást metsző két vonallal lehet. Például: Érvényesen szavazni csak egy listára lehet. 14. oooooooooooooo Magyar Egyesült Magyarországi Demokrata Fórum Kisgazda Párt Szociáldemokrata Párt MDF EKGP MSZDP 4MDF A 4MDF VTT/OT PódaJenő Dr. Szeghő István Király Zoltán Dr. Kószó Péter Dr Sánta Sándor Tóth József Dr. Bratinka József Dr. Lévay Endre Wéber Mátyás Dr. Papp Lehel Pintér István Tonnes Károly György Sebestyén István Beck Zoltán Balogh László Engi József Orovecz József Veres János Tisóczki István Dr. Halasi Szilveszter Dr. Somogyi György Gera Imre Szabó Gábor Wábits Győző * Dr Oláh András Vesmás Béláné Alföldi Géza Szűcs János Tanács Vilmos Szögi Béla Ocskó Mihály Lázár Sándor Petényi Ottó Dr Bite Ibolya Ménesi Imre Koha Róbert Farkas Mátyás Bodor László Szabó Tamás Z. Nagy László A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom