Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-21 / 118. szám

2 INFORMÁCIÓ DÉLMAQYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. MÁJ. 21. • TÖRTÉNELMI KRÓNIKA Május 21. 1315. János cseh király felvonul Csák Máté ellen, de Csák Máté megvédi tar­tományát. 1433. Zsigmond király nagy magyar kísérettel be­vonul Rómába, ahol május 31-én IV. Jenő pápa német­római császárrá koronázza. 1440. 1. Ulászló bevonul Budára. 1471. Az angol trón­bitorló, York IV. Edvárd a másodszor leváltott VI. Henrik királyt a londoni To­wer-ban meggyilkoltatja. 1671. Frigyes Vilmos, a brandenburgi Nagy Válasz­tó engedélyezi ötven Bécs­ből elűzött zsidó családnak, hogy letelepedjék Branden­burgban. 1703. A Bre/.ánból vissza­térő parasztok közzéteszik Rákóczi fegyverre hívó ki­áltványát, és kibontják a zászlót Váriban és Tarpán (Bereg vármegye), másnap pedig Beregszászban. 1717. Savoyai Jenő her­ceg császári főparancsnok megérkezik a futaki tábor­ban összegyűjtött hadakhoz. A hadjárat célja Belgrád visszavétele a törököktől. 1719. III. Károly király nyolc uralkodó 13 kiváltság­levelének megerősítésével visszaállítja Szeged korábbi jogállását, szabad királyi várossá minősítve Szegedet. Többek között elismeri a város földesúri jogát Tápé és Vártó felett, valamint a kun puszták közös használa­ti jogát is. 1723. A szegedi tanács döntést hoz a kálvinisták vá­rosból való kiutasításáról és kitiltásáról. 1848. Osztrovszky József és Rengey Ferdinánd veze­tésével Szegeden megindul a toborzás a 3. honvéd zász­lóalj számára, amelynek ve­zetője júniustól Damjanich János. 1849. Az április elején el­szenvedett császári veresé­gek hatására megkezdett tár­gyalások lezárásaként I. Fe­renc József osztrák császár kézcsókkal köszöni meg I. Miklós orosz cárnak, hogy sereggel segíti a magyar szabadságharc eltiprását. 1927. New Yorkból elin­dulva, az Atlanti-óceán fö­lött megszakítás nélkül mintegy 34 órán át tartó lé­giül végén. Charles A. Lind­bergh amerikai repülő földet ér Párizsban. 1991. Indiában pokolgé­pes merénylet áldozata lesz Radzsiv Gandhi volt kor­mányfő. 1992. Liszabonban foly­tatódnak a boszniai béketár­gyalások, miközben általá­nos mozgósítást rendel el Radovan Karadzsics, a boszniai szerbek vezetője. 1993. A Magyar Szak­szervezetek Országos Szö­vetsége fölényes győzel­mével zárult a társadalom­biztosítási önkormányzati választás. Egy életre való! "i * Szeletelőgépek és mérlegek DITTING!! jjUCT I Szeged, Széchenyi tér 2/A. Tel.: 62/314-211. Szeged, Oroszlán u. 1. Tel./fax: 62/312-005, 471-066. 94 SLAGEREI: - IBIZA, 32 900 Ft-tól. PORTUGÁLIA 38 900 Ft-tól. - Portugál és egyiptomi körutazás, - Párizs. 8 nap 24 900 Ft-tól. autóbusszal - Nizza. 10 nap, 25 900 Ft-tól. autóbusszal. - EGZOTIKUS ÚTJAINK: Madagaszkár, Kenya. Venezuela. Dominika, Jamaica, Thaiföld, Ball. Srf-Lanka. India. OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK! KUT­7 / FURAS! Már 5800 Ft-tól, teljes felszereléssel 2 év garanciával, 40-50 és 63 mm-es csőát­mérővel. Kézi pumpával és motorcsatlako­zóval felszerelve, mely benne van az arban. Tökéletes visszacsapószelep-rendszerrel, hidroforrákölési lehetőséggel. Eredménytelen fúrás eseten a megrendelői semmilyen költség nem terheli. Kiszállási dijat nem számolok fel! Levélcím: SÁNTA BÉLA kútfúrómester 6726 Szeged, Marostői u. 33. Tel.: 62/431-438. \ jL Építészek, építkezők figyelmébe! % M TERMÉKEINK: - törhetetlen, hőszigetelő, üveg­vL® funkciót ellátó műanyagok - biztonsági, kirakati fó­liák - gipszkarton rendszerek - álmenyezet-rend­BERGADLER szerek Forgalmazás, kivitelezés, szaktanácsadás Szeged, Arany J. u. 7. Tel.: 62/480-1 66/1 51 Aranybánya bagóért Az amerikai kormány 10 ezer dollárért kényszerült elkó­tyavetyélni az ország egyik leggazdagabb, legalább 10 milliárd dollárt érő aranybá­nyáját. A szerencsés vevő egy kanadai cég, amely kon­cessziós alajoon 1987 óta foly­tat kitermelést a 720 hektáros nevadai Goldstrike lelőhelyen. Egy 1872-ből származó ameri­kai törvény tiltja, hogy az ál­lam 0,4 hektáronként 5 dollár­nál többet kérjen a bányaterü­letekért. Az amerikai kormány természetesen nem akarta elkó­tyavetyélni az Egyesült Álla­mok egyik leggazdagabb aranylelőhelyét, ahol csak ta­valy 600 millió dollár értékű nemesfémet bányásztak ki, a koncessziós jogokat élvező ka­nadai cég, az American Bar­rick Resources Inc. azonban jogi csűrés-csavarással addig ügyeskedett, míg egy bíróság a bánya eladására nem kötelezte az államot. A cég egyebek közt arra hivatkozott, hogy annak­idején egyedül vállalta az ak­kor még ismeretlen lelőhely ki­aknázásának kockázatát, s az­óta több mint 1 milliárd dollárt fektetett be. Az ügy kapcsán Bruce Babbitt amerikai belügymi­snizter a 122 éves furcsa tör­vény felülvizsgálatát helyezte kilátásba. • Újvági úr, önt tavaly no­vemberben választották meg a 320 ezer lakosú Ohio állambeli Toledo város szenátorának. Történt vala­milyen változás a korábbi évekhez képest? - Igen. Eddig egy nyolctagú városi tanács kormányzott, s a korábbi években egy úgyne­vezett gyenge polgármester irányította várost. Most ez vál­tozott. • Hogyan? - Most „erős" polgármeste­rünk van, nagyobb hatás- és jogkörrel, a tanácspedig immár 12 tagú, ami egyébként úgy áll össze, hogy hatan a városból, hatan pedig a kerületekből ke­rülnek a tanácsba. Korábban kettó, most négy évre válasz­tották a testületet. Ez politikai szempontból is rendkívül fon­tos, mert így elegendő időt ad­nak azoknak, akik pályáztak a szenátori székbe - bizonyíthat­nak. • S ön hogyan került ebbe a testületbe? - Korábban már voltam sze­nátor, azután néhány évig a Demokrata Párt Lukesh me­gyei vezetője lettem, s tavaly újra próbálkoztam. Sikerült. • Milyen területen dolgo­zik a tanácsban? - A gazdaságfejelesztési szektor irányításával bíztak meg. • Első ízben jár Szegeden? - Nem, néhány évvel ezelőtt turistaként, az utóbbi két évben pedig hivatalosan, a testvérvá­rosi kapcsolatok kiépítése, fej­Testvérvárosi kapcsolatok Toledóiak Szegeden Újvági Péter szenátor nyilatkozik lapunknak Itt van a messzi Ame­rika! Toledó város három­tagú küldöttsége ma dél­előtt képviselteti magát a Szeged Megyei Jogú Város közgyűlésének ünnepi ülé­sén. A delegáció tagja Jack Ford, a városi tanács ügyve­zető elnöke, Eleanor Kahle, a városi tanács, vagyis a „sze­nátus" tagja (aki 1990-ben aláírta a két város testvér­városi kapcsolatáról szóló okmányt) és Újvági Péter, a városi tanács egyetlen ma­gyar ajkú tagja. (Toledoban mintegy 12 ezer magyar nemzetiségű polgár él.) Lapzárta előtt készült vele az alábbi beszélgetés. lesztése ürügyén jártam önök­nél. • Ha már itt tartunk: hogy értékeli e kapcsolatokat? - Fejlődik, izmosodik az együttműködés, de még renge­teg tennivaló van, hogy gyor­sabb legyen az előrelépés, szo­rosabb a kapcsolat. A mi el­képzelésünk Toledoban, hogy az együttműködést elsősorban gazdasági alapokra helyezzük, s ebből adódóan alakuljanak ki a kultúrális, sport, majd a sze­mélyes kapcsolatok is. • Információim szerint önök részt vesznek az idei Szegedi Nemzetközi Ipari Vásáron. - Nagy örömmel mondha­tom, hogy: igen, s ez Csonka Gábor szíves segítségének is köszönhető, hiszen vele még kint, nálunk ismerkedtünk meg, és ez az első eset, hogy itt Toledo egy ilyen nemzetközi rendezvényen részt vesz. • Ön szerint mi a lényege a testvérvárosi kapcsolatok­nak? - Uram. ma már képtelenek vagyunk kulturális, gazdasági, szellemi vonatkozásban is egy kis, beszűkült térben élni.Ezért van szükség az ilyen szerteága­zó kapcsolatokra, majd, azok bővítésére is. Mi ennek szüksé­gességét beláttuk már 60 évvel ezelőtt: akkor kötöttük az első testvérvárosi szerződést az azonos nevű spanyol várös­sal... • Ön kint született Ameri­kában? - Nem, óbudai gyerek va­gyok...'56-ban távoztam. • Szeged ünnepel... - Erre az alkaiomra érkez­tünk: minden jót kívánunk a városnak. És nem csak a város­nak, hanem önöknek, a 84 éves Délmagyarországnak is sok si­kert kívánunk a jövőben! Kisimre Ferenc Két dudás egy csárdában A VMDK zentai közgyű­lésén beállt szakadás után vár­ható volt, hogy rövid időn be­lül a kisebbségben maradt tá­bor is szervezkedni kezd, eset­leg egy másik érdekszervezetet vagy magyar pártot hoz létre, így is történt, a VMDK né­hány tagja elhatározta, új ér­dekszövetséget alakít, amely­nek kiemelkedő feladata to­vábbra is a délvidéki magyar­ság összefogása és az otthon maradáshoz szükséges felté­telek megteremtése. Tótfalu­ban május 18-án összejöttek azok a „szakadárok", akik hiá­nyolják a vajdasági magyarság integratív érdekvédelmét. A jelenlevők alapító okirat aláírá­sával létrehozták a Vajdasági Magyarok Érdekvédelmi Szö­vetségét, amely felkarolja mindazokat, akik tevékenyen részt szeretnének venni a vaj­dasági magyarság mindenna­pos gondjaival kapcsolatos ér­dekek megvalósításában. A kezdeményező bizottság tagjai: dr. Hódi Sándor, Huszágh Endre, Tóth Horti Gábor, Bacskulin István, Csubela Fe­renc és dr. Varga Zoltán. A szövetség alakuló köz­gyűlését egy hónapon belül tartják meg. T.T. Elhunyt Jacqueline Kennedy Onassis Jacqueline Kennedy Onassis a néhai Kennedy elnök, majd Aristotle Onassis, a görög ha­jómágnás felesége csütörtök este 64 éves korában nyirokmi­rigyrák következtében elhunyt New York-i lakásában. Az egykori First Ladyt janu­ár óta kezelték a New York-i Cornell Egészségügyi Köz­pontban sugárkezeléssel és chemoterápiával, állapota azonban a héten hirtelen rosz­szabbodni kezdett. Kennedy asszony csütörtökön döntött úgy, hogy elhagyja a kórházat, és otthon, családja körében vívja meg a végső küzdelmét. Az utolsó napon egymásnak adták a kilincset a látogatók, köztük Joseph Kennedy de­mokrata képviselő és Carly Simon énekes. Clinton elnök és felesége is tartotta vele a kapcsolatot az elmúlt néhány napban. Az elnök a következőképpen adó­zott Jackie Kennedy emléké­nek: „Jacqueline Kennedy Onas­sis a bátorság és a méltóság példaképe volt, és „hihetet­lenül nagy szolgálatot" tett az Egyesült Államoknak. John F. Kennedy elnök meggyilkolása után fegyelmezetten viselte a tragédiát és fájdalmat, és ezzel példát mutatott minden gyá­szolónak. Imádkozunk gyer­mekeiért, és velük együtt egy családként gyászoljuk a nagy becsben tartott barát elvesz­tését." Onassis 1953-ban került először reflektorfénybe, ami­kor hozzáment az akkor még szenátor John F. Kennedyhez. Férjének meggyilkolása 1963. november 22-én csak egy volt a sok tragédia közül, amelyet emelt fővel kellett elviselnie. Sógorát és barátját, Róbert Kennedy életét az 1968-as elnökválasztási kampány során oltotta ki egy golyó, majd második férjét is el kellett te­metnie. George Bush volt amerikai elnök és felesége is részvétüket fejezték ki a Kennedy család­nak: - Jackie Onassis méltósá­got és bájt hozott a Fehér Ház­ba - mondta Bush. Ronald Reagan szerint a tör­ténelem során kevés nő érin­tette meg úgy az amerikaik szívét, és formálta úgy álmai­kat, mint Jacqueline Kennedy Onassis. Együtt gyermekeinkért! Hál' Isten egyre több olyan esemény van Szegeden, amelyet társadalmi és politikai hovatartozástól függetlenül mindnyájan kö­zösen és örömmel ünnepelünk. 1Húr minden évben sokféle "napra" emlékezünk, de úgy vélem, hogy gyermekeink napja ezek sorából kiemelkedik. Hiszen a gyermek maga az élet, a jövő, a reménység. A gyer­mekarc boldog sugárzásából még a fáradt és elkeseredett emberek is életörömöt, energiát merítenek. Ezért fontos, hogy Szegeden ebben az évben is kiemelkedő alkalomként készülhetünk a gyermeknapra. És nem is akármilyen gyermeknapra ! Május 28-29-én az új­szegedi Ugetben egy két napos és minden eddigit felülmúló alkalom várja a szegedi családokat. A programokban dúskáló gyermeknap közös összefogás eredeménye. Városuk és lapunk támogatásával a Százszorszép Gyermekház, a Bartók Béla Művelődési Központ mun­katársaié az érdem. Ennek a két napnak a során a "gyermekországok gyarmatosít­ják" a Ligetet. Lesz itt kézműves technikára lehetőséget adó MA­NUÁLIA, repülőgépes és ejtőernyős bemutató a LANDOL-lMk-ban, a Játékország pedig berendezkedik Bergengóciába. A KONOK KUNOK birodalmában az apróságok nomád játékokat játszhatnak, de kedvenceink a kutyusok sem maradnak ki, hiszen a HARAP­LAK-ban kiállítás és vásár egyaránt lesz. A gyermeknap sport­centruma az OLIMPIA városa tesz, a ZSIBVÁSÁRON pedig a meg­unt játékok, könyvek és apróságok cserélhetnek gazdát. De legérdekesebbek a HAPI-LAND műsorai lesznek az újszege­di szabadtéri színpadán. I^esz itt majorétt bemutató, néptáncgála, ze­nei fejtörő, Hevesi Imre-Berényi Péter zenés gyermekműsora, mo­dern táncbemutatók, aerobic, táncbalett stb. A szombat est fény­pontja a Jazz Mine koncert lesz. Vasárnap pedig Hevesi Tomi mű­sorát legfeljebb csak a délutáni Pa-Dö-Dö koncert múlhatja felül. De szombat éjjel a "rémület" is helyet kap a Ligetben. Hevesi Tamás vezetésével 10 fős középiskolás "szellemcsapatok" fognak vetélkedni. Talán sok is a fentiekben felsorolt produkciók. De egy majd­nem 200 ezer lakosú város gyermekserege méltán megérdemli, hogy mi, a szülők, a felnőttek gondoljunk rájuk. Ezért is kérem mindazokat a cégeket, vállalkozókat és magán­személyeket, akik anyagi vagy tárgyi segítséget tudnak adni - pl. a Liget takarítása, szállítás, játékok és ajándékok és nem utolsó sor­ban pénz - hogy segítsenek ennek az önzetlen csapatnak, akik mindnyájunk örömére egy színvonalas gyermeknapot rendeznek. A segítséget Orbán Hédi a Százszorszép Gyermekház vezetője várja a Kálvária tér 6-han (tel.: 312-647) A fentiekben közölt programok részletes ismertetését keddi és az k azt követő kiadásainkban olvashatják. Szeged, 1994. május 20. Segítségüket előre is köszönve: Dlusztus Imre főszerkesztő $JL L A rendezvény főtámogatója a [^MAGYARORSZÁG További támogatók: Dégáz Rt. Démász Rt. Burger King Kiss & Co Játéknagykereskedés Budalakk, Titán - Festékgyár Szerencsejáték Rt. Területi Igazgatósága, Szeged Götz babaház SZÉSZ Elektrobau Kft. 7-Szeged Kereskedelmi Hetilap S

Next

/
Oldalképek
Tartalom