Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-21 / 118. szám

SZOMBAT, 1994. MÁJ. 21. • Szeged Napjának előestéjén Az új nézőierei köszöntötték BELÜGYEINK 3 (Folytatás az 1. oldalról.) A nézőtér, műszaki átadása után már néhány napja köszön­tőit várta - most elérkeztek. A fúvósok nyitánya után a Ró­kusi I. számú Altalános Iskola, az Alsóvárosi Altalános Iskola, a Napos Úti Altalános Iskola, a Tisza Parti Altalános Iskola és a Szegedi Konzervatórium egyesített énekkara Pávó Ibolya és dr. Baricz Zsoltné vezénylete mellett énekelt, majd a Rókusi I. számú Alta­lános Iskola Kicsinyek Kórusa Ácsai Gabriella irányításával lépett a szabadtéri színpadára. A nézőtéren kinyiltak az eser­nyők, de a közönség kitartott. A város vezetése részéről dr. Ványai Éva alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd számot vetve a tér és a szabadtéri játékok eseményei­vel, átadta a város új nézőterét. A műsor folytatódott, a Szeged Táncegyüttes élő zene mellett lépett fel; eső ide, eső oda ­visszatapsolták őket. A város napja előestéjének köszöntő műsora nagy zene­szerzőink, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc pantheonbeli szobrának koszorúzásával zárult, amely­nek végén a szegedi kórusok tagjai dr. Mihálka György kar­mester vezényletével Erkel Ferenc szobra előtt elénekelték a Himnuszt. S. P. S. • Horn Gyula autóbalesete kapcsán a rendőrségi vizsgálat során tett tanúvallomásokban fel sem merült a szándékosság előidézésének lehetősége. Er­ről pénteken az Országos Rendőr-főkapitányságon tájé­koztatták a sajtó képviselőit azt követően, hogy az ügyben be­fejeződött a vizsgálat. Mint elhangzott: a rendőr­ség által felkért három szakértő egyetért abban, hogy a Horn Gyulát szállító személygépko­csi nem tisztázható módon áttért az úttest menetirány sze­rinti bal oldalára, ahonnan eny­hén jobbra tartó szögben ne­kiütközött a teherautó vezető­fülkéje bal oldalának. A vizs­gálat megállapította, hogy sem a személygépkocsi, sem a te­hergépkocsi vezetője nem volt ittas állapotban. A pótkocsis teherautó az úttest bal szélén állt, a felezővonaltól 0,7-1,2 méter távolságra. A teherautó vezetője elmondta, hogy a 8 tonna konzervet szállító jármű­vel azért nem húzódott az út­padkára. mert akkor nem tudta • ORFKsajtótájékoztató Horn Gyula autóbalesete volna kicserélni a defektes jobb hátsó kereket, hiszen az emelő elsüllyedt volna a ta­lajban. A nyomozás során az is kiderült, hogy az MSZP május 5-ei miskolci rendezvényéről hazaindult három személyautó utasai szembejövő forgalmat nem észleltek. Az úttesten és az útpadkán nem láttak gyalo­gost, kerékpárost, állatot, vala­mint Zsidey Jenő - Horn Gyula biztonsági embere kivételével - nem észleltek felvillanó fényt. Nem láttak olyan aka­dályt, amely az úttesten való szabályos haladást gátolta vol­na. Zsidey Jenő a fény eredetét nem tudta azonosítani. A szakértők megállapítása szerint a teherautó baloldali helyzetjelző lámpája világított, legalábbis erre utal a kapcsoló helyzete. Egy másik megálla­pítás szerint a fény - tudatos - Pénz- és tőkeellátás segítése, befektetés - Hitelkérelmek, üzleti tervek elkészítése - Pénzügy i tanácsadás, pénzügyi képviselet - Ingatlanközvetítés - Csőd- és válságmenedzselés - l.ízing, zálogügyletek Mindezek a szolgáltatások a Beni Trade Pénzügyi Tanácsadó és Kereskedelmi KFT. irodájában Szeged, Kigyó u. 1. III. em. 22. Tel.: 327-360 Atlasz® UTAZÁS ÉS KIKSKKX1MI KFI II Atlasz Utazási Iroda, Szeged, Oroszlán u. 6. Tel.: 322-502, 321-110. SZENZÁCIÓS AJANLATOK! Costa Brava - L'loret de Mar autóbusszal Szegedről jún. 24.-júl. 03./7 éj 21 150 Ft ÜDÜLÉS - KÖRUTAZÁSSAL - Costa del Sol 1 hét repülővel 49 900 Ft KARNYÚJTÁSNYIRA A FRANCIA RIVIÉRÁTÓL! Ligur tengerpart - egyéni utazással - 1 hét szállodában 20 500 Ft/fő apartmanban 32 500 Ft/ap. SZABADTÉRI JEGYEK KAPHATÓK! Köszönjük! Tisztelt Választópolgárok! Köszönjük, hogy a választások első fordulójában eljöttek, s oly sokan a Magyar Szocialista Pán jelöltjeire szavaztak Támogatásukkal már két egyéni jelöltünk bqutott a Parlamentbe, és a töb­biek is jó eséllyel indulnak a második fordulóban. Kérem, hogy május 29én jöjjenek el és szavazzanak ismét a Magyar Szocialista Párt jelöltjeire. /Tisztelettel! * MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT vezetés esetén - 300 méterről észlelhető volt, és 83 méterről már azt is lehetett látni, hogy egy teherautóról van szó. A szakértők azt is megállapítot­ták, hogy a jó látási viszonyok között - amilyen a baleset idő­pontjában volt - a teherautót 133 méterről már akkor is le­hetett volna észlelni, ha az egyáltalán nem lett volna ki­világítva. A Hom Gyulát szállító Saab 9000 típusú gépkocsi az igaz­ságügyi műszaki szakértő, va­lamint az autógyár szakértője szerint műszakilag hibátlan volt, a gépkocsi szerkezeti tor­zulásai a svéd törésszakértő szerint 55-60 kilométerórának megfelelő mozgásenergia el­nyelésének felelnek meg. Az igazságügyi szakértők ennek kapcsán megállapították, hogy a személyautó 85-109 kilomé­teróra közötti sebességgel ha­ladhatott, ebből is azonban a legvalószínűbb, hogy a gép­kocsi sebessége 98-102 kilo­méteróra között volt. A felkért három szakértő - akik külön­külön végezték munkájukat - a megállapított menetsebesség­gel egyetértettek. Kérdésekre válaszolva Pin­tér Sándor vezérőrnagy, orszá­gos főkapitány elmondta, hogy az ORFK március 25-én vala­mennyi parlamenti pártnak felajánlotta a személyi bizto­sítást, de ezzel a lehetőséggel egyikük sem élt. Arról is szólt, hogy rendőrségi biztosítás esetén az úgynevezett védett személy autója soha nem halad elöl, mint ahogy az Horn Gyula baleseténél történt a háromtagú autókonvoj ese­tében. A főkapitány azt is elmondta, hogy Horn Gyula a balesetet megelőzően lakásán több fenyegető telefont kapott, és ezt követően a rendőrség gyakrabban járőrözött Horn Gyula lakása környékén. Atfasz®! DTAZASt és KZRfSnDCtMI KFT • I Atlasz Utazási Iroda, Szeged, Oroszlán u. 6. Tel.: 322-502, 321-110. UDULESEK: Tunézia, Málta, Ciprus, Szicilia, Korzika, Mallorca, Ibiza, Görög-szigetek KÖRUTAZÁSOK: Skandinávia, Kenya, Brazília, Mauritius - Madagaszkár, Ausztrália ­Fidji sz. - Madagaszkár, Los-Angeles - Las Vc_gas - Hollywood VAROSLÁTOGATÁSOK: London, Párizs, Róma, Barcelona, Stockholm, New York, Toronto, Las Vegas, Orlando • Szocialista kampánynap A jóság kritériumai POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI F Keleti György egyéni vá­lasztókerületben először nyer­tes országgyűlési képviselő egész napos látogatásával meg­erősített kampánynapot tartott a szocialista párt Csongrád megyében. Valójában a kam­pány a láthatólag népszerű, rendelkezési állományú ezre­des, szocialista párti honvédel­mi szakértő fórumaival, talál­kozásaival nyújtott segédletet az MSZP jelöltek - így első­sorban Botka László - iránti bizalom további növeléséhez. Keleti György útja tegnap délelőtt Vásárhelyen és Szege­den laktanyába.vezetett, illetve a szegedi dandár vezetőivel találkozott. Késő délután és este az Arany János iskolában, valamint Üllésen vett részt lakossági fórumon, a 3. válasz­tási körzet szocialista jelöltjét és az MSZP programját nép­szerűsítve. A képviselőnek jutott ideje arra is, hogy a párt szegedi területi irodájában - dr. Nem­csók János képviselő, továbbá Annus József és Botka László képviselőjelöltek társaságában - sajtótájékoztatót, illetve ki­fejezőbben, sajtófórumot tart­son. A téma valójában arra összpontosult, amit a lakossági fórumokon is fő motívumnak szántak: Mit kell tennie egy jó képviselőnek ? A félig kérdést, félig kijelentést sejtető mondat dilemmáját Keleti György azzal oldotta fel, hogy valósan arra irányítsa a figyelmet, mit várjanak, mit várhatnak el jo­gos igényként az emberek a képviselőjüktől. A „ jóság kritériumai" példaként, hogy a megválasztott képviselő ne a fogadóórákra korlátozza az emberekkel való térbeni és időbeni kapcsolatait, a polgá­rok valós problémáinak isme­retében kell politizálnia, s törvényhozási segédlettel meg­alapozni a köznapok gond­jainak megoldását. El kell fe­ledkezni mielőbb arról, hogy ki, mennyi szavazatot kapott, ki a „győztesebb", és egy-egy megyei, regionális probléma megoldásáért lobbizni kell, pártszínekre való tekintet nélkül. Látogatásának mögöttese­ként Keleti György nem hagy­ta feltételezni, hogy a jövőt előrevetítendő pozíciók je­gyében kereste volna fel a honvédség alakulatait, itteni vezetőit. Mindazonáltal a kér­désre adott válasszal nyitva hagyta, hogy valójában számít­e pozicíóra a honvédelmi tárcánál a leendő kormányban. Koalíciós tárgyalások után derülhet ki bármi - mondta, s arra az érdeklődésre: SZDSZ­es honvédelmi miniszternél betöltene-e államtitkári posz­tot, jellemzően csak talányos mosollyal válaszolt. B. P. ifi tél nagy ünnepe a karácsony, a tavaszé a húsvét. LLi Tavasz múltán, amikor a nyár első heve végleg kiűzi csontjainkból a tél hidegét, és a természet kezdi érlelni első gyümölcseit, megérkezik harmadik nagy ünnepünk, igazi nyári ünnep, piros pünkösd napja. Nem tudom, hogy a piros pünkösdi rózsáról kapta-e az ünnep a „piros" jelzőt, vagy pünkösd ünnepe lett-e a keresztapja ennek a gyönyörű virágnak, amely ugyan nem rózsa, de pompás piros színével magában hordozza és szinte sugározza az ünnep egész gazdag lelkét. Nem csoda, hogy versek és nóták ihletője lett ez az igazi szép pünkösdi virág. Az utóbbi évtizedekben a népi tudatban veszélyeztetett, ha nem is kipusztulásra ítélt virágként húzódott háttérbe ez a sok évszázadon át kedvelt és sok népi hagyománnyal is gazdagított ünnep. Az ünnepek rendezése során az egyház eltörölte a viglliaböjtöket, így a pünkösd szombatja is elveszítette jelentőségét. Megszűnt a kettős ünnep is, nincs már pünkösd másnapja. Szerencsére az állam kettős ünneppé tette, hétfőn is munkaszünettel. Egyházilag csak ott ünnepeljük a másnapot, ahol a hívek ezen a napon is nagyobb számban keresik föl a templomot. Pár éve láttam az egyik hevesi faluban pünkösd hétfőjén délután zsúfolt templomot, a faluban meg akkora búcsúi sokadalom tolongott, hogy az autóval alig tudtunk áthajtani a főutcán. Kodály Zoltán közismert és közkedvelt Pünkösdölője máig hozzájárul az ünnep emlékének megőrzéséhez a nem templomjáró népesség körében is. Az ünnep gyökerei, éppúgy, mint a húsvété is, a választott nép, Izrael hagyományaiba nyúlnak vissza. A neve ott is, itt is ugyanaz. A görög „pentekosta" (azaz ötven) szóból ered. Mert az ünnep a húsvét utáni ötvenedik napon van. Tehát ez is változó ünnep, mint a húsvét, és annak függvényében változik az ideje. A zsidók pünkösdje eredetileg aratási hálaadó ünnep volt. Ekkor, a hetek ünnepén, adtak hálát az aratás szerencsés befejezéséért, és ekkor áldozták a kenyerek elejét (a zsengét) az Úrnak. Ké­sőbb a slnai szerződés és a tízparancsolat kihirdetésének emléknapja lett. ífpzen a napon, tehát húsvét után a negyvenedik. Urunk LÓ mennybemenetele után pedig a tizedik napon történt a Szentlélek kiáradása az egyházra, valamint ez a nap az Anyaszentegyház születésének és tanttói működése megkezdésének emléknapja. Ismertek azok a rendkívüli jelek, melyek ezeket az eseményeket kísérték. A Szentlélek kiáradását viharszerű szélzúgás jelezte, melynek hallatára összegyűlt a tömeg a ház körül, ahol Jézus hívei együtt voltak. A jelenlévők fölött tüzes lángnyelvek jelentek meg, és leereszkedtek mindegyikükre. Az addig félénk, bezárkózó apostolokat akkora bátorság töltötte el, hogy kiálltak a tömeg elé, és nemcsak hirdették nekik, hogy Jézus a Messiás, hanem még meg is feddték őket, amiért megölték az Urat. Ekkor történt a nyelv-csoda: a különféle nyelveket beszélő idegenek a saját nyelvükön hallották beszélni az apostolokat. A beszéd hatására 3000 ember megkeresz­telkedett. Igy Szent Péter bemutathatta ezen a napon az egyház első termését Istennek. Az eseményt kísérő jelek az ószövetségi hagyományban lelik magyarázatukat. A viharzúgás mindig az isteni teremtő erő megjelenésének kísérője. A tüzes lángnyelvek pedig az apostolokat eltöltő bátor lelkesedésnek és a nyelvek adomá­nyának jelei. Mintegy a bábeli nyelvzavar fordítottja jelenik itt meg: a sokféle nép egynyelvűvé és egylelkűvé is válik. A keresztény pünkösd ünnepe egyidős az egyházzal. Bár első írásos említése csak a II. századból való Tertullianustól és Origenestől. Ők azonban, mint közismert régi gya­korlatot említik. Sőt, Tertullianus még a húsvéttól pünkös­dig terjedő ötven napot is pünkösdnek nevezi• Az egyház mai liturgiájában a ruhák piros színe utal az ünnepre, mely az örömet és hálát fejezi ki. Az evangélium előtt a misében a Veni sancte Spiritus kezdetű Sequentia-t, ezt a fölséges himnuszt énekeljük, mely a XI. századból való. Ezt az imát gyakran mondjuk, amikor komoly közös­ségi dologba kezdünk. Ezért lett a katolikus iskolakezdés neve is Veni sancte. A sok pünkösdi népszokásnak csak emléke maradt fönn, ma itt-ott él csak belőlük valami. Szegeden még a múlt században is szokás volt pünkösd szombatján a Tiszában megfürödni. Talán annak emlékére, hogy régebben ez a nap keresztelési nap volt, mint húsvét szombatja. Akkor még vízbemerttéssel történi a keresztelés. A középkorban a szél­vihar zúgását úgy utánozták, hogy a misében a Sequentia előtt kürtöket és harsonákat fújtak. Helyenként a tüzes nyelvek emlékére égő kócokat dobáltak le a padlásról a hí­vek közé. Ez aztán veszélyes szokásnak bizonyult, azért sok helyen rózsának és még meg nem szentelt ostyának a hulla­tásával cserélték fel. Néhol a Szentlelket jelképező galam­bokat is eresztettek szét a templomban. Sajnos, a középkori magyar egyház pünkösdi szokásairól szinte semmit sem tudunk. Lehet, hogy a „pünkösdi rózsa " név egyházi gyakorlat emlékét őrizte meg. rjj ünkösdi népszokásaink közül helyenként talán még él a lr pünkösdölés szokása. Fiatal pap koromban tanyai misézésre menet, találkoztam két kislány tanítványommal, akik fehérbe öltözve, fejükön virágkoszorúval köszönteni, pünkösdölni mentek a rokonokhoz és ismerősökhöz. Szegedi és benne piarista büszkeség, hogy a pünkösdölés legrégibb fönnmaradt szövegét Dugonics András jegyezte föl. Óföldeáki lelkészkedésem idején beszélték idős híveim, hogy egy régebbi földeáki plébános, még az élő emlékezet határain belül, pünkösdi rózsaünnepélyt rendezett jámbor szegény sorsú fiatalok kiházasitásának támogatására. A hivatalos egyház nem mindig kedvelte ezeket a népszokásokat, bár elhalásuk nyilván nem egyedül ennek a következménye. Kár értük. Lehet, hogy egy-egy népi gya­korlat mélyebb és maradandóbb nyomot hagyott az egy­szerű ember lelkében az ünnep mélyebb tartalmából, mint az általában elvontabb és színtelenebb szabályos liturgia. Befejezésül hadd idézzek föl két gondolatot az ünnep lényegéből. Az egyik: minden nagy cél sikerre viteléhez, ha nem is a szentlelkes, de mindenesetre lelkes emberek kel­lenek. Lelketlen és lélektelen korunknak egyik hiánycikke. A másik: egynyelvű, egymást értő emberek kellenek. Ilyen volt a jeruzsálemi kis szentlelkes közösség. Persze, nemcsak a nyelvük volt egy, hanem a sztvük-lelkük is. Mikor leszünk ilyenekké, magyarok? Kovács Mihály piarista plébános ! A megbízható megoldás!

Next

/
Oldalképek
Tartalom