Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-26 / 71. szám

6 SÍPSZÓ DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. MÁRC. 26. • Írástudók a futballért Hátion, fát háromkor, a Sportcsarnokban Három komoly, felkészült, rangját vállaló focicsapat szállja meg hétfőn az újszegedi Sportcsarnok parkettáját. Állandó és kedves ellenfelünk (iksznél többre egyszer sem voltak képesek velünk szemben), az Élet és Irodalom mellett a József Attila Kör csapata lép fül a házigazda DM mellett. A körmérkőzéses torna toronymagas esélyese, mit tagadjuk, a JAK csapata, amelyben a félelmetes hírű, mindig korszerű Takáts József (Harmadkor, majd Jelenkor) is pályára lép. A tornára ingyenes a belépés, büfé van. A névsor még nem végleges, a csapatok rejtekhelyen készülnek. Annyi azonban kiszivárgott, hogy itt lesz Esterházy Péter, Körösi Zoltán, Megyesi Gusztáv (aki a futóedzések közben csak egy idézetet tudott küldeni, igaz, önmagától), Kovács Zoltán, Szálé László, sőt addigra Kéthi is hazaér Egyiptomból. Darvasi itt, ekkor pálfordul: először lép pályára új kenyéradó gazdájánál, a l)M ellen. Hagulatfcstőkcnt e helyt közlünk néhány dolgozatot a firkász focisták tollából. Idézet, tőlem „A világ elkényeztetett tájain elsősorban az eredményért drukkol a néző. Nekünk ez nemigen adatik meg. A magyar szurkolónak legfeljebb az adatik meg. hogy néhány részsikerért izguljon. Például, hogy ne állítsanak ki magyar játékost. Am ha úgy adódik, hogy mégis kiállítanak közülük egyet, netán kettőt, mert tíz méterről, mint elefánt szálltak bele ellenfelükbe, hát akkor legalább ne köpködjenek. Nem esztétikus. Am ha mégis köpnek, mert nem bírják ki, hogy ne köpjenek, akkor elégedjenek meg a produkciójukkal, és ne mutogassanak két ujukkal a nemi szervük felé, így jelezvén a bírónak és partjelző társának, hogy lépjetek velem derékon alul orális kapcsolatba. Voltaképp ezek is a futball elemei volnának. Meg keltene tanulni, hogy ha lehet, ne nézzen bennünket bunkónak a világ." Megyesi Gusztáv • M A leterített Esterházy ...megtisztelő, hogy kevéssel a legújabb rendszerváltás után leleplezhetem saját emlékművem, de mindjárt az avatóbeszéd elején kimondom: nem teszem örömmel ! ...hát ezért terítettem én le Esterházy Pétert?! ...ezért a húszméteres semmiségért! ...ezért a fénylő bádogkócerájért! ...mert hiába tettétek a legszebb park főhelyére - kedves hajbókoló talpnyalóim - ittésmostmondom a szemetekbe: elbasztátok. Nem ilyen szoborra gondoltam. ...már megbocsássatok, de mi ez az alkotás? Egy nagy rakás... kinemondjammi. Tekintélyes a fejem, acélosan büszke a nézésem, erőtől duzzadó a testem... mégis van rajta valami zavaró. Ha dupla ekkora lennék, még elnézném... ...nem felhányásként mondom, de az ötvenes években, az úttörőknél csillebérci jutalomüdülés járt volna ezért. Tehetek én róla, hogy oly korban történt a nagy tett, amikor nem lehetett az. Akkoriban inkább biztatták Esterházyt: írjon, sziporkázzon. Buggyantsa ki magából, ne szoruljon beléje a változás szele. ...node, tisztelt szoboravató közönségem, elhiszitek hogy meguntam a szöveget a nép aknamunkájáról. Ezt ne mondjátok. Ettől frászt kapok. Vegyétek tudomásul: nem örülök a saját emlékmüvem leleplezésének. A szobrász egy kókler! Nem ért az Emlékműállításhoz. Nem érzett rá a lényegre. Nem az fogta meg az eseményből, ami benne volt. A tett keménységét, a szikrázó akaratot. ...nincs jelentősége, de mégiscsak őszinte ember leplezi le saját magát. A sokadszorra elfajzott kommunista rendszerbéli Budán történt, annak is a Czakó utcai füves focipályáján, akkor is a meccs vége felé. (ÉS - DM 6:6). Ott játszadozott Esterházy több azóta méltón büntetett - hírlapíróval, az Élet és Irodalom kispályás futballcsapatában. Cselezgetett, húzogatott; jobbal-ballal lövögetett; dekázgatott, spinyózgatott. Mókázgatott. Mindemellett legalább száz történet volt a fejében, abból sok Európában már ki is lett adva - idegenajkúaknak. ...s vezette rám a labdát. Kikérem már most: egyáltalán ne kutaszkodjon a múltamban senki, hogy én, a Hősök Hőse, miért léptem egy gyepre Esterházy íróval, a hercegi család sarjával, hiszen mint láthatjátok, ez a húszméteres szobor nem a semminek állit emléket. Ez a mi diadalunk. Emlékeztetek is, amikor az emlékmű vágva megfogalmazódott bennetek, tisztáztuk. Emiatt hangsúlyozom nyomatékkal, ne adjatok a sutyorgásra. Ne vegyétek he. hogy én csupán fatális véletlen okán terítettem le Esterházy Pétert. Itt, a saját nagyságom alatt jelentem ki: nem igaz, hogy leheletfinom csellel pöccintette el mellettem a labdát, és én a tehetetlenségi nyomaték fizikai megnyilvánulásaként hagytam ott a lábam. Amin 0 - még kimondani is badarság - átesett. Ismétlem: le-te-rí-tet-tem! Az elmúlt évek igazolják s azóta előttetek is megvilágolhatott: jogos a szobor. Százszámra dicsőülhetnek a Nagy LeteritŐk. ....az avatandó mű égretörő méreteivel bármelyikünk megelégedhetne, viszont, amit a hatalmas bádogtérd fölé tettetek - az már sértő. A; a picinyke aranyfigura. A leterített Esterházy ••• Majoros Tibor Megfagyott a levegő az öltözőben, amikor az ajtó mögötti sarokban ülő, mindaddig csendes úr igy szólt: ötvenhárom; csendesen mondta, semmiképpen sem büszkén, inkább úgy, mint aki kedvétől függetlenül tisztában van e szó hatásával, s akár már rögtön is másra tereli a szót, mondjuk arra, amikor a Stadionban azon a kettős rangadón a Grosics sérült volt, és ő állt be, a Bozsik meg csak nyugtatta, vagy amikor Antwerpenben volt és... csakhogy bármit kezdett is el hirtelen, a mozdulatlanná dermedt öltözőben még B. kérdése és az ő válasza lebegett, visszavonhatatlanul és anyagszerűen. B. kérdése, aki mintegy statisztikai érdeklődését akarta kiterjeszteni a csapat új szerzeményére, s az ő csöndes válasza: ötvenhárom, amitől a pillanatnyi csendet megtörve mindenki kapkodva öltözni kezdett, s nem hallatszott más, csak a stoplik koppanása és a gumik pattogása, mert hirtelen visszavonhatatlanná vált, hogy „hidalgónk kora közel járt az ötvenhez; testalkata izmos, termete szikár, arca csontos volt, ő maga rendesen igen korán Morphosis Hungáriáé kelt, s a vadászatot különösen kedvelte, vannak, akik azt állítják, hogy vezetékneve Quijada vagy Quesada volt, ami azért is érthetetlen, mert megérkezve jól hallhatóan bemutatkozott, de most, hogy hirtelen oda, az ajtó mögötti sarok felé billent az egész öltöző, figyeltük, hogy „azon kezdte most már, hogy megtisztogatta valamelyik dédősének néhány fegyverét, mely rozsdamartan, penészesen századok óta hevert valami elfelejtett zugban, aztán paripáját vette gondjába, s bár a ló pókos volt, hogy már csak szokásból rúgott, és több hiba volt benne, mint Gonella lovában", és miközben készülődött, mintha elhalványultak volna a meszelésen átütő salétromfoltok, s a barna műanyag tapéta is meglebbenve visszatapadt a falhoz, a nap hol kisütött, hol felhők takarták el; csúszott a fű, és hideg volt, de nem, azt mondta, ne rugdossunk neki, majd csak úgy, labda nélkül melegít be, különben elfárad, mire kezdődik a meccs, s erre nem lehetett mit mondani, hagytuk, hadd hajladozzon a partvonal melett, az üres kapura rugdostunk, aztán a nyolc-tizedik perc táján, amikor a jobbszélen az alacsony, göndörös hajú megugrott, és a tizenhatoson belülről teljes erőből lőtt, akkor ő elrúgta magát, a bal karja felnyúlt, egészen a felső sarokig, a teste átlót húzott a kapu négyszögletébe, s kiütötte a labdát, majd hangtalanul és puhán ért földet, fölpattant, és berogyasztott térdekkel, előrehajolva várta a szögletet; ötvenhárom éves kapus, kapott a fejéhez L., aki döbbenten nézte a jelenetet, s akkor a Gumigyár-pálya szélén tényleg ott volt a Bozsik, aki nyugtatgatta, meg a Czibor és Puskás, akik szinte nem is törődtek vele, a sérült Grosics, aki figyelte, mit tud most ez a gyerek, és ő meg a hetvenedik perc táján azt mondta: ez már döntetlen, akkor már tudtuk is, tényleg mindegy, mi lesz itt a maradék időben, ez a meccs, ami itt van, ez eldöntetlen; s a betonbordás kerítés mögött lassan eltolatott egy tehervonat, a pálya belerázkódott a csattogásba, föl sem tűnt, hogy erre már nemigen járnak gőzösök, a füstje, mint kis szürkefehér felhő, megállt a pálya fölött, nem mozdult még akkor sem, hogy vizes hajjal, a lábunkat húzva kijöttünk az öltözőből, ott lebegett ez a kis füstfelhő, sötét foltot takarva a kezdőkörbe, ez tényleg döntetlen lett, mondta valaki, de nem kapott választ, s elindultunk a kijárat felé, mert B. tudott egy helyet nem messze, ahol tizenhat forint egy nagymálna és egy fröccs, egy pont is pont, próbálta meg B., de megint nem válaszolt senki, csak a kapuhoz érve fordultunk vissza, megnézni a feltúrt pályát, a kezdőkör felett lebegő szürkefehér kis felhőt, ötvenhárom éves kapus, sóhajtotta L., és a tenyerét a tarkójára támasztva, lehajtott fejjel fordul ki a pályáról, a tizenhat forint egy nagymálnáért és egy fröccsért, az is valami. Körösi Zoltán A kamaszkor évei Mit ítélne On? Egy flekket a fociról, erre kért a főszerkesztő, nemcsak engem, hanem legalább még három kispályás csapatnyi (rőt/újságírót, úgyhogy én inkább az asztalifociról írok, mert ha a fociról írnék, nemcsak az derülne ki a Johannanapi tornán, hogyan focizok ("írni tud róla, de játszani nem"), hanem az is, hogyan írok róla („se írni, se focizni"), így viszont marad egy menedék (azt, hogy „se írni", nem tudom megúszni), ugyanis asztalifocizni nem sokan láttak még; nos, nekik mondom: nagyon tudok. Egy flekk a csocsóról. A kamaszkorom. FiúPOLITIKAI HIRDETES, POLITIKAI HIRDETES, POLITIKAI HIRDETES A TELI TALALAT: í.m un 3.E 4.s sm 6,m 7.S 8.S 9.S 10. S 11. S 12. m Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje: „A Szabad Demokraták a sanyarú helyzet ellenére bíznak a magyar ipar jobb jövőjében. Programunk eredményeként megállhat a piacvesztés, a termelés csökkenése. a vagyon elherdálása. A kialakult válságot úgy kell kezelni, hogy az ipar szerkezeti átalakulása is megtörténjen. Jobban fogjuk segíteni a magyar áruk külföldi piacra jutását, de óvni is kell iparunkat a magyar vámkedvezmények megadásakor. Mindezt a több munkahely, a gazdasági fellendülés érdekében!" SZDSZ & H? kollégium, katonás rend, hatórai ébresztő, tíz percen belüli kötelező beágyazás, szekrényrend-ellenőrzés, körömtisztaság-ellenőrzés: így kezdődött a nap és így is folytatódott. Mindössze napi másfél óra szabadidő, ennyi időre hagyhattuk el a kollégiumot délutánonként, ez lett a saját időnk, amit nem tudtak elfoglalni, parancsokkal és ismétlődő kötelességekkel benépesíteni, a szabadság ideje: másfél órás focik egy vörös salakpályán, délután kettőtől fél négyig, esőben is. hóban is, négyen is, húszan is a kézilabdapályán. Aztán este nyolctól fél tízig újabb másfél óra: ugyan nem léphettünk ki a kollégiumból, de volt egy szoba, ahol asztalifocik álltak, három is: ott tolongott a kollégium százhúsz diákja. Eltelt másfél év, mire rám került a sor. Ebben a két fociban semmi közös nincsen, az egyikhez kéz kell, a másikhoz láb, az egyik teljesen individualista játék (a páros is), míg a másik teljesen csapatjáték. Az egyikben majdnem biztosan az győz, aki a jobb, a másikban bármi megtörténhet. Egyetlen közös vonásuk van mindössze, legalábbis számomra. hogy mindkettő a szabadság idejét jelenti, amely időből olyan kevéssel rendelkezünk, amely folytonosan elfogy az életünkből, s amely egyedül segíthet túlélni négy év katonás fiúkollégiumot, s a további éveket is. amikor már civilként történik velünk majdnem ugyanaz. Csak ilyen himnikus lehet egy fociflekk vége. Takáts József Mindenkinek a nagymamája járatta a Fülest. És minden nagymama fiúunokája, amikor a délutáni fociból hazatért, egy pillantást vetett az iskolai felszerelésére, és rögtön megfogamzott benne az egyetlen helyes megoldás gondolata: majd holnap az óra előtt a szünetben fogja lemásolni a matek házit, és miközben a másik szobából hallatszó „Kész vagy a leckéddel?" kérdésre szemrebbenés nélkül válaszolta, hogy igen, révetegen lapozgatni kezdte a Fülest, míg el nem ért kedvenc rovatához, a Mit ítélne On?-höz. Erre a régi szép emlékre emlékezünk most azzal, hogy egy újabb feladvánnyal lepjük meg az olvasót. A vörösek középpályása előretör a labdával és távolról kapura lő. A labda elakad a fehérek egy jócskán a tizenhatoson kívül álló blekkjének lábában. Ön rohan, és határozottan a büntetőpontra mutat. A mérkőzés utáni súlyosabb és könnyebb testi és becsületsértésektől kísért közelharc utáni menekülés utáni sajtótájékoztatón az Ön által elmondottak szerint Ön „a tizenhatoson belüli kezezésért" ítélt tizenegyest. Egyik csapat játékosai sem hisznek a szemüknek. A közönség - csapatszimpátiára való tekintet nélkül egyként skandálja, hogy „Áramot vezessél, ne meccset!" A kutyákkal, gumibotokkal és könnygázsprével felszerelt karhatalom a béközép esetleges aktivizálódásának megfékezésére kirendelt kommandósok segédletével eloszlatja Ön körül a fehérek hevesen tiltakozó gyűrűjét. A közönség egyöntetű kórusa eközben egy másik rigmusra tér át, amelyben egy Önhöz igen közel álló személyről tesznek sommás megállapítást. A vörösek csapatkapitánya végre a közelébe tud férkőzni, és közli Önnel, hogy nem azért dellázták le azt a kétszáz rongy bundajattot, hogy Ön ilyen ökör módon lebuktassa őket. Ön sportszerűtlen magatartásért piros lapot mutat fel a renitenskedő csapatkapitánynak, kinek kijelentését meghallják a fehér játékosok, és - szintúgy hevesen - szóvá teszik Önnek azt a százötven rongyot, amit viszont ők perkáltak le Önnek. Újabb dulakodás veszi kezdetét, melynek során Ön tudomásukra hozza, hogy minden játékos ki van állítva, ám a két csapat játékosai a szögletzászlók, valamint a két partjelző közreműködésével próbálja jobb belátásra bírni. Kis idő elteltével a folyamatosan Önre zúduló érvek meggyőzik Önt, hogy ítélete elhamarkodott volt, és készséggel visszavonja azt. Am a játékosok tovább döfölődnek fegyvereikkel, Ön viszont diadalmasan szegezi nekik a szellem fegyverét egy szarkasztikus retorikai kérdés formájában: hallottak-e már olyat, hogy egy játékvezető reklamálás hatására visszavonta volna döntését? A vörösek csapata végül úgy dönt, hogy megtagadja a büntetőrúgás elvégzését, melyet megnehezítene az az objektív körülmény is, hogy a fehérek játékosai időközben kiszúrták a labdát a pótlabdákkal együtt, továbbá hogy kisvártatva mindkét csapat teljes létszámmal bevonul az öltözőbe zuhanyozni. Ebben a helyzetben mit ítélne Ön ? Farkas Zsolt