Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-15 / 61. szám
FCT P Hk Mm •PWWW® JPS • • 11 |vy||iv f% NII/II 1 ILL [11 mWmI i m hm. Hallj 9 ALAPÍTVA: 1910-BEN 9 DELMAOYARORSZAQ 1994. III. 15., KÜLÖNKIADÁS Nemzeti dal. Talpra. magyar, hl «' haia! Ill nz MA mórt ragy soka! H«liek k'gytei vagy aaabaMt Ki a kPrdéf. ráluuatok! — A' magyarok irtenér* fotttezUk, hogy rabok tovább Nem l<-,rt»k RakA vi Kik szabadon éllek haluk, Sroigaroidben Btm nyughatott A' magyarok bteoére KAtoziiak, Kskusiiak, hogy rabok tórát* Xrra lesziOt SebonaM lótrag ember, Ki most. ha keH,balsi Mffi mer. Kinek rlrsgabb rongy AleUs, NiM a haza beoífejtó. A Magyarok úfc-urt Eskuwirali. KAa-iiok. hogy rabok tovább $1*8) k'híitfik. . • Kéayeaebb a' tágénál a' kant, Jobbaa ékesíti a' kart, Éa mi még a táanot Kordont! Ide veled, régi kardsak! A magyarok kdeiére Esktrattak, Ksitezüak, bogy rabok tórái* Ken lentik. A magyar aév megiat axép len, HettO régi aagy kirébez, Kit rá kertek a' századok, Leaoasek a' gyalázatot btkiailk, Eakoszüak. hogy rabok tovább Nem feartttk. Hot sírjaink domború inak, Unokáink irtwrátnak, Éa áldO imádság metteU Mondják ei szent neveinket A magyarok irteeére marni*, Eakttaziiak, kogy rabok tovább Nem Imttnk. m Hl píüi. A LAP INGYENES Az ünnep szegedi programja Különös jelentőséggel bír az idei március 15-i megemlékezés Szeged város életében. Az esemény rangját növeli az a körülmény, hogy az országos ünnepség részeként Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke mond beszédet városunkban, a Klauzál téren. Az idén ünnepeljük Kossuth Lajos halálának századik évfordulóját is, ezért a megemlékező műsorban kiemelt hangsúlyt kap a Magyarország egykori kormányzója tetteit és szavait felidéző összeállítás. Kérünk minden szegedi és Szeged környékén élő polgárt, jelenlétével tisztelje meg ünnepünket. Az ünnepi program részletei a következők: 11.45: Térzene a városi MÁV Fúvószenekar előadásában 12.00: Himnusz Emlékműsor a Szegedi Nemzeti Színház művészei előadásában Ünnepi köszöntő: Lippai Pál, Szeged város polgármestere Ünnepi beszéd: Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke Koszorúzás a Kossuth-szobornál Szózat • Egyéb helyszíneken a következő időpontokban koszorúznak: 9.00: Algyőn, az Országzászló emlékműnél 10.00: Kiskundorozsmán, az Országzászló emlékműnél 10.00: Szőregen, az 1848-as emlékműnél 11.00: A Petőfi-szobornál a Dóm téri panteonban 11.00: A Szőregi csata emlékműnél az Aradi vértanúk terén 15.00: Tápén, az Országzászló emlékműnél Szabad sajtó utca N em tudom, Magyarországon hány Szabad sajtó utcára lelhetnénk, mindenesetre Szeged-Alsóvároson van egy. Nem a legújabb politikai időszámítás mázoltatta át az utcanevet, mert ez egy régi ügy. Jelentésével együtt. Elárulhatom, többször gondoltam arra az átkosban, hogy e szavakkal kezdem valamelyik önéletrajzom: „Amikor még a Szabad sajtó utcában birkóztam az árokparton, nem gondolhattam, hogy egyszer még a szabad sajtó tagja lehetek." Most már örülök, hogy nem engedtem az irónia csábításának, hisz ki tudja, ma ki és mire használná föl ezt a szöveg- és gondolatkörnyezetéből kiragadható egyetlen mondatot (lásd még bizonyos példányszám fölötti lapok szerkesztőinek átvilágítása). Mindazonáltal, ha a fényt nem a politikai múltamra, hanem a gyerekkoromra irányítom, akkor egészen világosan látom, hogy valójában két fogalommal nem tudtam megbirkózni hat-hét évesen. Az egyik a paráználkodás volt, egyenesen a tízparancsolatból, a másik meg a sajtó, mert a szabadot úgy-ahogy, az utcát meg egészen pontosan értettem. Lehet, hogy ezért lettem újságíró. Lehet, hogy ezért tanultam meg járni, ezekért a kései, keserű léptekért, ahogy Pilinszky mondja, persze másról. És az is lehet, azért írok most itt a régi módon, allegorikus-metaforikus nyelven, mert ahol zsarnokság van, ott képes beszéd van, azaz a nyelv visszafordításával - az egyenesből a szimbolikus felé — kifejezésre igyekszem juttatni, hogy a való világ is visszalépett. Legalább hét évet. A szókincsről beszélek. Tegnap este kétszer is végigmentem a Szabad sajtó utcán, Sprőber úr, Faragó úr, Kopasz úr háza elótt. Benéztem Halász úrék portájára is a deszkakerítésen át. Ezek az urak, a kocsmaasztalnál egészen másként beszéltek, mint amit én az iskolában hallottam. Én a Szovjetunióról tanultam, ők a muszkát emlegették, én a világbékéről daloltam, ők a világuralomról beszéltek, én felszabadítókról tudtam, ők erőszakoskodó hordáról. A sajtó nekem adott igazat. Esténként mindig megnéztem a Híradót, és megnyugodva feküdhettem le: ugyanazt mondja Ipper és Gedeon, amit a tanító néni. Ezen a környéken, ahol éltem, sok volt a fuvaros meg a gyári munkás. Hajnalban keltek, és amikor újsággal a kezemben hazafelé bandukoltam, már nagyon sokan kint ültek a ház előtt. Fölnéztem a lapból és hangosan köszöntem, ahogy tanítottak. Miniszter lesz a gyerek-hői,, súgták a hátam mögött, mindig olvas. Hát még ha tudják, hogy ebéd után egy órát töltöttem újságolvasással! Azt hiszem, most kell megjegyeznem, hogy rendesen jártam templomba. És, persze, nagyon szívesen készítettem volna interjút Kádár Jánossal. Úgy éreztem, én rá tudtam volna kérdezni a lényegre: miért nem adnak nagyobb nyugdíjat annak, akinek visszeres a lába? Mindez hogyan függ össze a szókinccsel? Ahogyan két párhuzamos tud elhúzni egymás mellett, két szókincs is, ahogy csak a végtelenben találkoznak emezek, úgy talán még ott sem amazok. Pedig ugyanaz a grammatika, teljesen egyforma a toldalékolás, a szórend, meg az -e kérdőszócska használata, csak az egyik szókincs az uralkodóké, a másik meg a többié. Az egyikre tanítanak, Híradóval, miegyébbel, a másik meg ránk ragad. De azért: az egyik elbeszél a másik fölött. M egmagyarázom. Vegyük elő a tegnapi Délmagyart. Ki-ki húzza át vastag fekete filccel azokat a mondatokat, amelyekkel nem ért egyet. Azután, ha még egyszer nekirugaszkodik az olvasó, satírozza ki az összes érvénytelen jelzőt, majd olvassa föl saját magának és családjának hangosan mindazt, ami maradt. Ennyire logikátlan a cenzúra. Szavakat, mondatokat, lapokat, műsorokat, embereket vagy hiteket betiltani ugyanarra az észjárásra vall. Ki találhat ki ennél szomorúbbat?
