Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-15 / 61. szám

2 KÜLÖNSZÁM MARCZIUS TIZENÖTÖDIKE '94 „Magyar hazánkban magyar nyelvű minden polgárra nézve a sajtó örökké tökéletesen szabad" (Táncsics Mihály, 1848) Sajtótörténeti tallózó 1832—194 7 Kossuth Lajos (1802-1894) (...) Szivemben érzem állításom igazságát: Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s a szabadságnak nem egy osztályt különösen, hanem egész kedves nemzetemet s közösen boldogító kifejlődése felől kétségbe nem esem. S csak vetkezzünk ki az önzés lepléből, csak felejtkezzünk el arról, hogy egy mások lenyomásával privilegizált osztálynak tagjai, hogy magyar nemesek s aristocraták vagyunk; s lelkem ama komoly meggyőződésének ügyében a Tekintetes Karok és Rendek tulajdon érzelmét blrámnak merem választani, csak egy újmutatást engedjen a Tekintetes Karok és Kendek kegyessége, s ez ebből áll: A sajtó szabadságának jóvoltával bíró szabad nemzetek között nincs egy is, melly azt első és legbecsesebb kincse gyanánt nem őrizné, a constitutionális institutiókra, s az önkény vasjárma alól menekedésre törekvő nemzetek között nincs, s nem is volt egy is, melly azt nem óhajtotta, s megnyerni teljes erővel nem iparkodott volna. (...) Censura által bizodalmat sohasem nyert még egy kormány is, de bizodalmatlanságot igen is. A censura mindig idegen növény marad constitutionális földön, a censura nem ád oltalmat a sajtó visszaélései ellen, sót erősíti azon rosszat, amely ellen harczolni látszatik. (Országgyűlési beszéd a sajtóról, 1832.) Petőfi Sándor (1823-1849) Szabad a sajtó!... Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat, s ugy irnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros hetük mint a szabadság hajnalsugárai. Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs ... vagy van ollyan együgyű, ki azt képzeli, hogy szabad sajtó nélkül lehet bámely nemzetnek szabadsága? Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek olly magas örömmel, a millyen mély volt fájdalmam, midőn még nélkülöztünk tégedet! Oh, szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életéi e földön, élj addig, nn'g csak él egy magyar; ha nemzetünk utósó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt ... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sirodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség! Ezzel köszöntelek, ez legyen utravalód az életben. Élj boldogul! ... nem kivánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet fél halál, de legyen mindig eród a vészeken diadalmaskodni! (Napló, 1848. március 15.) Táncsics Mihály (1799-1884) íme, be van végezve tizenöt nap alatt a munka. Elmondottam a sajtóra nézve meggyőződésemet tartózkodás nélkül. De még egy van a lelkemen. Magyarok! ha nem divat mozgatja lelketeket, egy országgyűlésen csak egy-két törvényt hozzatok s e jelen gyűlésen legyen első: „Magyar hazánkban magyar nyelvű minden polgárra nézve a sajtó örökké tökéletesen szabad". Másik törvény: „Magyar hazában minden ember egyenlő jogú és egyenlően szabad". Midőn ezt kimondottátok, elégethetitek a Corpus Jurist, elégethettek minden egyéb törvényt, s ezzel hazamehettek. így cselekedve naggyá lehet a haza s dicsővé a nemzet, mivé sok divatbúi származott örvényből sohasem lesz. Ha ezt megtettétek, a sajtó majd megmondja, micsoda törvényt hozzatok a jövő gyűlésen, s több lesz-e egy-kettőnél szükséges? így nem emelkedik hazánk hirtelen valami divatvirágzásra, igaz, de ne is kívánjatok virágzást, midőn a fának magva el sincs ültetve. Ne majmozzátok a külföldet, hanem fejlődjék e nemzet magából, ha későbben is, de így cselekedve naggyá lészen a haza, milyent még nem ismerünk. Alapot kell előbb elvetni. Pedig más tartós alap a szabadságon kívül nem létezhet. (...) Nehogy valaki tévedésnek higgye, midőn csak magyar ajkúakra állítom a szabad sajtót, megelőzőleg mondom, az nem tévedés, készakarva tevém. Nálunk kettős cél van még most, idővel a nyelv megszűnik cél lenni, s csupán eszköz marad. (Sajtószabadságról nézetei egy rabnak tégszó, 1848.) Vasvári Pál (1826-1849) Ha mi eddig imádkozni akartunk, nem volt szabad egyenesen az Istenhez fohászkodnunk. Köztünk és közötte a jezsuita állott. Ez akart közvetítő lenni az ég és föld között. Mintha biz az imádságnak posta-állomásokra volna szüksége!... - Ezen imádkozókhoz hasonlítánk mi, a szabad eszmék, a szent elvek hirdetői. De köztünk és a sajtó között ott állt a censor, a jezsuita, s meggyilkolá az ébredő szellemet. Gondolataink csak az ö kegyelméből jöhettek napvilágra, eszméinket meggyilkolá vagy megbénítá kénye kedve szerint. Nálunk a censor a szellemnek vámszedője. Vámvonalán csak azon eszmét bocsátá keresztül, mely chinai öltözetben jelent meg .<. a magyar és franczia eszméket visszautasítá ... Innen lön, hogy a szabad elvek sem gerjesztenének figyelmet, mert ki adjon hitelt az eszmének, mely chinai öltönyben, csörgősipkában jár?! Mi a legegyszerűbb igazságokat kényszerültünk hosszú phrasisokba burkolni, hogy azokat a censor meg ne értse, s így keresztül bocsássa. Ebből következett, hogy a beburkolt igazságot az olvasók század része sem fogta fel. Ki ismer rá a gondolatra, ha az, mint a múmia, be van göngyölgetve s tarka barka szinekkel ki van festve? (A sajtószabadságról, 1848.) Bajza József (1804-1858) Lehetetlen föl tennem a kormányról, hogy tudomása lévén afelől, mint kompromittálják némely cenzorai, őket rendre ne utasítaná. (...) A cenzorok nagy része magának azon hatalomnak érdekeit sem érti, melynek képviselője és őre gyanánt állíttatott fel. (...) Erre mondok a sok közöl egy szép példát. Kolbnak általam fordított „Emberi mívelődés történetéből" a keresztény vallás első korszakáról szóló cikk azért töröltetett ki az egyházi cenzor által (világi história egyházi cenzúra vas pálcája alatt !!!) mert a benne állított dolgok históriai igazságáról a tisztelendő cenzor úr más meggyőződésben méltóztatott lenni, holott ennek megbírálására nem cenzúra, hanem kritika dolga lett volna. (...) Semmi nem lesz irodalmunkból, míg a sajtó ily okszerűtlen korlátok között áll. Sajtótörvények kellenek és független bírák, hogy az elméket ne bilincselje butaság és rossz akarat. Bírák büntessék a bűnöst, ne egyes cenzor. Korlátlanul szabad írhatási jogot semmi józaneszű nem kíván, de a korlátozás törvényes formák szerint kezeltessék, és a bűnös csak istennek és saját lelkiismeretének felelős, független bírák hatalma előtt álljon. Különben jaj annak, ki sajtóvétségért bíró elébe kerül! (Szerkesztőségi jegyzet a cenzúráról, 1847.) Jókai Mór (1825-1904) Mi célra találták fel az állambölcsek a cenzúrát? Arra a célra, hogy egyik ember ne tudja meg, miről gondolkodik a másik, hogy az államok sorsait intéző kezeknek hibái nyilvánosságra ne hozathassanak, hogy az uralkodók fenkölt kedélyét ne háborgassák nyughatatlan panaszkodók, kiknek egyéb dolga nincs, mint azt jegyezgetni fel, ami bajnak látszik. Az országgyűlés hozott sajtótörvényeket. Ezek is oly formán ütöttek ki, mind mikor a földműves esőért imádkozik, aztán jégesőt kap. Köszönjük mi az ilyen sajtószabadságot. (...) Nem szabad megsérteni a törvényhozó testületet. Ez legmulatságosabb. Vájjon mikor a tens rendek a váltótörvényeket hozták, miért nem kötötték ki, hogy a törvényhozó-testület tagjait nem szabad exequálni? Könnyű volna így törvényeket hozni, hogy maga a törvényhozó testület kivétel legyen alóla. Csak a mi az Istenhez megy és az Istentől jön, az a szent; a többi megbíráltatik. Önök el látszanak felejteni: hogy önök nem urai a népnek, hanem csak küldöttei. Megsérteni senkit sem szabad a sajtónak, de megmondani az igazat mindenkinek szabad és kötelesség. (Életképek, 1848)