Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-07 / 55. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. MÁRC. 7. MIRŐL ÍRT A DM? • Szombaton, az árvízi évfordulón Szegedért-gála a Nagyszínházban Nemrégiben hozták nyilvá­nosságra. kik kapják az idén a Szegedért Alapítvány fődíját és kuratóriumi dijait. Az ünnepé­lyes díjátadás az idén is a Nagyárvíz évfordulóján. Sze­ged újjászületésének napján, március 12-én lesz. A Nagy­színházban rendezendő gála­műsorra meghívják az alapít­vány alapítóit, támogatóit, a kuratóriumi tagokat, s az idei ünnepelteken kfvül azokat is, akik e dijakban az elmúlt négy évben részesültek. A gálaműsor, melyet Viski Nóra vezet, s melyet az MTV szegedi stúdiója az idén is rögzft, igazán színvonalasnak ígérkezik. Az este hét órakor kezdődő programban fellép a Pavane táncegyüttes a Rene­szánsz Consort kíséretével. Tíz perces műsoruk után Karczag Ferenc lép színpadra: Juhász Gyula Tavaszvárás című versét mondja el. Az ünnepi köszöntés ezúttal is az alapítvány soros elnö­kének tiszte: Dr. Tráser Fe­rence. Őt Bálint János és Szecsődi Ferenc, illetve ta­nítványaik követik, majd Vaj­da Júliáé, Gregor Józsefé, s az őket zongorán kísérő Pál Ta­másé a színpad. A gálaműsor programjában ekkor következik a díjak át­adása, majd a Canticum ka­marakórus lép föl Gregor Józseffel és a Salieri kamara­zenekar kíséretével. Pál Tamás vezényel akkor is, amikor Gregor három magánszáma következik. Azután Pál Anikó szórakoztatja a közönséget zongorajátékával. A Salieri kamarazenekar önálló fellépé­sével zárul a program. S ugyan a műsorszámokról nem szóltunk részletesen, annyit azért jó, ha előre tudnak azok, akik a meghívottakon kívül nézői lesznek a gálának ­az alapítvány Szent Mihály utca 1. szám alatti irodájában ugyanis még korlátozott szám­ban kaphatók belépőjegyek - , hogy a gálaműsor mottója az lehetne: humor a zenében... Az idei díjazottakkal, a fő­díjas Straub F. Brúnó akadé­mikussal, a tudományos kura­tórium díjazottjával, Tandori Károly akadémikussal, a mű­vészeti kuratórium dfját elnyert Nagy Alberttel, a Szeged Tánc­együttes vezetőjével, valamint a társadalmi-állampolgári kuratórium díjazottjával, Lieb­mann Béla fotóriporterrel nem csupán a gálaműsor közönsége ismerkedhet meg, hanem a Szeged című folyóirat olvasói is. A lap márciusi számában ugyanis részletesen foglalkozik a Szegedért Alapítvány eddigi történetével, s bemutatja az idei díjazottakat. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: 15'órakor Suliszín­ház - Örkény István: Tóték. Rendező: Galkó Bence; 17 Órakor Agykontroll klub ­gyerekeknek is. Maszlag Anikó vezetésével; 17 óra­kor Tinitea - pályaválasztás; holnap: 15 órakor Suli­színház: Örkény István: Tó­ték. Rendező: Galkó Bence; 17 órakor: AMIGA klub; 18 órakor: Természetbúvár klub - Csongrád megye környezetvédelmi problé­mái. Előadó: Dr. Ilosfavay György: 19 órakor: A nagy testamentum - összeállítás Francois Villon műveiből. Előadja: Galkó Bence, köz­reműködik: Koczka Ferenc ­zongora. DM PROGRAMAJÁNLAT MA SZOCIÁLIS TANÁCS­ADÁS - információs szolgálat 14-16 óráig a BBMK Belváro­si klubjában. A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN 14.30-16 órá­ig kívánság nap. Nőnapi aján­dékkészftés: batik, virágkép. A NYUGDÍJAS PFDAGÓ­GUSKLUB foglalkozása dél­után fél 6 órakor lesz. A MEGÓVOTT SZÜZES­SÉG és más történetek - négy középkori és reneszánsz komé­dia a Szegedi Színkör elő­adásában, este 7 órakor a Bálint Sándor Művelődési Házban. A JATE KLUBBAN 19 órakor Temesi Ferenc szerzői estje. Gitáron közreműködik Bartók János; 21 órakor a Pangea együttes fellépése. HOLNAP INGYENES JOGSEGÉLY­SZOLGÁLAT működik az Ifjúsági Információs és Ta­nácsadó Szolgálatnál (Arany János u. 7., tel.: 310-310. A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN 15.30-17 óráig Batik suli III. NAGYOTHALLÓK klub­foglalkozása délután 4 órakor lesz a Bartók Béla tér 4. szám alatti székházban, ahol meg­emlékeznek a Nemzetközi Nő­napról, valamint a hallókészü­lékeket karbantartják és vér­nyomást mérnek. TANTUSZ ZENÉS KLUB 18 órakor a Blaskó Dixieland Jazz Bend-del. Vendég: Rhyth­mic Ansamble. (Dankó Pista u. 27.). A MINDEN IDŐK PERE­MÉN című vallás - társadalom - modernizáció előadássorozat 18 órakor folytatódik A szent­atyák és a szocializmus cím­mel a BBMK magasföldszinti előadótermében. Vendég: Pál József egyháztörténész. SIKERKEDV! Eredmé­nyességi tréningbemutatót lesz 18 órakor a Vedres István Szakközépiskolában (Horváth M. u. 2.), az Egészségünkért Alapítvány szervezésében. A JATE KLUBBAN 18.30­20.30 órakor videomozi: Jó­reggelt, Vietmán! 19 órakor: Irodalmi est Akik szeretik egy­mást címmel. A klub vendégei: Balog József és Darvasi László A FÜ-VÉSZ KLUBBAN 20 órakor: A „Brazil" című Filmet vetítik. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK MÓRA FERENC MÚ­ZEUMBAN Peru Pizzaro előtt MÓRA-FERENC MÚZE­UM KÉPTÁRÁBAN (Horváth M. u. 5.) László Anna grafikus és Po­povics Lőrinc szobrászmű­vészek munkái T. SURÁNY1 ANNA kera­mikus munkái A FEKETE-HÁZBAN Szent-Györgyi Albert című kiállítás; Szeged, 1956 A KASS GALERIABAN (Vár utca) Kass János grafikái AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.) Kucsera András grafikus és Lovasi Zoltán fotográfus mun­kái A SOMOGYI KÖNYV­TÁRBAN Kossuth Lajos az emigráció­ban. A Kossuth emlékév alkal­mából válogatás a Vasváry­gyűjtemény dokumentumaiból KÁLVÁRIA GALÉRIA (Dr. Boross J. u. 27.) Nagy János festművész tárlata A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN a Mozaik Stúdió lapozgatója A BÁLINT SÁNDOR MŰ­VELŐDÉSI HÁZBAN Andrzej Kawecki lengyel festő kollázs kiállítása A STEFÁNIA KLUBBAN (Sajtóház) Sejben Lajos festőművész kiállítása AZ ALKOTOK AZ (Árboc u. 1-3.) foglal­kozásai: ma: 16-19 óráig tűzzománc; 17-20 óráig szabás-varrás. Jöjjön el az EURO BUSS1NESS MAGYARORSZÁG szegedi N/ukii/.letéhe, ahol 5%-10%-os kedvezménnyel vásárolhat most PIONEER készülékeket, anitg a készjet tart! Részletfizetésre is van lehetősége! Nyitva tartás: H-P: 09-30-17.30, Szo: 09.00-12.00 Szeged, Mikszáth K. u. 16. TeljTax: (62) 321-079 •FILLÉR MARKÉT Raktáráruház Szeged. Fekete sas u. 25. - t kg rizs 49 FI -1 kg cukor 72 Ft - 8 lekeres WC-papír 99,5(1 Ft - Mr. Tom mogyorós szelet 19 Ft 330-fele húsvéti édesség kedvező Gyógyászati segédeszköz holt Mindenféle gyógyászati segédeszközvény beváltható. Ajánlatunk: - CERTINA betétek. - ANITA melltartók - OPTICLUD szemtapasz - COLO tasakok. Botok, mankók, szobavécék. INGYENES ÁPOLÁS] SZAKTANÁCSADÁS Denta-V Bt. Lechner tér 3. Tel.: 323-984 eürotoürs-nyereményjótek! 50 000 Ft-os utazási fejtörö játék az EUROTOURS-szal, 4 héten keresztül, lapunkban! KÉRDÉS: Melyik programunk keretében láthatjuk e híres, rómaiak által épített hidat? KÖZEL-TÁVOL, AZ EUROTOURS-SZAL A LEGJOBB ÁRON! Párizs 5 nap 13 900 Ft Róma 5 nap 18 800 Ft Bella Italia 9 nap 39 800 Ft Párizs-Barcelona 14 nap Eurodisney 5 nap 17 900 Ft Európai körút 8 nap 39 800 Ft London 6 nap 26 900 Ft 42 900 Ft EUROTOURS Szeged, Hotel Hungária 118. sz. szoba, Szeged, Maros u. 1. Tel.: 62/314-644; 480-580/118-as mellék. TV-s díjak átadása A Magyar Televfziózók Kama­rájának Mihály-Okolicsányi Dijait, valamint a Magyar Televízió Kö­zönségdíjait szombaton adták át Budapesten, a Vigadóban. Az. egy esztendeje alakult Magyar Televt­ziózók Kamarája idén első alka­lommal jutalmazta a kiemelkedő televíziós munkát végzőket a televíziózás feltalálóiról elnevezett Mihály-Okolicsányi Dfjjal. A mintegy 350 ezer forintos alapot hét díjazott között osztották szét. A televíziós közönségdíjat, s a vele járó 500 ezer forintos pénzjutalmat a Panoráma, valamint a Közműve­lődési Stúdió négy műsora - a Mondolat. a Hagyomány, a Kalen­dárium, valamint a Kerekek és lépések című - kapta. Exbroker szőnyeg Jurassic Park a gyerekek szobájába! Padlószőnyegvásár! Bővült a választék a legjobb minőségű import belga padlószőnyegekből! Egyes szőnyegek 40%-os árengedménnyel. Vásárlóinkat várjuk Szegeden, március 8-9-én Juhász Gyula Műv. Ház (Vörösmarty út 5.) 8-18 óráig. DÉLMAGVARORSZAG Kéve A szerelem menedékhelyei Napról-napra érezhetőbb a lakáshiány, az idegen pedig, aki idevetődik, még harmadrendű szállókban sem kap szobát, mert mindenütt mindenik el van fog­lalva. Csütörtökre virradóra is egy utast a Feketesasból azzal a sztereotip válasszal utasították el, hogy megtelt, nincs üres szoba. Az utas már távozni készült, amikor a folyosón észrevette, hogy párok mennek, párok jönnek, akik könnyű szerrel jutnak szobákhoz. Az idegen eltávozott, egyenesen a rend­őrségre, ahol panaszt tett. Az inspekciós rendőrtisztviselő azonnal razziát rendezett a szállóban, ahol beigazolódott a panaszos állítása, mert tényleg a zug szerelem menedékhelyéül szolgál a szálló egy-két szobája. A rendőrség földata lenne a megbúvó helyeket is elrekvirálni, lakások részére. Sok lakáshoz lehetne jutni ezen a réven is. (1919. márc. 7.) DELMAGYARORSZAG 50 éve A háború legnagyobb légicsatája hétfőn délelőtt Németország felett Az Interinf értesülése szerint hétfőn délelőtt körülbelül 11 óra 30 perctől kezdve Németország egész északnyugati és középső részén a Zuider-tótól egészen a Havel-tavakig a háború legna­gyobb légi csatája zajlott le. A berepülő északamerikai bombá­zókat rendkívül erős német és vadász romboló erők folyama­tosan támadtak és a légelhárító ütegek százainak tüze a támadó­kat ujabb kitérő müveletekre kényszeritette. Az északamerikai berepülés közvetlen vonalban a birodalmi főváros ellen irányult. A német légvédelem várta a támadást, miután a két első észak­amerikai előretörés meghiusult. Az északamerikai bombázók szorosan zárt kötelékekben re­pültek és rendkívül erős va­dászvédelem. valamint hosszutá­vu vadászkötelékek mindkét oldalról védelmezték. A kötelé­keknek már a nyugati határra való érkezésénél az volt a be­nyomás. hogy az Egyesült-Álla­mok és brit légierő vadászgé­peiben a lehető legnagyobb vé­delmet állította ki. hogy ezúttal végre tudják hajtani az előre­törést Berlinig. Berlinben rövid­del délután 1 óra után légiriadó volt. Ebben az időben a német vadászok többsége már légihar­cokat és ellenséges bombázó lelövését jelentette. Már akkor az volt a benyomás, hogy az ellen­séges vadászvédelemnek nem sikerült megvédeni a bombázó erőket a német vadászok SZÍVÓS és szünctnélküli támadása ellen. A berepülés vonaláról már je­lentették, hogy sok ellenséges repülőgép lezuhanását figyelték meg. (MTI) (1944. márc. 7.) DÉL-MAGYARORSZÁG Kéve Sírban vallomása Los Angeles (DPA) Róbert Kennedy gyilkosa, a 24 éves Sirhan B. Sirhan tanú­ként vallott saját perében és ez­úttal azt állította, hogy amikor a gyilkosság napján a tett színhe­lyére ment, még nem volt szán­dékában Kennedyt megölni. Védőjének arra a kérdésére, hogy miért jegyezte be a napló­füzetében: „Kennedy-nek meg kell halnia" a vádlott azt felelte, hogy (gy csak akkor érzett, ami­kor ezt a bejegyzést frta. „Tel­jesen elfeledkeztem azon az estén arról, amit frtam, mert ilyen az én természetem". Állítása szerint a pisztolyt is csak véletlenül hozta magával, miután előzőleg délután egy lőtéren gyakorolt és véletlen volt az is, hogy a pisztoly töltve volt. Avallomásáhan hangsúlyozta, hogy senkitől sem kapott meg­bízást a gyilkosságra, ebbe az ügybe egyetlen külföldi kormány sincs belekeverve és senkitől nem kapott pénzt tettéért. A vád Sirhan eme állításait nem vonta kétségbe. (1969. márc. 7.) •03w SZEGED, Fonógyári út 24. Tel : 421-875 Tel /fax: 482-563 • Anyagforgalmazás-faanyag-átdolgozás • Makói-szentesi téglagyár termékei gyári áron, szállítással isi • Kéménybéléscsövek, idomok Itt a legolcsóbban I • Szállítás önrakodós tehergépjárművekkel. • Konténeres törmelékszállítás MA A MUNKÁSPÁRT hétfőtől péntekig 14—17, szombaton 9-12 őráig választási ügyeletet tart a Csap utca 62. szám alatti pártházban; ekkor várja a párt választási programja iránt érdeklődőket. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza Lajos krt. 2-4. I em. 123.) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. A MUNKÁSPÁRT szegedi koordinációs bizottsága ünnep­ség keretében emlékezik meg a nemzetközi nőnapról délután 4 órakor, a Dáni utcai IKV köz­pont ebédlőjében. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. Önkormányzati la­kások bérlete, lakáshoz jutás önkormányzati támogatással témakörben dr. Kovács Beáta ingyenes jogi tanácsadást tart a Fidesz Narancs Klubjában (Victor Hugó u. 5.), délután 5-6 óráig. AZ MSZP Szeged és térsége szövetsége 17 órakor tagjai és aktivistái részére „Kongresszus után, választás előtt" címmel összevont taggyűlést tart a szakszervezetek házának (Esz­KÖZÉLETI NAPLÓ perantó u. 1-3.) földszinti elő­adótermében. A párt megyei és szegedi elnöke, az országgyű­lési választókerületek kam­pányfőnökei tartanak tájékoz­tatást. A MUNKÁSPÁRT Belvá­ros I. szervezete lakossági fó­rumot szervez közérdekű kér­désekről 17 órakor a Dáni utcai IKV központ ebédlőjében. A fórum, vendégei a szegedi ön­komrányzat független frakk­jának képviselői. DR. KOHÁN JÓZSEF bőr­gyógyász, a 2-es választó­kerület országgyűlési képvi­selőjelöltje a béketelepi isko­lában 18 órától várja az érdek­lődőket a lakosságot érintő problémákról. HOLNAP KATONA GYULA, a 13. választókerület képviselője fogadóórát tart 16-18 óráig a Vízművek és Fürdők Vállalat központi épületében (Tisza L. krt. 88.), MOLDOVÁN JUDIT, a 4. sz. választókerület képviselője fogadóórát tart ,17.30-19 óráig a Csongor téri Általános Iskola és Gimnáziumban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom