Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-08 / 32. szám

6 RIPORT DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. FEBR. 7. Ha a Jézuska mindazt magnóra vette, amit Perényi Ottó, Szegedi Nyomda-igazgató tegnap este a Hági közéleti kávéházában elsorolt, akkor kettejük találkozója a mennyországban - amivel kapcsolatban csakis azt kívánhatjuk, hogy minél később következzen be - nem lesz majd egészen * problémátlan. Es ha tehetjük, tudósítani fogunk a nagy eseményről. m Leckét kaptunk az életrevalótól Erkölcs? Gazdaság? Érdek. Sávai János, Percnyi Ottó: erkölcs és gazdaság. (Fotó: Nagy László) • Most azonban maradjunk földközelben, pontosabban a közéleti kávéházban, ahol hétfő este Tráser László vitavezetésével Sávai János teológus professzor és Perényi Ottó beszélgetett: erkölcsről, gazdaságról és gazdagságról. Perényi Ottó arra tanftott bennünket, nem az a kérdés, hogy erkölcs vagy gazdaság. Összhangba kell kerülniük, hogy a társadalom egészségesen élje át a változásokat. És a nyomdaigazgató úr meg is nyugtatott mindnyájunkat, ő hisz abban, hogy a tízparancsolat „majd ismét végigvonul" ezeken a gondolatokon. És a tízparancsolatról Íziben váltottunk is: az érdekekre. Mert Perényi Ottó szerint erről nem szólt a tegnapi est címe. Szólt hát ő. És azt mondta, hogy egy konszolidál! rendszerben, ahol az érdekek nyugvópontra jutnak, ott az erkölcs már megjelenik. És milyen iga/a van! A magasra föladott labdát a teológus tanár úr, sajnos, nem ütötte le, pedig de örültünk volna neki. • • De ezután jött a java. Az emberek keresik az igazságot, az erkölcsöt - folytatta a nyomdafőnök, avagy az. MDF megyei elnökségi tagja? És jó politikai érzékkel rögvest föl is világosította Perényi Ottó az igazság- és erkölcskeresőket, miszerint "ennek az átalakulásnak nem ez a legerősebb oldala. Hanem az érdek. Én ott térnék vissza az erkölcs kérdésére - folytatta az igazgatópolitikus -, hogy erre milyen választ tud adni az egyház? Mert számomra az erkölcs letéteményese az egyház." Tetszik érteni, ugye? A nyomdaigazgató, az MDF elnökségi tag az erkölcsnek nem letéteményese. Ő politizál, rendszert vált - apróra? - sőt privatizál és munkahelyet teremt, mint mondja. Az erkölcsökkel meg foglalkozzon csak az egyház. De azután nagy tanítónk, a nyomda főnöke meg is nyugtatott bennünket: nem lesz ez mindig (gy! Csak olyan tíz évig. "És tíz év alatt ez a • Ezt a beszélgetést szépen elterveztem. Ha matematikatanár Kovács Antal, akkor igen könnyű leckéből indulhatunk ki. Minden alapműveletnél két tényező van az egyik oldalon, és mindig belőle fakad az. eredmény. Ha társadalmi matematikát játszunk - ha játszhatunk egyáltalán, mert a társadalom soha nem játék! -, akkor a múlthoz adva a jelent, mindenképpen a jövendőt kapjuk. Lúlogika ez persze, mert ha igaz lenne, még a jövendőmondókat is kiiktathatná magából az emberiség. Akár a tíz ujjunkon kikétszerkettőzhetnénk, mit hoz a holnap. De bevezetőnek mindenképpen mutatós jószág lenne. El is mondtam, bele is vágtunk, de az. első tényezőnél tovább nem jutottunk. Úgy lett tanár a Tanár úr, hogy előtte tanítóképzőt végzett. Gyakorlati pedagógiából a tanítók mindig a tanárok előtt jártak, aki erre a jártasságra tudta ráfejelni a magasabb tudományokat, azzal nagyon jól járt az iskola. Fölmerül azonban másik kérdés is: és a Tanár úr vajon jól járt? Erre felelet a cím: Kuszált idők! Elvégezte Szegeden a képzőt, hazajött a falujába. Alom, álom, édes álom, azt képzelte, innen mehet nyugdíjba majd. Az igaz, hogy innen ment. de közben jó nagy kanyarok cifrázták az útját. A tánc 1948ban kezdődött. A háború utáni nagyon egészséges nekibuzdulást ekkor tették be a megfarendszer rég privatizálódni fog." Talán-talán érthettük mindnyájan, hogy miről szólnak a keresetlen mondatok, mert erre már a teológus professzor úr is azt mondta, "ha az ördög ízőrös volna, senkit nem vonzana." De hogy milyen az ördög, azt nem mondta meg. így hát, miközben tekintetünket Perényi Ottón pihentettük, szabadon engedhettük a fantágyasztóba. Jugoszláviából ide származott pedagógusféle lett az igazgató, akivel igen hamar violenciák támadtak. Több hónapi fizetéssel máig adós. Annak a kis csoportnak viszont, aki ezért fölszólalni mert. sürgősen el kellett hagynia az iskolát. Antal úrnak mert igencsak fiatal volt akkor még - Vásárhely hatalmas határában, Szikáncson sikerült megállnia, az egytanerős tanyai iskolában. Amikor levelezőn elvégezte a főiskolát, akkor helyezték be a belvárosi iskolába, pedig akkor már kéttanerős iskolává változott a szikáncsi. - Kiugrottam, azért helyeztek be. • Keltöböl kitűnni nem nagy kunszt. - Nem keltőből, legalább harmincból. Mert az összes tanyai tanítót egybe számolták. Közben szomorú dolgok történtek az algyői igazgatóval is, nem viselték el, hogy Jugoszláviából ide telepedő ember igazgasson. Nagyfába zárták, és ott, állítólag, függőlegesen halt meg a szerencsétlen. Szikáncson is történtek nagy dolgok. Volt ott egy nagyon tisztességes lópatkoló kovács, akinek a felesége nagyhangú MNDSZ-asszonyság lett, a fiából pedig a város első embere, a pártbizottság első titkára. A lópatkoláshoz nagyon elég volt az a természetes ész, ami az öregben lakott, de a fiának az annál is gyöngébb képessége igencsak kevésnek tűnt. ziánkat. És pluszban még azt is megtudtuk, hogy a gazdagság úgy merül föl többnyire, mintha önmagában rossz volna. Holott nyilván nem az. Különben is: az egyház végérvényes választ sose ad szegénység és gazdagság problémáira. Ezt minden kornak magának kell megválaszolnia. De hogy a mai válasz mi lehetne, arról a hallgatás beszélt. Láthatta viszont egy gyűlésen, hogy nagytudású tanáremberek is gazsulálnak neki. Forogni kezdett a gyomra, és ott is hagyta őket. Nagyot lódult vele is a világ. Bár a pártba továbbra se lépett be, egyszer csak fönn találta magát a magasságos kultuszminisztériumban, a kis iskolák országos tanfelügyelojeként. Parasztosan szólva, hamar lerondította viszont a kalapácsnyelet. Elküldte egyszer Jóború Magda Vas megyébe. Panasz érkezett: idős tanítónőket bocsátanak el, mert templomba járnak. A hivatali A Tisza Volán igazgatótanácsának tagja, a nyomdaigazgató keresztényi politikus igyekezett végig, hogy úgy mondjam, vallásos köntösben maradni, de ez nem igazán sikerült neki. Hol könyöke bukkant elő, hol karcsú bokáját láttuk megvillani, hogy ennél erotikusabb képekkel tényleg ne csiklándjam az olvasó szelíd fantáziáját. És azt mondta, regula szerint a megyei első titkárhoz kellett volna először mennie, ő viszont a tanítónőhöz ment, aztán az igazgatóval beszélt. Az igazgató is megerősítette, az egyik legjobb tanerőről van szó, elment tehát a megyei művelődési osztályra, ahol derék cipőgyári munkás volt az osztályvezető. Meg is kérte mindjárt, helyezze vissza a tanító nénit. Visszafelé igyekezett már akkor a cipőgyárba az osztályvezető, jót beszélgettek, aztán megígérte, azonnal intézkedik. Este érkezett vissza hivatali kocsin, reggel már várta a belügyminiszter bevallom, most se értem igazán, hogy a gazdagság jó dolog, ehhez kell megtalálni a lelki szegénységet. S ha ez sikerült, megtaláltuk a lelki gazgadságot. Egy kicsit csodálkoztam a hallgatóságon, hogy e szövegek hallatán, ennyire nyugodtan a helyükön maradtak, nem kezdtek el üveget dobálni, poharat csapkodni a földhöz. dörgedelme: mit keres a kultuszminisztériumban a beférkőzött ellenség? Szedhette azonnal a sátorfáját azzal az osztályvezetővel együtt, aki őt fölvitte. Darvas volt akkor a miniszter, átlátta a helyzetet, és azt mondta, Orosházára menjen, keresse meg bátyját, a Dumitrás Mihályt, majd ő segít állást keresnie. El is helyezkedett, de akkoriban a népen belüli ellentétek leginkább a tanács és a pártbizottság között szikráztak, hamar szemet szúrt tehát a föntről kiebrudalt új igazgató. Indokot az szolgáltatott többek között, hogy az egyik nevelő ha akart, elment tanítani, ha nem akart, akkor be se ment az iskolába. Behívatta, és tudtára adta, ha orvosi igazolást nem hoz, a bérét se fizeti ki. Csakhogy a tanárnő férje magas állású személyiség volt, akinek hivatalból alantasa az orvos, ő vitte tehát az orvosi igazolást. Odavágta az asztalra, és elment. Mi lehetett volna a következmény? Neki is mennie kellett. Csabán kapaszkodott meg, nagyszerű két iskola következett, de a másodiknál közbejött valami. Ötvenhat. Cikkeket írogatott az újságban, és éppen október 23-án jelent meg a Szóljanak a pedagógusok című. Sorra gratuláltak tanártársai, de attól este még tüntettek Pesten, sőt lőttek is. Elővették később a cikket, és elkezdték szorongatni: lépjen be a pártba. Nem lépett, viselnie kellett tehát „botlása" követ' Még akkor se, amikor a nyilván az életre valóbbak közé tartozó Perényi Ottó derűsen a képükbe vágta, hogy egy viszonylagos - negyven éven át veszteséget termelő -, jólét föladása párosul manapság a vagyonszerzési mániával. És az a hatszázezer munkanélküli, aki elvesztette a viszonylagos jólétét, bűnbakot keres most, azok közt, akik gazdagodnak, akik szívósabbak, életre valóbbak... És mi történt e szavak után? Ha valaki arra kíváncsi, leszakadt-e a csillár, jelenthetem: nem. Szép csöndben megindultak a kérdések a papi nőtlenség problémáiról, a hitoktatás nehézségeiről, nevelésről, egy mérges néni ugyan azt is elmondta, hogy a nyugdíjasok éheznek, és sok gyerek is ezzel foglalkozik, de a gazdaság, mint olyan, senkit nem érdekelt különösebben. Úgy értem, konkrétan. Mert az erkölcs és gazdaság gondolatkörét akár a Szegedi Nyom- • da legújabbkori történetéhez is kapcsolhatták volna, de nyilván nem voltak erre vonatkozó információik, s így kérdéseik se lehettek, hisz az igazgató, miközben az adófizetők pénzét is költi a mínuszokkal küszködő, momentán privatizálódó nyomdára, nem nyilatkozik a tevékenységéről. Talán azt a tíz évet várja, ami alatt mindent elfelejtünk. Azt azért megkérdeztük, hogy az igazgatóváltás előtt eltűnt 150 millió ügyében indult-e már bűnvádi eljárás? Indult, mondta Perényi. Az AVÜ kezdeményezte, a volt igazgató ellen. De hogy most mi történik, például az ÁVÜ nyújtotta 250 milliós segítséggel - ami szegről-végről az adófizetők pénze - arról nem szólt a tegnap esti közéleti dal. Tényleg csak a város gazdagodik vele? Avagy a politikára is jut belőle? A kérdést nem tettük föl. A terepet átvette a jó magyar hitvita. Zelei Miklós kezményét: elcserélték egy Csongrád megyei tanárral. Mindszentre kellett volna átjárnia Algyőről. Bement a megyére, ott azt mondták, nem tudnak változtatni rajta. Átment a pártbizottságra, padtársát találta ott, aki viszont azonnal elintézte, hogy legyen helye Vásárhelyen. Soklovas kocsit hajtott akkor a pártbizottság, de a gyeplő mindig az ő kezében volt. Ötvenkilencben ürült Algyőn a matematikatanári állás, végre hazatérhetett. Régi hibája azonban megmaradt: nem tudott nem szólni, amikor szólnia kellett. Zűrök támadtak például az úttörőpénzek körül, kérte az igazgatót, csináljon rendet. Hatalmas fölbolydulás támadt belőle. Amikor már sikerült eltüntetni a nyomokat, elkezdték őt piszkálni. Összes addigi tapasztalata viszont arról győzte meg, és baráti biztatást is kapott, ha meg akar maradni saját falujában, de nem úgy, hogy a téeszcsében csinálnak neki helyet, be kell lépnie a pártba. Hatalmas belső vívódások után beadta jelentkezését másodmagával, a hajdani horthysta vezető fiát föl is vették, őt azonban nem. Az összes párttag mellette szavazott, akik viszont a nagy asztalnál ültek, mind ellene. A legnagyobb kérdés ez volt: miért volt magának ennyi munkahelye? - Csak azért, hogy ezután egy legyen: Algyő. (Folytatjuk.) Horváth Dezső Sok mindent összekuszált a történelem. (Fotó: Enyedi Zoltán) Algyő, hol vagy? Kuszált idők