Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-08 / 32. szám

KEDD. 1994. FEBR. 8. Még nincs felelőse az 0 utcai tragédiának Mindaddig nem lehet bizto­san tudni, kit terhel a károk megtérítésének kötelezettsége, amíg nem derül ki kétséget ki­záróan: mi okozta az elmúlt pénteki, Ó utcai tragédiát - kö­zölte Seiler Tibor. Terézváros polgármestere azt követően, hogy hétfőn megbeszélést foly­tatott az ügyben a Belügymi­nisztérium, valamint a biztosí­tók képviselőivel. Seiler Tibor elmondta még: a polgármesteri hivatalhoz - az omlás napján érkezett bejelen­tésen kívül - korábban semmi­lyen feljegyzés nem érkezett. Az Ó utca 24-ből mindössze egy szeméttároló konténer el­helyezésére kért engedélyt egy bizonyos 93 Bt., még tavaly októberben. Az engedélyt meg is kapták egy hónapra annak érdekében, hogy „a szenespin­cét kitakarítsák". Az önkor­mányzat ezen túl nem tudott arról, mi folyik a pincében, építkezési engedélyt azonban nem adtak ki. (A lakók állttása szerint a lezárt pincét a bt. bé­relte, s onnan a tragédiát meg­előző napon vízcsöpögést hal­lottak. Miután hiába értesítet­ték a bérlőt, feltörték az ajtót, s kiderült, hogy csőtörés követ­keztében már bokáig elöntötte a víz a pincét. Statikusok meg­állapítása szerint nem kizárt, hogy a víz alámosta az épület alapjait, s ez vezetett a főfal megroggyanásához, a ház ösz­szedőléséhez.) Arra a kérdésre, hogy a lakások értékesítését megelőzően végzett szakértői vélemény nem utalt-e komo­lyabb épülethibákra. Seiler Ti­bor nemleges választ adott. Sőt - mint mondta - az Ó utca 24. meglehetősen jó állapotú, stati­kai értelemben erős épület volt. • Magyar Demokrata Fórum Elnökségi ülés Szegeden V Magyar Demokrata Fórum országos elnök­sége kihelyezett ülést tart Szegeden, február 9-én, szerdán, 14 órakor a Csongrád megyei Köz­gyűlés Pedagógiai és Közművelődési Intézeté­ben a Középfasor 1-3. szám alatt. (Az ettől elté­rő helyszíneket külön közöljük.) A gazdasági szekció munká­jában részt vesz Szabó Tamás. Schamschula György és Póda Jenő; meghívottak: a megye gazdasági szakemberei, a me­gyei vállalkozó kamara. Az önkormányzati szekció ülésén részt vesz Kónya Imre,­Koha Róbert, Józsa Fábián és Veres János; meghívottak: a megye valamennyi polgármes­tere és jegyzője, önkormányza­ti képviselők. Az egyházi szekció ülése zártkörű lesz, a munkában részt vesz Lezsák Sándor és Balogh László; meghívottak: az egyhá­zak és a szerzetesrendek képvi­selői. A tájékoztatási szekció (szín­helye a Délmagyarország szer­kesztősége, Stefánia 10.) ülé­sén részt vesz Zsigmond Attila, Herényi Károly, Papp Lehel György és Kiss Zsolt; meghí­vottak az országos és a helyi sajtó, a televízió és a rádió mun­katársai, valamint az idősza­kosan megjelenő falusi lapok szerkesztői. A mezőgazdasági szekció munkájában részt vesz Farkas Gabriella. Medgyasszay Lász­ló. Sárossy László, Bogárdi Zoltán, Mihály Zoltán; meghí­vottak: a gazdakörök, a ma­lomipar stb. képviselői. A társadalmi kapcsolatok szekció (zártkörű) munkájában részt vesz Kulin Ferenc, Ru­bovszky András. Grezsa Ferenc. Az egészségügy, társada­lombiztosítás szekció ülésén (színhely a Forrás Gyógyüdü­lő, Szent-Györgyi Albert u. 16-24.) részt vesz Kis Gyula, Kincses Gyula. Fejér László, Kószó Péter. Grezsa István; meghívottak: orvosok, a szoci­ális és nyugdíjas otthonok kép­viselői. Az oktatási szekció ülésén (színhely a Deák Ferenc Gim­názium. József Attila sgt. 1 18-120.) részt vesz Dobos Krisztina és Bratinka József; meghívottak: pedagógusok, egyetemi tanárok, oktatók. Az MDF-rendezvény a „Négyszemközt az országgal" program része, amelyben a párt szisztematikusan felméri az or­szágos igényeket, hogy azok­nak megfelelően alakíthassa ki programját. A ravatalnál. (Fotó: Nagy László) Halkan szólt a gyászzene a ravatalozónál. A négy koporsót a család, a közvetlen hozzátar­tozók vették körül. Z. Nagy Balázs, élt 10 évet, Z. Nagy Dániel, élt 16 évet... Sorra érkeztek az emberek. Fiatalok, idősek, kettesével­hármasával, egyedül. Sokak gyásszalagot tűztek, feketébe öltöztek. Gyönyörű koszorúk, kisebb csokrok, egy szál rózsa a kézben. Három idősebb hölgy ácsorgott távolabb a tömegtől. Lábujjhegyre álltak, úgy néz­tek a ravatalozó felé. • Miért jöttek ki a temetés­re? Ismerték a családot? - Hogyne - bólogattak mindannyian - , már a szüleik­hez is jártunk, a Széchenyi téri boltba. Bálintot pici korától is­mertük. Az egész család na­gyon rendes volt. Világ életük­ben dolgos népek voltak a Z. Nagyék. • Mit gondolnak, mi lehe­tett az előzménye a tragé­diának? - Sokmindent beszélnek. Olvastam, hogy esetleg csali­nak használták a fegyvercsem­pészek ellen. Jól megvédték őket, mondhatom. De az az ember, aki ilyet tett velük, az kötelet érdemelne! Feketébe öltözött lányok, egy-egy szál rózsával. A tizen­hat éves Danival jártak egy is­kolába. Kérdeztem volna őket, de könnyeiket látva letettem a beszélgetésről. A zene elhallgatott. Csönd. A hangszóróból sercegve szólt:- A család kéjesét mon­dom el. Még egyszer felnyitják a koporsókat, utoljára szeretné­nek elbúcsúzni halottjaiktól. A látvány a kívülállók számára nem kívánatos, a tapintat is Négy koporsó - négy felkiáltéjol Ezrek a Z. Nagy család temetésén Engesztelő szentmise a felsővárosi templomban. úgy kívánja, húzódjanak kissé hátrébb és ne fényképezzenek! Sokszorosan fájdalmas, amikor egy család élete szűnik meg, nem tudja a gyermek siratni az anyját, az apa a fiát. A Z. Nagy család megszenved­te az erőszakos halált. A tragé­dia szolgáljon okulásul. Éle­tünk bizonytalan, nem ismer­jük sem a napot, sem az órát. Úgy rendezzünk életünket, hogy bármikor készek legyünk megjelenni ítélő Isten előtt ­mondotta búcsúztatójában Ko­vács Mihány plébános. A szertartás különösen meg­ható percei voltak, amikor a Z. Nagy Dániel barátai által írt sorokat olvasták fel. A mindig vidám fiatalembert nagyon a szívükbe zárták, nem tudnak megbékélni a gondolattal, hogy többé nem beszélgethet­nek, nevetgélhetnek együtt. A rímbe faragott sorok a meggyil­kolt fiú szerelméről is szóltak, akinek nevében is fogadták a barátok: soha nem felejtik el. A ravatalnál a röszkei plébá­nos béketűrő Jób példáját emlí­tette, akitől lassan elfordultak az emberek. Kínok között halt meg, találgatni kezdtek, vajon mi lehetett a vétke, ha Isten ilyen sorsot szánt neki. A sajtó először a megygyilkolt család tragédiáját ecsetelte, később viszont találgatásokba bocsát­kozott, vajon mi húzódhat meg a tragédia mögött. A temetés napjára már elhomályosodott a kép, ez a jóbi sors, ez a bűn ve­lejárója. Maradjunk emberek! - szólított fel a plébános. A többb ezres tömeg a rava­taltól a sírhelyhez vonult. A té­vések és a rendőrség is szor­galmasan kamerázott. A teme­tés előtt sokan tartottak tőle: csak nehogy történjen valami. Nehogy a jelenlétével demonst­ráló embereket, a tisztes szer­tartást, a gyászt megzavarja bármi, bárki. A rendőrség ott volt, figyelt. Szerencsére nem kellett közbeavatkoznia. Helykeresés közben az em­berek nem kegyelmeztek a sí­roknak, rátapostak azokra. Egy követ kibillentettek a helyéből, kis htján ledöntötték. Süketné­ma férfi fa tetejéről jelekkel közvetítette a lent állókhak. hogy mi történik a sírnál. Egy fiatalember rosszul lett, vízzel próbálták magához téríteni. Várakozás közben innen­onnan is eljutott a szó az ember füléhez. Már nappal is félni kell az utcán. Minek engedik be ezt a sok szerbet? Vajon miért kellett meghalni­uk? Semmi rosszat nem hiszek el róluk! A négy koporsó felkiáltóje­lekként sorakozott. Hatalmas koszorúk díszlettek mellettük. A legvégső búcsú után a szülőket helyezték előbb a földbe, majd rájuk fektették a gyermekeket. Virághegyek borították be Z. Nagy Bálint, Z. Nagy Bálintné, Z. Nagy Dániel és Z. Nagy Balázs csa­ládi sírját. Nyugodjanak békében! V. FEKETE SÁNDOR mmmmmummmmmmmmmmmmmmummmmmmmmmmmmmm n Másfél hónapos szünet után Újra Országgyűlés Napirend előtt többen is szót kértek. Csépé Béla, a KDNP frakcióvezetője a 68 emberéletet követelő sza­rajevói gránáttámadás kapcsán sürgette, hogy a nemzetközi szervezetek, a nemzetek kö­zössége fogjon össze, s tegyen végre hathatós intézkedéseket a délszláv válság megoldására. Rózsa Edit szabaddemokrata képviselő a dél-magyarországi gyilkosságsorozat, különösen a szegedi családirtás kapcsán a közbiztonság erősítésének fon­tosságára hívta fel a figyelmet. A képviselőnő hiányosságként említette, hogy továbbra is ké­sik a rendőrségi törvény meg­alkotása, s egyúttal jelezte: az SZDSZ javaslatot fog előter­jeszteni annak érdekében, hogy - a BTK módosításával ­emeljék fel az emberölés ese­Fekete György - eddigi művelődési minisztériumi he­lyettes államtitkár - képviselői mandátumának igazo­lásával vette kezdetét az Országgyűlés hétfői plenáris ülése. A törvényhozás mintegy más'fél hónapos szünetet követően folytatta munkáját, amely eló'reláthatólag áp­rilis közepéig tart majd. tén kiszabható büntetési tételt. Felszólalása két miniszteri reflexiót is kiváltott. Kónya Imre belügyminiszter örömmel nyugtázta, hogy az ellenzéki pártok is igenlik a rendőri szer­vezet erősítésére vonatkozó el­képzeléseket. Egyúttal bejelen­tette: a közeljövőben újabb öt akciószázadot létesítenek, s ezek főként a déli határszakasz körzetében teljesítenek majd szolgálatot. Balsai István igaz­ságügy-miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg élet­fogytiglani börtön az ember­ölésért kiszabható legmaga­sabb büntetési tétel, tehát ezt emelni nemigen lehet, hacsak nem a halálbüntetés visszaállí­tásával. A felszólalásokat követően az elnöklő Szabad György be­jelentette: Molnár Tibor or­szággyűlési képviselő távozik a szabaddemokraták frakciójá­ból, s a jövőben a függetlenek soraiban folytatja munkáját. A házelnök arról is tájékoztatta a törvényhozást, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése alelnökévé, s egyben az elnök­ség tagjává választotta Bratin­ka József MDF-es képviselőt. Ezek után az Országgyűlés újabb előterjesztések napirend­re vételéről, illetve törvényja­vaslatok sürgős tárgyalásáról döntött. Mindezek után Szabad György bejelentette, hogy az Országos Választási Bizottság hitelesítette azt a több mint 50 ezer aláírást, amelyben - a Ma­gyar Szocialista Párt kezdemé­nyezésére - indítványozzák a közszolgálati rádió és televízió felügyeletéről szóló törvény megalkotását. A házelnök a népi kezdeményezést a szük­séges előkészítés lebonyolítása érdekében megtárgyalásra ki­adta az Országgyűlés kulturális bizottságának. Ezt követően a képviselők ­immár rátérve a napirend sze­rinti teendőkre - megkezdték az orvosi kamarákról szóló törvényjavaslat részletes vitá­ját. Az Országgyűlés ma foly­tatja munkáját. Még egy kisgazdapált alakul Az FKGP Bajcsy-Zsilinszky Endre Radikális Tagozatának elnöksége - 184 tagszervezeté­nek nevében - Szabó Csaba Attila aláírásával az Országos Sajtószolgálaton keresztül le­vélben tiltakozott az Egyesült Kisgazdapárt elnökének, dr. Szabó Jánosnak az utóbbi idő­ben, a sajtóban megjelent nyi­latkozatai miatt. „A Radikális Tagozat elnök­ségének határozata értelmében - mivel az utolsó remény is el­szállt a kisgazdaerők egyesíté­sére - (gy rövid időn belül párttá alakulunk át. melynek bejegyzésére rövid időn belül sor kerül. Bajcsy-Zsilinszky Endre szellemiségét kívánjuk követni, ezért a párt neve: Ra­dikális Kisgazda és Polgári Párt lesz. Az Egyesült Kisgaz­dapárttal semmiféle kapcsola­tot nem kívánunk kialakítani, annak politikájától elhatároljuk magunkat" - hangzik a február 6-án keltezett levél. Kiugrott és meghalt Vasárnap este 7 óra körűi a szajoli vasútállomás után a Szolnokról Szentes irányába közlekedő sebesvonatról leug­rott Hegedús Nóra 17 éves, va­lamint Kiss István ugyancsak 17 éves szajoli tanuló. A lány egy villanyoszlopnak zuhant és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A fiú — aki bokasérüléssel meg­úszta az ugrást - elmondta: mi­után a vonat nem állt meg Sza­jolban - ahol le akartak szállni - meghúzták a vészféket, de nem várták meg, hogy a vonat teljesen megálljon, hanem még korábban leugrottak róla, így történt a tragédia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom