Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-12 / 36. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. FEBR. 12. MIRŐL ÍRT A DM? Horváthné első lett! Tegnapi lapszámunk negye­dik oldalán „Szegedi fodrász­és kozmetikustanulók sikere" címmel az elmúlt hét végén, Budapesten tartott verseny eredményeiről (rtunk. A siker­lista viszont csak az utolsó be­kezdésig mutat valós helyezé­seket: mi ugyanis Horváth Zol­tánná eredményének „vissza­minősítésében" értünk el szép sikert... Mentségünkre szolgál­jon, téves tájékoztatást kap­tunk, s ezt adtuk tovább. Tehát: a szombati verseny­ben Horváth Zoltánné nem harmadik, hanem abszolút első lett a színházi sminkkészftés műfajában. Vasárnap koktél­partihoz kellet megszépíteni a pácienseket, s Horváth Zoltán­né munkájával a második díjat érdemelte ki. Az őt fölkészítő szakember is megérdemli, hogy közzétegyük a nevét: Si­pos Zitának hívják. Két baleset Félmillió a svájci kára. Az újkígyósi O. L. gépkocsivezető Tompa felé haladt. Szeged irá­nyából, azzal a járműszerel­vénnyel, melynek pótkocsija az 55-ös főúton egy adott pilla­natban „bebicskázott", aminek egy súlyos baleset lett a követ­kezménye. Először az azonos irányba haladó Ny. M. segéd­motor-kerékpárost lökte fel a szerelvény, majd a Tompa fe­lől érkező svájci B. M. gépko­csija ütközött a pótkocsival. A 47 éves, Bellinzona városából származó férfi súlyos sérülést szenvedettt. A fáradtság eredménye. A romániai Bákó megyei csángó községből, Lujzi Kalugorból származó T. János 32 éves szo­bafestő hosszú útról érkezett Kistelek körzetébe, amikor a gépkocsi volánja mellett, fá­radtsága miatt elaludt. A jármú letért jobbra, az útpadkán ke­resztül árokba csúszott. Római katolikus plébániák Belváros - szombaton, feb­ruár 12-én 7, 8, 18 (Ábrahám István prépost, plébános) óra­kor: szentmise. Vasárnap, feb­ruár 13-án: 7.30 (Ábrahám Ist­ván prépost, plébános), 8.30 (diákmise, Kondé Lajos káp­lán), 10 (Kovács József spiri­tuális), 11.30 (dr. Lotz Antal teológiai tanár), 18 (Ábrahám István prépost, plébános) óra­kor: szentmise. Hétköznap: 7, 8, 18 órakor: szentmise. Alsóváros - Szombaton, február 12-én 6.15 (konvent­mise és zsolozsma), 7.30, 15.30 (óvodás mise és hittan, Zatykó László házfőnök), 18 órakor (Szikszay Leopold káp­lán): szentmise. Vecsernye 17.30 órakor. Vasárnap, feb­ruár 13-án, 7 (Sztankai Szilás ny. esperes-plébános), 9 (diák­mise, Hován Ágoston plébá­nos), 11 (konventmise, utána zsolozsma, Zatykó László ház­főnök), 18 (dr. Várnai Jakab teológiai tanár) órakor: szent­mise. Vecsernye 17.30 órakor. Gyálaréten 9 órakor: szentmi­se. Kecskéstelepen 10.15 óra­kor: szentmise. Hétköznap: 6.15 (zsolozsma és konvent­mise), 7.30 és 18 órakor: szent­mise. 17.30 órakor: vecsernye. AZ IFJÚSÁGI HAZBAN hétfőn: 15 órakor Suli­színház - Vörösmarty Mi­hály: Csongor és Tünde. Rendező: Janik László; 19 órakor Dresch Trió jazz koncertje. Km.: Kovács Ferenc (hegedű); 17 óra­kor Ötórai tinitea - Szere­lem és szeretet; Tóth Gábor Tálcaképek című kiállítása. JIM A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN 9 órától ka­rate, majorette próbák és a Kandó Kálmán vasútmodelle­zők foglalkozása. MUZEUM1 MATINÉ: Dr. Csizmazia György biológiai foglalkozást tart Ébredés a téli álomból cfmmel, 10 órától, a Móra Ferenc Múzeumban. A MÁV MŰVELŐDÉSI HÁZBAN 13 órától a Karolina Kereskedők, figyelem! A Maus Kft. bővített árukészlettel várja a kereskedőket! Pl.: Rama margarin 0,5 kg 87 Ft Olasz tészták 0,5 kg 54 Ft Konzervek, szalámik, kolbászok, füstöltámk stb. Keresse fel a Maus Diszkontot. Ját jár! Szeged, Textilgyári u. 3. T.: 62/322-504. t BSSB Szerdán, február 16-án hamvazószerda, a nagyböjti idő kezdete, szigorú böjti nap. Szentmisék a hétköznapi rend szerint lesznek. Péntekenként közös keresztúti ájtatosságot tartanak 17.30 órától. Felsőváros - Szombaton, február 12-én 17.30 órakor: litánia. 18 órakor (piarista atyák): szentmise. Vasárnap. február 13-án 7 (Szegheő Jó­zsef piarista atya), 8.30 (Ko­vács Mihály plébános), 11 (dr. Benyik György teológiai ta­nár), 18 (piarista atyák) órakor: szentmise. Hétköznap: 6.30, 7, 18 órakor: szentmise. Rókus - Szombaton, febru­ár 12-én 6, 7, 8, 18 órakor: szentmise. Vasárnap, február 13-án 6.30, 8, 9. 11, 18 órakor: szentmise. Hétköznap: 6, 7, 8, 18 órakor: szentmise. Móraváros - Szombaton, február 12-én 6, 7, 18 órakor: szentmise. Vasárnap, február 13-án 7, 9, 11.30, 18 órakor: szentmise. 15 órakor a II. kór­ház kápolnájában: szentmise. Hétköznap 6,1, 18 órakor: szentmise. Újszeged - szombaton, feb­ruár 12-én 7.30 és 18 órakor: szentmise. Vasárnap, február 13-án 7, 9, 11.30 és 18 órakor: szentmise. Hétköznap: 18 óra­kor: szentmise. Tarjánváros - szombaton, február 12-én 17 órakor: szent­mise. Vasárnap, február 13-án 9, 11, 17 órakor: szentmise. Hétköznap: 17 órakor: szent­mise. Szent József jezsuita tem­plom (Dáni u. 3.) - Szomba­ton, február 12-én 6, 7.30, 18.30 órakor: szentmise. Va­sárnap, február 13-án, 6, 8, 9, 11, 17.30, 19.30 (egyetemista ifjúsági miséje) órakor: szent­mise. Hétközben: 6, 7.30, 19: szentmise. Református egyházközségek Kálvin tér - Vasárnap, feb­ruár 13-án 8 órakor a gyüleke­zeti nagyteremben: istentiszte­let. Igét hirdet: Demeter János segédlelkész. 9 órakor: gyer­mekistentisztelet a kisterem­ben. Tartja: dr. Bartha Tibomé DM PROGRAMAJÁNLAT iskola és a piaristák farsangi rendezvénye. LUTRA KLUB 15-17 óráig a Juhász Gyula Művelődési Központban. A JGYMK VÁROSI ROCK KLUBJÁBAN 19 órától az Etna és a Nils Holger'son együttes koncertjét rendezik meg. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig Mi-csoda-buli. Házigaz­da: Mátrai Róbert és Száraz Ferenc. A DALLAS BÁRBAN (Ti­sza L. krt. 77.) este 10 órától Szaniszló János szórakoztatja a vendégeket. HOLNAP A JATE-KLUBBAN 17 órától boogie-woogie táncklub. Vezeti: Ménesi Gabriella és Kalapos József; 19 órától vi­deómozi: Szerencsés Dániel. A Kávézóban: 20 órától Klasszi­kus gitárest. A műsoron többek között Dowland, Bach, Scarlat­ti, Albeniz, Torroba, Rodrigo és Brouwer művei szerepelnek. A JAZZ KOCSMABAN (Kálmány L. u. 14.) 19 órától a Volvox együttes játszik. HÉTFŐN SZOCIÁLIS TANÁCS­ADÁS - információs szolgálat 14-16 óráig a BBMK Belváro­si klubjában. VALENTIN-NAPI ajándé­kok készítése 14.30-16 óráig a Százszorszép Gyermekházban. A JATE KLUBBAN 18.30 és 20.30 órakor videómozi: Veszett a világ; a Kávézóban 19 órakor „Síppal, dobbal..." ­magyar népi hangszerek bemu­tatása. OLIVÉR STONE filmbe­mutató. 20 órakor a SZOTE ok­tatási épület nagytermében: Tőzsdecápák, előtte, 19 órakor SZOTÉKA. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK MÓRA FERENC MÚZE­UM Molnár C. Pál emlékkiállí­tás MÓRA FERENC MÚZE­UM KÉPTÁRÁBAN (Horváth M. u. 5.) Gyermekélet Makón és kör­nyékén - néprajzi kiállítás László Anna grafikus és Po­povics Lőrinc szobrászművé­szek munkái T. SURÁNYI ANNA kera­mikus munkái A FEKETE-HÁZBAN Szent-Györgyi Albert című kiállítás; Szeged, 1956 AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.) El Kazovszkij festményei b. o. lelkész. Ugyancsak 9 óra­kor: konfirmációi előkészítés a Varga Pál-teremben. Tartja: dr. Bartha Tibor lelkipásztor. 10 órakor a templomban: isten­tisztelet. Igét hirdet: dr. Bartha Tibomé b. o. lelkész. Honvéd tér - Vasárnap, február 13-án 8 és 11 órakor: istentisztelet. Igét hirdet: Papp László lelkipásztor. 11 órakor: gyermekistentisztelet. Tartja: Czirokné Botár Éva segédlel­kész. 18 órakor: istentisztelet. Igét hűdet Czirokné Botár Éva segédlelkész. Újszeged - Szombaton, feb­ruár 12-én 18 órakor imaóra. Tartja: Sipos Ete Zoltán lelki­pásztor. Vasárnap, február 13­án 9 órakor istentisztelet. Igét hirdet: Sipos Ete Zoltán lel­kész. Ugyancsak 9 órakor: gyermekistentisztelet. Tartja: Sipos Ete Zoltánné. Kisteleken 11 órakor: istentisztelet. Igét hirdet Sipos Ete Zoltán lelki­pásztor. Evangélikus egyházközság Tisza Lajos krt. 16 - Va­sárnap, február 13-án 10 óra­kor: istentisztelet. Igét hirdet: Tóth Attila lelkész. A KALVAR1A GALER1A­BAN (Boross J. u.) A Szög-Art művészcsoport évzáró kiállítása. A SOMOGYI KÖNYV­TÁRBAN Emlékkiállítás Móra Ferenc halálának 60. évfordulója al­kalmából „Emlékezés a magyar kultú­ra napjára" - a magyar Him­nusszal kapcsolatos válogatott dokumentumkiállítás B. Bartus Teréz amatőr fes­tő miínkái az I. emeleten lát­hatók A RÓKUSI FIÓKKÖNYV­TÁRBAN (Vértói út 5.) Lajos Sándor Fotóklub ter­mészetfotói A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN a Mozaik Stúdió lapozgatója Kaktuszkiállítás A BÁLINT SÁNDOR MŰ­VELŐDÉSI HÁZBAN Andrztó Kawecki lengyel festő kollázs kiállítását Szűcs Árpád festőművész nyitja meg hétfőn, 17 órakor. Közreműkö­dik: Dombiné Kemény Erzsé­bet (zongora). AZ ALKOTÓHÁZ (Árboc utca 1-3.) foglal­kozásai: ma 9-17 óráig klubvezetői tanfolyam (II. évfolyam); hétfőn: 16-19 óráig tűzzománc. A/ F.ur«» Business M«nyarország Kft. szegedi üzletében ;3lg<(M termékek széles választékával várjuk Önt! És akár részletre is vásárolhat! MASTER SYSTEM 11+ SONIC játékprogram: 10 340 Ft, GAMEGEAR + COLUMNS játékprogram: 17 090 Ft, MKGA DRIVE ll+SONIC 2 játékprogram 21 H90 Ft. Játékprogramok: Aladdin, Jurassie Fark. Indiana Jones III. stb. Nyitva tartás: h.-p.: 9.30-17.30, szo.: 9-12 óráig. Szeged, Mikszáth K. u. 16. TelJTax: 1621 321-079. Skandináv stílusú lakberendezés, hazai és import bútorok ÁTRIUM-PLUSZ, Szeged, Kereskedő köz 6. (Standard Áruház mellett) Ny.: 8-16 óráig. Nálunk a legolcsóbban! - emeletes ágy - kihúzható kanapék - kisszekrények - gyermekkuckó - íróasztal DÉLMAGYARORSZÁG 75 éve. Szeged háborús története A városi tanács még a múlt esztendőben felhívta a Dugo­nics-Társaságot Szeged háborús történetének a város költségére való megiratására. A társaság a többkötetes, nagy munka elő­munkálatainak a megtárgyalása céljából bizottságot küldötl ki. (...) A bizottság a mü szerkeszté­sével egyhangúlag Móra Feren­cet bizta meg, aki a monografia egyes fejezeteit szakemberekkel iratja meg. Mórát bizták meg a mü előrajzának az elkészítésével is. Ennek a tervezetnek alapján fog a bizottság tájékozódást sze­rezni a mü arányáról és költsé­geiről. Szeged lesz az egyetlen város az országban, amely a há­borús esztendők történetét meg­íratja és ezáltal a Reisner-Kor­vin-féle monográfiái sorozatot kiegészíti. (1919. febr. 12.) DÉLMAGYARORSZÁG 50 éve Örökké megmaradni! (...) Az örök időn át való megma­radás legbiztosabb eszközének látszott régen a bebalzsamozás, amelyhez távolról sem hasonlít a mai kipreparálás. A perzsák viaszba, a babiloniak mészbur­kolatba rakták halottaikat. Szo­kásos volt az átlátszó gumi al­kalmazása. sőt a gipszburkolat is. Annak a balzsamozásnak a titkát azonban, amit az egyipto­miak alkalmaztak, ma sem tud­ják, hiába ismerik a módozatait. Az agy üregét fűszeres anyag­gal töltötték meg, a belső részek helyére is fűszeres holmi, gyü­mölcs, fahéj, virág került. A kö­tegeket arzénnel itatták át. Ez­után a holttestet hetven napon át sziksóval födték be, vagy - mint Diodor irja - fűszeres anyagok­kal, olajjal kenték, végül meg­mosták és mézgával átitatott gyapjukötegekkel vették körül. Azt talán mondanom se kell, hogy az egész eljárás a belső szervek kiszedésével kezdődött, ami külön szertartással járt. Ez a balzsamozás meglehető­sen költséges volt, de a kevésbé módos mumiajelölteken is tud­tak segíteni. Itt olajnemű folya­dékot fecskendeztek a holttestbe s ez olyan erős volt, hogy felol­tasztotta a belső részeket. Amit aztán kifolyattak. Erre elborítot­ták a testet sziksóval, újra tele­fecskendezték és hetven napig tartották sóban. (...) Az ujabb korban sokáig az angol Huntcr-mód volt a divat­ban. Ez a bebalzsamozás ugy történt, hogy a belső testet ter­pentin, borszesz és kámforve­gyülékkel öntözték meg, aztán szurkot, salétromot és kámfor­port hintettek rá. Sheldou angol orvos szintén erős terpentines borszeszt használt, továbbá tim­sót. A fej erezetén szines anya­got vezetett át, hogy utánozza a bőr természetes szinét. Az eljárást legelőször elhunyt barátnőjén próbálta ki. Megígér­te ugyanis neki, hogy megmenti az enyészettől. Az igy megóvott testet aztán a hálószobájában he­lyezte el, szemközt az ágyával. Öt évvel később az egykori ba­rátnő még mindig a régi állapot­ban volt meg. Sőt karjának lágy­sága. a keble ruganyossága sem vesztett semmit. Együtt temették el az orvossal, aki elmondhatta, hogy haláláig együtt maradt a sze­relmével. (-b) (1944. febr. 12.) Dél-Magyarország 25 éve Szegedi papucsújdonságok A paprikán, a szalámin kívül a papucs is olyan termék, amihez állandó jelzőként tartozik, hogy „szegedi". A török időben meg­honosodott papucskészítés per­sze sokat változott, s fejlődik ma is. Idén is számos új vonás je­lentkezik e területen a szegedi Cipő- és Papucskészítő Ktsz­ben. A hagyományos szegedi papucsból idén 80 ezer párra tartanak igényt a hazai üzletek, népművészeti boltok. De a piackutatás nyomán új modelle­ket, csinos, színes - fekete, kék, piros, sárga - lakkpapucsokat is gyárt a szövetkezet. Érdekes színösszetételben, új gyártási elj­árással, sevrő anyagból, angol ex­portra jelentős tételt készftenek, sőt kilátás van holland és belga exportra is. (1969. febr. 12.) ZOLL PLATZ KFT. VAMUDVAR 6728 Szeged, Dorozsmai út 5-7. Telefon: 325-788 (fax is), 326-338; 311-819, 312-241, 421-011,326-003, 326-638. KÖZÉLETI NAPLÓ MA BÁLINT-NAP BÁLINT GAZDÁVAL címmel rendez mezőgazdasági fórumot Desz­ken, a Művelődési Házban, délelőtt 10 órakor a Szabad Demokraták Szövetsége. Elő­adást tart dr. Bálint György és Stadler Ferenc, az SZDSZ me­gyei elnöke. Házigazda: dr. Mózes Ervin országgyűlési képviselőjelölt. VASÁRNAP KISTELEKEN, a városháza tanácskozótermében rendeznek fórumot a szabad demokraták, 18 órai kezdettel, ahol szintén dr. Bálint György és Stadler Ferenc lesz az előadó, a házi­gazda pedig Pászti Tóth Gyula országgyűlési képviselőjelölt. HETFON A MUNKÁSPÁRT 14-17 óráig (csütörtökön is) ügyeletet tart a Csap utca 62. szám alatti pártházban; ekkor várja a szimpatizánsokat, a pártba be­lépni szándékozókat és a párt választási programja iránt ér­deklődőket. A SZOCIALISTA PÁRT területi irodáján 15-16 óra között dr. Bálint János ingye­nes jogi tanácsadást tart az ér­deklődő polgároknak. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatt irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. NYÁRI SÁNDOR, a Kon­zervatív Párt országgyűlési képviselőjelöltje bemutatko­zással egybekötött lakossági fórumot tart 17.30 órától a Fel­sővárosi Lila Iskolában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom