Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-16 / 39. szám
8 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1994. FEBR. 16. • A Vaszy Operastúdió két bemutatójáról A műhelymunka virágai két ritkán hallható zenei csemegével ajándékozta meg vasárnap este a Vaszy Operastúdió a Szegedi Nemzeti Színház közönségét. Elsőként Purcell egyetlen igazi operáját, az 1689-ben született háromfelvonásos - de csupán ötnegyedórás - Dido és Aeneast láthattuk, amit a szerző nem profi társulat, hanem a főrangú leányokat nevelő leányinternátus, a londoni Chelsea Institute magánszínháza számára komponált. Ezzel magyarázható a zenakar szerényebb összeállítása, az énekszólamok komolyabb technikai nehézséget kerülő felépítése. A darab ideális fiatal muzsikusok szániára, hiszen jó előadás esetén érvényesülhet l'urcell zenéjének sugárzó életereje, költői hangja és őszintesége, ami miatt a müvet sokan a barokk opera legszebb gyöngyszemének tartják. A szép fényűzése A Kálvária Galériában nemrég nyílt meg a soproni Hetvennyolcas Galéria vendégkiállítása. A tárlaton 19 alkotó - Babinszky Csilla, Baranyay András, Csomós Zoltán, Eszik Alajos, Gaál József, Gallusz Gyöngyi, W. F. C. van Hout, Július Gyula, Kárser László, Koltai Gábor, Koronczi Endre, Lévai Ádám, Menyhárt Tamás, Nagy Csaba, Nagy Imre, Pásztor Gábor, Sárközi Róbert, Szabadi Zoltán és Tasnádi József - munkáit láthatja a közönség. Az alábbiakban a soproni galéria vezetője. Eszik Alajos képzőművész tárlatmegnyitó beszédét adjuk közre. A trójai herceg és a karthágói királynő története vasárnap este Horváth Zoltán rendezésében, a Konzervatórium Musica Parlante kamarazenakarának közreműködésével kelt életre. Dido királynőt az operastúdió előző évi bemutatóján Amahlként már sikert aratott harmadéves Berdál-növendék, Soós Emese énekelte, aki az első felvonásbeli áriában a szerelmes asszony vágyódását, Dido búcsújában pedig a fájdalmas lemondást formálta meg nagy drámai erővel. Aeneas szerepét Fazekas Zoltán, a színház énekkari szólistája szólaltatta meg, akiről korábbi bemutatkozásai alapján elmondhatjuk, hogy máris kitűnő buffo bariton. Most is megbízhatóan énekelt, de úgy tűnt, szép orgánuma és biztos hangképzése a drámai feladat színészi megoldásához egyelőre kevés. A szereplőgárdából kiemelkedett két sokat ígérő hang: a Belindát alakító Vizin Viktória szép szopránja, és a matrózt éneklő Bonecz Tamás izmosodó tenorja. A további szereplók - Olasz Ágnes, Somogyvári Tímea. Rálik Szilvia és Gönczy Hajnalka - is a BerJál Valéria és Sinkó György nevével fémjelzett szegedi énekiskola magas szintű kultúráját bizonyították. Az énekesek teljesítményét nem szeretném lekicsinyleni, de számomra a Rozgonyi Éva által betanított kitűnő kórus és Meszlényi László precíz, gondos vezényletével muzsikáló kamarazenekar tűnt az előadás legprofibb közreműködőjének, utóbbi már a nyitány lefelé haladó disszonáns lépéseivel meg tudta teremteni a zenedráma alaphangulatát. A második darab, Etrmano Wolf Ferrari Susanne titka című 1908ban bemutatott egyfelvonásos operája Galgóczy Judit kidolgozott, sziporkázóan szellemes rendezésében igazi felüdülés volt a komor barokk opera után. A sztori banális: a fiatal feleség - a néma szolga segédletével - titokban cigarettázik. A féltékeny férj megérzi a lakásban a füstszagot, őrjöngeni kezd, mert egy elrejtett szeretőre gyanakszik. Legközelebb váratlanul - az ablakon keresztül - tér haza, és döbbenten pillantja meg a szalonban cigarettázó feleségét. Ennek annyira megörül, hogy maga is rágyújt a gyűlölt cigarettára. Az ötletesen színpadra állított díszletraktárban három remek karakterábrázolást láthattunk. Susanne, a szenvedélyes dohányos feleség szerepét Huszár Barbara énekelte, aki ironizáló hajlamával, nyúlánk termetével és biztos szopránjával ideális a feladatra, nemcsak a karakterrel, hanem az áriettákal, duettekkel is könnyedén megbirkózott. Busa Tamás fantasztikus volt a féltékeny férj szerepében, utánozhatatlan gesztusokkal, kimunkált mozgással és kirobbanó energiával keltette életre a figurát, s mintha hangban is egyenesen rá szabták volna a szólamot. Remek volt a néma szolgát játszó Fazekas Zoltán is. A kitűnő produkciót a Konzervatórium szimfonikus zenekarának dirigálásával Acél Ervin fogta össze. . A rövid beszámoló végén hangsúlyozni kell, hogy a Vaszy Operastúdió mindkét bemutatója az igényes zenei műhelymunka újabb bizonyítéka. A direktor helyében én a Susanne titkát változtatás nélkül - mondjuk egy balett kíséretében - műsorra tűzném a színházban. Értékes, igényes produkció, kár lenne veszni hagyni! Hollós! Zsolt • Házigazdánk, a Kálvária Galéria vezetője, Rácz L Géza rám testálta, hogy ünnepi tószttal köszöntsem azokat, akik érdeklődésükkel támogatnak bennünket. Talán többen tudhatják a jelenlévők közül, hogy én Szegedre hazajáró lélek vagyok, és most alkalom adódott, hogy szűkebb pátriámnak megmutassam ezt az anyagot és egyben az alkotókat is megismerhessék. Tavaly nyáron nyitottuk Sopronban a Hetvennyolcas Galériát. A galéria képkereskedelemmel foglalkozik, de csak második szempont a forgalmazási vágy. Elsősorban, ahogy az antikváriust fizikai gyönyörűséggel tölti el, hogy értékes könyvek társaságában lehet, úgy bennünket is ezeknek a munkáknak a szellemi és fizikai környezete vonzott. És ahogy kész lett és ültünk a dolgok közepében, nagyon boldogok voltunk. Ezt valamiféle magyarázkodásnak szánom, mert általában az emberek szigorúan számon kérik tőlem (noha semmi közük hozzá), hogy miért csináljuk, ha nem nyereséges. Valami gyanús. Vagy valami karitatív tevékenységet szimatolnak, valami áldozatos szent hülyeséget, vagy valami cukrosbácsis számítást, maszatos másodszándékot. Hamvas Béla írja a borról: A bor nem tartozik a létfenntartáshoz, és ez benne a nagyszerű, hogy fölösleges és fontosabb, mint maga a dolog. Lehet élni jó lelkiismeret nélA vizsgálat elkészült, és összegezve a felmérés tapasztalatait két határozati javaslatot tár a február 17-iki bizottsági ülés elé. A bizottság dönthet: elejti az összevonás tervét, mint nem időszerű lépést, vagy elfogadja és három alternatív lehetőség közül választ egyet. Az első szerint a Tisza-parti Általános Iskolát összevonnák az Odessza II. számú Általános Iskolával, s az együttes intézményben az elemi első osztálytól a gimnázium negyedik osztályáig folyna oktatás. Mindezt úgy, hogy a következő tanévtől az elkövetkező négy évben az Odessza II. iskolából fokozatosan kivonnák, és a Tisza parti iskolába helyeznék az általános iskolai alsó tagozatos osztályokat, míg a felső tagozatot az utóbbiból az előbbi iskolába tennék át. Ez a javaslat a Tisza-parti Általános Iskolától elvenné az 5-8. osztályokat, megbontaná az iskola kiváló eredményeket elért nevelési folyamatát, (egyáltalán: távlattalanná tenne egy eddig jó munkát végző közösséget) s ezért az összevonást a tantestület is, a szülői képviselet is egyöntetűen és igen határozottan ellenzi. Az előterjesztés második javaslata azt a lehetőséget vizsgálja meg, hogy (összevonás nélkül) miként alakulna az osztályok elhelyezése, ha az Odessza IIes iskola felmenő rendszerben, az általános iskolai osztályok fokozatos elhagyásával alakül és tiszta kedély, békés erkölcs és csendes áhítat nélkül? Lehet, hogy az egész semmit sem ér. Nem marad más, mint eszeveszett hajszáktól feldúlt szenvedélyek őrjöngő farsangja. Az egyedül törvényes életrendnek a létért való küzdelmet fogadták el, és csak annak lehet komolysága, ami ide tartozik, ami én és érdek, előny és haszon. A bor a létért való küzdelmen kívül áll, mint a vallás és művészet és a szépség? Istennek tartozunk hálával, hogy az első megközelítésben fölösleges, haszontalan ügynek a szép fényűzésébe hajthatunk bele. Nem vagyunk a kultúra szorgos munkásai, nem akarunk a kultúra Lenin-lámpácskáival bevilágítani a fejek sötét odúiba. Nem vagyunk aufkleristák és erkölcsnemekulna gimnáziummá; a harmadik javaslat pedig arra tér ki. hogy az Odessza Il-es iskola egymaga folytathatna általános iskolai és gimnáziumi képzést is (ez esetben az általános iskolai osztályok száma csökkenne). E két utóbbi javaslatot az Odessza 11-es iskola tartja elfogadhatatlannak, érthetó módon, hiszen ezzel több tanítónő és felső tagozatos általános iskolai tanár munkája válnék bizonytalanná. Van tehát egy cél, a gimnáziumalakítás célja, és három javaslat, amelyek közül bármelyiket válassza is az önkormányzat Ifjúsági és Oktatási Bizottsága (illetve később a közgyűlés), biztos, hogy árt valamelyik iskolai közösségnek. A bizottság indoklásképpen egyedül a szegedi kozoktatási koncepcióra hivatkozhat, (amely egyik céljául sltők sem. Nem vagyunk menedzserek. nem képzeljük, hogy ezekért a tehetséges emberekért túl sokat tudnánk tenni. A dolog önelvű értelmét önmagában nyeri el, meg jutalmát is. Inkább hedonista és önző, így élvezzük csinálni. Természetesen csak a magunk nevében beszélek, ez az egész pontosan így valószínűleg nem passzol házigazdánkra, akinek a vendéglátásért valamennyi kiállttá nevében köszönetet mondok. Azoknak a műalkotó társaimnak. akik még nem voltak Szegeden, azt mondhatom, hogy végtelenül sajnálom, hogy nem a nyári lenge ragyogásában látják a várost. Most olyan, mint az egykori fiatalasszony, aki sárral, korommal összemaszatolta magát, hogy az orosz katonák a gimnáziumi fejlesztést tűzi ki), arra azonban, hogy az ismert nehezítő körülmények között is elfogadhatónak tartjae a két iskolát érintő - sebtében előkészített - tervet, február 17-iki ülésén kell választ adnia. • A Tisza-parti Általános Iskola és szülói képvislete a bizottsági ülést megelőzően tegnap délután rendkívüli szülői értekezletet hívott össze, hogy az iskola 423 tanulójának szülői közössége előtt ismertesse az önkormányzat iskolaösszevonási javaslatát, és közös tiltakozásra kérjen fel ellene. A zsúfolásig megtelt tornateremben rendezett öszszejövetelen Nagy Károlyné, az iskola igazgatója elmondta: az intézmény műhelymunkája az évek alatt összeforrt, egyrá ne másszanak. Tényleg, mintha direkt önvédelemből csúfította volna szürkére az arcát. Még egy dologról. Egy feltételezett félreértelmezési lehetőségről. Főiskolán tanttok, esetleg felmerülhet, hogy itt valamiféle tanügyi, útközbeni anyag látható, amely olyan elnéző szeretettel kezelendő, mint amikor a tanuló fodrászlányok levágják az ember fülét, vagy az ember gyereke zenevizsgán valami szeretetreméltó tülkölést, fűrészelést mutat be. Nos, erről itt szó sem lehet. Kész, kialakult művészkarakterek mutatkoznak be, akiket a legszigorúbb füleléssel lehet hallgatni, a legösszeszűkltettebb pupillával hallgatni. Stiláris azonosság az anyagon belül nincs, ezek szerteágazó utak lesznek. Egy bizonyos: a magyar grafikának a poszt-Kondor időszaka is véget ért. És hitem szerint itt van az a négy-öt erős egyéniség, aki ezt az újabb korszakot utólag visszanézésből jegyezni fogja. No, most a végére valami szerényét: én vagyok az a csúnya lány, aki a bombázókkal megy a korzóra karonfogva. hogy neki is jusson a füttyögésből és pisszegésekből. Szeretettel ajánlom figyel műkbe a kiállítást. más munkáját segítő tantestületi közösség alakult ki, amelynek más közegbe való áthelyezése nem azt az eredményt hozná, amit ettől az intézkedéstől remélnek. A tantestület - folytatta - a nevelési folyamatot nyolc évre tervezi, amiben lényeges az alsó és felső tagozat egymásra épülő összhangja; ennek megbontása veszélyeztetné a nevelés és oktatás menetét. Az iskola" városi, megyei, országos, és nemzetközi eredményeivel is igazolja az intézmény további önálló működésének létjogosultságát, vagyis - zárta Nagy Károlyné -, a tantestület sem a szakmai, sem a gazdasági érveket nem tudja elfogadni az iskola működési kereteinek megváltoztatására. A Tisza-parti Általános Iskola iskolaszékének szülői képvislete nevében Kaszás Miklós bejelentette, hogy az összevonás ellen tiltakozva nyílt levéllel fordultak dr. Lippai Pál polgármesterhez. A szülői képviselet ugyanakkor felkérte a jelenlévő szülőket: véleményük a tiltakozó nyilatkozat aláírásával tegyék nyomatékosabbá. (Az értekezlet után jócskán gyűltek az aláírások). Az iskolaszék szülői oldala - mint elhangzott -, azt sem látja kizártnak, hogy amenynyiben a bizottság (vagy a közgyűlés) nem ejti el az összevonás tervét, tiltakozásukat más módon is kifejezésre juttatják. (Ami ezt illeti, semmi sem volt beszédesebb, mint amikor egy szülő megkérdezte: nyilvános-e az önkormányzat közgyűlése?). Panek Sándor Apostolok cselei Nagyon érzékeny dolog, amiről Imi akarok; a pontosságra való figyelés ellenére is biztos vagyok benne, hogy helyenként pontatlan leszek. Az ajtóm levélnyílásában reggel egy kis papírt találtam, amelyen bibliai idézetek segítségével bibliatanulmányokra invitálnak. Tegyék, mert ha ezerből egy emberen segít, már nem volt hiába. Annyiféleképpen csúszik ki alólunk a talaj, ahányan vagyunk. De legalább egy kis darabkát kellene ott még érezni. Égy kezdő szelídségével olvastam végig a kis papírt, hogy ne legyen előítéletem, csak lássam azt, ami ott áll. „Habár az ember elbukott és hátat fordított Istennek." - olvasom. Tehát legyen bármilyen életem, legyek bárki (akár Ön is), el vagyok bukva, elvesztem, ébredjek már rá, azért, mert ember vagyok, már eleve nincs „nyert" ügyem. Ez nekem úgy hangzik, mint az abszolút rasszizmus jelmondata. Bár, gondolom, a leírónak nem ez volt a szándéka, mégis ezt írta le, sajnálom. Aztán meg arra gondolok, hogy lehet-e ezt az ügyet egyáltalán Igy kezelni, az ember hitét, reményét, reménytelenségét, lehet-e Igy, hogy egyik reggel talál az ajtó levéinyllásában egy kis papírt, amin azt olvassa embertelen munkájába menet: „Ha elfogadod ót, mint személyes Megváltódat, akkor új életet kapsz" (11. Korintusi levél 5:17). Be van hozva a logika: ha, akkor. Ez bizony a legádázabb fenyegetés, mert ha nem, akkor nem. Izgulhatunk a sorsunkért. Kérem, ez egy ultimátum így, ami tudtommal a hitérzékeny embert a félelem mezejére hajtja. És látható szépen, hová jutottunk el onnan, ahol csupán jószándékot tételeztünk. Igy, ahogyan itt fogalmaznak, nem lehet és nem szabad hitről, Istenről, megváltásról beszélni, pontosabban: fecsegni, szétfecsegni az ügyet. Mert olyan ez a papír, mintha egy régi terméket új formában próbálnának eladni (már bocsássanak meg a durva hasonlatért!), írják: „Még ma helyezd bizalmadat Őbelé...". A dolgokkal való megismertetésnek ezt a formáját már kilőtte magának a reklámszakma, mosóporokkal és tamponokkal bolondítva a jónépet. Ehhez a formához már más vér tapad, amelyben, legyen az bármily jószándék, feloldódik nyomtalan. Podmaniczky Szilárd • Tanári és szülői tiltakozás a Tisza-parti iskolában Iskolaösszevonás készül Újszegeden? Felborzolt kedélyű tantestület, bosszús, méltatlankodó szülők - ez jellemezte a Tisza-parti Általános Iskola tegnapi rendkívüli szülői értekezletet, amelyet a tantestület és az iskolaszék szülői képviselete arra a hírre hívott össze, miszerint az önkormányzat Ifjúsági és Oktatási Bizottsága fontolgatja az iskola összevonását a közeli Odessza II. számú Általános Iskolával. Az összevonás célja egy leendő, általános iskolai és gimnáziumi oktatást egybefoglaló intézmény megalakítása lenne - erre vonatkozóan az oktatási bizottság február 3-iki ülésén kötelezte a közoktatási irodát: vizsgálja nieg a két iskola összevonásának, illetve az új gimnázium kialakításának lehetőségeit.