Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-25 / 20. szám

VÁLASZTÁSI KAMPÁNY 5 • Választási arcképcsarnok A mozaikokból összeáll a kép „AKI KÖZSZEREPLÉST VÁLLAL, AZ EGYSZERSMIND ARRA IS SZERZŐDIK, HOGY NYÍLT KÁRTYÁKKAL JÁTSSZA AZ ÉLETÉT" - MONDJA EGY VOLT VÁLOGATOTT ASZTALITENISZEZŐ, AKI VÁLLALATI VEZÉRIGAZGATÓYA KÜZDÖTTE FÖL MAGÁT. TALÁN NEM IS ELSŐSORBAN A GAZDASÁGI VEZETŐKRE GONDOLT, HANEM A POLITIKUSOKRA. KÖZELEDNEK A VÁLASZTÁSOK, NAPONTA ÉRZÉKELJÜK, HOGY A KAMPÁNY MÁR MEG IS KEZDŐDÖTT. ILLŐ HÁT MEGKÉRDEZNI: KIK A MI POLITIKUSAINK. MOSTANTÓL AZ OLVASÓKAT MEGISMERTETJÜK NÉHÁNY KÖZÍRÓ VÉLEMÉNYÉVEL. S MIKÖZBEN AZ OLYKOR EGYMÁSSAL IS FELESELŐ SZERZŐK JELLEMZIK A MAGYAR PÁRTVEZÉREKET, REMÉLJÜK, A MOZAIKOKBÓL KIKEREKEDIK A KÉP. Szenenszedett igazság Pető Iván / Mindenkinek két születése van. Az egyikért a szülei felelősek, a másikért saját maga. Ez utóbbiról jut eszembe: hogyan jut el egy fővárosi fiatalember, levéltári kutatások közepette odáig, hogy belássa, nem tartható tovább a rendszer, amelyik szüleit kiemelte, őt taníttatta, állásba helyezte s még karrierrel is kecsegtette. Olyan társaságba keveredett? Megszállta a szentlélek? Kinőtt a küldetéstudata? Az ember felnőtt fejjel nem keveredik olyan társaságba, amelyik tőle idegen. Keresi tehát azok barátságát, akikkel együtt lesz társasággá. Szellem se veszi birtokába, ha nem fogékony rá, az illékony küldetéstudatról meg ne is beszéljünk, mert Pető Iván még soha nem hivatkozott rá, hogy magát elfogadtassa. Marad a lexikonok bizonyossága: a magyar bányászat történetét kutatta. Egy szenesember, aki gondolkodott és nem a szénfalba ütközött, hanem politikai falakba. Lényeges, hogy gazdaságtörténészként kezdte a pályáját. Alapkutatásokat folytatva, módja volt belelátni abba a pakliba, amivel az 1945 utáni magyar gazdaságban játszottak. Az ellenérzések adatokra támaszkodva lettek igazsággá. A többi már gyerekjáték. Az igazságot felismered, kimondod, küzdesz érte, szervezetet hozol létre, hogy hatékony lehess, aztán... Hát épp itt tartunk most. A mindennapi hogyannál. Olyan „apróságoknál", amilyen egy vidéki előadás ellenpárti közegben; egy kérdezzfelelek gyorsinterjú a tévében, amikor nem nyílik mód érvelni, de meghatározó az összbenyomás; sajtótájékoztató határozott hangnemben arról, hogy dehogy simliskedik a szövetségesed, holott persze simliskedett és nem vagy hülye, hogy ne látnád, de csak nem adod föl ellenfeleidnek a labdát... A rendszerváltás folytán nyilvánosság elé lépett politikusok között kezdetben csak okosnak hatott. Mára már bölcs is. Nem érvel ott, ahol látnivaló klakk működik a vitaPető Iván a kelet-európai politikus egyik alaptípusa. Összesen háromféle van. Ebből kettő szerencsésebb, mert az évszázadok óta létező Nyugat-Európában is előfordul. Ez a harmadik errefelé honos, tulajdonképpen értelmiségi, aki megunta, hogy amit mond, otthon mondja a négy falnak. Ezért néha közíró lesz belőle, máskor szamizdatos ellenzéki, vagy éppen széklábat farag, mint Michelangelo Madáchnál a falanszterben. Hogy Pető Iván ez a harmadik típus, ha eddig nem lett volna világos, kiderülhetett ama bizonyos Kónya-Pető vitán. Sokakkal ellentétben engem az az eléggé minősíthetetlen esemény nem töltött el ősi rémülettel, nem kiáltottam rendőrért, csak egyszerűen nagyon ideges voltam. Ez talán a foglalkozásomból fakad: közíró vagyok, a szavak embere, aki adott esetben, ha a római arénában az oroszlánverembe vetik, megpróbál valami értelmet beszélni a vadállatokba. A politikusnak nem ez a feladata. A politikus ugyanis nem a szavak embere, ő divatos szóval „PR"-t csinál, vagyis a public relationst épiti, akármi legyen is az. A kelet-európai politikus másik típusát akkqr Kónya Imre testesítette meg: szerény mosollyal élvezte a hazai pályát, a világ kincséért nem szólt volna egy szót vitapartVan egy fogadásom, tisztelt olvasó. En is csak önnel együtt látom a Pető Ivánról rajzolt portrékat, de fogadni mernék, hogy a másik három „rajzoló" szintén megemlíti a Kónya Imrével folytatott tévévitát. Nemcsak azért, mert emlékezetes volt, hanem azért is, mert hiteles képet kaphattunk az ironikusan mosolygó szabaddemokratáról. Ott, a helyszínen, a megvadult MDF-hívők között vereséget szenvedett ugyan, a képernyő előtt ülve azonban őt tekintettük az erkölcsi győztesnek. Nem élt vissza helyzetével, nem gerjesztette az indulatokat; igyekezett normális maradni az abnormális légkörben. partner oldalán; nem akar frontember lenni ott, ahol szövetségesének nyilvánvalóbb a teherbírása. De tudja azt is, hogy a választók nem voksoló racionális gépek, hanem fájó és vágyakozó élőlények, akiknek a kedvéért még nyakkendőt is hajlamos kötni. Pártjának vezető embere, de nem miniszterelnök-jelölt. A második helyet, épp most deklarálták, Fodor Gábornak szánják. Se hatalmat, se népszerűséget nem vindikál magának. Csak nem akar visszatérni a levéltárba? Vagy a rivális pártvezérek módjára borházat nyit? Szerencsejáték-automatákat üzemeltet? Vadászboltot gründol a gyermekeinek? Esetleg megmarad a szenenszedett igazságnál, s egy jobb gazdaság történetét írja meg. Berkes Erzsébet nere érdekében, mert tudta, hogy akkor nyerne a másnapi tévékritikákban, de veszítene a meccsen. (A harmadik típus alighanem Torgyán doktor lett volna, aki lyukat beszélve a tömeg hasába, valószínűleg még azt is elérte volna annál a közönségnél, hogy együtt éneklik a Himnuszt és a Szózatot, miután jól megdobálták paradicsommal Kónyát.) Pető Iván viszont megadó mosollyal tűrte a zajt, a lehurrogást, a közönség egy részének kocsmai stílusát. Amikor tudott, érveitvitázott, néha egy-egy kézmozdulattal, gesztussal jelezte, hogy ő elmondaná, ha elmondhatná. Benne volt ebben a vitában (és annak televíziós közvetítésében) az egész élete. Sőt talán elvbarátainak élete is. A kisebbségben levés. Hogy őket időnként berendelték. Bevitték. Ordítottak velük. Őket házkutatták, ezüket-azukat elkobozták, lefoglalták. Hogy ezt megszokták. Benne volt az is, hogy ő megvárja a csöndet. Megvárja, míg végre megint a szavak érvelhetnek. És akkor majd elmondja. Közben frakcióvezető lett, nem listavezető, azután a lista második helyezettje, azután a lista harmadik helyezettje, azután. A másnapi kritikákat bizonyosan rendre ő nyeri meg, de sajnos... \ Szántó Péter Más kérdés, hogy Pető Ivánról az is kiderült: alkalmatlan népszónoknak. A tribunsághoz másféle tulajdonságok kellenek. Magamról is tudom, hogy az ironikus szemléletmód teszi elviselhetővé a világ ostobaságait, ám az is bebizonyosodott, hogy az irónia kizárja a többséget a gondolatok követéséből. Vitahelyzetekben bizony mindenkihez tudni kell szólni, nem szabad megriadni az erőteljesebb hatáselemektől sem. Áki tehát visszahőköl a közönségességtől vagy akár a demagógiától, az jobb, ha lemond a politikai karrierről. Mindezt nem azért említem, mert azt szeretném, ha Pető Iván visszavonulna. Úgy tűnik Történész, levéltáros. Bp., 1946. aug. 29. Sz.: Pető László, Lantos Katalin. Elvált. Gy.: Márk, 1973, Flóra, 1975. T.: ELTE BTK, magy.tört„ 1965-70. É.: 1970-90 az Új Magy. Közp. Levéltárban dolgozik, 1986-90 tud. főmunkatárs, 1989-90 a Holnii szerk.biz. tagja. Kut. területe: a II. vh. utáni magy. tört., elsősorban a gazd.tört. Az MKKE-n, ill. szakkollégiumaiban gazd. tört. szemináriumokat vez., 1988- a TDDSZ választmányának tagja, a Szabad Kezdeményezések Hálózata egyik kezdeményezője, az SZDSZ programjának egyik szcrk., szerzője, 1989 a háromoldalú pol. tárgyalásokon ill. az Ellenzéki Kerekasztalnál az SZDSZ egyik képv., 1989-91 fel, mintha megszívlelte volna a vele történteket: azóta nem vállalkozik másra, mint amire adottságai képesítik. Pártelnök létére is háttérben marad, pontosabban szólva: van annyi esze, hogy másokat toljon előtérbe. Tudja magáról, hogy ő a második ember. A szürke eminenciás, aki irányítja az apparátust, szervezi a mozgalmat, esetleg még ideológiát is kölcsönöz. Ő az értelmiségi pártvezető, aki kifejezetten alkalmas arra, hogy meggyőzze a hangadókat, azokat a néptribuni adottságú politikusokat, akik a maguk kisközösségeiben majd lefordítják anekdotára, köznapi kifejezésekre az ő logikus gondolatmeaz SZDSZ ügyvivője, 199192 az Orsz. Tan. tagja, 1992az SZDSZ eln. 1990- országgy. képv. (Bp., XIV. ker.), 1990-92 a költségvetési, adóés pénzügyi biz. tagja, 1990. ápr.-okt. az SZDSZ-frakció vez.h., 1990. júl.-okt. ált. szóvivője, 1990. okt.-1991. nov. vez. F. m.: A magyar szénbányászat a felszabadulástól a hároméves terv végéig (Erdmann Gyulával, 1977), Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből (1945-1949) (Erdmann Gyulával, 1975), A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945-1985 I. (Szakács Sándorral, 1985). C.: Országgyűlési Irodaház, 1054 Bp., Széchenyi rkp. 19. Tel.: (1)111-1400. netét. Minden mozgalomban van ilyen második ember. Szuszlov például legalább öt SZKP-főtitkárnak osztogatott tanácsokat, a főnökök jöttekmentek, Szuszlov maradt. A szabaddemokraták még keresik helyüket a parlamentben és a mindennapi életben. A maguk módján ők a legkövetkezetesebbek, ők térnek el a legkevésbé eredeti céljaiktói, ők oldják meg legzökkenőmentesebben a személyi gondokat. Hogy a kiszámíthatóság elég lesz-e a kormányzati tényezőséghez, azt nem tudhatom. Az viszont nyilvánvaló, hogy az SZDSZ „megnyugvásában" jelentős szerepe van a második embernek, aki pillanatnyilag az elsőnek látszik. Zöldi László Házielnök vagy kvázielnök? Ténykérdés, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége többet köszönhet Pető Ivánnak, mint amivel végső soron megjutalmazta: ezzel a kvázielnökséggel. Emlékezzünk: annak idején az SZDSZ két jól megtermett, s egy náluknál kissé alacsonyabb fiatal férfiú színes, retusált plakátfotójával indult harcba a hatalomért. A két megtermett férfiú egyike a Kádárék, de inkább „az" Aczélék által féltiltott-megtűrt AB szamizdat-kiadó zászlóvivője, ifj. Rajk László volt; a másik Magyar Bálint; a harmadik pedig Pető. Ifj. Rajk származása mindenki előtt ismeretes, akinek padlását id. Rajk - kommunista belügyminiszterként lesöpörtette, vagy nem söpörtette le, de aki látta, hogy másét hogy' söpörtették le; és azok előtt is ismert voft, akik e történésekről, no meg id. Rajk koncepciós peréről és kivégzéséről csak a történelemkönyvekből értesülhettek. Magyar Bálint (és cs.) múltját egészen a legutóbbi időkig nem firtatták politikai ellenfelei; Pető Ivánról pedig éppen akkor, amikor leginkább felszálló ágban volt, kiderült a nagy nyilvánosság előtt is, hogy egy ávós tiszt édesapát tudhat magáénak. Pedig Pető Iván kiváló érzékkel indult politikai pályáján, az 1990-es szabad választások előtt leginkább kommunista-ellenes párt színeiben. Előnytelen külsejét páratlan intelligenciájával és igen jó „nyilatkozóképességével" kompenzálta. Múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy az SZDSZ szóvivőjeként pártját akkor még oly' választópolgárok, sőt újságírók is megkedvelték, akik egyébként nem lelkesedtek a liberális eszmékért, hiszen igazándiból csak később derült ki, hogy a '90-es évek Magyarországán valójában mit is takarnak azok a tanok. Az SZDSZ jó érzékkel egy politikailag indifferens korszakban, 1992-ben számolt le „belső ellenzékével", elsősorban Tölgyessy Péterrel, pedig nagyrészt neki köszönhette parlamenti vétójogát, azaz az MDFSZDSZ paktum által szentesített, és a normális polgári demokráciákban példátlan megegyezést, amely a sarkalatos törvényeket kétharmados szabállyal tartottatartja lehetségesnek megalkotni. Ekkor lett Pető a szabad demokraták elnöke, s karrierje akár még ennél is magas'bra ívelhetett volna, ha nem jönnek közbe ama sajnálatos események... S ama belügyi átirat, amely egyértelművé tette, hogy az SZDSZ-es elnök édesapja bizony az ötvenes években az államvédelmi hatóságnál szolgálta népét. A legnagyobb ellenzéki párt vezérkara villámgyorsan kapcsolt; a központi sajtó kezükben lapuló jelentős hányada segítségével néhány hét alatt miniszterelnök-jelöltet „csinált" az addig teljesen ismeretlen Kuncze Gáborból, aki ennek örömére még - demokratikusan és szabadon - a szakállát is levágatta. Ő nyilatkozgat és szerepelget hát immár legtöbbet a párt színeiben; igazán nem lehet tudni, hogy „házon belül" Pető most minő hatalommal rendelkező elnök is? Az események - például az SZDSZ 5. szülinapján történtek - persze leginkább arra engednek következtetni, hogy e pártot a háttérből továbbra is Konrád György és Kis János, s nem pedig Pető Iván, még kevésbé Kuncze Gábor irányítja. Sandi István Oroszlánok között A második ember Pető Iván mondja Ismert vagyok a televízióból, most már elég régóta és eléggé, ugyanakkor hozzám jó vagy rossz értelemben, de előítéletek tapadnak. Miközben liberális elveket vallunk az emberi szabadságjogok, a piacgazdaság ügyében, aközben rendkívül fontosnak tartjuk a szociális garanciákat. Szerintünk a gazdasági átalakulás elvi lehetőségeit korlátozza az, hogy a társadalom mit bír elviselni. Az SZDSZ soha nem volt „baloldal-ellenes". Mi a diktatórikus rendszerek ellen voltunk és a rendszerváltás lényegét nem holmi baloldal- vagy kommunistaellenességben fogalmaztuk meg, hanem a diktatórikus berendezkedés-ellenességben. Az a párt, ahol nincsenek belső viták, olyan kis párt, hogy figyelemre sem érdemes. Vannak olyan lapok, amelyeknek az a fontos, hogy beszéljenek róluk, mindegy, hogy milyen összefüggésben, mert nem tudják annyira megbüntetni őket, hogy a példányszám növekedése miatt ne érje meg nekik.