Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-14 / 11. szám
6 A HELYZET DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. JAN. 14. Kézműves gycrckfoglalko/.áson, a játékmester Királyné Kuruez Edittel. (Fotó: Sehniidt Andrea ) „Az éneklés megkönnyíti a nehezebb időket." • Turistaműsor, bál9 klubest Szabadidő a végeken Fölvirágzott a kisközség élete, mióta megjelentek és visszatérő vendégek a dánok. Lehetséges, hamarost más nációból is részesei lesznek a falusi turizmusnak és a pusztamérgesiek vendégszeretetének. így aztán igazán nemzetközi pezsgés lesz a megye e távoli csücskében. Tény, hogy a vendégek nyári, őszi, szüretidői jelenléte meghatározó jelentőségű. A várakozás jóval előbb elkezdődik, az iskolában tartott nyelvórák pedig az éve egészén át új értelmet kapnak, felnőtteknek is. - A mozgatóerő több csoportban, öntevékeny kisközösségben a kibontakozó turizmus - mondja Királyné Kuruez Edit, Pusztamérges művelődési házának irányítója, amint a kisközség szabadidős mindennapjairól, kulturális jellemzőiről beszélgetünk. - Amikor arról van szó, hogy a vendégek jólérezzék magukat, a falu többmindenre képes. Műsorokat adnak az iskolások, a nyugdíjasok, de még a P1SZ, az önszerveződésként létrejött és a művelődési házban független közösségként működő Pusztámérgesi Ifjúsági Szervezet is FINOM MÉZET OLCSÓN vásárolhat Rókusi mézoltban! Akácméz 490 150 Ft/kg Vlrágméz +SO 120 Ft/kg Virágpor 400 Ft/kg, MÉZESKALACS-VÁSÁR! Nyitva: 13-18 Szombaton: 8-13. Rókusi víztorony - ABC mellett. programot biztosít a külföldieknek. Nem csupán az a magyarázat, hogy a vendéglátásban a község lakói közül szép számmal közvetlenül érdekeltek. A szereplő gyerekekre, ismerősökre amúgy is kíváncsi a rokonság, szomszédság. A falusi turizmus valójában csak egy igen jó „ indok ". Célként működik, de valójában eszköz a szabadidő hasznos, élményszerű eltöltéséhez. Hosszasan taglaljuk, miben rejlik az érkezők „ közösségmozgató" titka. Hiszen az idegent, a máshonnan Pusztamérgesre kerülőt valójában távolságtartással fogadják. Példa rá éppen a művelődés, szabadidő szakavatott szervezője, Edit, aki tavaly májusban Mórahalomról szerződött e munkára Pusztamérgesre. • Mii kell lenni azért, hogy munkakörének névbeli meghatározásán túl valósan érdemben közreműködjön a falu kulturális formálásában ? - Nem szabad olyasféle vehemenciával belekezdeni, amiből azt éreznék, most aztán az idekeveredett művelődési Haladás Szövetkezet (illés IW4. évre ÜZEMELTETÉSRE BÉRBE ADJA az iillési géptelepét, gépjavító műhelyét 1994. március l-jétől járműveivel, erőgépeivel, munkagépeivel együtt. Érdeklődni lehel: Üllés, Felszabadulás úl 47. Tuczakov Géza tőme/.őgazdász és Ördög János főkönyvelőnél. Telefonon: 382-114 és 382-292. Az. üzemeltetésre pályázatot lehet benyújtani 1994. január 25-ig. NE FELEDJE: LAPUNK A KÖZKEDVELT, SZÍNES TELE MAGAZINNAL EGYÜTT IS ELŐFIZETHETŐ! A TELE Magazinnal lapunk havi előfizetési dija csak 110 Ft-tal emelkedik. MAGAZIN ELÖFIZETESI IGÉNYÉT BEJELENTHETI: I a hírlapkézbesítőknél, >a 62/481-281es telefonon Németh Andreánál 9 a lapunkban elhelyezett kivágható szelvényen. vezető mindent föl akar forgatni. Saját elképzeléseket nem lehet minden átmenet nélkül ráerőltetni az emeberekre. így aztán a ténykedés akkor hasznos, ha a meglévő közösségi formákra, helyi jellegzetességekre, az előbb-utóbb megfogalmazódó igényekre épít. Eképpen működik a remek hagyományú játszóházból kialakult gyerekfoglalkozás a legkülönbözőbb kézműves népi foglalatosságokkal, gyöngyfőzéssel, csutkabábkészítéssel, papírhajtogatással, így kínál vonzó elfoglaltságot a társaságra vágyó embereknek a nyugdíjasklub, a praktikus ismereteket és a közösség örömét nyújtó nyolcadikosok klubja. Szélesebb skálán vetíthető az emberek igénye, hiszen az aerobietól a gyerek citerazenekarig, a társastánc klubtól a dzsesszbalettig többminden jellemzi, s készülődik a jógatanfolyam is. • Mennyire jellemző a közösségi szórakozás ? - A báli szezonban ez különösen érdekes. Farsang időben, vagy szüretkor és más jeles alkalmakkor központi kérdés. Érdekes módon a néhány, feltétlenül élőzenével tartott bál mindegyike a fiataloktól az idősebbekig mindenkit egyaránt vonz és közös mulatságként zajlik. Kiszorítja a diszkót a táncos esték közül, aminek különben sincs itt helyben nagy keletje. Lám, vannak még olyan alkalmak, amelyek ürügyként szolgálnak az emberközelséghez. Hogy az elzárkózó, munkával agyonterhelt világban is értelme legyen az együttlétnek. Ilyenkor kapja elő szépen szóló csikófejes citeráját Mészáros Péterné, hogy a nyugdíjasok között engedjen az unszolásnak: pöngesd el valamelyik szép nótát Etelka. • Úgy mondják, derűs alkat Etelka. Mitől lehet manapság az ember víg kedélyű ? - Ha engedi magához közel kerülni a szépet. A dallam, az éneklés megkönnyíti a nehezebb időket is. Ezt én még az apámtól tanultam,a citeramuzsikálással együtt. Kemény munka után. akár a jócskán régi, tsz előtti időkben, amikor részt fogtunk és volt olyan, amikor száz köröszt gabonát tettünk. Az ének még akkor is fölhangzott. Lám, így is lehet. Lehetett. És a mai időkben mintha a jó hagyományok éledni látszódnának a faluban. Becsei Péter CSAK TÁRCSÁZNI KELL TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTELÜNK VALAMELYIK SZÁMÁT, ÉS HIRDETÉSÜK BIZTOS CÉLBA ÉR! 481 -281, 7-19-lg (Csak felárral és gyász)! 320-239, 7-15-ig 318-999 8-12, 14—17-ig • Aláírásokat gyűjtenek a kávézóktól Újabb felhők a Stühmer felett (Folytatás az I. oldalról.) „Oszlanak a felhők a Stühmer felett" - írtuk november elején, amikor a szegedi önkormányzat és a CsemegeJulius Meinl tárgyalásokba kezdett. November 25-én megszületett az üggyel kapcsolatos közgyűlési döntés, amely egy cserén alapul Az önkormányzat 12 millió forint értékben beszámítaná a Stühmer bérleti jogát, ennyivel olcsóbban jutna a 31 millió forintra értékelt Széchenyi tér 8. szám alatti csemege tulajdonjogához, a Julius Meinl. Amennyiben a két ingatlanrész cseréje létrejön, az önkormányzat profilkötöttség mellett írhatna Ki pályázatot a Stühmerre. Maradhatna a kávézó és az édességbolt. Tühegyi József alpolgármester szerint azonban a tárgyalások holtpontra jutottak, s talán az év végétiek is köszönhető, hogy kicsit leült a Stühmer ügye. A CsemegeJulius Meinl azzal érvel, hogy van már 20 millió forint feletti ajánlata is a bérleti jogra, tehát kevesli az önkormányzati értékbecslés 12 millióját. A bolt dolgozói semmit sem tudnak, illetve legfrissebb információjuk szerint a „pestiek" mindenképpen eladják az üzletet. Nem nagyon tehetnek mást aláírásokat gyűjtenek. Nem szabályosakat, lakcímmel, sorszámozva, hanem csak úgy egymás mellé, néha kissé kávéfoltosan. • Úgy gondolom, hogy sem az önkormányzat, sem a Csemege-Julius Meinl Rt. nem engedheti meg magának, hogy a szegedi polgárok érdekével ellenkező megoldással végződjön a Stühmer ügye. Nem hiszem, hogy e nagynevű cég gazdasági eredményessége néhány millió forinton múlna, s hogy ennyiért érdemes lenne egy város előtt értékrombolóként szerepelnie. Az önkormányzaton pedig talán nem azt a néhány millió forintot kérik majd számon, amit a kedvező megoldás érdekében enged a Stühmer-alkuban. Kovács András Lemondott Szekeres Szabolcs Szekeres Szabolcs, az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója január 16-ai hatállyal írásban lemondott az ÁV Rt. igazgatósági tagságáról és elnöki tisztségéről. Az elnök-vezérigazgató levelében kérelemmel fordult a miniszterelnökhöz, jelezve, hogy vezérigazgatói megbízatásának megszűnése esetén egy, az ÁV Rt.-hez tartozó társasággal kíván munkaviszonyt létesíteni; erre viszont csak a törvényi tilalom alóli miniszterelnöki felmentéssel van mód. Boross Péter a lemondást tudomásul vette és a felmentést megadta. • A kormány elfogadta Csökken a munkaadói járulék A kormány tegnapi ülésén elfogadta Kiss Gyula munkaügyi miniszter javaslatát arról, hogy - a tervek szerint április l-jétől - két százalékkal csökkentsék a Munkanélküliek Szolidaritási Alapjába fizetendő munkaadói járulékot. Kiss Gyula ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy a munkaadókat mindeddig 7,2 százalék járulékfizetési kötelezettség terhelte. Most mód nyílik a mérséklésre annak köszönhetően, hogy folyamatosan csökken a nyilvántartott munkanélküliek száma. • A Habitat for Humajiity alapítványt az Egyesült Államokban (azon beíül is Georgiában) hozta létre egy bizonyos Millard Fuller, tizenhat évvel ezelőtt. Azóta az USA nyolcszáz településén mintegy 20 ezer családi ház épült föl az alapítvány támogatásával, amelynek magyar megfelelőjét Házat, Hazát Alapítvány néven 1992-ben jegyezték be. Az alapítvány vezetőinek eddig Gödöllőn, Vácott, Cegléden sikerült megegyeznie á helyi önkormányzatokkal, s már az építkezéseket is elkezdték. Tárgyalnak még Sopron, Debrecen, Veszprém, s más települések vezetőivel is. Gödöllőn pedig tavaly májusban már be is költözhetett az első boldog tulajdonos a frissen elkészült családi házba. Mindez igen vonzónak tűnik. De hogyan lehetséges házat építeni 100 ezer forintos beugróval? Borvendég Béla arról tájékoztatott bennünket, hogy a program működését különféle támogatási formáknak köszönheti. A telkeket az önkormányzatok, vagy egyházak biztosítják (kedvezményes áron. esetleg ingyen), az alapítvány pedig 20-25 évre szóló, kamatmentes kölcsönt ad az • Házat9 Hazát Alapítvány Családi ház százezer beugróval? Első hallásra meglepően hangzik, hogy 80-100 ezer forintos belépővel családi házhoz lehessen jutni. Pedig a Házat, Hazát Alapítvány éppen ezt a lehetőséget kínálja. Persze csak azoknak - s közülük sem mindenkinek - aki hajlandó a társadalom számára hasznos munkát végezni (egészen pontosan: 500 munkaóráról van szó). Az érdekes javaslatról Borvendég Béla önkormányzati képviselő beszélt. építtetőnek, aki havi 6-7 ezer forintos részletekben törleszti tartozását. A képviselő űr szeptemberben tett javaslatot a Házat, Hazát Alapítvány programjának szegedi beindítására. Azóta a városi önkormányzati hivatal többször is levelet váltott Lőrincz Kálmánnal, az alapítvány magyarországi vezérigazgatójával. Bár az alapítványról szóló ismertető kiadványt már áttanulmányozták a városházán, a jegyzői irodától kapott tájékoztatás szerint még mindig sok a homályos pont. Szükséges lenne tisztázni például, hogy pontosan miképpen - főként: milyen forrásból - épülhetnének föl ezek a lakások (Borvendég Béla tizenkét szegedi lakás építésére tett javaslatot). Aztán: hogyan alakulna az önkormányzat, illetve az építtetők jogi viszonya; miképpen választanák ki a 6 ezer szegedi lakásra várakozó közül azt a bizonyos tizenkettőt? A levelezés útján kapott tájékoztatóanyagok egyelőre nem adnak maradéktalan választ e kérdésekre - tudtuk meg a jegyzői irodától. Borvendég Béla önkormányzati képviselő szeptemberben nyújtott be indítványt a Házat, Hazát Alapítvány ügyében, majd decemberben ismét e tárgyban szólalt föl. Ugyanakkor vehette kézhez a polgármester aláírásával ellátott válaszlevelet is, amely a további tájékozódás szükségességéről szólt. Néhány napja, január 12-én újabb polgármesteri válaszlevél született, amelynek végén az áll, hogy az alapítvány igazgatója, Lőrincz Kálmán szegedi látogatása után (ez január 24-ére várható, amikor Lőrincz úr a Hági Közéleti Kávéházának vendége lesz) az illetékes szakbizottságok foglaljanak állást a program megvalósításához szükséges építési terület biztosítása ügyében. (A városrende zési iroda korábban több olyan építési területet is megjelölt, amelyek alkalmasak lennének az alapítvány házai számára.) Ny. P.