Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-26 / 276. szám
2 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. NOV. 26. Dzsihád-merénylet A Dzsihád nevű szélsőséges szervezet csütörtöki közlése szerint az ő emberei hajtották végre az egyiptomi miniszterelnök ellen megkísérelt merényletet. Ugyanez a mozgalom ölte meg 1981 októberében Anvar Szadat államfőt. Kairóban ismertté vált közleményében a Dzsihád azt írta, hogy a „Julija Ibisem mártír" nevet viselő csoportja hajtotta végre a robbantást, mindenekelőtt, hogy megbosszulja a katonai bíróságok által (iszlám fegyveresekre) kimondott halálos ítéleteket. A szervezet - áll a közleményben - tovább folytatja harcát Mubarak (Hoszni Muharuk elnök) rezsimje ellen, „egészen addig, amíg Egyiptom fel nem szabadul az amerikai-zsidó megszállás alól". • Bratinka József a „kát" Komáromban • Elmaradt a pengeváltás Ivan Laluhával Sajátos többletjogokat a kisebbségeknek! Szerdán a magyar Parlament Külügyi Bizottság kihelyezett együttes ülés keretében találkozott a szlovák Parlament külügyi bizottságával. A megbeszélés első részére Komárom városában került sor. délután pedig a szlovák oldalon Komarno (Rév-Komárom) adott otthont a tárgyalásoknak. A magyar bizottság tagjaként jelen volt Szeged országgyűlési képviselője, az Európa Parlamenthez delegált küldöttségünk vezetője, dr. Bratinka József is. A képviselő tegnap délután érkezett Szegedre, s a két külügyi bizottság találkozójáról elmondta, hogy az többszöri időpont módosítás, hoszszas halogatás után jött létre. Ettől függetlenül higgadt és kiegyensúlyozott megbeszélést folytattak a szlovák képviselőkkel. Mindkét fél kfnosan ügyelt a protokoll betartására, végül a két helyszínen megtartott találkozó utáp jó hangulatban váltak el. Az előre egyeztetett napirend alapján tárgyaltak, fgy áttekintették a diplomáciai kapcsolatokat, a kisebbségek kérdését, és az. európai szervezetekben való működést. A negyedik egyeztetett napirendi pont - a bizottságok saját parlamentjükben játszott szerepe - elmaradt, ezt legközelebb tárgyalják. Dr. Bratinka József három kérdést tett fel Ivan Laluha úrnak, a szlovák küldöttség vezetőjének. Laluha elnök úr, korábbi megnyilatkozásaival ellentétben, ezúttal mérsékelt, európai összefüggésekben gondolkodó politikusnak bizonyult, s a két bizottság álláspontját elfogadva elismerte (ezzel a Bratinka József által feltett kérdésekre válaszolva), hogy a kisebbségek kérdése nem lehet egy ország belügye... Arra a kérdésre, hogy Szlovákia konkrétan mit tett az Európa Tanács ajánlásainak teljesítése érdekében, kiderült, hogy egyelőre semmiféle kézzelfogható törvényt nem hoztak e területen, viszont Ivan Laluha bölcsen kijelentette: a folyamat elején tartanak... A kisebbségek jogairól szólván a szlovák delegáció elismerte, hogy az sajátos többletjogokat kell tartalmazzon. A magyar tárgyalóküldöttség azt az álláspontot képviselte, hogy a kisebbségek az identitás feladása nélkül, csak ily módon maradhatnak egyenjogú állampolgárai a szomszédos országnak. Bratinka képviselő úr szerint a szlovák fél jó szándéka vitathatatlan, viszont ezt bizonyítani kell konkrét rendeletek visszavonásával. A tárgyalások magyarul és szlovákul folytak; egyetlen ellenkező vélemény hangzott el, éspedig a Szlovák Nemzeti Párt képviselője részéről, aki viszont a délutáni tárgyalássorozaton már nem vett részt. A szlovák delegáció magyar tagja, Csáky Pál, a magyar kereszténydemokrata mozgalom képviselője londoni elfoglaltsága miatt nem vehetett részt a találkozón. Új színfoltot jelent azonban a szlovák fél kezdeményezése: a következő fordulóban mindkét bizottság htvja meg az országában élő kisebbségek képviselőit is. A magyar küldöttség elfogadta a szlovák javaslatot. Pataki Sándor Szuperkedvezményes áron juthat el New Yorkba, ha a MALÉV heti öt alkalommal közlekedő közvetlen járatán utazik. TURISTAOSZTÁLYON MOST 39 900 Ft-tól! További !nformá<ió és helyfoglalás kirendeltségünkön: Szeged, Jókai u. 7. Tel.: 471-871,471-669 • Politikai merénylő volt-e Lee Harvey Oswald, vagy balek, mint ma mondanák, „kispályás", de ambiciózus fiatalember, akiről elképzelhető: felhasználják egy összeesküvésben, hogy aztán megtegyék bűnbaknak? A politikai, terrorizmus története elég jól ismeri a magányos, vagy felbérelt, de szinte minden esetben zavaros fejű fiatalembereknek ezt a típusát. Ott volt Ferenc Ferdinánd meggyilkolásánál 1914. június 28-án, ott volt a Reichstag felgyújtásánál, ahol Marinus van der Lubbe, az állítólagos merénylő bűnössége ma sem bizonyított, s ott volt ez a típus 1981-ben John Hinckley személyében a Rónáid Reagan elleni merényletnél. Amikor a Warren bizottság jelentését sok év után felülvizsgálták, a kongresszusi bizottság már kénytelen volt írásba foglalni, hogy Kennedy elnököt „valószínűleg egy összeesküvés eredményeként gyilkolták meg". Marguerite Oswald, Lee anyja 1979-ben, a kongresszusi bizottság jelentésének közzétételekor kijelentette: tizenöt év kellett ahhoz, hogy megcáfolják a magányos gyilkos elméletét, s lehet, hogy további tizenöt évbe kerül, de be fog bizonyosodni: a merényletet nem az ő fia hajtotta végre. Oswald édesanyja második házasságából született, de. már hatéves korában egy harmadik házasságban találta magát. Az is hamarosan felbomlott, s milyen érdekes apróság: a válóperes ügyvéd az a Fred Korth volt, aki később haditengerészeti miniszter lett, s akit Kennedy 1963 őszén menesztett egy hadiipari korrupcióban való részvétele miatt. Oswald az iskola után, tizenhét esztendős korától önkéntesen három évig a haditengerészetnél szolgált, ahol az egyik visszaemlékezés szerint eleinte „szartúróbogárnak" csúfolták, s meg• A dallasi gyilkosság, harminc év után 5. Oswald, Gyilkos vagy balek? vetették. Főképp azért, mert képtelen volt letenni a vizsgát az M-l-es karabéllyal. Később megtanult lőni, nem is rosszul, a mesterlövész-vizsgát is letette, s későbbi állomáshelyein már nem volt olyan rossz a vélemény róla, bár fűnek-fának beszélt kommunista érzelmeiről., ami a haditengerészetnél csak megütközést kelthetett. Tajvanon, a Fülöp-szigeteken, illetve Tokió mellett is szolgált, s ott bizonyítható kapcsolatba került egy japán kommunista'csoporttal. 1959-ben különféle „balhék" (verekedés, feljebbvaló megsértése, nyílt antikapitalista és szovjetbarát propaganda) miatt Oswaldot menesztették. Hazament anyjához, majd nemsokára elutazott azzal, hogy állást kapott egy export-import cégnél. Ezután a Szovjetunióban bukkant fel, ahonnan csak 1962ben tért vissza. A Kennedy elleni merénylet és Lee letartóztatásának hfrére Oswald édesanyja, akit az FBI a fiú szovjetunióbeli kalandját követően sokszor zaklatott, s akit két héttel a merénylet előtt utolsó állásából is kitettek, Dallasba sietett, de nem engedték találkozni a fiával. Amikor két nappal később Jack Ruby lelőtte Oswaldot, kétségbeesetten kérdezte: hogyan fordulhatott elő, hogy Jack Ruby ofy egyszerűen Oswald közelébe jutott? Marguerite Oswald mindvégig abban a hitben élt, hogy fia ártatlan, s valamiféle hatósági konspiráció áldozata lett. Nem sokkal 1981 januárjában bekövetkezett halála előtt a téma egyik kutatójának, Jim Marrsnak ezt mondta: „Ha a fiam valóban bűnös volt, azt el tudom fogadni. De akár az én fiamról van szó, akár a máséról, bizonyítékot akarok és bizonyíték nincs". Oswald személyiségének rekonstruálása utólag érthető, nehézségekbe ütközik. A merénylet után ugyanis senkinek nem volt egyetlen jó szava se arról az emberről, akiről úgy tudták, hogy meggyilkolta az amerikai történelem egyik legnépszerűbb elnökét. Azok a feltételezések, amelyek szerint Oswald paranoid, vagy bűnözésre hajlamos egyéniség lett volna, nem nyertek bizonyftást. A KUBAI biztonsági szolgálatnak bizonyftékai vannak arra, hogy nem Lee Harvey Oswald volt a gyilkosa John F. Kennedy amerikai elnöknek 1963-ban, hanem két kubai emigráns tüzelt rá Dallasban - legalábbis ezt ígéri az a háromrészes dokumentumfilm, amelyet szerda este kezdett vetíteni a havannai televízió. A tv-sorozat első izben közöl részleteket hat olyan tervről, amelyet az amerikai Központi Hírszerző Hivatal Fidel Castro 1959es hatalomra jutása után dolgozott ki a kubai vezető meggyilkolására. A sorozat első epizódjában nem esett szó részletesen a Kennedy-ügyről. Négynapos munkahét A wolfsburgi Volkswagen konszernnél 1994. január elsejétől négynapos munkahetet vezetnek be, hogy elkerüljék a tömeges elbocsátásokat. Ezt csütörtökön jelentette be Hannoverben 40 órás tárgyalások után Jochen Schumm, a Volkswagen bérügyi főnöke és Jürgen Peters, az IG Metall szakszervezet megbízottja. SKODfl-LlflZ-, TflTRfl-alkatrészek HCITÓ-PROTECT Szeged, Makkoserdö sor 40. 06-60-380-908 A kommunizmussal való egyfajta szenvedélyes és ambivalens kapcsolata bizonyítottnak tekinthető. „Marxista vagyok... Körülbelül 15 éves lehettem, amikor ideológiai szempontból érdekelni kezdett a dolog" - mondta Oswald saját magáról egy riporternek. Bátyja, Róbert viszont azt állította, hogy nem emlékszik ilyesmire, mi több, kiderült, hogy Oswald az ötvenes évek közepén önként jelentkezett a Polgári Légoltalom szervezetéhez, ami sokak szemében hazafias buzgalomról árulkodó cselekedet volt, s kifejezetten szélsőjobboldali kapcsolattokkal járt Oswald számára. Ottani parancsnoka, bizonyos Dávid W. Ferrie pilóta, magándetektív, szélsőjobboldali aktivista... és homoszexuális. Ferrie jó viszonyban volt Carlos Marcello New Orleans-i maffiafőnökkel és a kubai emigráns csoportokkal. A Kennedy-gyilkosság végleges megítélése szempontjából is fogas kérdés, vajon rávehette-e Ferrie Oswaldot arra, hogy adja ki magát kommunistának s ezen a módon szolgálja ügynökként az amerikai nemzeti célokat? Ezt sem tudjuk meg többé. Ferrie ugyanis Jim Garrison kerületi ügyész legfőbb gyanúsítottja volt a Kennedy ellen szőtt összeesküvés ügyében. 1967-ben, egy nappal azután, hogy kiengedték a védőőrizetből, Ferrie-t holtan találták New Orleans-i lakásán. (Következik: Oswald elvtárs) Bokor Pál 50 százalékos adósságcsökkentés Sikerült megállapodni Bulgária külföldi adósságainak mintegy 50 százalékos csökkentéséről a Frankfurtban tartott tárgyalásokon - jelentette be Sztojan Alekszandrov bolgár pénzügyminiszter csütörtöki hazaérkezése után. Bulgária teljes külföldi adóssága 1992 végén 12,95 milliárd dollárt tett ki, ebből mintegy 9,27 milliárddal több mint 300 kereskedelmi banknak tartozott. A fennmaradó rész a külföldi kormányok felé fennálló tartozás. Alekszandrov elmondta, hogy a csökkentés 7 milliárd dollár alaptőkét és az ehhez hozzáadódó 1,8 milliárd dollár kamatot érint. A megállapodást azután véglegesítik, miután a bolgár parlament döntést hoz 865 millió dollár kezdeti összegnek a hitelező bankoknak való visszafizetéséről. Erre jelentések szerint a jövő héten kerül sor. Alekszandrov elmondta még, hogy valamennyi technikai részlet kidolgozása után a megállapodást 1994 júniusa előtt írhatják alá. A megállapodás feljogosítja Bulgáriát adósságainak visszavásárlására, de nem kötelezi őt erre. H-6720 Szeged Arany J. u. 7. T./fax: 62/327-107 Tel.: 62/480-166/153 Biztosítók által minősített - páncélszekrény - bútortrezor - tatba éplthetű trezorok nagy választéka. Mi vagyunk a biztonság! < ^ M-C M M^M^ OENTLEMEN'S FÉRFI DIVATÁRU ÜZLET. A Griffnél mindig a legelegánSabbat kapja: - öltönyök 46-tpl 58-as méretig, - zakók nadrágok, ingek nyakkendők, övek. pulóverek, szövetkabátok. Mindezt a Griff-nél Szegeden, a Szent Gellén u. 2. sz. alatt (a rókusi templom oldalánál). Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9.00-17.00-ig. szombat: 8.00- 12.00-ig. Kereskedelemmel és vendéglátással foglalkozó ügyfeleink részére keresünk: -telkeket 1000-20 000 nm nagyságban, beépítési lehetőséggel, jó közlekedési kapcsolatokkal, forgalmas helyen megvételre. - 600-10 000 nm alapterületű épületeket, illetve csarnokokat, jól megközelíthető, kedvező fekvésű, nagy forgalmú helyen, városhoz közeli fekvéssel, bérletre vagy megvételre, - 50-150 nm, 300-600 nm, illetve 800-1500 nm nagyságú üzlethelyiségeket, frekventált, nagy gyalogosforgalmú területeken, sétálóutcákban, városközpontokban, forgalmas utak mellett, főként béreletre, de vétel is lehetséges. Az ajánlatokat 8201 Veszprém, Pf.: 290. címre kérjük. SZEGEJD NAGYARUHAZ Karácsonyra újítsa fel alkalmiruha-kollekcióját. Nagy választékban kaphatók gyönyörű szép bársonyanyagok, muszlinok, zsorzsettek, csipkék, selymek. Ha vonzó, szép, elegáns szeretne lenni, itt az osztályunkon ezt mind elérheti, (emeleti méteráruosztály).