Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-20 / 271. szám

TflRSflSflG* KU[TJRfl*INUSflG*BUNUGY* SPORT A kriminalisztika: szakma Hozzászólás Posztobányi László „ítélet nélkül" c. riportsorozatához Az újságíró részéről hálás feladatnak tűnt, mert a nagyközönség vevő a témára, hiszen a cím eleve garancia: „ítélet nélkül. Egy eltussolt gyilkosság nyomában." Talán kevesen tudják, de hazánkban évente körülbelül hétezer rendkívüli halál történik, ebből az öngyilkosságok száma 1992ben mintegy négyezer volt. Megyénkben évente 350400 rendkívüli halált regisztrálnak, ennek kb. fele öngyilkosság miatt következik be. A rendkívüli halál eseteiből témavizsgálat csak szakirodalomban fordul elő, így e kérdések körül a civil lakosság vonatkozásában sok a titokzatosság. Hazánkban 1876-ban történt meg először a rendkívüli halálesetekkel kapcsolatos eljárások szabályozása. Rendkívüli az a halál, amelynek természetes módon való bekövetkezését a körülmények kétségessé teszik. Ennek vizsgálata a helyszíni szemlével kezdődik. Annak vezetője mindig az ilyen ügyekben legtapasztaltabb, legképzettebb bűnügyi nyomozó, de a bizottság tagja a bűnügyi technikus, az orvos és két kívülálló, pártatlan hatósági tanú, akiket ott, akkor, a szemle megkezdése előtt kér fel a bizottság vezetője a közreműködésre. Alapos, részletes, minden lényeges körülményre kitérő helyszínleírás következik, ahol mindent jegyzőkönyvbe kell venni. A helyszínt lerajzolással és lefényképezéssel is rögzíteni kell. Az orvos külön halottszemle jegyzőkönyvet vesz fel, de a szemlejegyzőkönyvbe is rögzítik, hogy a holttestet milyen körülmények között, milyen testhelyzetben, milyen ruházatban találják. A ruházaton levő elváltozások, sérülések, anyagmaradványok leírása, majd az abban található tárgyak, értékek, okmányok pontos rögzítése elengedhetetlen. A szemle dinamikus szakaszában kerül sor a holttest levetkőztetésére és részletes leírására. Jegyzőkönyvbe kerül, hogy az elhalton vannak-e sérülések, ha igen, azok milyen körülmények között jöhettek létre, vannak-e idegenkezűségre utaló elváltozások. A nyakon: megragadás, fojtási nyomok, az akasztási barázda típusos, vagy atípusos. A végtagokon: vannake védekezési, megragadási, dulakodási nyomok. A test egyéb felületén: vannak-e olyan sérülések, elváltozások, amelyek kifejezetten megmagyarázzák, feleletet adnak a halál okára. Az eljárás során rögzíteni kell, össze kell szedni a tárgyi bizonyítási eszközöket, így különösen akasztott ember esetén: a kötelet, vagy ami a fulladást okozhatta, mérgezéses halál esetén: a permetszert, gyógyszereket, ciánt, nikotint stb. Vízbe fúlt esetén vízmintát kell venni diatóma vizsgálathoz. BúA téma aktualitását az adja, hogy P. L. újságíró két 15-20 évvel ezelőtt történt rendkívüli halálesettel kapcsolatos eseményt dolgozott fel riportsorozatában. A hozzátartozók, ismerősök, szomszédok, szemtanúk visszaemlékezései alapján próbálta rekonstruálni a régmúlt történéseit. csúlevél feltalálása esetén spontán írást kell beszerezni az elhalt hagyatékából írásszakértői vizsgálathoz stb. De minden olyan adatot be kell szerezni, amely a bizonyítás szempontjából jelentőséggel bír. Tehát a helyszín állapotából, az ott észlelt elváltozásokból, nyomokból, eszközökből, a halottvizsgálat eredményéből, a tanúk nyilatkozatából és egyéb körülményekből kell állást foglalni egy lényeges kérdésben: mi történt, hogyan történt, bűncselekményre utaló körülmény megállapítható-e vagy sem. ' Gyakran előfordult, hogy megnyugtatóan nem lehetett állást foglalni az ügyben, ezért a holttest boncolásának elrendelése a rendkívüli halál ügyében kötelező, amelyről határozatot kell hozni. A boncolásnál a boncmester, a rendőrorvos és a jegyzőkönyvvezető (hangfelvétel esetén a magnó kezelője) van jelen. Meg kell állapítani a halál okát. A rendkívüli halálesetek kivizsgálása után írásban közölni kell a legközelebbi hozzátartozóval a vizsgálat megállapításait, amelynek eredménye ellen panaszt lehet bejelenteni. Panasz esetén már nem az elsőfokú hatóság jár el. A leírtakból következik, hogy a vizsgálat a kriminalisztikai tapasztalatokra épül, tényeken alapszik. Objektív véleményt kialakítani a helyszíni nyomok, adatok ismerete nélkül nem lehet. Ki mit gondol, mit hisz el, vagy mit nem hisz el egyegy ügy kapcsán, ez magánügy. Posztobányi László újságíró mégis eltussolt gyilkosságról ír és beszél. Elismerem, előfordult olyan nyomszegény helyszín, hogy a nyomozó hatóság minden igyekezete ellenére sem tudta bizonyítani a bűncselekmény elkövetését. Talán ez fordulhatott elő Födi István rendkívüli halála ügyében is. De ki tussolta el, miért tussolta volna el? Hogy mentsék a mundér becsületét? Remélem ezt nem gondolta komolyan. Páli Sándor ügyében egyetlen szakembert sem kérdezett meg. Ha ezt megteszi, nem lett volna 26 részes sorozat a riportból... Felmerülhet kérdésként, hogy a megkérdezettek közül mit tudhat az őrs ügyeletese (Virágh), hiszen az őrsön tartózkodott. A gépkocsizó járőr (Balogh), aki lakására távozott. A vizsgálat nem az őrs hatáskörébe tartozott, ott jegyzőkönyveket feleslegesen keresett Szabó János törzszászlós is, mert a helyszínbiztosításról készült rendőri jelentésen kívül ott más nem lehetett. Minden jegyzőkönyv a szentesi kapitányság bűnügyi osztályára került. Mellesleg Szabó János soha nem volt „tapasztalt bűnügyes zsaru". Körzeti megbízottból lett parancsnokhelyettes az őrsön. Posztobányi úr végre rátalált „Juliska nénire" Dani Arankára a kocsmában, aki „fiatalosan, temérdek aranynyal a kezén és nyakában" múlatta az időt és tömény, nyomdafestéket alig tűrő szitkokat szórt a zsarukra. Ezen felbátorodva P. L. „Na, akkor segítsetek kibogozni ezt az aljas gyilkosságot" - átvette a stílust és a közvéleményt is befolyásolandó állást foglalt. Az édesanya kérdésére, hogy miért csinálja (mármint az okkutatás, tényfeltáró vizsgálódást), ezt a meglepő választ adja: a Sanyi fiát szept. 4-én ölték meg, a feleségem születésnapján, János fiát pedig július 13-án az én születésnapomon. Ugye milyen érdekes?" Valóban az, ezt most már én mondom. Uj próféta született... így már mindent ért az olvasó, legalábbis remélem. Egy közeli hozzátartozó halála semmivel sem pótolható veszteség. Az anya, aki elveszti gyermekeit, vagy a testvér soha nem tudja feldolgozni a szörnyű tragédiát, különösen akkor, ha nem tudnak értelmes magyarázatot adni a töréntekre. Megértem őket. Világgá kiáltják fájdalmukat, talán meg is nyugszanak kissé. Azonban felvetődik a kérdés: másnak a fájdalmából tőkét kovácsolni etikus-e? Papp Albert már nem tud védekezni a hamis vádak, rágalmak ellen, mert meghalt. De vannak gyermekei, szülei. Bizonyítékok nélkül „asztbeszélik"-re, feltételezésekre kikiáltani, vagy azt sugallni, hogy gyilkos volt, ez több mint bűn. Huszonöt év bűnügyi nyomozói tapasztalat alapján kijelentem, hogy élő embert három méter magasra úgy felakasztani, hogy megragadási, védekezési, idegenkezűségre utaló külsérelmi nyomok ne maradjanak az elhalton - nem lehet. Vizsgálni kellett, hogyan került fel a fára. Mászási nyomok a fán, ruházaton, kezeken. Anyagmaradványok a fán, ruházaton (moha, egyéb szennyeződés stb.) találhatók-e vagy sem. A védekezésre képtelen állapotba helyezésnek is nyomai vannak és ezeket a helyszíni halottszemle, illetve a boncoláskor meg kell és meg is lehet állapítani. A ragadóskezű boncmestert nem kívánom minősíteni, önmagát minősítette. Nincs kétségem azonban arról, hogy 15-25 évvel ezelőtt is voltak kiváló, tisztességes szakemberek a rendőrségen, akik beosztásra, pártállásra tekintet nélkül a bűnt üldözték, mindegy, hogy ki kerül gyanúba. A mundér becsületét védték, de azzal, hogy objektíven, a valóságnak megfelelően, mindig az igazságot akarták kideríteni és ezt becsületes, törvényes eszközökkel tették. Erre tanítjuk, így neveljük most a jelen és jövő rendőreit. A riportban említett ügyekben még közvetett módon sem működtem közre, még részfeladatot sem végeztem, tehát nem érintettként szóltam hozzá. Csupán az igazságérzetem tiltakozik a cikksorozatban sugallt, vagy nyíltan megfogalmazott megállapítás ellen, hogy „eltussolt gyilkosság" történt. Mindig nagy érdeklődéssel olvastam Posztobányi László riportjait, mert tehetséges újságírónak tartom. Most azonban olyan feladatot vállalt, amelyet megoldani nem tudott. A felszínen vizsgálódott, tudom, nem is volt más lehetősége. A kriminalisztika, a bűnügyi tudomány egy szakma, amelyhez speciális ismeretek kellenek. Azt hiszem nem lehet vitás, hogy ilyen ismeretekkel Posztobányi úr nem rendelkezik. Üdvözlettel: Beslin László r. alezredes rendőrségi főtanácsos iskolaparancsnok Páli Jánosné és gyermekei. A két fiú már halott. (Fotó: Nagy László) Az édesanya levele Tisztelt Főszerkesztő Ur! Posztobányi László ítélet nélkül riportsorozata végén, mint az elhunyt Páli fiúk édesanyja, szeretnék hozzászólni. Mi a családommal együtt azt kívánjuk elérni, hogy kiderüljön az igazság! Azt tudjuk, sajnos már föltámasztani őket nem lehet, tudjuk, hogy a múlt rendszer eltussolta ezt a gyilkosságai, ezt én, az édesanya mondom és állítom, ebben a tudatban élek már több mint tizenhat éve, és nagyon reménykedem, hogy a rendszerváltás mint annyi sok mocskos piszkos ügyet föltárt, erre az ügyre is sor kerül, es akkor illetékesek döntsék el, kit hová tegyenek! Már az is egy lépés ebben az ügyben, hogy ennyien mertek beszélni nyilvánosan, hogy ennyit megírtak az újságban, sok mindent csak most tudtunk meg mi is, hisz annak idején minket senki meg nem kérdezett. Igaz, tizenhat éve sem, ők tudnak mindent, hallgatnak, mi meg szenvedünk a bizonytalanságtól! Sokan mondták nekem az évek során, hogy az csoda, hogy el bírtam viselni ezt a szörnyű tragédiát. Hozzáteszem, józanul, rengeteg munkával próbálom elfoglalni magam, küszködöm betegségeimmel, fájnak a lábaim, derekam, sokszor a szivem, orvoshoz nem megyek már évek óta, gyógyszer rajtam nem segít már, és a testi fájdalmat elnyomja a lelki fájdalom! Én szeretném megköszönni önöknek, amit tettek az ügyért, úgy gondolom sokat! Bár mi sem mondtunk el mindent, van még, amit tartogatunk, ha valahol még illetékesek kérdeznek, majd elmondjuk! Kívánok önöknek további munkájukhoz erőt, egészséget! Tisztelettel: Páli Jánosné Korrekt eredményben reménykedem Tisztelt Ijieslin László Főtanácsos Úr! Őszinte örömmel nyugtáztam levelét. Annál is inkább, mert végre vállalta valaki, hogy az újság hasábjain keresztül megszólaljon, tisztázandó az esetleges félreértéseket. Eleddig csak telefonokat és névtelen leveleket kaptam az „illetékesektől". Ha a „Fődi István titokzatos halála" című cikksorozatom kapcsán valaki ugyanezt teszi, bizonyára az „ítélet nélkül" című anyagom is más hangnemben készül. Ha olvasta, emlékszik rá, ott is eltussolt gyilkosságról írtam... Megértem, hogy az elévülés miatt nem nyomozták újra a Fődi-ügyet, de azt már nem, hogy a rendőrségen nem végeztek belső etikai vizsgálatot. A polgárbarát rendőrségnek szerintem kötelessége lett volna a nyilvánossághoz fordulni, különösen a pusztamérgesi tetemrehívás után. Levele csak mecjerősíti abbéli meggyőződesemet, hogy a helyszíni vizsgálat és a boncolás alkalmával óriási szabálytalanságokat követtek el. A Délmagyarország tényfeltáró riportsorozatom nagy részét közölte, a teljesseg igénye nélkül. Szenzációs sorozatunk könyv alakban! Posztobányi László: Egy eltussolt gyilkosság nyomában Mi történt Nagymágocson 1977. szeptember 4-én? Miért kellett meghalnia egy 24 éves fiatalembernek? Öngyilkosság volt, vagy gyilkosság? Mi az igazság? Mindez kiderül új könyvünkből MEGVÁSÁROLHATÓ AZ ÉLELMISZERÜZLETEKBEN. Az ugyanilyen címen megjelenő riportkötetemben ennél részletesebben, valamint a dokumentumokkal kiegészítve szerepel az anyag. A Fődi-gyilkosság dokumentumai még huszonegy év után is az irattárban lapultak, hiszen telefonos érdeklődésemre ezt megerősítették. Csak később tűntek el a dossziék. Ebben az esetben óvatosabb voltam, először az iratok után érdeklődtem, csak utána láttam munkához. Mára a Páligyilkosság iratainak is hűlt nelye. Mindkettőt öngyilkosságnak minősítették... Igaza van, nem vagyok próféta, a születésnapokat összehozandó soraim félreértelmezhetőek. A könyvbe talán beleillik, a riportsorozatba semmiképpen. Tényfeltáró útjaim befejeztével valamennyi esetben Konzultáltam bunügyes, szakmailag elismert rendőr barátaimmal, valamint az igazságszolgáltatás terén dolgozokkal. Nélkülük munkámat elképzelhetetlennek tartom. Nem a rendőrök ellen, hanem a rendőrökért dolgoztam ebben az anyagomban. A frissiben elrendelt ténymegállapító vizsgálat reményeim szerint korrekt eredményt hoz. Az ügyben eljáró ügyész tapasztalhatja, hogy tizenhat év távlatából is a környék arról beszél, hogy a gyilkosság eltussolásaban szerepet játszottak a rendőrök. Ez nem azt jelenti, hogy ők voltak a gyilkosok! Pontosan a szarnyra kapott híresztelések, a találgatások és az „azt hallottam"-ok egyszer s mindenkorra tisztázása volt a célom, de legfőképp az, ha követtek el hibát a rendőrök: valaki reflektáljon az illetékesek közül. Ezt Ön most megtette. Köszönöm. Ha riportsorozatom miatt fájdalmat okoztam Önnek, ezúton megkövetem. Üdvözlettel: Posztobányi László