Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-16 / 267. szám

KEDD, 1993. NOV. 16. • Henrietta és Orsolya Búcsú a fagyitól - Az egészségügyi főiskolán tanulok, a bátyám nevezett be a veresenyre - magyarázta mosolyogva Bakai Henrietta, aki 174 cm magas, 59 kilo­gramm és fáradtsága ellenére sem tűnt el a mosoly az arcáról egy pillanatra sem. - Kajakoz­tam, vízilabdáztam, szeretek sportolni. A felkészülés? Saj­nos. a fagyiról, amit nagyok szeretek, le kellett mondanom, fogyasztottam. A gyantázást sem kívánom senkinek... • Hogy érezte magát a ver­senyen? - Kimondottan felszabadult voltam, fülig ért a szám, ami­kor kimentem a színpadra. Úgy voltam, egy körben állunk, majd valaki középre lép és kész. Egyszer, az intelligencia­vizsga után elsírtam magam, pedig én értem el a legtöbb pontot. Sok minden megválto­zott körülöttem egy csapásra. Rengetegen keresenek. Viszont már a versenyen és azóta is hallottam hamisan csengő han­gokat. Én hűséges leszek a régi barátaimhoz és eszem ágában sincs feladni az eddigi tervei­met. Persze jó lenne az orszá­gos döntőn is sikerrel szere­pelni... Henrietta szeméből kiolvas­ható, hogy akkor sem dől össze a világ, ha... Tandi Orsolyát csillogó ék­szerek veszik körül. Ennek tit­ka egyszerű, az Ékkő Rt.-nél tanulja az ötvös mesterséget. - Több szépségversenyt is rendeznek Magyarországon, de ez a legjelentősebb - mesélte Orsolya, aki egyébként a báb­színházban is dolgozik. - Ter­mészetesen örültem, amikor a fotók alapján meghívtak a gyu­lai versenyre. Úgy gondolom, hogy elsősorban az arcomnak köszönhető a siker. Talán a maj­dani mesterségem és a verse­nyen szerzett tapasztalatok együtt is hasznosíthatók lesznek. Orsolya egy köves arany­gyűrűt kapott különdíjként. Lötyögött az ujján, de mibe se kerül neki azt átalakítani. A lányok nemsokára „edző­táborba" vonulnak. Az orszá­gos döntőt decemberben rende­zik meg, a világversenyt pedig jövőre, Manilában. Szorítsunk nekik, hogy ne csalódjanak és nyerjenek! V. Fekete Sándor Filmes kritika Ha hosszabb időn keresz­tül kritikus szemmel figyeli az ember a világ dolgait (té­vét, mozit, miegyebet), akkor nagyon könnyen saját ízlésterrorja ejtheti áldozatul az illetőt. Aztán később már nem is kritizál, csak nyafog, fanyalog, összekeveri az okot az okozattal, a fokot a fokozattal, folyton csak azt keresi, hol raktak rossz fát a tűzre. Vagyis kritikai érzé­két kikezdi az idő, s akik ed­dig számítottak rá, ezentúl már csak hümmögnek: hm­hm! Mindezt elsősorban ön­kritikának szántam, hogy le­gyek, maradjak észen. És ami kiváltotta, az két vidó­film bemutatója volt - a tévében. Lehet, hogy „el­ment" az ízlésem? Egyjiői Jiang „ajánlotta, a. két friss alkotást: „nézzünk most egy jelenetet az első, „X" című filmből". Rövid szóváltás után az egyik férfi közli a másikkal, hogy most megdöglesz te szemét, majd pisztolyával beledurrant. Ezután jött a másik, „Y" cí­mű film rövid előzetese. Az előbbiekhez képest csak annyi volt a különbség, hogy a jelenet a szabadban játszódott, s a másik, a ha­lálravált még könyörgött is az életéért. De amaz nem kegyelmezett, néhány lépés­ről sörétes puskával beterí­tette. Ekkor újra a hölgy hangja következett, s azt mondta: „Jó szórakozást kí­vánok!" Mind a magam, mind pe­dig életben lévő embertársa­im nevében nagyon szépen köszönöm. Podmaniczky Szilárd legesnek tűnik a sok extra: szép a 17 000-es stadion, lift visz föl a sajtópáholyba, impo­záns a parkolóban megrende­zett spontán autókiállítás, csi­nosak és ügyesek a pom-pom­görlök, szervezett a szünetben bemutatott show, tetszetős a szomszédos európai futballpá­lya, még szebb a műanyag bo­rítású másik, mégis valami hi­ányzik: a sportérték. Az évi 750 000 dollár költségvetésű csapatban sok a túlsúlyos, sok a csere, túl sok a felszín. De ez is Amerika. A New York-i főkonzulátu­son olyan szépen lobog a pi­ros-fehér-zöld. hogy szinte ro­pog az anyag és dalol a szfn. Új az épület, új lehet a zászló is. Odabent kiállítás: a rend­szerváltás a képzőművészet­ben. Semjén Anitának, a ren­dezőnek egyszerre bizonygat­tuk kísérőmmel, hogy nagyon sok ilyen kellene, épp ezt hi­ányoltuk, hiszen tárgyakat kell átadnunk ahhoz, hogy egy ide­gen, egy amerikai számára meg­fogható legyen a magyar. A kiállítás azt mondta el né­hány tucat festménnyel, hogy mi volt a szocreál, és mi az a mai modern, ami várakozás. Kell az, hogy a művészet nem­zetközi nyelvtanával is el­mondhassuk mindazt, amit ver­bálisan talán hibásan adunk át. A vendégkönyv szerint nem csupán itteni magyarok érdek­lődtek, hanem nagyon sok amerikai is. Ezért kellene sokkal többet törődnünk azzal, hogy ne csak politikai, hanem marketing­szempontból is jól adjuk el ma­gunkat. De erről már eleget fecseg­tem. Meg talán Amerikáról is. Mondtam: fölpróbáltam és lö­työgött rajtam. Az én méretem Szeged. (Vége.) Dlusztus Imre ITT VfiN REPÜLŐJEGYEK, SZÁLLODA­*" BÉRLET,AUTÓKÖLCSÖNZÉS, llflERlKfí AZ USA EGÉSZ TERÜLETÉN! AAé'^DT^>KI'Cu,,,i®s' Iroda, Szeged, IVIUKIÜIN5 peföfi Si t> 7i TeL. 3 310-088 HAZAI TÜKÖR 5 • Láttam már néhány redakci­ót, például Hágában, Montpel­lier-ben, Frankfurtban, Zürich­ben, Nizzában, Darmstadtban, Párizsban, Pozsonyban és Te­mesváron, itthon százat, az USA-ban vagy tizenötöt, köz­tük a legnagyobbakat is, szóval tudom, hogy mit ér a miénk. Ezzel az összegzéssel léptem be a New York Times kapuján. Négy órát töltöttem ott, azt hiszem, mindent láttam. Félelmetes. Igen, félelmetes, mennyire előttük járunk technikailag. De ez annyira hihetetlen, hogy erről nekem nem is sza­bad beszélnem. Szólok hát arról, ami lenyű­gözött. Bárkivel találkoztam a házban, mindenki arról beszélt, milyen nagy megtiszteltetés ennél a cégnél dolgozni. Bárki­vel beszéltem, mindenki azt hangsúlyozta, itt a többség 25-30 éve dolgozik, szeretik egymást, örömmel jönnek bei az egész életük a Times. És ez az emelkedettség végig jelen volt, a portától a montírozón, az ügyeleten és az archívumon át egészen a nyomda diszpé­cser központjáig. Abban az or­szágban, ahol a munkavállalók öt-hét évente állást és munka­helyet változtatnak, ahol ter­mészetes dolog e váltással álla­mot is cserélni, ahol lakást csak bérelnek, házat meg tizen­öt évre építenek, ahol a nagy­szülők, a szülők és a gyerekek közötti össztávolság egyetlen országon belül akkora, mint a fél Egyenlítő, a világ egyik legtekintélyesebb lapjának ál­landó munkatársai arra büsz­kék, hogy itt maradtak, itt szol­gálnak, s szerintem az az ál­muk, hogy ha egyszer meg kell halni, hát akkor ide, ehhez az öreg épülethez tolasson a vég­zet, mint minden éjjel az újsá­got szállító fehér, cégfeliratos kamion. Ezek az emberek érzésből csinálják a szakmát. Úgy fo­gadtak, mint az édes gyerme­küket, mert én is ennek a nyomdaszagú világnak élek. Hajnali egykor az archívumban lelkesen keresték az ötvenhatos forradalomról szóló cikkek ki­vágatát, hozzá a teljes számí­tógépes listát, vagy odalent, az expediálásnál az igazgató rá­szólt az újságkötegeket váró munkatársára, hogy jelenlé­temben vegye le a lábát az asz­talról. Amikor megtudták, hogy mi milyen technológiával dolgo­-zunkT-Ieültettekrkörém -tele­pedtek, kérdeztek. Mondom, hihetetlen világ, hihetetlen vi­szonyok. Santa Fe és a New York Ti­mes: a legszebb élmények az Egyesült Államokból. Vissza a földre, befejezésül. Két nagy látványosság várt még rám. Égy kiállítás és egy futballmeccs. Az utóbbival kezdem. Említettem, hogy a hoki, a kosárlabda, a baseball és az amerikai futball számít itt sportnak, tehát minden egyéb egyéni őrület csupán, míg ezek a kollektív agymétely kategóri­ájába sorolandók. Az amerikai futball sok-sok ligájában a leg­fontosabb a profi, amelyben pénzes urak birkóznak, azután jön a kollégiumi, ahol több a futás, de kevesebb az erő, és létezik még az északkeleti gaz­dag egyetemek elit-ligája, ahol a pénz, meg a hatalom domi­nál. A Harvard Egyetemnek például 75 000 nézőt befogadó stadiont építettek a tandíjból, de a csapat nem igazán erős. — Mint ahogy-a-New A'ork-i­Columbia Egyetemen is fölös­• Nem mindennapi nyílt levelet írt... - Elég sajátos helyzetben vagyok, mert egyrészt a Ma­gyar Rádió dolgozója vagyok mint szerkesztőségvezető-he­lyettes, másrészt én Szegeden már öt éve irodalommal, szín­házzal foglalkozó műsorokat készítek. Amikor megnéztem a listát, hogy hány író és költő vonult ki a rádióból és a televí­zióból,, összeszámoltam: én ezeknek az íróknak az egyhar-, madával az elmúlt években in­terjút készttettem, és még le­galább ugyanennyiük anyagát használtam fel a műsoraimban. Az összesen kétharmad. A ma­gyar irodalom egy széles réte­gét bizonytalan ideig nem tu­dom megjeleníteni a műsora­imban. Mindez még lehet belső ügy, de van egy másik oldal is. Azokról van szó, akik nem hallgathatják meg mondjuk Za­lán Tibor hangjátékait, Ester­házy Péter rádiós jegyzeteit, a gyerekekről, akik nem nézhe­tik meg a kivonult írók meséit. Magyarul: elesnek valamitől, ami a magyar kultúrának része. • A rádióhallgatónak nyil­ván az az érdeke, hogy min­den érték megszólalhasson, a szakadék viszont egyre mélyül. Mi lehet a megol­dás? - Vannak, akik örülnek, hogy ez a rész hiányzik a Ma­gyar Rádióból, vannak, akik „Kérdezzék a mediaalelnököket...! Balog József nyilatkozik a Jámbor javaslatról Tegnapi lapszámunkban újabb, média­ügyben született álláspont látott napvilá­got. Balog József író, a Magyar Rádió Sze­gedi Stúdiójának szerkesztőségvezető-he­lyettese nyílt levélben szólított meg szülő­ket, tanárokat, diákokat, rádióhallgatókat, tévénézőket, akik kénytelenek nélkülözni a médiákból kivonult frók, költők alkotásait. A Jámbor javaslat című írás javaslata a következő: a hallgatók, nézők polgári tisz­telettel telefonon és levélben érdeklődje­nek, a két intézmény vezetője meddig kí­vánja fönntartani ezt az állapotot? úgy gondolják, hogy e rész nélkül is lehet működtetni a rá­diót, amely így is elláthatja alapvető kultúraközvetítő funk­cióját. Én úgy gondolom, nem láthatja el. Innen kezdve en­gem a politikai és munkajogi magyarázatok nem érdekelhet­nek. Lehetségesek belső meg­oldások, de én azokra gondo­lok, akik elszenvedői ennek a helyzetnek, akik függenek a rá­diótól és a televíziótól, mert a kultúrát nem a lapokon keresz­tül kapják. A tegnap megjelent írásban hozzájuk fordultam: kérdezzék meg a rádió és tele­vízió vezetőit, hogy épeszű, jó szemmértékű civil polgárként hasonló elvonást ók miként vi­selnének el. Természetesen nem vagyok álszent, ezen ke­resztül saját munkakörülmé­nyeimen is szeretnék javítani. • Milyen következményei lehetnek a felhívásnak? - Én itt a szegedi rádióban egyelőre sem egzisztenciálisan, sem etikailag, sem munkajogi­lag nem érzem veszélyeztetve a helyzetünket. Ugyanakkor a budapesti szereplésünket már műveiket, nem fogok olyan po­litikai jegyzetet frni, amelyben ideológiailag támadok, hanem teszem tovább a dolgom, amed­dig ezt tehetem. Amikor már nem tehetem, akkor visszakeres­hető lesz, mi volt a véleményem. • A budapesti előzmények ismeretében elképzelhető, hogy etikai vizsgálatot indí­tanak ön ellen. Vállalja? - Ha az általam leírtak és el­mondottak személyes képvise­lete etikai vizsgálatot von ma­ga után, akkor azt a vizsgálatot nekem ott kell vállalnom, ahol dolgozom. Vállalom, de erköl­csileg nem fogadom el. Ha ez azzal jár, hogy fel is függeszte­nek, akkor majd nem a munka­helyemen fogom elmondani a véleményem. Nem szeretném ezt a dolgot prejudikálni, de ál­lok elébe. Az általam erkölcsi­leg is elfogadott etikai vizsgá­latot viszont a megszólítottak­tól várom. Panek József Rádió-sztrájkbizottság Felfüggesztették a tárgyalást Fotó: Nagy László fenyegetettnek érzem. Míg ezek a dolgok az előző válasz­tások előtt nem jutottak el vi­dékre és nem osztották meg politikailag a vidéki stúdiókat, vagyis sehol sem büntették a más vélemények megjeleníté­sét, úgy gondolom, most ez előbb utóbb be fog következni. Amit tettem, tűnhet provokáci­ónak is, de én a tiszta és nor­mális beszéd híve vagyok, te­hát nem fogok a műsoraimban uszítani erre vagy arra, nem fo­gok csak azért is olyan írókat szerepeltetni, akik letiltották a Háromnegyed órás tárgyalás után hétfőn a kora délutáni órákban a Magyar Rádió sztrájk­bizottsága felfüggesztette az egyezkedést a munkaadói ol­dallal. Márványi Péter, a sztrájkbi­zottság tagja az MTI-nek el­mondta: a munkaadót képvise­lő tárgyalódelegációnak nincs írásos meghatalmazása arról, hogy mire terjed ki kompeten­ciája. A Magyar Rádió alelnö­ke csak kinevezte a munkaadói képviselet tagjait, de ez a sztrájktörvény értelmében is kevés. Márványi Péter szavai szerint már előfordult, hogy a munkaadói oldal és a sztrájkbi­zottság megegyezését az alelnök nem vette figyelembe. Addig tehát nincs értelme a tárgyalásokat folytatni, amed­dig az alelnök nem ad megfe­lelő garanciát arra, hogy a megállapodásokat önmagára nézve is kötelezőnek tartja. Márványi Péter a továbbiakban még megemlítette, hogy a sztrájkbizottság tagjai a fenye­getettség állapotában érzik ma­gukat, hiszen az alelnök a kö­zeli napokba a nyilvánosság előtt két alkalommal is nem­zetárulással vádolta meg a sztrájkbizottságot. Ezzel kap­csolatban is várják a munkálta­tó nyilatkozatát. Annál is in­kább, mert a sztrájkbizottság azért alakult, hogy tárgyaláso­kat folytasson a munkaadók­kal, és nem azért, hogy sztráj­kot szervezzen - jelentette ki Márványi Péter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom