Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-16 / 267. szám
KEDD, 1993. NOV. 16. • Henrietta és Orsolya Búcsú a fagyitól - Az egészségügyi főiskolán tanulok, a bátyám nevezett be a veresenyre - magyarázta mosolyogva Bakai Henrietta, aki 174 cm magas, 59 kilogramm és fáradtsága ellenére sem tűnt el a mosoly az arcáról egy pillanatra sem. - Kajakoztam, vízilabdáztam, szeretek sportolni. A felkészülés? Sajnos. a fagyiról, amit nagyok szeretek, le kellett mondanom, fogyasztottam. A gyantázást sem kívánom senkinek... • Hogy érezte magát a versenyen? - Kimondottan felszabadult voltam, fülig ért a szám, amikor kimentem a színpadra. Úgy voltam, egy körben állunk, majd valaki középre lép és kész. Egyszer, az intelligenciavizsga után elsírtam magam, pedig én értem el a legtöbb pontot. Sok minden megváltozott körülöttem egy csapásra. Rengetegen keresenek. Viszont már a versenyen és azóta is hallottam hamisan csengő hangokat. Én hűséges leszek a régi barátaimhoz és eszem ágában sincs feladni az eddigi terveimet. Persze jó lenne az országos döntőn is sikerrel szerepelni... Henrietta szeméből kiolvasható, hogy akkor sem dől össze a világ, ha... Tandi Orsolyát csillogó ékszerek veszik körül. Ennek titka egyszerű, az Ékkő Rt.-nél tanulja az ötvös mesterséget. - Több szépségversenyt is rendeznek Magyarországon, de ez a legjelentősebb - mesélte Orsolya, aki egyébként a bábszínházban is dolgozik. - Természetesen örültem, amikor a fotók alapján meghívtak a gyulai versenyre. Úgy gondolom, hogy elsősorban az arcomnak köszönhető a siker. Talán a majdani mesterségem és a versenyen szerzett tapasztalatok együtt is hasznosíthatók lesznek. Orsolya egy köves aranygyűrűt kapott különdíjként. Lötyögött az ujján, de mibe se kerül neki azt átalakítani. A lányok nemsokára „edzőtáborba" vonulnak. Az országos döntőt decemberben rendezik meg, a világversenyt pedig jövőre, Manilában. Szorítsunk nekik, hogy ne csalódjanak és nyerjenek! V. Fekete Sándor Filmes kritika Ha hosszabb időn keresztül kritikus szemmel figyeli az ember a világ dolgait (tévét, mozit, miegyebet), akkor nagyon könnyen saját ízlésterrorja ejtheti áldozatul az illetőt. Aztán később már nem is kritizál, csak nyafog, fanyalog, összekeveri az okot az okozattal, a fokot a fokozattal, folyton csak azt keresi, hol raktak rossz fát a tűzre. Vagyis kritikai érzékét kikezdi az idő, s akik eddig számítottak rá, ezentúl már csak hümmögnek: hmhm! Mindezt elsősorban önkritikának szántam, hogy legyek, maradjak észen. És ami kiváltotta, az két vidófilm bemutatója volt - a tévében. Lehet, hogy „elment" az ízlésem? Egyjiői Jiang „ajánlotta, a. két friss alkotást: „nézzünk most egy jelenetet az első, „X" című filmből". Rövid szóváltás után az egyik férfi közli a másikkal, hogy most megdöglesz te szemét, majd pisztolyával beledurrant. Ezután jött a másik, „Y" című film rövid előzetese. Az előbbiekhez képest csak annyi volt a különbség, hogy a jelenet a szabadban játszódott, s a másik, a halálravált még könyörgött is az életéért. De amaz nem kegyelmezett, néhány lépésről sörétes puskával beterítette. Ekkor újra a hölgy hangja következett, s azt mondta: „Jó szórakozást kívánok!" Mind a magam, mind pedig életben lévő embertársaim nevében nagyon szépen köszönöm. Podmaniczky Szilárd legesnek tűnik a sok extra: szép a 17 000-es stadion, lift visz föl a sajtópáholyba, impozáns a parkolóban megrendezett spontán autókiállítás, csinosak és ügyesek a pom-pomgörlök, szervezett a szünetben bemutatott show, tetszetős a szomszédos európai futballpálya, még szebb a műanyag borítású másik, mégis valami hiányzik: a sportérték. Az évi 750 000 dollár költségvetésű csapatban sok a túlsúlyos, sok a csere, túl sok a felszín. De ez is Amerika. A New York-i főkonzulátuson olyan szépen lobog a piros-fehér-zöld. hogy szinte ropog az anyag és dalol a szfn. Új az épület, új lehet a zászló is. Odabent kiállítás: a rendszerváltás a képzőművészetben. Semjén Anitának, a rendezőnek egyszerre bizonygattuk kísérőmmel, hogy nagyon sok ilyen kellene, épp ezt hiányoltuk, hiszen tárgyakat kell átadnunk ahhoz, hogy egy idegen, egy amerikai számára megfogható legyen a magyar. A kiállítás azt mondta el néhány tucat festménnyel, hogy mi volt a szocreál, és mi az a mai modern, ami várakozás. Kell az, hogy a művészet nemzetközi nyelvtanával is elmondhassuk mindazt, amit verbálisan talán hibásan adunk át. A vendégkönyv szerint nem csupán itteni magyarok érdeklődtek, hanem nagyon sok amerikai is. Ezért kellene sokkal többet törődnünk azzal, hogy ne csak politikai, hanem marketingszempontból is jól adjuk el magunkat. De erről már eleget fecsegtem. Meg talán Amerikáról is. Mondtam: fölpróbáltam és lötyögött rajtam. Az én méretem Szeged. (Vége.) Dlusztus Imre ITT VfiN REPÜLŐJEGYEK, SZÁLLODA*" BÉRLET,AUTÓKÖLCSÖNZÉS, llflERlKfí AZ USA EGÉSZ TERÜLETÉN! AAé'^DT^>KI'Cu,,,i®s' Iroda, Szeged, IVIUKIÜIN5 peföfi Si t> 7i TeL. 3 310-088 HAZAI TÜKÖR 5 • Láttam már néhány redakciót, például Hágában, Montpellier-ben, Frankfurtban, Zürichben, Nizzában, Darmstadtban, Párizsban, Pozsonyban és Temesváron, itthon százat, az USA-ban vagy tizenötöt, köztük a legnagyobbakat is, szóval tudom, hogy mit ér a miénk. Ezzel az összegzéssel léptem be a New York Times kapuján. Négy órát töltöttem ott, azt hiszem, mindent láttam. Félelmetes. Igen, félelmetes, mennyire előttük járunk technikailag. De ez annyira hihetetlen, hogy erről nekem nem is szabad beszélnem. Szólok hát arról, ami lenyűgözött. Bárkivel találkoztam a házban, mindenki arról beszélt, milyen nagy megtiszteltetés ennél a cégnél dolgozni. Bárkivel beszéltem, mindenki azt hangsúlyozta, itt a többség 25-30 éve dolgozik, szeretik egymást, örömmel jönnek bei az egész életük a Times. És ez az emelkedettség végig jelen volt, a portától a montírozón, az ügyeleten és az archívumon át egészen a nyomda diszpécser központjáig. Abban az országban, ahol a munkavállalók öt-hét évente állást és munkahelyet változtatnak, ahol természetes dolog e váltással államot is cserélni, ahol lakást csak bérelnek, házat meg tizenöt évre építenek, ahol a nagyszülők, a szülők és a gyerekek közötti össztávolság egyetlen országon belül akkora, mint a fél Egyenlítő, a világ egyik legtekintélyesebb lapjának állandó munkatársai arra büszkék, hogy itt maradtak, itt szolgálnak, s szerintem az az álmuk, hogy ha egyszer meg kell halni, hát akkor ide, ehhez az öreg épülethez tolasson a végzet, mint minden éjjel az újságot szállító fehér, cégfeliratos kamion. Ezek az emberek érzésből csinálják a szakmát. Úgy fogadtak, mint az édes gyermeküket, mert én is ennek a nyomdaszagú világnak élek. Hajnali egykor az archívumban lelkesen keresték az ötvenhatos forradalomról szóló cikkek kivágatát, hozzá a teljes számítógépes listát, vagy odalent, az expediálásnál az igazgató rászólt az újságkötegeket váró munkatársára, hogy jelenlétemben vegye le a lábát az asztalról. Amikor megtudták, hogy mi milyen technológiával dolgo-zunkT-Ieültettekrkörém -telepedtek, kérdeztek. Mondom, hihetetlen világ, hihetetlen viszonyok. Santa Fe és a New York Times: a legszebb élmények az Egyesült Államokból. Vissza a földre, befejezésül. Két nagy látványosság várt még rám. Égy kiállítás és egy futballmeccs. Az utóbbival kezdem. Említettem, hogy a hoki, a kosárlabda, a baseball és az amerikai futball számít itt sportnak, tehát minden egyéb egyéni őrület csupán, míg ezek a kollektív agymétely kategóriájába sorolandók. Az amerikai futball sok-sok ligájában a legfontosabb a profi, amelyben pénzes urak birkóznak, azután jön a kollégiumi, ahol több a futás, de kevesebb az erő, és létezik még az északkeleti gazdag egyetemek elit-ligája, ahol a pénz, meg a hatalom dominál. A Harvard Egyetemnek például 75 000 nézőt befogadó stadiont építettek a tandíjból, de a csapat nem igazán erős. — Mint ahogy-a-New A'ork-iColumbia Egyetemen is fölös• Nem mindennapi nyílt levelet írt... - Elég sajátos helyzetben vagyok, mert egyrészt a Magyar Rádió dolgozója vagyok mint szerkesztőségvezető-helyettes, másrészt én Szegeden már öt éve irodalommal, színházzal foglalkozó műsorokat készítek. Amikor megnéztem a listát, hogy hány író és költő vonult ki a rádióból és a televízióból,, összeszámoltam: én ezeknek az íróknak az egyhar-, madával az elmúlt években interjút készttettem, és még legalább ugyanennyiük anyagát használtam fel a műsoraimban. Az összesen kétharmad. A magyar irodalom egy széles rétegét bizonytalan ideig nem tudom megjeleníteni a műsoraimban. Mindez még lehet belső ügy, de van egy másik oldal is. Azokról van szó, akik nem hallgathatják meg mondjuk Zalán Tibor hangjátékait, Esterházy Péter rádiós jegyzeteit, a gyerekekről, akik nem nézhetik meg a kivonult írók meséit. Magyarul: elesnek valamitől, ami a magyar kultúrának része. • A rádióhallgatónak nyilván az az érdeke, hogy minden érték megszólalhasson, a szakadék viszont egyre mélyül. Mi lehet a megoldás? - Vannak, akik örülnek, hogy ez a rész hiányzik a Magyar Rádióból, vannak, akik „Kérdezzék a mediaalelnököket...! Balog József nyilatkozik a Jámbor javaslatról Tegnapi lapszámunkban újabb, médiaügyben született álláspont látott napvilágot. Balog József író, a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának szerkesztőségvezető-helyettese nyílt levélben szólított meg szülőket, tanárokat, diákokat, rádióhallgatókat, tévénézőket, akik kénytelenek nélkülözni a médiákból kivonult frók, költők alkotásait. A Jámbor javaslat című írás javaslata a következő: a hallgatók, nézők polgári tisztelettel telefonon és levélben érdeklődjenek, a két intézmény vezetője meddig kívánja fönntartani ezt az állapotot? úgy gondolják, hogy e rész nélkül is lehet működtetni a rádiót, amely így is elláthatja alapvető kultúraközvetítő funkcióját. Én úgy gondolom, nem láthatja el. Innen kezdve engem a politikai és munkajogi magyarázatok nem érdekelhetnek. Lehetségesek belső megoldások, de én azokra gondolok, akik elszenvedői ennek a helyzetnek, akik függenek a rádiótól és a televíziótól, mert a kultúrát nem a lapokon keresztül kapják. A tegnap megjelent írásban hozzájuk fordultam: kérdezzék meg a rádió és televízió vezetőit, hogy épeszű, jó szemmértékű civil polgárként hasonló elvonást ók miként viselnének el. Természetesen nem vagyok álszent, ezen keresztül saját munkakörülményeimen is szeretnék javítani. • Milyen következményei lehetnek a felhívásnak? - Én itt a szegedi rádióban egyelőre sem egzisztenciálisan, sem etikailag, sem munkajogilag nem érzem veszélyeztetve a helyzetünket. Ugyanakkor a budapesti szereplésünket már műveiket, nem fogok olyan politikai jegyzetet frni, amelyben ideológiailag támadok, hanem teszem tovább a dolgom, ameddig ezt tehetem. Amikor már nem tehetem, akkor visszakereshető lesz, mi volt a véleményem. • A budapesti előzmények ismeretében elképzelhető, hogy etikai vizsgálatot indítanak ön ellen. Vállalja? - Ha az általam leírtak és elmondottak személyes képviselete etikai vizsgálatot von maga után, akkor azt a vizsgálatot nekem ott kell vállalnom, ahol dolgozom. Vállalom, de erkölcsileg nem fogadom el. Ha ez azzal jár, hogy fel is függesztenek, akkor majd nem a munkahelyemen fogom elmondani a véleményem. Nem szeretném ezt a dolgot prejudikálni, de állok elébe. Az általam erkölcsileg is elfogadott etikai vizsgálatot viszont a megszólítottaktól várom. Panek József Rádió-sztrájkbizottság Felfüggesztették a tárgyalást Fotó: Nagy László fenyegetettnek érzem. Míg ezek a dolgok az előző választások előtt nem jutottak el vidékre és nem osztották meg politikailag a vidéki stúdiókat, vagyis sehol sem büntették a más vélemények megjelenítését, úgy gondolom, most ez előbb utóbb be fog következni. Amit tettem, tűnhet provokációnak is, de én a tiszta és normális beszéd híve vagyok, tehát nem fogok a műsoraimban uszítani erre vagy arra, nem fogok csak azért is olyan írókat szerepeltetni, akik letiltották a Háromnegyed órás tárgyalás után hétfőn a kora délutáni órákban a Magyar Rádió sztrájkbizottsága felfüggesztette az egyezkedést a munkaadói oldallal. Márványi Péter, a sztrájkbizottság tagja az MTI-nek elmondta: a munkaadót képviselő tárgyalódelegációnak nincs írásos meghatalmazása arról, hogy mire terjed ki kompetenciája. A Magyar Rádió alelnöke csak kinevezte a munkaadói képviselet tagjait, de ez a sztrájktörvény értelmében is kevés. Márványi Péter szavai szerint már előfordult, hogy a munkaadói oldal és a sztrájkbizottság megegyezését az alelnök nem vette figyelembe. Addig tehát nincs értelme a tárgyalásokat folytatni, ameddig az alelnök nem ad megfelelő garanciát arra, hogy a megállapodásokat önmagára nézve is kötelezőnek tartja. Márványi Péter a továbbiakban még megemlítette, hogy a sztrájkbizottság tagjai a fenyegetettség állapotában érzik magukat, hiszen az alelnök a közeli napokba a nyilvánosság előtt két alkalommal is nemzetárulással vádolta meg a sztrájkbizottságot. Ezzel kapcsolatban is várják a munkáltató nyilatkozatát. Annál is inkább, mert a sztrájkbizottság azért alakult, hogy tárgyalásokat folytasson a munkaadókkal, és nem azért, hogy sztrájkot szervezzen - jelentette ki Márványi Péter.