Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-22 / 247. szám

PÉNTEK, 1993. OKT. 22. ÖTVENHAT 7 • Szeged91956. októbef-november Egy kiállítás kalauza Szeged népe gyorsan fejet hajtott a túlerő: a szovjet páncélosok és a volt pártfunkcionáriusok előtt. Az egyetemisták napjai (október IB-október 23.) „A kezdeményezés, hogy az 1848-as márciusi ifjúság példáját követve megfogalmazzák: mit kíván a magyar nemzet, Szegedről indult útjára." - állapította meg az 1956. októberi diákmozgalmak kapcsán Molnár Miklós a forradalom történetéről írott monográfiájában. Valóban, az állampárt ifjúsági szervezete, a DISZ egyeduralmát megtörő MF.FESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége) október 16-i szegedi megalakítása, az egyetemi ifjúság gondjainak demonstratív megfogalmazása, s az ekkortól már egyre élesebben hangot kapó politikai követelések fontos előzményét jelentették a forradalomnak. A szegedi, majd az ország többi egyetemén meginduló mozgalom természetesen nem előzmény nélküli: abból az általános elégedetlenségből táplálkozott. mely a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett „ötvenes évek" torzulásaiból, bűneiből, valamint az 1956 tavaszára sokak számára nyilvánvalóvá váló politikai válság következményeiből fakadt. A társadalmi kérdések iránt érzékenyebb fiatalok végső soron nem tettek mást, mint szembesítették a közvéleményt a helyzet tarthatatlanságával, s a reformok végrehajtásának elodázhatatlanságával. A szegedi MEFESZ október 19-én elfogadott határozata e reformprogram elemeit is magába foglalta (a múlt bűnöseinek felelősségre vonása, szabad demokratikus választások, a tájékoztatás szabadsága, Kossuthcfmer stb.) Noha október közepétől egymást érték a rendezvények, nagygyűlések a szegedi egyetemeken, az indulatok korántsem szabadultak el oly mértékben, mint az október 23-át követő napokban Budapesten. Voltak ugyan nagy tömegdemonstrációk, sőt egy sortűz halálos áldozatot is követelt, ám a város ennek ellenére végig megőrizte nyugalmát. Szeged október 23. után már nem megelőzte, hanem követte a fővárosi eseményeket. A nagy tömegmegmozdulások napjai (október 23-október 26.) A legjelentősebb tömegdemonstrációkra a forradalom első napjaiban került sor Szegeden. Október 23-án kora estétől az éjszakába nyúló tüntetés volt a Belvárosban, melyhez csatlakoztak az éjszakai műszakot leadó üzemi munkások is. A korábbi egyetemi gyűlésekhez képest ekkor már elsődlegesen politikai követelések fogalmazódtak meg. Hasonló demonstráció volt másnap délután is. A helyi államhatalom elbizonytalanodott ugyan a történtek hatására, de a pesti események ellenforradalommá minősítése,! illetve az egyértelmű helyzetértékelés • Három évtizeden senki sem tudta, hogy Szegeden ,jól megőrzött állapotban" létezik egy háromperces film. amely megörökíti az 56-os forradalom szegedi eseményeinek néhány pillanatát. Ha egészén pontos akarok lenni, akkor úgy fogalmazom meg a fentieket, hogy: a szerző, dr. NémetJi András c. egyetemi tanár, sebész-urológus bizony tudott róla. Azt is tudta, hogy hol van elrejtve és féltve őrizte e felbecsülhetetlen kincset. De hogyan sikerült megőriznie? - Véletlenül. Ott volt ugyanis nálam, amikor 1957-ben házkutatást tartott lakásomon az államrendőrség. Nem találták meg, pedig rettentően közel voltak hozzá, én pedig nagyon féltem, hogy beleakad a kezük... Elkerülte a figyelmüket, hála Istennek. Hogy hol volt elrejtve? A nagymama almáriumában! Ott feküdt több mint 30 éven keresztül... És több mint három évtized után a nyilvánosság előtt is bemutatták a filmet. Október 18án, hétfőn a Közéleti Kávéház elnevezésű rendezvény sorozat keretében a Hágiban láthatta a nagyszámú érdeklődő a rövid kis történelmi dokumentumot. íme hogyan emlékezik vissza Németh tanár úr az akkori időkre és a filmezést megelőző napra. - Október 26-án a Kossuth Lajos sugárúton villanyossal jöthiánya újból aktivizálta a helyi pártapparátust és a karhatalmat: október 24-én megtörtént az aktivisták fölfegyvérzésé. Noha ekkor még fegyveres összetűzésre nem került sor. 24-én éjjel és 25-én napközben több helyütt erőszakkal, sőt figyelmeztető lövésekkel és „vízágyúval" oszlatták föl a kijárási és gyülekezési tilalom ellenére csoportosulókat. Számos atrocitásra és letartóztatásra is sor került. A forradalom ügye mellett kiálló tömeg azonban nem hátrált meg az erőszak hatására. Jól mutatta ezt a 25-i délutáni nagygyűlés a Klauzál téri Kossuthszobornál. A karhatalom és a pártapparátus Katonai Közigazgatási Parancsnokságával szemben ekkorra már megalakult az új forradalmi szerv, az Ideiglenes Forradalmi Bizottság, s megkezdődött a munkástanácsok szervezése is. A sztálinisták utolsó erőpróbájára 26-án került sor: reggel kiskunmajsai lövészekkel lezáratták a Széchenyi terel, hogy megakadályozzák a városháza elé szervezett tüntetést. A Takaréktár utca felől érkező tömeg azonban nem tett eleget a felszólításnak. a katonák ezért fegyvert használtak. A sortűznek I halálos áldozata (Schvarcz Lajos 18 éves kendergyári munkás), 1 súlyos és 15 könnyebb sebesültje lett. A nap folyamán és az éjszaka több helyütt alkalmaztak erőszakot a tüntetőkkel szemben, de fegyverhasználatra már nem került sor. A forradalom győzelminek és az új hatalom kiépítésének napjai (október 27-október 30.)' Október 27-én már mindenki érzékelhette, hogy az állami- és pártapparátusban bekövetkező bomlási folyamat visszafordíthatatlanná vált. Noha a Katonai Közigazgatási Parancsnokság még formálisan működött, a helyi hatalom egyre inkább az üzemi munkástanácsok delegáltjai által választott Ideiglenes Városi Munkástanács kezébe került át, melynek élére dr. Perbiró Józsefet, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettesét választották meg. A hatalomátváltást a Minisztertanács október 28-i határozata erősítette meg, amely többek között utasítást adott a régi hatalom legerősebb fegyveres bázisának, az ÁVH-nak a föloszlatására. Ugyanezen a napon került sor a kiskunmajsai lövészek eltávolítására. Szegeden ezt követően számottevő rendbontásra, összetűzésre már nem került sor. Nagymértékben hozzájárult a közrend megőrzéséhez az október 29-én fölállított nemzetőrség tevékenysége. A Városi Néptanács (október 29-én határoztak a Városi Munkástanács új elnevezéséről) komoly erőfeszítéseket tett annak tem be a munkahelyemre, s a városban csoportokba verődött embereket láttam beszélgetni, vitatkozni. Érződött valami feszültség a levegőben...A klinikán tettük a dolgunkat, mindenki végezte a feladatát. A gyönyörű, napsütéses őszi napon úgy fél 11 tájban különös moraj hallatszott a Széchenyi tér felől. Azután néhány perc műlva eldördült az első, majd nemsokára második géppuska-sorozat is. A sortűz után alig néhány perccel megjelent a három mentőkocsi. Tele voltak sebesültekkel, jajveszékelő, síró, nyögő, vérző emberekkel. Összesen 12 sebesült került a klinikára, férfiak, nők vegyesen. Azt hallottuk, hogy Schwarcz Lajos a helyszínen meghalt, hozzánk pedig két súlyos sebesültet hoztak. Az egyik vasutas tiszt volt, a másik postás. Ez utóbbinak még a táskája is a nyakában lógott. Őt Gál professzor műtötte meg, később titokban kezelte, amig fel nem gyógyult. A közelmúltban érdekében, hogy stabilizálja a várost, biztosítsa a közellátást. Ezt támogatta a Városi Sztrájkbizottság is - mely a Városi Néptanács kormányhoz intézett memorandumának nyomatékosítása érdekében szerveződött azzal, hogy biztosította a közszolgáltatást nyújó üzemek és intézmények működését. A memorandum, amelyet a Városi Néptanács október 29-én a kormányhoz küldöttség útján eljuttatott, hitet tett a „szociális demokrácia" mellett, majd 13 pontban összegezte a szegedi munkástanácsok politikai és gazdasági követeléseit, többek között a szovjet csapatok kivonását, a sztrájkjog elismerését, a kötelező beszolgáltatás eltörlését. a Varsói Szerződésből való kilépést, valamint a politikai bűncselekményekben hozott (téletek fölülvizsgálatát. A stabilizálódás napjai (október 3l.-november 3.) Október 31-én Szeged Város Néptanácsa Forradalmi Nemzeti Bizottsággá alakult át. A névcsere nem csupán formális változást jelentett, hiszen az új elnevezés pontosabban fejezte ki az önkormányzatnak a körülményekből fakadó kényszerhelyzetét. A forradalmi közállapotok, az általános sztrájk közepette a közellátás biztosítása, a közrend fönntartása valóban komoly terhet rótt a város vezetőire. Ezek a napok teremtették meg a többpártrendszerű demokrácia kereteit: október 31-én újjászerveződött Szegeden is a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, majd a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete. E pártok azonban a rendelkezésre álló idő szűkössége folytán a város közéletében számottevő szerepet nem tudtak betölteni. A helyzet normalizálódásán nak, a forradalom vívmányai gyakorlatba való átültetésének feltételei - miként országosan Szegeden is november I. után teremtődtek meg. November 2án reggel a Forradalmi Nemzeti Bizottság és a Városi Sztrájkbizottság közös határozata alapján a sztrájk megszüntetésére szólította föl a lakosságot. A fölhívás eredményeként több üzemben megindult a termelés, kinyitottak a boltok. Az új szegedi napilap, a Délmagyarországot fölváltó Szeged Népe mellett a hiteles tájékoztatási, ezáltal a stabilizálódást segítette a MA V szolgálati hullámhosszán sugárzott Széchenyi rádió adása is. Itt hangzott el november 3-án este a Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökének, dr. Perbíró Józsefnek a fölhívása, aki az elmúlt napok történéseit hunyt el. A vasutas még él, nem is oly régen még találkoztam vele... Á tanár úr elmondta azt is, hogy a Kádár-rezsim „kíváncsi" rendőrsége a forradalom vérbefojtása után összeszedte a kilinkán készült jegyzőkönyveket és elvitte őket. Sokan (gy buktak le és kerültek börtönbe. A film elkészültéről pedig a következeiket mondja: - Szenvedélyes amatőr filmes voltam. A szegedi tragikus események másnapján, valamikor a délelőtti órákban szakítottam magamnak egy kis időt és kimentem az utcára. Semmilyen határozott célom vagy tervem nem volt. Nem akartam én „történelmet filmezni", csak úgy találomra kapcsoltam be a gépet, amelyben 8 milliméteres film volt. Először a Klauzál térre mentem, ott a Kossuth szobrot filmeztem, a magyar zászlóval, a címerrel, a sok virággal. Onnan a Széchenyi tér felé vettem az utam és ott csináltam néhány felvételt a járókelőkről, a parkról és értékelve a forradalom végső győzelmének kivívására, az addigi vívmányok megőrzésére, valamint az általa időszerűtlennek tartott pártszervezésekkel szétszabdalt nemzeti egység helyreállítására szólította föl a szegedieket. Perbíró rádióbeszéde már csak alig néhány órával előzte meg a szovjet offenzíva megindítását... A forradalom leverésének napjai (november 4-november 10.) November 4-én reggel, Nagy Imre miniszterelnök drámai hangú fölhívása után a város több pontján fiatalok a fegyveres ellenállásra készülődtek. Gosztonyi István őrnagy, városparancsnok vezetésével ideiglenes védelmi terv készült. A szovjet páncélosok a délelőtt folyamán bekerítették a várost, ám elfoglalására ezen a napon nem került sor. A szovjet túlerő láttán a Forradalmi Nemzeti Bizottság az értelmetlennek látszó ellenállással szemben foglalt állást. A fegyveres védekezés esélyeit csökkentette, hogy 5-én reggel Lazur Barna főparancsnok bejelentette a Nemzetőrség föloszlatását. A város így számottevő ellenállás nélkül kapitulált a november 6án délután beözönlő szovjet páncélosok előtt. A szovjet szuronyosok a Forradalmi Nemzeti Bizottságot ülésezés közben lepték meg, melynek tagjai közül - a volt MDP funkcionáriusainak instrukciói alapján - azonnal letartóztatták Kovács Józsefet, Fábián Ferencet, Végh Joachimot, Szegedi Istvánt, Kövesdy Lajost és Fejér Dénest. Feloszlatták a Forradalmi Nemzeti Bizottságot és megalakították a MunkásParaszt Tanácsot, melynek elnökévé Tombácz Imrét, elnökhelyettesévé dr. Perbiró Józsefet és Vintze Antalt nevezték ki. Perbfí ' 1 a Városházáról. Egyszerre valami furcsa csoportosulásra és morajra lettem figyelmes. A Széchenyi téren az orosz emlékműnél egyre több ember gyülekezett. Nemes céljuk a következő volt: eltávolítani a vörös csillagot az obeliszk tetejéről... Lefilmeztem a jelenetet: először egy közelben lakó lakatosmester mászott fel a hatalmas létrán és lassú, kimért mozdulattal fűrészelni kezdte a csillagot tartó vasat. Mögötte egy másik férfi haladt a kötéllel. Ebben a pillanatban megjelent a hátam mögött két fekete bőrdzsekis férfi és a következőt mondták: Erre a filmre mi is kíváncsiak leszünk!... Nem tudnám megmondani melyik oldalról jöttek, de úgy megijedtem, hogy abban a pillanatban, amikor éppen a kötelet akasztották a vörös csillag nyakára, abbahagytam a filmezést... A Tisza partra mentem és oft a hídfőnél filmeztem a tétlenül, talán céltalanul is álldogáló, várakozó szovjet tankokat. ró csupán a megszállók reálpolitikai megfontolásainak köszönhette, hogy elkerülte a letartóztatást. Szeged népe gyorsan fejet hajtott a túlerő: a szovjet páncélosok és a nyomukban visszaérkező volt pártfunkcionáriusok előtt. Noha még hónapokon keresztül lehetett itt-ott a városban a forradalom eszményei mellett kiálló röplapot, néha falragaszt találni, jelentősebb ellenállásra, demonstrációra - egy november közepi sztrájktól eltekintve nem került sor. Alig néhány nappal a szovjet megszállást követően szinte mindenütt megszűnt a sztrájk: november 9-én az üzemek túlnyomó részében fölvették a munkát, s ugyanezen a napon megkezdődött a tanítás is az iskolákban. A megtorlás hónapjai (1956. november-1962.) A szovjet beavatkozást követő hetekben az MSZMP új állampárttá szervezése mellett teljes intenzitással megkezdődött a volt apparátus tagjai részéről a hatalmi pozíciók visszafoglalása. Mindazokat, akik - úgymond „kompromittálódtak az ellenforradalom napjaiban", eltávolították az állami- és pártvezetésbői. A tisztogatások eredményeként 1957 tavaszára a város vezető testületeiben nagyobbrészt ugyanazok ültek, mint a forradalmat megelőző időszakban. Az új hatalom megszilárdításában, a lakosság megfélemlítésében és az ellenállás fölszámolásában meghatározó szerepet játszott a karhatalom, melynek tagjai között számos egykori ÁVH-s is megtalálható volt. Az új berendezkedés legitimitását a forradalom ellenforradalommá minősítéséből vezette le. Noha a nyilatkozók rendre elhatárolták magukat a sztálinista-rákosista időszak bűneitől, s Ez hát Németh tanár úr filmjének a története és egyben a tartalma is, mert itt megszakad a képsor és vége a rövid dokumentumnak, amely kurtasága ellenére is óriási jelentőségű, mert 1956-ban a forradalom idején itt nem készült semmilyen mozgófilm az eseményekről. Ez eleddig az egyetlen forrásdokumentum az akkori „mozgó" eseményekről! Az elbeszélésből azonban azt is megtudjuk, hogy a filmen szereplő lakatos, aki Németh András megfogalmazása szerint a „rövid mechanikus munkát végezte", a Kádár-bíróság ítéletével nem éppen rövid ideig élvezte a börtön vendégszeretetét: két és fél évet kapott e tettéért... Az amatőrfilmes, bár az 1957-es házkutatásnál nem találták meg nála ezt az értékes „ellenforradalmi" bizonyítékot, hogyan úszta meg? - Nem tudom pontosan mikor, de 1957-ben összeszedték az orvosokat a klinikáról és néhány napra vendégül láttak bennünket a Csillag-börtönben. Arra jól emlékszem, hogy ez Marosán György parancsára történt, aki néhány nappal korábban előadást tartott Szegeden és a dühtől fröcsögve ordította, hogy az egyetem is az „ellenforradalom" egyik fészke volt, ezért a bűnösöknek lakolniuk kell! Kérem szépen, az orvosokat elbocsátottöbb tekintetben valóban lényeges változásokra került sor, a rendszer lényegi elemei, a hatalomgyakorlás technikája és módszerei nem változtak meg. Jól mutatták ezt a forradalom résztvevőivel szemben alkalmazott súlyos megtorló intézkedések. A Szegedi Rendőrkapitányság 1957 májusáig 209 személyt vett őrizetbe és indított ellenük eljárást politikai bűncselekmények miatt. A megyei bíróságon 1957 és 1962 között 690 személyt ítéltek el, leggyakrabban államellenes szervezkedés, izgatás, cselenként rablás, gyújtogatás vádjával..A perek túlnyomó részét 1957-58-ban folytatták le. A legjelentősebb perekben a megyei bíróság alföldi illetékességű statáriális tanácsa, majd 1957 áprilisától pedig népbírósági tanácsa ítélkezett: itt 7 perben 38 személyt ítéltek el. A Népbírósági Tanács hozott ítéletet a forradalom szegedi vezetőinek ügyében, s ezekben születtek a legsúlyosabb ítéletek is, így az ún. Perbíró-per során a Forradalmi Nemzeti Bizottságban a belbiztonság felügyeletét ellátó Kovács Józsefet halálra, dr. Perbiró Józsefei első fokon 15 évre, Királyházi Sándort, az űjszegedi kendergyár munkástanácsának elnökét 14 évre ítélték el. Többeket sújtottak 10-15 éves börtönbüntetéssel a MEFESZ, valamint a munkástanácsok vezetőinek perében is. Földesi Tibort, Perbíró József titkárát a Budapesti Katonai Bíróság többek között a szegedi eseményekben való részvételéért ítélte halálra. A szegedi ún. „katonai perben" a Szegedi Katonai Bíróság első fokon Lazur Barnát, a nemzetőrség főparancsnokát 9, Gosztonyi István városparancsnokot és Forrási Lászlót 8-8 évi börtönre ítélte. Noha az ítéletek Szegeden nem voltak olyan kirívóan súlyosak, mint a fővárosban, a megtorlás így is igen kemény volt: tiltott határátlépési kísérletért 2-8 hónap, izgatásért 2-5 év, fegyverrejtegetésért 6-8 év börtönt rótt ki a bíróság. A leszámolás részét képezte a közbiztonsági őrizetbe vétel, az internálás (Szegedről 1957 májusáig 75 személyt internáltak), a munkahelyi elbocsátás, valamint az elkövetkező években alkalmazott számos megtorló intézkedés (pl. útlevélmegvonás, a képzettségnek megfelelő munkakör betöltésének megakadályozása stb.). Az 1956-os forradalomban való részvétel, az „ellenforradalmiság" vádja a Kádár-rendszer végéig lemoshatatlan bélyeg maradt az érintetteken. Marosvári Attila ták a klinikáról, felmondtak nekik. Nekem valószínűleg az volt a szerencsém, hogy a művese-program, akkor volt születőben, s ha netán engem is kirúgnak az elvtársak a klinikáról, akkor annak országos viszhangja lesz és ezt már ők sem vállalták. A filmvetítést követően a Hágiban érdekes beszélgetés alakult ki a részvevők között. Pontosabban, a legtöbb jelenlévő egykori szemtanúja vagy résztvevője volt az 56-os eseményeknek, így ki-ki a saját szemszögéből próbálta megvilágítani például a Takaréktár utcai és a Széchenyi téri eseményeket, vagyis az október 26-án történteket. Ezt sommázva mondta Németh tanár úr, hogy: Most kellene a történészeknek színre lépniük, s ez legyen is felhívás a keringőre, hogy egy egységes, átfogó képet adjanak a dicső forradalmi történésekről ezen a tájon! Legyen tehát felhívás, amit most mi is közzé teszünk. Annál inkább, mert a dokumentumfilm szerzője szerint is: még itt vannak a túlélők, a szemtanúk, a résztvevők, akik hiteles ismérveket, adatokat, dokumentumokat tudnának szolgáltatni erről a korról. Hogy összeálljon egy egységes, kerek és hiteles történet arról, hogy mi történt 1956-ban Szegeden. Kisimre Ferenc • Az egyetlen 56-os szegedi dokumentumfilm Harminc évig az almárium fiókjában,,, Dr. Németh András filmkockái a forradalom hangulatát érzékeltetik