Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-22 / 247. szám

8 ÖTVENHAT PÉNTEK, 1993. OKT. 22. Az 1956-os forradalom szegedi történetének egy tragikus epizódja Szeged 1956-os forradalmának hősi halottjaként a köztudat és a történeti szakirodalom csak Schwartz Lajos, a fiatal kendergyári munkás nevét emlegeti. Ez a tény annyiban igaz, hogy október 23. és november 4. között ő volt az egyetlen, akit a hatalom az október 26-i lövetéskor elpusztított. Nem lehet azonban megfeledkezni azokról sem, akik a szovjet ellentámadás után a kialakuló harcokban, illetve az újjáalakuló kommunista diktatúra erőszakos fegyveres fellépései következtében vesztették életüket. Egy ilyen szegedi esetről számolhat be a levéltári dokumentumok alapján a levéltáros-történész. 1956. november 15-én hat fiatal. Szegeden iskolába járó ipari tanuló, Simon István. Balogh József. Kovács R. János. Balogh Lajos. Csepregi Bálint. Oszlács Béla a délutáni órákban az ország elhagyásának szándékával megközelítette a határsávot. A jugoszláv-magyar határ őrizetét ekkor már újból megszervezte a politikai hatalom, sőt a belügyi-határőrizeti egységeket még néhány, alig megalakult karhatalmi (pufajkás) századdal is megerősítette, akiknek feladatát képezte az országot elhagyni szándékozók elfogása. A diákok, akiknek zöme a Vegyipari Technikum hallgatója volt, a környéken lakó emberek javaslatára Szeged határában megálltak és megvárták a sötétedést. Újból elindulván a sötétben azonban eltévedtek, mire elhatározták, hogy visszatérnek a városba. A Szegedre vezető út keresése közben hangosan beszélgettek, sőt egyi1956. október 26. Sortűz előtt kük. Oszlács Béla még énekelt is. Hirtelen megállásra szólították fel őket. Kovács R. János el is kiáltotta magát a megadást közölve, de szinte vele egy időben már lőttek is rájuk. Erre hasra feküdtek, mire újabb géppisztolysorozatok szólaltak meg. A lövések eldördülése után a határőrök az életben levőket felállásra szólították fel. A sértetlenek, három iskolás, kiegyenesedtek, a határőrök hátraarcot vezényeltek nekik, megközelítették őket, és hátrakötötték kezüket. Az elfogás után a határőrsre kísérték az elfogottakat, és később átadták a rendőrségnek. A másik három tanulóért ezután mentek ki, közülük kettőt, Oszlács Bélát és Csepregi Bálintot holtan, egyet (Balogh Lajost) pedig súlyos sérülésekkel szállították be az őrszobára, majd onnan a mentőkkel a szegedi kórházba. Egyes iratok tanúsága szerint esetleg Oszlács Béla és Csepregi Bálint is élt még, amikor a mentők elszállították, és csak az autóban haltak meg. Ez azonban valószínűleg nem igaz, ugyanis Oszlács Béla halálát olyan mellkasi lövés okozta, amely szétroncsolta a tüdőverőeret, s fgy a halál szinte azonnal beállt, Csepregi Bálintot pedig a koponyáján találták el, amely lövedék megsértette az agy felszínes részét is. Oszlács Béla már az első lövések eldördülésekor elhunyt, mfg Csepregi Bálintot a második géppisztolysorozat terítette le. A halálukat okozó lövedékeken kívül még más találatok is érték a két tanulót. A géppisztolysorozatot lövő határőrök legalább ketten, de valószínűleg még többen is voltak. Az egyikük egy magasabb helyen (esetleg lóháton) volt, a másik pedig fekve biztosított. A határőrség katonáinak intézkedését, ha nem is menti, de legalább magyarázza az a körülmény, hogy november hónapban több alkalommal rájuk lőttek a menekülni szándékozók. Akadnak olyan vallomások, amelyben a Szeged határában elfogott Corvin-közi forradalmárok hangsúlyozták, hogy ha lett volna náluk fegyver, azt használták is volna. Ennél a hat fiatalnál azonban nem találtak fegyvereket. Farkas Csaba főlevcltáros • Szeged Megyei Jogú Város önkormányzata és az 1956-os szervezetek megemlékezés-sorozatot szerveznek az 1956-os forradalom 37. évfordulója alkalmából október 22-ére és 23ára. A rendezvények helye és ideje: Október 22-én 11 órakor: Szeged, 1956. című kiállítás megnyitója a Fekete-házban. Megnyitja dr. Fejér Dénes, a POFOSZ Csongrád megyei elnöke. Október 23-án 10 órakor: koszorúzás a Csillag börtönnél lévő emléktáblánál. 16 órakor: ünnepi szentmise a Fogadalmi templomban. Misét celebrál: dr. Gyulay Endre megyés püspök. 17 órakor: koszorúzás és megemlékezés az Aradi vértanúk terén lévő kopjafánál és a volt Piarista Gimnázium falán elhelyezett emléktáblánál. A kopjafánál verset mond: Pozsgai Nóra, a Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulója; játszik a MÁV fúvósEmlékezzünk 1956-ra! zenekar. Beszédet mond: dr. Fejér Dénes, a POFOSZ elnöke. Gyertyás vonulás a Takaréktár utcai emléktáblához. Koszorúzás az emléktáblánál. Az útvonal: Jókai utca - Dugonics tér - Kárász utca - Klauzál tér - Széchenyi tér - Takaréktár utca. 19 órakor: ünnepi megemlékezés a Szegedi Nemzeti Színházban. Közreműködik: Dobos Kati, Rácz Tibor, Kátó Sándor, Vámossy Éva, Fekete Gizi, Király Levente, Gyimesi Kálmán, Koczka Ferenc és Kerek Ferenc. Az ünnepi megemlékezés rendezője: Sinka Károly. Szeged Megyei Jogú Város vezetése felhívja a város polgárait, hogy az október 23-án 17 órakor a kopjafánál tartandó koszorúzás helyszínére - méltóképpen emlékezve a mártírokra - hozzanak egy-egy szál virágot és gyújtsanak egy-egy szál gyertyát. Kérik a lakosságot, a pártok és társadalmi szervezetek tagjait, hogy mind a koszorúzás ünnepségen, mind a gyertyás vonuláson részvételükkel adózzanak '56 emlékének. • A holnapi, budapesti megemlékezések közül az alábbiakat ajánljuk olvasóink figyelmébe: 8 óra: Az állami zászló felvonása katonai tiszteletadással a Kossuth Lajos téren: 9 óra: kos/.orúzási ünnepség a Batthyány örökmécsesnél; 10 óra: koszorúzási ünnepség a Rákoskeresztúri köztemető 300-as (30l-es, 298-as) parcellájánál; megemlékezés a Kispesti Újtemetőben állított kopjafánál az 56-os Antibolsevista Szövetség rendezésében; a Pesti Hírlap és a Juventus Rádió közös történelmi játéka a Dózsa György úton; 10.30 ^óra: megemlékezés a Széna téri kopjafáknál; 11.30 óra: a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének ünnepi nagygyűlése a Corvin moziban. Felkért előadók: Boross Péter és Für Lajos. 12 óra: zenés őrségváltás.az állami zászlónál; 14 óra: „Hozzon egy mécsest a hősök emlékére!" - ünnepi műsoros megemlékezés a Kossuth téren; 15.45 óra: a Magyar Út Körök és a Magyar Igazság és Elet Pártja műsoros nagygyűlése a Felvonulási téren: 16 óra: a Nagy Imre Társaság koszorúzási ünnepséget rendez a Nagy Imre téren; 17 óra: „Emlékezzünk együtt 1956-ra" - a Kereszténydemokrata Néppárt rendezvénye a Móricz Zsigmond körtéri Szent Imre szobornál; 18 óra: mécsesgyújtás a hősök emléke előtt tisztelegve a Kossuth téren; 20 óra: ünnepi díszelőadás a Magyar Állami Operaházban. Szabad György, az Országgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet. Tisztelt szegedi polgárok, kedves olvasók! A

z új. a rendszerváltást jelentő és megvalósító országgyűlés augusztus 20-át, államalapító királyunk ünnepét tette legnagyobb nemzeti ünnepünkké. I. István életművének történelmi eredményessége alapján érthető is e kiemelés. Ugyanakkor a magyar népnek a társadalmi fejlődés élvonalához való felzárkóztatására, a nemzeti függetlenség megteremtésére - tehát jelentőségében, az adott történelmi korok viszonyai között István király törekvéseihez mérhető - történelmi kísérletei voltak az 1848. március 15-ével és 1956. október 23-ával kezdődött forradalmak és szabadságharcok. Szent István király emlékezetét, majd augusztus 20-át nemzetünk története folyamán többnyire osztatlan megbecsülés övezte, március 15-ét a mindenkori hatalom vagy kiátkozta, vagy a maga politikai törekvései számára kisajátította. A hozzá való viszony mindig nemzeti és politikai vízválasztó volt. Március 15-ét a kiegyezés óta nem lehetett nem ünnepelni. A hatalom és a hatalomhoz közel állók azonban soha nem voltak képesek, és soha nem merték igazi lényegét felmutatni, hiszen az 1848-as forradalom, miként 1956 forradalmának törekvései is Magyarország teljes társadalmi, politikai és erkölcsi átalakítását lettek volna hivatottak megvalósítani. A bukásokon és kiegyezéseken felnövekvő új hatalmaknak soha nem állt érdekében a modern társadalmi átalakulás. hiszen éppen annak hiánya volt hatalmuk alapja. A hatalmi elit csak a maga számára alkalmas momentumokat hangsúlyozta, vagy 1956 esetében egyszerűen nemzetellenes ellenforradalomnak bélyegezte a magyar nép legszentebb vágyait és hősiességét. A szociális célokat és a nemzeti törekvéseket oly mádon állította szembe, hogy ideológiailag a maga uralmát stabilizálja. Hatalom és nép véglegesen elkülönült egymástól. M

a is ünnepelünk. Október 23. van, XX. századi történelmünk legnemesebb eseményének 37., köztársaságunk kikiáltásának 4. évfordulója. Ma szabad ez az ünnep, s ez a nap a magyar nép legnagyobb többségének fontos napja. És meggyőződésem, hogy 1956 óta, a forradalom óta az. Hiába volt a csatlós kommunista hatalom minden terrorja, történelemhamisító törekvése, hogy legalább a forradalom után eszmélő generációk lelkében bűnös ellenforradalomnak tüntesse fel. A családi körben szunnyadó emlékek, megalázott szülők, idős barátok, az egyetemek bátor oktatói őrizték és továbbadták 1956 őszének értelmét, és a felnövekvő nemzedékek lelkében újra felizzott, a '80-as évekre lángra lobbant a szabadság eszméje. Volt, aki mélyen magában hordta, voltak, akik kis baráti körökben, repiilőegyetemeken vitatták az új jkibontakozás esélyeit, megint mások szamizdat kiadásával, retorziókat magával hozó előadásokkal, falragaszokkal tiltakoztak a diktatúra ellen, biztattak szellemi és lelki autonómiára. Ma szabad ez az ünnep. Természetesen nem tartom szükségesnek, hogy a letűnt kommunista hatalom volt haszonélvezői, '56 pufajkásai és elvbarátaik ünnepeljenek. Legyen az ő ünnepük november 4. Ha e nép jót gazdálkodik a történelem kínálta lehetőséggel, nincs félnivalónk tőlük. A történelmi esély ugyanis nem adott egyszer és mindenkorra. A pluralista demokrácia a diktatúra bukásával nem jön létre automatikusan. Kétségtelen, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak e tekintetben olyan eredményeket hozott, amelyek alkalmasak arra, hogy Magyarország jövője a demokratikus világrend keretei között stabilizálódjon. De nem hallgathatom el, hogy egyes csoportok - és nem is mindig az arra legméltóhbak - igyekeznek 1956 emlékét és szellemiségét, a demokratikus és nemzeti hagyományokat kisajátítani, a politikai életben olyan kizárólagosságra törekednek, ami alááshatja a ma még igen törékeny demokráciát. Akik így cselekszenek, azok vétenek leginkább 1956 emlékének. A közvetlen közelünkben átalakuló államok politikai és társadalmi változásai komolyan intenek bennünket. A mai világrendben semmiféle kizárólagosságra való törekvés nem lehet eredményes. Egyetlen esélyünk a dialógus. Nincs egyetlen és üdvös megoldás, nincs kizárólagos igazság, és aki a társadalom nagy csoportjainak érdekei és véleménye ellenére a maga igazát kívánja ráerőltetni az országra, az a tekintélyelvűség, a diktatúra felé fordítja ismét e hazát. A modern politikai demokráciában. így a mai Magyarországon is természetes, liogy vannak politikai különbségek, éles ellentétek. Ezeknek az ország demokratikus jövőjét szolgáló megoldása azonban csak folyamatos párbeszéddel, kompromisszumok és konszenzus alapján lehetséges. Audiatur et altéra pars! - hangzik az. együttélés minimumát kifejező latin mondás. T jalteassuk meg a másik felet türelemmel, a megértés szánLldékával. Nem baj. ha a véleményünk eltérő. A baj, demokratikus és nemzeti jövőnk reménytelensége akkor teljesedik ki, lia nem tudunk szót érteni, ha mindenki a maga igazát akarja feltolni a piedesztálra, ha süketek párbeszéde folyik. A történelmi esélyek ideje nagyon rövid. Évszázadok óta nem volt e népnek ekkora lehetősége, hogy megteremtse magának a nemzeti és társadalmi szabadságot. Ha képesek leszünk rá, jól sáfárkodunk 1956 hagyatékával, ha nem, akkor hiábavaló volt az a dicsőséges ősz is. Dr. Lippai Pál polgármester