Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-11 / 237. szám
Hívja Bodó finfalt! Augusztusban a Szeged SC labdarúgóinak (akkori) mestere, Antal Péter volt új rovatunk, a Sportvonal első vendége. Azóta eltelt pár hét, ám a város sportja, ezen belül labdarúgása - ezt sok-sok telefonhívás és levél igazolja - változatlanul izgatja az olvasókat. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a legnagyobb helyi sportegyesület elnökét, Bodó Antalt kérjük meg arra: október 12-én szerkesztőségünkben válaszoljon a szurkolók és a sportbarátok telefonon feltett kérdéseire. Aki tehát kedden, 9.30-10.30 között beszélgetni akar Bodó úrral, hívja a 481-730-as számot. A Sportvonalon felvetett problémákról a Délmagyarországban valamint a HDS & Déimadárban is olvashatnak majd. Azt tudtuk, hogy a többszörös bajnok Építők, most Kőbányai Kézilabda Club, már nem a régi. A valamikori szupercsapatból mindössze két hírmondó maradt. Igaz, a hazaiak sem azzal dicsekedhetnek, hogy az elmúlt bajnokság óta megerősödtek, de az mindenesetre megnyugtató volt, hogy a több hetes rejtekhelyéről visszatért Szamozvanova is a szegedi csapattal melegített. Ez a pozitív hír, no meg a szegedi közönség kitartása a csapat mellett, hiszen szép számban ülték körbe most is az újszegedi Sportcsarnok lelátóját, egyfajta megnyugvást sugárzott. Ez a kitűnő hangulat szerencsére az egész mérkőzésre kihatott, pedig igencsak lehangoló esemény vezette be az összecsapást. A társak nevében a csapatkapitány, Gyimesiné Király Jusztina búcsúzott Kocsis Évától, a szegedi női kézilabda hosszú ideig egyik meghatározó játékosától, aki családi okok miatt határozta el a visszavonulást. A szegedi közönség pedig vastapssal köszönte meg a gyors balszélső eddigi játékát. Már az első hazai támadás góllal végződött, amit szerencsére újabbak követtek. A Virincsik által vezérelt szegediek nagyon fegyelmezett játékkal rukkoltak elő, s ennek meg is lett a mérkőzés elején az eredménye, hiszen a Tisza-parti csapat a 10. percben 6-2-re vezetett. Az ESK játékán már ekkor látszott a korábban annyira hiányolt tervszerűség. Gyimesinéék végre eredményesen védekeztek, támadásaikat nem kapkodták el, és sokkal kevesebbszer tömörültek az ellenfél védőfala előtt. A 20. percben 12-7 volt a hazai együttes javára. Aztán jött egy kis rövidzárlat, ugyanis az egy szeSPORTJA A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLEKLETE Siófokon pirosat kapott a Loki-szemafor Virincsik (kapura lő) egyszerűen ellenállhatatlan volt (Fotó: Nagy László) fi türelem ESK-gyözelmet termett gedi találatra kettő érkezett... A félidő finise, annak ellenére, hogy Dobó edző több cserét is végrehajtott, a szegedieké volt. Huba és Virincsik szépségdíjas gólját a közönség is vastapssal jutalmazta. A második játékrész elején Kirsner kezdte meg a gólgyártást, sőt Huba és Bartucz személyében követőkre is talált, így a 35. percben 18-10-es állást mutatott a Sportcsarnok eredményjelzője. A második játékrészre beállt Szamozvanova pedig egyszerűen lehúzta kapuján a rolót. Ekkor már látszott, hogy egyetlen kérdés maradt: mennyi lesz a két együttes között a gólkülönbség. A 40. percben Virincsikék 22-10-re vezettek, tehát annyira jól védekeztek, s támadásban olyan harcosan játszottak, hogy a fővárosiak egyszerűen képtelenek voltak nagyobb ellenállást kifejteni. Dobó edző pedig játéklehetőséget adott a fiataloknak is, akik ugyancsak igyekeztek azt jó játékkal meghálálni. A közönség pedig végre nem méltatlankodott, R Kézilabda NB I. hanem tapssal hozta nyilvánosságra véleményét egy-egy szép szegedi megmozdulás után. Dobó Károly a hármas sípszó után végre büszkén fogadhatta a gratulációkat, hiszen beérni látszik az a türelem, amelyre igen nagy szüksége volt a megbolygatott Szegedi ES K-nak. Szegedi ESK-Kőbányai KC 33-14 (15-10) Újszegedi Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Szendrei, Szentesi. Szeged: Bányainé - HUBA 4, BARTUCZ 7 (3), VIRINCSIK 12 (6), Kirsner 1, Gyimesiné 4, GAJDÁCSI 3. Csere: Szamozvanova (kapus), Virág, Békési, Bálint 1. Édző: Dobó Károly. Kőbányai KC: Vas - Garai 1. Ráczné 3, Csenki 1, Fránki 3 (1), TÓTH 3, Csajkovits 2. Csere: Gergely (kapus). Varró, Miholik 1, Ivanics. Edző: Liskáné Balogh Zsuzsa. Kiállítás: 2, ill. 2 perc. Hétméteresek: 9/9, ill. 3/1. SÜLI JÓZSEF Scsegyerkin és Megyeri parádéja Ez már kicsit sok volt a hazai bemutatkozás előtt. Nem elég, hogy pár percet késtek a bírók, hogy az eső hol szemerkélt, hol nem, még az abszolút kulcsfigurának számító Fodor Rajmund sem vállalhatta a játékot. A Szeged SC 17 esztendős válogatottját ugyanis tüszős mandulagyulladás döntötte ágynak, illetve a Sportuszoda korlátjának... A szolnoki vereség után persze nélküle is arra koncentráltak Pozsgay Zsolt fiai (a kispadra, Bólya kapus mellé, a szemtelenül ifjú Csányi, Németh Z. és Király is leülhetett!), hogy a Tungsram játékosait ne fülig érő szájjal engedjék haza. Ennek Tnegfelelően Török T. hamar betalált a Kúriát - ideiglenesen - kiszorító Németh Zs. hálójába/ám két Scsegyerkin-bravúr között Sugár is nagyszerűen célzott (l-l). Ezután viszont elkezdődött a Megyeri-parádé. A szegediek 13-asa előbb egy másodperc alatt bevágott egy előnyt, majd kiharcolt egy négyméterest, aztán a saját kapuja előtt szerelt látványosan. Sőt! A csodálatos dolgokat produláló Scsegyerkin méltó társaként Megyeri a második negyed közepén 9 méter 26 centiről ejtett Németh Zs. kapujába! 4-1 után azonban megtorpantak a hazaiak, pontosabban rákapcsoltak a vendégek. A feltűnően ideges Tungsramedző, Kenéz György lelkesedése ideig-óráig megfertőzte Monostoriékat, akik a harmadik negyedben ugyan sorra kihagyták az emberelőnyöket, A kapusok mindkét oldalon parádés dolgokat műveltek. (Fotó: Nagy László) ám Szileczky távoli lövésével végül mégis egyenlíteni tudtak (4-4). Az utolsó 7 perc viszont újra tapsra késztette az esőfelhők alatt is kitartó szegedi szurkolókat. Scsegyerkin ugyanis mindent védett; Molnár T. kétszer is megalázta a Tungsram kapusait (igen a végére Kuna is beszállt); ráadásul a begörcsölt lábát a roppant sportszerű Szileczkyvel „kezeltető" Csapó sem kegyelmezett a lámpagyáriaknak. A 7-4-es végeredmény persze - kell-e mondani? - az egész szegedi csikócsapatot dicséri! Szeged SC-Tungsram 7-4 (3-1, 1-2,0-1,3-0) Újszegedi Sportuszoda, 100 néző. V: Szentgyörgyi, Marjay Zs. Szeged SC: SCSEGYERKIN - CSAPÓ 2, Török T. 1, MEGYERI 2, MOLNÁR T. 2, Molnár P„ Mód, Halász, Orosz. Edző: Pozsgay Zsolt. Gól-embereló'nybó'l: 6/2, ill. 6/0. Gól-négy méteresből: 1/1, ill. 0. RÉTHI • Szentesi ST-Eger SE 7-4 (0-0, 2-0,2-2,3-2) Szentes, 300 néző. Vezette: Székely, Matyó. Szentes: PODHÁNSZKI Dongó L., Melkun, Berki I. BELEON, Ibolya, HALÁPI 2, Kiss, Dongó T., Tary 1, Szénászki, HORVÁTH CS. 3. Edző: dr. Tóth Gyula, Fülöp Tibor. Gólok emberelőnyből: 10/3, ill. 3/0. Négy méteresből: 0, ill. 1/1. A szentesi együttest az Egert fogadta. Az első negyedben több emberelőny és óriási helyzetek maradtak kihasználatlanul. Közel tíz perc elteltével Horváth Cs. talált először a kapuba, ezt követte Berki gólja. A harmadik játékrész kezdetén megint Horváth Cs. volt eredményes, megúszásból nagyon okos gólt szerzett. Ezután felváltva estek a találatok, az egriek is szereztek kettőt. Az utolsó negyed volt a legmozgalmasabb, a szentesiek háromszor is megrezegtették a vendégek hálóját. Küzdelmes, de alacsony színvonalú összecsapást láthattunk. Elismerésre méltó, hogy a hazaiak nagyon hajtottak, de nem ment nekik igazán jól a játék. Podhánszki továbbra is jó formában van, ragyogóan védett. A támadásokon nagyon sokat kell javítani és az emberelőnyös helyzeteket is sokkal jobban kell kihasználni. A labdarúgó NB I. kilencedik fordulójának két szenzációja akadt: az egyik az, hogy a nagy sorozat után Siófokon pirosra állították a Lokinak a szemafort, s így elvesztette veretlenségét is. A másik szenzáció, (ha egyáltalán már annak lehet nevezni) hogy a legjobb játékoskerettel (nem csapattal!) rendelkező KispestHonvéd ismét pontot veszített hazai környezetben és már nehezen képzelhető el, hogy még beleszól a bajnoki cím sorsába. Igaz, hogy labdarúgásunk annyira szeszélyes és bizonytalan, hogy még előfordulhat a Honvéd feltámadása, vagy a most élenlévők hanyatlása... Vác FC-Samsung-Videoton-Waltham 4-0 (2-0) Vác, 2000 néző. Vezette: Vágner. Vác FC: Koszta - Nagy Puglits, Háhn - Nyilas, Kriska, Simon, Aranyos, Romanek Szedlacsek, Füle. Edző: Csank János. Videoton: Mitring - Balog Varga, Németh - Zimmermann, Lörincz, Czéh, Bekő, Horváth L. - Takács, Horváth F. Edző: Hartyáni Gábor. Csere: Simon helyett Vig az 55., Horváth L. helyett Tieber a 66., Bekő helyett Pálfi a 71., Romanek helyett Schwarcz a 78. percben. Gólszerző: Kriska a 36., Füle a 41., Nyilas a 86., Balog (öngól) a 90. percben. Vasas-Soproni LC 1-2 (0-1) Fáy utca, 3500 néző. Vezette: Juhos. Vasas: Babócsy - Geres Erős, Juhár - Zvara. Mónos, Sirinbekov, Galaschek, Claude - Tímár. Szenes. Edző: Mészöly Kálmán. Sopron: Milchram - Nagy J. - Varsányi, Katona, Kovács T. - Szántó, Deák, Chiratcu, Horváth, Árpási - Ördög. Edző: Győrfi László. Csere: Galaschek helyett Földes az 57., Szenes helyett Lendvai az 58.. Horváth helyett Mentes a 70., Chiratcu helyett Majoros a 89. percben. Gólszerző: Ördög (11esből) a 38., Claude a 68., Szántó a 75. percben. PMSC-Fordan-Ferencváros 0-0 Pécs, 15 000 néző. Vezette: Tóth V. PMSC: Csaban - Zare Dienes, Bódog, Vókó - Ulveczki, Rózsa, Fehér, Kocsis Lengyel, Azoitei. Edző: Koller Nándor. Ferencváros: Szeiler - Telek - Simon, Kuznyecov - Páling, Détári, Lipcsei, Keller Nagy, Kovács, Gregor. Edző: Nyilasi Tibor. Csere: Gregor helyett Wukovics a 62., Lengyel helyett Tököli és Ulveczki helyett Csoboth mindkettő a 63., Kuznyecov helyett Szekeres a 65. percben. Békéscsaba- Újpesti TE 2-2 (0-1) Békéscsaba, 8000 néző. Vezette: Puhl. . Békéscsaba: Udvarácz Fabulya, Usmajev, Zahorán Fodor, Mracskó, Csató, Vancea, Árgyelán - Kulcsár, Szarvas. Edző: Pásztor József. Újpesti TE: Praj - Tomka, Aczél, Molnár - Kozma, Véber. Kecskés, Füzesi, Szlezák Belvon, Kovács. Edző: Garami József. Csere: Fodor helyett Váczi a szünetben, Aczél helyett Szőnyi a 62., Kecskés helyett Egressy a 82., Kulcsár helyett Gyura a 87. percben. Gólszerző: Kozma a 28., Váczi az 52., Árgyelán a 68., Egressy a 89. percben. Kispest-Honvéd-BVSCDreher 0-0 Bozsik-stadion, 3000 néző. Vezette, nagy L. Honvéd: Brochauser - Csábi, Bánfi, Szabados - Stefanov, Illés, Plókai, Duró, Vincze Sallói, Hamar. Edző: Martti Kuuela. BVSC: Balássi - Króner, Kósa, Cseh - Nagy P„ Zentai, Bognár, Urbányi, Bába - Burgulya, Negrau. Edző: Egervári Sándor. Csere: Csábi helyett Tóth M. a 36., Negrau helyett Boda a 61., Sallói helyett Orosz a 68. percben. Rába ETO-Csepel-Kordax 0-0 Győr, 6000 néző. Vezette: Hartmann. Rába ETO: Végh - Pintér Csikós, Kuttor - Csertői, Radics, Bordás, Ignácz - Rugovics, Klausz, Mikóczi. Edző: Verebes József. Csepel: Hajdú - Váczi Tyukodi, Ács, Bereczki Medgyes, Szabó, Somogyi, Szekeres - Süveges, Kámán. Edző: Varga István. Csere: Ács helyett Mikler a 9., Rugovics helyett Földes a szünetben, Mikóczi helyett Ivanics a 67., Kámán helyett Palacian a 89. percben. Siófok-Debrecen 1-0 (0-0) Siófok, 4500 néző. Vezette: Bay. Siófok: Bíró - Bimbó - Keszeg, Tóth, Olajos - Meksz, Kovács, Varsányi, Barna, Király - Fischer. Edző: Pusztai László. Debrecen: Horváth - Gojan - Pető, Balogh - Dombi, Nagy, Sándor T., Sándor Cs„ Kondás, Madar - Medvid. Edző: Garamvölgyi Lajos. Csere: Tóth helyett Kirchmayer és Nagy helyett Radacu mindkettő a szünetben. Kovács helyett Szabadi a 84. percben. Gólszerző: Fischer a 75. percben MTK-Szombathely 3-2 (l-l) Hungária körút, 2000 néző. Vezette:Varga S. MTK: Piel - Vincze - Talapa, Horváth, Nagy, Komódi Vancsa, Hámori, Zsivótzky* Jován, Kovács. Edző: Gellei Imre. Szombathely: Derdák Neudl. Szekér, Jagodics, Sántha - Kenesei Z„ Bognár, Tóth Gy„ Farkas - Hidvégi, Elekes. Edző: Glázer Róbert. Csere: Neudl helyett Nagy M. a szünetben, Talapa helyett Sztanó az 55., Vincze helyett Kenesei K. a 60., Hidvégi helyett Süle a 67. percben. Gólszerző: Jován a 33., Elekes a 44., Jagodics az 55., Kenesei K. a 70., Vancsa a 72. percben. Az NB I. állása 1. Ferencváros 9 2. DVSC 9 3. B..csabai EFC 9 4. Vác FC-S. 9 5. Rába ETO FC 9 6. Csepel-Kor. 9 7. Kispesl-HFC 9 8. Újpesti TE 9 9. Siófoki B. 9 10. EMDSZ-Sop.4 LC 9 11. BVSC-Dreher 9 12. Videoton-W. 9 13. MTK 9 14. PMSC-Fordan 9 15. Vasas 9 16. Haladás VSF. 9 -20-7 15 1 17- 9 15 2 20-10 12 1 15-10 12 2 14- 9 II 2 14-16 11 3 22-11 4 11-12 4 12-14 4 11-15 4 8-19 4 11-15 4 12-18 4 8-18 6 12-18 6 10-16