Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-27 / 225. szám

6 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. SZEPT. 23. Azért mentem el, hogy megtudjam, ki a barátom, ki az ellenségem" Újból itthon Bor no Lajos Kiírna Lajossal beszélgetek a Sajtóházban. Ez a kijelentés két hónappal ezelőtt a világon senkit nem érdekelt volna. Most azonban, az ismert vendéglős vállalkozó nagy nyilvánosságot kapott eltűnése, ntajd I)él-Afrikáhan való felbukkanása, végül néhány nappal ezelőtti hazaérkezése folytán - nyilván többeket érdekel. Ha egy százharminc kilós emberre azt mondanám, beesett az arca, talán furcsán hangzana. Az azonban látszik rajta, finoman szólva sem hagyták hidegen az elmúlt hetek eseményei. • Lajos, ha koráhhan focimeccseken találkoztunk, johh kedélyünek látszottál. S valahogy nem is vagy olyan napbarnított, mint egy dél-afrikaitál várná az ember... - próbálom oldani a mindkettőnkön érezhető feszültséget. - Ott most tél van - mondja. s e szűkszavú válasz után nem sokáig kerülgethetjük a lényeget. • Mondd, mikor, és miért tűntél el tulajdonképpen? - Július 28-án. egy szerdai napon mentem el, mégpedig úgy. hogy senkinek nem szóltam a szándékomról, senkitől nem köszöntem el. • Miért kellett ennyire titokban menned? - Sok oka volt. Talán a leglényegesebb, hogy féltem. Tudom. ez furcsán hangzik egy ekkora ember szájából, de aki ismeri a mai viszonyokat, tudja, hogy az élet elleni fenyegetés. a családom épségének felvetése nem tréfadolog. A másik ok a reménykedés volt. Márciusban már voltam DélAfrikában, s az akkori ígéretek kiváló munkalehetőségről szóltak. Azt reméltem, oltani munkámmal rendbe ludom hozni az itthoni pénzügyeimet. A harmadik ok pedig: egy újságcikk miatt olyan lehetetlen helyzetbe kerültem, hogy már nem volt itthon hitelem, bedugultak azok a források, amelyek révén még esetleg rendezgettem volna az ügyeimet. • .4 távozásod után is jelent meg rólad egy-két cikk... - Igen, abban tévedtem legnagyobbat, hogy csak az a cikk árthat nekem. A későbbiek még többet ártottak, legfőképp azzal, hogy tartalmuk csak részben fedte a valóságot. • Mi igaz és mi nem a rólad szóló hírekből? - Nem vitás, hogy voltak és vannak pénzügyi problémáim. • Nem állítom, hogy ezekhez túl sok köze lenne a nyilvánosságnak. A tisztázás érdekéhen azonban mégis jó lenne, ha beszélnél róla. - A rólam szóló cikkekben végig kölcsönök szerepelnek. Tényleg vannak tartozásaim. Csakhogy itt olyan ügyekről van szó: ha sikerül a vállalkozásom, akkor üzlettársamnak nevezi magát, aki pénzt adott, ha bukás van, s én vagyok a fővállalkozó, akkor már kölcsönadóként szerepel az illető. • Akkor ez olyan, mint a sportban: a siker mindig közös, a bukásért vigye az edző a balhét... - Sosem úgy zajlottak az ügyek, hogy én kértem pénzt valakitől. Mindig mások jöttek, hogy szeretnének beszállni. Hogy végül is a mostani követelésekből mennyi jogos, azt ezután fogjuk tisztázni. • 1991-ben az év sportszponzora voltál Szegeden. Az elmúlt hetekben ezt is felemlegették neked: más pénzéből adakoztál. - Ez a legfájóbb pont számomra az egész ügyből. 91ben ugyanis még két forint adósságom nem volt. • Az adósságaidat illetően itt röpködtek a milliók. Mennyi valójában? - Biztos, hogy több millió... • Kettő is több, meg ötven is. - Nem tudom, hogy zárták az üzleteimet, ezért nem tudok pontos összeget mondani. És azt sem tudom, kivel sikerül megegyezni, és kivel kell esetleg pereskedni. • Távollétedben új bérlője, tulajdonosú lett a Kishojtárnak, a Fesztiválnak, s a Három Muskétásnak is. Ez azt jelenti, a korábbi sikeres vendéglős, több üzlet részbeni vagy százszázalékos tulajdonosa most itt áll üres zsebbel, üzlet nélkül? - Igen. De nem félek a munkától, eddig sem féltem. Remélem, hogy talpra tudok állni. • Mondd, hogy éled meg azt, hogy sikeres, szinte ünnepelt üzletemberből egyik pillanatról a másikra csaknem botrányhőssé váltál, s hogy azok közül is sokan sportszerűtlenek voltak veled, akik sokat köszönhetnek neked? - Rosszul. Nagyon rosszul. Csak az a szerencsém, hogy van egy csodálatos élettársam, aki távollétemben is sokat segített, és most is nagy támaszom. . • Ne haragudj, de meg kell kérdeznem: akkor hogy tudtad megtenni, hogy az eltűnésed után három hétig még vele sem tudattad, hol vagy? - Nem akartam alakoskodásra késztetni. Nem akartam, hogy az legyen: ő tudja, hol vagyok, de nem mondhatja meg senkinek. • Igy viszont rettenetes három hete lehetett... - Biztos, hogy neki volt a legnehezebb. Meg a szüleimnek. A 76 éves apám majdnem ráment... - s itt elakad Barna Lajos szava. Hosszú másodpercek telnek el, amíg folytatni tudja. - Tudod, az fáj legjobban, hogy itt mindenki a „kölcsönhalmozó" Barna Lajosról beszél, s arról nem, hogy annak a vendéglátásnak, amit a városban csináltam, híre volt. A Kisbojtárnak olyan vendégkönyve volt, hogy arra az országban sok helyen büszkék lennének. Szerencsére azért vannak barátaim, akik távollétemben is segítettek, és most is segítenek. • Mondd, végül is megérte ez a „kirándulás"? - Egyáltalán nem. Egyrészt, mert kinn sem jöttek be a számításaim, másrészt itthon sem lett egyszerűbb a helyzetem. Mindehhez még jött az, hogy odakinn ellopták a pénzein, úgyhogy hazajönni sem volt egyszerű. Azt is túlzás lenne állítani, hogy a kinti követség nagy segítségemre volt. De ez már más fejezet. • Mondd lMjos, hol hibáztad el? - Először talán ott, hogy túl sokat vállaltam. Ekkora volumenű vállalkozást már egy ember nem tud kellően áttekinteni, s nem neveltem ki magam mellé olyat, aki át tudna vállalni a terhekből. Másodszor ott, hogy az első intő példa után, amikor a Kisbakterben kezdtek felgyűlni a veszteségek, akkor nem szálltam ki belőle egyből. Ehelyett toltam magam előtt a hiányt. A harmadik hiba pedig, hogy a sörfőzdémben, amikor megsavanyodott a sör, újabb milliós veszteségeket okozva, akkor nem próbáltam mindjárt túladni rajta. Miután saját maga számára is levonja a tanulságokat, azt mondja - kicsit kesernyés mosollyal - Barna Lajos: tudod, ha lenne kedvem viccelni, azt mondanám, azért mentem el, hogy megtudjam, ki a barátom és ki az ellenségem. Mert tény, hogy ez most kiderült. Balogh Tamás • A szegedi dóm bejáratánál Kondé Lajos káplán, SzegedCsanád egyházmegye ifjúsági felelőse fogadta a városból és vidékről érkező csoportokat. A kibővült egyházmegye új plébániáinak fiataljai szombaton, a Szent Gellért ünnepén rendezett ifjúsági napi találkozón ismerkedhettek egymással. Amint a dóm előtti nyüzsgést, majd a hivatalos programok kezdetekor a padsorokat figyeltem, láthattam: az alkalmat alaposan kihasznaltak a tizenés huszonévesek. Ez a megállapítás számbeli megjelenésükre vonatkozik. A többit úgyis elmondják ők maguk... Még mielőtt bejelentkeztek volna, a lépcsőkön szóba elegyedtem néhány fiatallal. A tizenötödik alkalommal megrendezett ifjúsági nap csillogó szemű vendégeivel: - Szeghalomról jöttünk mondja a tizenhárom éves Nagy Gábor - plébánosunk. Nagy József vezetése alatt. Velem van Kiss Nóra és Török Gábor. Nagyobb krisztusi közösségre vágyunk, itt bizonyosan megtaláljuk. A program sokat ígér. minden percét ki akarjuk használni! ...És sodródnak a tömeggel. Mátyás János plébános magas, fiatalos, megnyerő külsejű férfiú - Kunágota és Dombiratos ifjaival érkezett. - Hat diákot hoztam, örömhírt szeretnénk magunkkal vinni. A maguk során tanítványaim erre készülnek. A dombiratosiak különben kerületi hittanversenyt nyertek, külön kihívásnak érzik, hogy az itteni tapasztalatokat továbbadják. A bejelentkezésnél mindenki kitűzőt kap. Rajta a keresztségben viselt neve. Az illendőség úgy kívánja, hogy a továbbiakban így szólítom és említem beszélgetőtársaimat. Akik ezt természetesnek találták - egymást is ilymódon szólíthatták, testvérként. Eszter és Marta egyaránt tizenhat éves. A szegedi Szent József plébániától érkeztek. A két diáklány még nálam is kíváncsibbnak bizonyult mindenáron „igazi" újságíróigazolványt akartak látni. Kérésüket természetesen teljesítettem, s akkor kiderült, hogy tulajdonképpen „kollégáim": diáklapot szerkesztenek, élményeket jöttek gyűjteni, s ezt úgy érik el, ha tevőlegesen részt vesznek a műsorokban. Ez már az ő helyzeti és korosztályos előnyük! S elkezdődött a délelőtti program. (Szombati számunk• Ifjúsági nap Szent Gellért ünnepén Lehajoltak - kincset találtak... ban, a Szertartások rovatban részletesen ismertettük). Az egész napot a Szent Belléri Könyvkiadó támogatásával rendezték. Jómagam a délutáni, alternatív műsorok iránt érdeklődtem, mivel akkor és ott válthattam nyugodtan szót a nap főszereplőivel, az ifjakkal. Két órától ugyanis a hittanteremben Miklós atya válaszolt a feltett kérdésekre, miközben a dóm főoltára előtt a Jézus Szíve Társaság mutatkozott be. A dóm előtt, a szabadtéri színpadán, a sok neves előadóművész kibérelte helyen Kati Üllésről, Bandi Kistelekről és Jani TápRól játszott. Szó szerint. Judit tanárnő, a Karolina iskolából, játékmesterként irányította a csapatokat. Az egyik legényen trikó feszített: Ságvári - Szeged. Az ismerkedés is játékos formában történt. Halászfogás, Személyek, ki a házból!. Kacsintós, Svédfogó, reflexpróba - íme, a játékok nevei. Közben szólt a dal. Egyházi énekeket tanult egy másik csoport, gitárkíséret mellett. Itt mindenki elóénekes volt, a nagy templom. Isten szabad ege alatt. Két „szereplőt" az élményeiről faggattam. Ágnes 18, Piroska 14 éves. Makóról jöttek, egy csoport tagjaiként, s a nagy választékból az énektanulás mellett döntöttek. Az idősebbik diáklány szerint: - Az a reményünk, hogy hozzánk hasonló, azonos életfelfogású fiatalokkal találkozhatunk s megismerkedhetünk. százszázalékosan megvalósult. Köszönjük e lehetőséget a szervezőknek. A Szent Imre Klubban, a dóm alagsorában meghirdettetett az Iskolanővérek bemutatkozása. Eleinte negyvenen, majd hatvanan, végül még többen hallgattuk Ildikó és Noémi nővér kitárulkozását. Arról a komoly elkötelezettségről beszéltek, mely előfeltétele volt választásuknak. Felelevenítették az egy éves budapesti jelöltségi, majd a debreceni noviciátusi időszakot. Miközben Isten dolgaiba s önmaguk kínjaiba elmélyedtek, hároméves szegénységi, engedelmességi és tisztasági fogadalom kötötte őket. Azután következhet a végleges fogadalom, melyhez a feljebbvalók hozzájárulása is szükségeltetik... A két nővér számtalan kérdésre válaszolt. Hogy mi érdekelte a fiatalokat? Például: miként tartják családjukkal, mármint szüleikkel a kapcsolatot?; meg kellett-e küzdeniük eredeti elhatározásuk, rendi elkötelezettségük bejelentésekor?; hogyan kaptak s választottak nevet? stb. A válaszok után megfordult a sorrend - Ildikó és Noémi nővér kérdezte a fiataloktól, hogy ha ők iskolanővérek lennének, miként tanítanának? Egyúttal bejelentették, s ezt szívesen közzé is tesszük, miszerint a Karolina Iskolában (Szentháromság utca 74.) aki telefonon vagy levélben bejelentkezik, megismerheti életkörülményeiket, elbeszélgethet velük hitbéli vagy világi dolgokról... Találomra kiválasztottam három fiatalt az érdekfeszítő beszélgetés hallgatói közül. Ibolya, Hermina és Feri a határmenti Elek községből érkezett az ifjúsági találkozóra. A határozott, 23 éves Feri vállalta a szóvivő szerepét: - Érzem, hogy Ildikó és Noémi nővér újjászületett KrisztusFotó: Schmidt Andrea ban, s azt is, ez mennyi erőt ad nevelói hivatásuk gyakorlásához. Napfényre jövet a fiatalok egy csoportja a Magyar Katolikus Püspöki Kar máriabesnyői rendes őszi konferenciájáról beszélt. Az ott megfogalmazott állásfoglalás szerint kötelességük az egész nemzetet érintő kérdésekről szólni. A püspöki kar a másodízben megrendezendő szabad választások előtti elemzésében - többek között - így fogalmaz: „Felhívjuk a hivő keresztények figyelmét, hogy jövőnk alakításáért mindannyian felelősek vagyunk. Megengedhetetlen, hogy - a közreműködésünkkel és szavazatunkkal, vagy éppen közömbösségünkkel és távolmaradásunkkal - olyan politikai vezetés alakuljon ki, amely nem kellően biztosltja a többségében keresztény magyar társadalom vallási jogait. A keresztény értékek nem öncélúak, hanem mindenkor hozzájárulnak az ország erkölcsi, gazdasági felemelkedéséhez és nemzetközi megbecsüléséhez." A keresztény értékek nem öncélúak - ismételtük a kulcsmondatot. Az alagsorból jöttünk a fényre; előttem a sok fiatal. Akikért lehajoltak, s íme, aki lehajol, kincsekre lel. Pataki Sándor