Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-24 / 223. szám
PÉNTEK, 1993. SZEPT. 24. Mozgósítani a test energiáit HAZAI TÜKÖR 7 Felvételünk a kisegítő iskolai foglakozáson készült. (Fotó: Schmidt Andrea) • A gyerekek próbáltak koncentrálni. Több-kevesebb sikerrel. Halkan szólt a zene. Kukucskáltak, egymást biztatták, csukják be szemüket, mert az a feladat. Tanáruk, gyógypedagógusuk szerint már ez is szép eredmény, mert nem erősségük az öszpontosítás, a figyelem. Elena Orlova orosz parapszichológus, természetgyógyász a szegedi Osztrovszkij utcai kisegítő iskola négy csoportjában a szülők beleegyezésével tart „foglakozásokat", dolgozik karitatív alapon. Elmondta, hogy hét kezeléssel és az ellenőrzésekkel, a test „gyenge pontjának" megkeresésével, a tartalék energiáinak mozgósításával kedvező változások állhatnak be. Javulhat a koncentráló képesség, de a több gyereknél is gondot okozó bépistlés megszüntethető. A mozgássérülteken is segíthet ez a módszer. A természetgyógyász egyébként október végéig az újszegedi Petro Hotelben fogadja a betegeket kedfltől péntekig délután 6 és hét között. • Erősen szaporodik Magyarországon a városok száma. Az 196l-es kiadású Új Magyar Lexikon még csak 4 megyei és 58 járási jogú várost sorol fel Budapest mellett, az 1985-ös helységnévtár már 109 várossal számol. Jelenleg pedig immár 188 a várossá nyilvánított települések száma és több tucat jelentkező reméli, hogy a közeli jövőben elnyerheti e címet. Nem kellene megálljt parancsolni? - kérdeztük dr. Sóvágó Lászlót, az Országgyűlés önkormányzati, közigazgatási, rendőrségi és belbiztonsági bizottságának alelnökét, aki a közelmúltban Hajdúszoboszlón részletesen ismertette e témában is a kormány álláspontját. - Mindenképpen üdvözlendő volna a városi címért harcoló települések vezetőinek önmérséklete - mondta dr. Sóvágó László, de rögtön hozzátette: - Ám erre aligha lehet számítani, így inkább a törvényi előírásokat kellene megszigorítani. • Miként gondolja? - A jelenleg érvényes önr — • --^i Forrás bárban II 1993. szeptember 24-én i 22 órai kezdettel NAGY BANDÓ ANDRÁS és BONCZ GÉZA-NÁDAS GYÖRGY szerepel A bár műsora 0,30 órakor kezdődik Belépőjegyek: 400 Ftlő Asztalfoglalás a 430-130518 mellék L vagy személyesen. | • ' *ÜÍD Legyenek-e újabb városaink? kormányzati törvény e téren igen szűkszavú. Eszerint egy község várossá nyilvánítását kezdeményezheti, ha fejlettsége, térségi szerepe indokolja e cím viselését. Ezek pontos mérceként nem alkalmazható kritériumok, s részben emiatt máris több a város - legalábbis szerintem -, mint amennyi indokoltan viselhetné e cfmet. Különösen az utóbbi időszakban tapasztalható az újabb települések tömeges „előrelépési" kérelmeinek jelentkezése. • A rendszerváltás előtt a várossá nyilvánítással közismert politikai és gazdasági előnyök jártak. Ma ezeknek a többségére már nem számíthatnak a települések. Mégis, miért tartják fontosnak a községek, hogy kiemelkedjenek a sorból? - Egyetlen számottevő többlet-jogosultság illeti meg a városokat: a polgárok befizetett adójából több térül vissza, mint a községek esetében. És persze nem szabad megfeledkezni arról az eszmei értékről sem, ami a köztudatban egy városhoz tapad a kisebb településekkel szemben. • Ön az MDF parlamenti frakciójának tagjaként a feltételek szigorításáért, pontosabban meghatározásáért emelt szót, kormányzati egyetértésre hivatkozva. Indokoltnak tartaná lélekszám szerint is meghúzni azt a határt, amelytől egy település egyáltalán kezdeményezhetné, hogy várossá nyilvánítsák? - Természetesen, habár hallottam az ellenérveket: jó néhány nyugati országban néhányszáz fős lakosságú városkák is léteznek. Csakhogy ott más infrastruktúra, más közigazgatási rend és más gazdaság működik. Én úgy vélem, hogy nálunk 3000-3500 fős lélekszám alatt nem szabad városi rangot adni egy településnek! E fölött is csak akkor, ha minden feltételnek meg tud felelni. De hangsúlyozom: ez csupán személyes véleményem - tudom, hogy sokan nem így gondolják. A döntés csak az önkormányzati törvény kétharmados szavazati többséget igénylő megváltoztatása útján lehetséges. • Mikor kerülhet erre sor? - Ebben a parlamenti ciklusban már aligha. MTI • A tehetség kincs - de az adóbevétel is az Alapítványok a tehetséggondozáséit Az állami és önkormányzati anyagi eszközök még sokáig nem fogják biztosítani a tehetséggondozáshoz szükséges hátteret, ezért van hiánypótló szükség a különböző alapítványokra és azok országos pályázataira - mondotta az államtitkárhelyettes. Gábor József úgy ítélte, hogy az új közoktatási törvény az önkormányzati iskolákban is kiemelt jogi kereteket ad a tehetségek felkarolására. Persze az alapítványok fő célja megmarad: támogatni azokat a tehetséges gyerekeket, akiknek életkörülményeik, lehetőségeik nem mindig engedik meg a kibontakozást. Ennek megvitatása céljából szerveződött a konferencia is, amelyik az alapítványok munkájáról és gondjairól feljegyzést küld majd a kultusztárcának. Gondok pedig vannak, jórészt anyagiak. A Pénzügyminisztérium adózásról szóló törvénytervezete például 5 százalékos adóküszöböt szab meg az eddig költségekből leírható, alapítványi számlára átutalt összegekre. Erről Gábor József úgy fogalmazott, hogy az alapítványi konstrukció, egyes alapítványok „pénzeltűntető csatornaként" működnek, a költségekből leírt összegek pedig magánszemélyek zsebébe vándorolnak, aminek csak az alapítványi öntisztulás lehet az ellenszere. Az államtitkárhelyettes a konferencia szünetében válaszolt a Délmagyarország ezzel kapcsolatos kérdéseire is. • Nagyon keményen fogalmazott az adózási visszaélésekkel kapcsolatban. Mire alapozza a feltevéseit? - Az alapítványok számlájára átutalt összegeket az adóbevallások jelentős részénél, mind a személyi jövedelemadó esetében, mind a társasági adónál jelentős adóalapcsökkentő tényezőként lehet használni. Viszont vannak olyan, jogi eszközökkel nagyon nehezen bizonyítható tapasztalatok, hogy az alapítványok „dobbantódeszkái" a pénznek, ami egy Fotó: Schmidt Andrea második, harmadik körben érhető tetten. A gyanú szintjén arra lehet következtetni, hogy azok adnak nagy összegű adományokat, akik az adóleírás más technikáját is igénybe veszik, ami úgymond a jogi kereteken belül van. Tehát feltűnő néhány olyan szervezet és személy, akik bevallottan hatalmas jövedelem után sem fizetnek adót. Miután a bevallások tartalmazzák a közérdekű célú befizetéseket, ez nyomon követhető. • Hogyan konkurálhatnak majd az iskolák a tehetséggondozó alapítványokkal, ha maguk is súlyos anyagi helyzetben vannak? - A törvényes eszközök és keretek az új törvény folytán immár megvannak. Az iskolák ezzel eddig is foglalkoztak, vagy foglalkoztak volna. Most már legitim módon tehetik. Rohamosan csökken a gyerekszám, miközben az infrastruktúra és a pedagógusképzés változatlan. Azt próbáljuk elérni, hogy ilyen körülmények között ne a kapacitás szűküljön, ne csukjanak be iskolákat, ne legyenek munkanélküliek a pedagógusok, hanem a meglévő szellemi, anyagi kapacitást a minőség javítására fordítsuk. Kevesebb létszámú osztályok lehessenek és olyan tanterv, ami kibontakoztatja a rendszerben lévő többletlehetőséget. Tehát relatív és nem extenzív bővítésről beszéltem. P. I. ELETJARADEKOT biztosítunk ingatlanért idó's személyeknek. Szerződésben biztosítottak szerinti pontos, megbízható fizetés, biztos anyagi háttérrel. Gondozás is megoldható. „Nyugodt nyugdíjasévek 609 977" jeligére a Sajtóházba. Továbbra is előnyös a tavalyi betét! Értesítjük azon betéteseinket, akik a tavaly decemberi akciónk során helyezték el megtakarításaikat, hogy lekötött betétjeik után, szeptember 30-tól továbbra is bruttó 18,75% éves kamatot fizet a Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezet. Pamper az Ön partnerc Vegyiáru- és papírnagyker. Szeged, Szabadkai út, a Maty-éri evezőspálya területén. Akciós áraink — viszonteladóknak, áfás áron: Tomi Kristály 2,4 kg 296 Ft. Pampers, minden fajta 502 Ft Szegeden díjtalan kiszállítás! Rendelésfelvétel: tel.: 62/314-116, fax.: 324-322 < Kiseladás: Szeged, Csongrádi sgt. 38. ÉL Szőreg, Magyar u. 199. ^ Az Ön partnere ^Pamper • {Folytatás az 1. oldalról.) A feldolgozóval, pincével rendelkező kis és közepes termelők mint eddig, most is elszűrik a maguk és kialakult piaci környezetük igényének megfelelő mennyiséget. A szőlő eladására fanyalodók már a korábbi években átestek a tűzkeresztségen, amikor a volt felvásárlók tőke htján kifaroltak az üzletből. Kényszermegoldásként a szedd magad akciók és a bérfeldolgozás kínálkoztak. Vajon az idén is ? - Kistételű eladásra, szedésre vonatkozó újsághirdetést több környékbeli helységből adtak fel mostanában. A DélAlföldi Pincegazdaság pincészetei közül egyedül a csongrádi működik, s bérfeldolgozást is vállal. Kékszőlőből 12 ezer mázsára számítanak. A déli, határmenti térségben csupán a pusztamérgesi Rizling Szövetkezet és a Berla Kft. dolgoz fel szőlőt, elsősorban fehéret. Egyébként a bérfeldolgozás tavalyihoz hasonló állami támogatására kapott Ígéretet eddig még nem követte rendelkezés. A pinceleltár sokat elárul a szőlészet-borászat leépüléséről. A pincegazdaság eladott mórahaimi pincészetéből az új, bács megyei tulajdonos leszerelte és elszállította a berendezéseket. Az ásotthalminak is új a tulajdonosa, de egyelőre zárva tart. Épp a napokban jelent meg a hirdetés, hogy az üllési, kisteleki és a hordósborok forgalmazásáról ismert szegedi ICserebogár rágta „statisztikai,, szőlősor. Levél is csak mutatóban (Fotó: Schmidt Andrea) Pinceleltár Vékonydongájú szüret es pincét is eladja a felszámoló. Az ágazat jövője szempontjából nem mellékes, megveszik-e, kik lesznek azok, s egyáltalán borászkodni kívánnak-e. A Saszla fajta zöme az idén csemegeszőlőként lelte meg piacát. Most inkább a tömegbort adó fajták vannak soron, s 1012 forint körüli árakról hallani. Az Alföldi Szóló- és Bortermelók Egyesületének ajánlásával ez jórészt megegyező. Kérdés, hogy a minőségiek 1416, és a különleges minőséget adók 16-19 forintos mércéjét alátámasztja-e majd a kereslet. Egyébként létezik-egy mustfokhoz kötődő értékrend is, fokonkénti átlagban 1-1,20 körüli értékben. A vételi ajánlatokra jellemző az egyösszegő kisebb ár, s a pár forinttal magasabb, de- két, vagy több részletben kifizetve. Alig akad termeló, aki az utóbbit memé választani. Csongrádon a pinceszövetkezet vásárol most, másutt leginkább Bács megyei vállalkozók jelentkeztek. Valószínű, hogy aki elég tőkeerős, s készletezni tud, az nem csinál rossz befektetést ha pincében „érleli" a pénzét. Az elmúlt években felhalmozódott borkészletek fogytával vélhetően a mostani legális és adót tartalmazó, 40-50 forintos kannás bor áraktól is búcsút lehet majd venni. A termésbecslés szerint közepes, hektáronként 5-6 tonna a művelt területek hozama. A várható statisztikai átlag csak 2,2 tonna. Az elhagyott szőlők nagyságrendjére ebből is következtethetünk. Új telepítésről mostanság nem hallottam. Ez az év is feliratkozik a többi átmeneti mellé. Tóth Szeles István