Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-24 / 223. szám
8 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. SZEPT. 23. • A Pick Szeged elutazott Kijevbe m A szurkolók is láthatják a KEK-meccset Csak a továbbjutás az elfogadható • Az ötletből valóság lett m Szívesen levennék Bódé Antal vállairól a terhet m A városnak szüksége van a jó focira Megalakult a Szeged FG Alig három hete arról számolhattunk bc, hogy hamvába holt egy remek ötlet, mert az előzetes elképzelések meghiúsulása miatt, mégsem jön létre a Szeged EC. Most viszont örömmel hírelhetjük, hogy szeptember 9-én a Csongrád Megyei Bíróságon bejegyezték a csakis labdarúgással foglalkozó Szeged FC megalakulását! Az új futballklub elnöke dr. Csonka Péter, klubigazgatója Kozma Zoltán. Ma hajnalban, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata elutazott Kijevbe, ugyanis a Kupagyőztesek Európa Kupajában szombaton mérkőzést játszik. A főpróba, mint azt már olvashatták, jól sikerült, hiszen az első bajnoki mecscsen, szerdán magabiztos győzelmet aratott a szegedi együttes. Mindazonáltal Kővári Árpád edző nem engedélyezett csütörtökön pihenőt a játékosoknak, hiszen már délelőtt átmozgató edzést vezényelt, amit a végén sztrecsinggel fejeztek be. Ez azért is érdekes, mert a nyújtó-lazító gyakorlatokat a Dél-Afrikából érkezett Tőrös Károly vezényelte, s magyarázta az egyesek elemek fontosságát. A szakember egyébként több előadást tartott már Európában, így a Testnevelési Egyetemen is. A Pick Szeged játékosai közül a tegnapi tréningről hárHetven percig jól játszott és jól tartotta magát a keddi kupameccsen a Szegedi Dózsa a neves NB l-es ellenfele, a Békéscsaba ellen. Ez a találkozó is rámutatott viszont olyan hibákra, amelyek az utóbbi időben akadályozták a lila-fehéreket abban, hogy jobban szerepeljenek. Gondolunk itt elsősorban a pontrúgásokból sorozatosan kapott gólokra, amelyek most is elkerülhetők lettek volna. Amikor ezt említem Protity Sándor edzőnek még most is bosszankodik: - Pedig a mérkőzés előtt most is (akárcsak Gyulán, ahol szintén (gy kaptunk gólt) megbeszéltük, hogy mit csinálunk, ki hova áll, de hiába. Vancea például a szöglet után teljesen üresen fejelhette a kapuba a labdát. • Voltak azért biztató jelek is a csapat teljesítményét illetően... - Nem tagadom, hogy így van, de sajnos újabb sérülés gátol bennünket abban, hogy szombaton a legjobb összeállításban vehessük fel a küzdelemet az éllovas Kalocsa ellen. Kedden Rácz nagyon csúnya rúgást kapott, sokáig harcképtelen lesz. Rajta kívül hiányozni fog Bischof, Korpa, Szu lyovszky, akik különböző elIgen, Így szeptember végefelé New York is csodálatos... Nem hagyja, hogy ráunjon az embr. Nem nyugszik bele, hogy egy idő után a pazarul megvilágított Empire State Building, a mogorva City Hall. a lazán lélegző Central Park és a Diana Ross-szal kérkedő Angel Divatház sem olyan érdekes már. Ezért aztán újabbnál újabb programokat „gondol ki". Vagy egy baseballmeccset, vagy egy szédü, letes könyvvásárt, vpgy egy őrült futóversenyt. Egy olyat, amelyen a közepesnél jobb képességű résztvevők naponta három (!) maratonit futnak. Méghozzá két és fél, roppant hosszú héten át... Wards Island. ez a Manhattantől alig pár mérföldnyire megbúvó kis sziget a hónap dereka óta már nem csupán a Pszichiátriai Klinikáról nevezetes. Hiszen a kezelésre szoman hiányoztak, mégpedig Bartók Csaba. Mezei Richárd és Oszlánczy András. Szerencsére egyikük sem sérült, hanem Bartók és Mezei a tanárképző főiskolán, Oszlánczy pedig az orvosi egyetemen tett eleget kötelezettségének... A Pick Szeged együttese tehát a hétvégén megkezdi nemzetközi kupaszereplését, s az elvárás nem más, mint a továbbjutás. Éppen ezért az első mérkőzésnek óriási a jelentősége. Sajnos a játékosokkal nem tarthatnak a szegedi szurkolók, hiszen Kijev nem éppen a szomszédban van, azonban a Telin TV jóvoltából hétfőn délután 17.30-kor bárki végigizgulhatja a Pick Szeged KEK mérkőzését. Gát • NB l-es bajnoki férfi kézilabda-mérkőzésen: Pemü-Honvéd-Elektromos 20-30. foglaltságokra hivatkozva nem vesznek részt a közös munkában. Bizonytalan Horváth Csaba szereplése is, akit most kedden is későn engedtek el a katonaságtól... • Mindezek ellenére mit vár a szombati találkozótól? - Ha itt lenne mindenki, s a legjobb összeállításunkban léphetnénk pályára, akkor csak győzelemről beszélnék. így azonban csak nagyon tisztes helytállást várok a csapattól. Természetesen ebben benne van a győzelem is... • Ismeri szombati ellenfelüket? - Inkább csak hallomásból, de úgy mondják, hogy tapasztalt, rutinos játékosokból áll, olyanokból, akik már a magasabb osztályt is megjárták. Mindenesetre nem fogunk ész nélkül nekik szaladni. A biztonsági játékot helyezzük előtérbe. Remélem, hogy játékosaim megemberelik végre magukat, s azt nyújtják, amire igazán képesek. • A várható összeállítás? - Csak keretet tudok adni, ez pedig a következő: Kadnár. Fábián, Bóka, Sahin, Kubát A., Szalui, Kubát B., Vándor. Telek, Dézsi. Gréczi, Miklós, Márton és Horváth Cs. Sándor József rulók szomszédságában jó ideje a Sri Chinmoy ultramaratoni viadal (a táv 1300, 1000 illetve 700 mérföld) bátor indulói is kergetik egymást. Dacolva széllel és napsütéssel, esóvel és szomjúsággal. Dacolva - a világgal. A hatodik nap végén egyébként az ezerháromszázasok „nagy párosa", a Howie, Sipos duó kis híján együtt ünnepelt. Történt ugyanis, hogy a monotóniára. a lassú, ám nagyjából folyamatos mozgásra épftö Al Howie (aki 24 órából legfeljebb kettőt, ha alszik) • A tegnap délelőtt tartott sajtótájékoztatón - a CSLSZ-t Ungi Gyula elnök és Zsemberi István főtitkár képviselte - az új klub tisztségviselői ismertették céljaikat, terveiket. Bevezetőként Kozma Zoltán elmondta, bizonyára sokakat meglep, hogy a korábbi visszalépés ellenére, mégis megalakították a szegedi labdarúgás felemelkedését szolgáló klubot. Elhatározásuk még májusban fogant, ám a nyáron jobbnak látták, ha lemondanak ötleteik megvalósításáról. Időközben kiderült, az akkor elháríthatatlannak látszó akadályok és késleltető tényezők nem is oly nagyok, mint hitték, tehát nincs miért meghátrálniuk. A klubigazgató hangsúlyozta, lépésük megtételére nemcsak a Szeged SC tarthatatlan állapota késztette őket, hanem az is, hogy szándékuk nyilvánosságra hozatala óta nemhogy javult volna, de tovább romlott a város mélypontra zuhant labdarúgásának helyzete. A továbbiakban megtudtuk, az FC működéséhez elengedhetetlen feltételek adottak, máris feléjük nyúltak a segítő szándékú kezek, a szponzorok jelentős anyagi és természetbeni támogatásukról biztosítot• PÉNTEK Labdarúgás Öreg fiúk mérkőzése. Szegedi Dózsa-Szegcdi VSH, Hunyadi tér, 16.30. SZOMBAT Atlétika Pick Kupa. Utcai futóverseny. Rajt: Széchenyi tér, 18. Birkózás OB ll-es csapatbajnokság. Szegedi VSE-Orosháza, Kossuth Lajos sugárúti munkacsarnok, 11.30. Kézilabda NB II. Nők. Tanárképzö-Karcag. Topolya sor. 11. Tornádó-Békés, Sziksósi út, 16. Tollaslabda Digifon Kupa. Nemzetközi ifjúsági verseny, újszegcdi Sportcsarnok, 10. Vízilabda MK. Szeged SC-Szolnok, újszegedi Sportuszoda, 16. Labdarúgás NB III. Szegedi Dózsa-Kalocsa. Hunyadi tér, 15. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei I. osztály. Móraváugyanabban a körben teljesttette az 500. mérföldet, amelyikben a mi Sipink a 468-at. Hogy mi ebben a közös öröm? Nos, a pillanatnyilag második helyen álló szegedi fiú ezzel a részeredményével új, „hat napos" magyar csúcsot ért el! Az ilyesmit pedig illik fejben tartani. Mint ahogy azt is, hogy Sipos Pista változatlanul élvezi a futást, no meg a százával ugrabugráló szürke mókusok bolondos táncát. A másik szegedi legénynek, dr. Mózes Ervinnek sem kell már tétlenkednie, hiszen szerda ták a klub vezetőit. Ezért is tartják magukat korábbi ajánlatukhoz: várják, hogy Bodó Antal elnök úr, levéve a klub vállairól az óriási terhet, mikor hajlandó átadni a labdarúgócsapat NB ll-es jogát - természetesen adósságok nélkül! (Merthogy a többmilliós tartozásokkal senki át nem vállalja, az holtbiztos!) Az FC iíjú elnöke, dr. Csonka Péter (26 éves ügyvéd) elöljáróban elmondta, jómaga korábban, ha nem is „menő labdarúgóként", de focizott a este a hétszázasok is megkezdték a (nem is annyira) végeláthatatlan körözést. Ervin különben a rajt előtt szent fogadalmat tett: akkor sem hajtja túl magát, ha úgy érzi, még legalább tíz maratonit tudna legyűrni az éjféli pihenőig. Mert az erőre, ugye, október 4-én is szükség lesz... A 700 mérföldet választó hölgyek és urak tehát még nagyon az elején tartanak, a többiek viszont már a sziget öszszes fáját a „keresztnevén" szólítják. Az ezerháromszázas nők versenyében jelenleg Suprabha Beckjord vezet, míg ezren a mexikói „Vasasszony", Silvia Andonie próbálja őrizni minimális előnyét. A moldáviai Csulakovot ezen a távon aligha szorítja már meg a többi férfi, hiszen a derék „Szasa" három nap alatt 276-szor szaladta körbe a pályát. És hol van még a vége?... Réthi J. Attila Szeged SC serdülő és junior, majd a Szőreg és a Tanárképző csapatában, tehát ismeri a sportág itteni helyzetét. Tájékoztatásul közölte, a szponzori ajánlatok nem csupán szóbeli ajánlások, hanem aláirt szerződések! A működéshez elengedhetetlen vagyon elsősorban a tagok által fizetett tagdíjból, a jogi és magánszemélyek felajánlásaiból, hozzájárulásaiból, valamint gazdasági vállalkozásokból befolyt összegekhői tevődik össze. Felvetődött, hogy mikortól, • A Szent-Györgyi Albertcentenárium jegyében amatőr férfiak számára teniszversenyt rendezett néhány nappal ezelőtt a SZOTE testnevelési csoportja és a SZOTE DSE. Eredmények. 45 év feletti kres.: 1. dr. Stróbl Ferenc, 2. dr. Boros Gyevi László, 3. dr. Tornyos Szabolcs. 45 év alattiak: I. dr. Kócsy József, 2. dr. Rédl Pál, 3. dr. Bánhegyi Csaba. Vigaszdíj: 1. dr. Somfai Attila. A szombaton 16 órakor kezdődő Hobby játék- és modellbolt ovimaratonin alsó korhatár nincs. A táv mindössze 195 méter, s bizonyosan lehet tudni, hogy minden résztvevő labdával fog távozni. A nevezés 50 forint/fő, fél órával a rajt időpontja előtt. A FANI & OLIMPIA suliváltón a legtöbb tanítvánnyal megjelenő testnevelők számára a szegedi vidámpark két hordó sört ajánlott fel, amely talán a kollégákkal való elfogyasztás után némi kárpótlást nyújt számukra a sok-sok önzetlen fáradozásért. Az 1-2., illetve a 3-4. osztályosok számára kiírt váltón három fiú vagy leány teljesítheti a 7,5 kilométeres távot. A váltóhelyek a régi híd szegedi oldalán lesznek kialamilyen csapattal és melyik osztályban kíván szerepelni az új klub. Kozma Zoltánt nem hozta zavarba a kérdés, kapásból válaszolva mondta: ha lenne rá lehetőség, azonnal tudnák vállalni, mégpedig megfelelő anyagi háttérrel, hogy akár már vasárnap az ő nevükön szerepeljen a szegedi csapat az NB Il-ben! Erről azonban - a Szeged SC vonakodása miatt még nem lehet szó, ezért úgy tervezték, hogy az új klub a jövő ősszel induló bajnokságban az NB Ill-ban kezdi majd ténykedését! A majdani csapatot olyan focistákra akarják építeni, akik nem első számú megélhetési formának tekintik a labdarúgást, tehát dolgozniuk kell, állást ők biztosítanak nekik. A későbbiekben, a magasabb osztályban félprofiként, az NB l-ben pedig profiként kívánják majd foglalkoztatni a játékosokat. Gyürki Megyei II. osztály. Kiszombor-Földeák, Kiszombor, 14, Lakatos. Tanárképző-Üllés, Kisstadion, 14, Molnár. CsanytelekZsombó, Csanytelek, 14, Szombathelyi. Szentes-Deco-JATE, Szentes, 14, Kalmár. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály. Pázsit SE-Cscngele, Szeged, II, Varga S. Mórahalom II.-Tiszasziget, Mórahalom. 10. Asotthalom-Szőreg II., Ásotthalom. 14, Jéga. Öttömös-Domaszék, Öttömös, 14, Stefanik. Ópusztaszer-Pctőfitelep, Ópusztaszer, 14. ÁT. Főiskola Ba lástya, Hmvhely, 14. Baktó Sz.Bordány II., Baktó, 14. Maroslele-Pilvaros, Maroslcle, 14. Derekegyház-Ambrózfalva, Derekegyház, 14. Nagymágocs-Kübekháza, Nagymágocs, 14. HÉTFŐ „Radnóti hétfők" kispályás labdarúgó-bajnokság. 16.30: Egy százalék-Elektronik Kisáruház; 17.30: Erirra-Alfa; 18.30: SzetávFa-Villa; 19.30: Empromtű-Conlrol-Dallas; 20.30: Radnóti-Level 42. Tenisz Párosok: I. dr. Stróbl Ferenc-dr. Kócsy József, 2. dr. Rédl Pál-dr. Takács János, 3. Darvas Tamás-Kasper Dezső. Az egyéni helyezettek dijait dr. Dux László oktatási rektorhelyettes, a párosokét dr. Soós István, a versenybizottság titkára adta át. kftva. Nevezési díj 150 Ft/csapat. A Pick Kupa futóverseny szombat esti rajtig alighanem sokan megcsodálják a Széchenyi tér kellős közepén fölállított telefonfülkét. A Matáv telefonkártyával kedveskedik a legjobb amatőröknek, akik a futás után akár haza is telefonálhatnak. A fülke igazi célja azonban a helyszíni közvetítés, amelyet a Westel Rádiótelefon Kft. biztosít majd a mezőny előtt haladó gépkocsijából. Erre a futóversenyre 17 óráig várják a szervezők a jelentkezést. Remélhetőleg ennyi apró ajándék hallatán sokan kilátogatnak majd a helyszínre, ahol a Délmagyarország információs standjával is találkozhatnak az érdeklődők. Volford László Sportműsor ros-Sándorfalva, Móraváros, 15, Sipos. Mártéiy-Dorozsma, Mártély, 15, Rácz. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály. Ferencszállás-Tömörkény, Ferencszállás, 15, Magyari. UTC-Szikáncs, Kertész u., 15, Dudogh. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály. Zákányszék U.-IKV, Zákányszék, 15, Kun Szabó. Baktó M.-Pusztaszer, Baktó, 15. Bácskai. Sándorfalva ll.-Szatymaz, Sándorfalva, 15. Székkutas-Áprádhalom, Székkutas, 15. Eperjes-Ferencszállás, Eperjes, 15. Gyálarét-Szentmihálytelek, Gyálarét, 15. Molnár. UTC Il.-Pusztamérges, Kertész u., 13, Chmilofski. Kispálvás labdarúgás MSZOSZ-GWC Kupa. Kisstadion, 9. VASÁRNAP Röplabda NB I. Nők. SZDRE-Kaposvári Tungsram, Arany János Általános Iskola Rókusi körúti tornacsarnoka, 15. Teke Szuper Liga. Nők. SZESKSzcgedi Postás, Délép tckecsamok, 10. Tollaslabda Digifon Kupa. Nemzetközi ifjúsági verseny, újszegedi Sportcsarnok, 9. Labdarúgás NB II. Szeged SC-Kiskőrös, Felső Tisza-parti Stadion, 15. NB III. Hmvhcly-Szegcdi VSE, Hmvhely, 14. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei I. osztály. Csanádpalota-Csongrád,, Csanádpalota. 14, Kérdő. Tisza-Új-Mindszent, Ujszentiván, 14, dr. Deák. Apátfalva-Szenles, Apátfalva, 14, Bokor. Mórahalom-Zákányszék, Mórahalom, 14, Kovács. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Egykori sztárok a pályán Bizonyára sokan emlékeznek arra, néhány hónappal ezelőtt a Szegedi VSE öreg fiúk labdarúgói a vasutas stadionban barátságos mérkőzést játszottak az örök rivális Szegedi Dózsa hasonló korú focistáival. Az akkori „háborúnak" ma délután 16.30-kor a Hunyadi téren lesz a folytatása. A két csapat kerete: Szegedi Dózsa: Terhes, Merley, Pozsár, Csomor, Emődi, Pipicz, Ződi, Pócsik, Őze, Magyar Gy., Nagy L, Kőhalmi, Orosházi, Btró, Kun, Kenderesi, Kozma Gy., Ménesi, Kampler, Gerecz. Edző: Török György. SZVSE: Simái Z, Róth, Szrenka, Hajdú. Horváth S., Czihere, Nagy Z, Simái S., Tóth J„ Horváth, Tóth L, Deák, Kovács S., Huszka, Nagy L Edző: dr. Szamosvölgyi Zoltán. Az összecsapást a Bokor-Serfőző-Rácz bírói hármas vezeti. II Howie-t nem fogadnák be a mormotak... Hírek a Pick Kupáról Labdák a kicsiknek, sör a tanároknak, telefonkártya az amatőröknek m A Dózsa vágya ló játék, gólokkal kombinálva A futók és a tudósító utazását támogatták: a Morton's Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft., az OTP, a Szegedi Paprika Rt„ az Adidas, az AHAVA, a Levi's szegedi boltja, a SZE-MA Kft., a Pick, a Jó a csend Kft., a The Golden Shore Ezoterina Kft. valamint Horváth László rúzsai alkatrészfelújító.