Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-24 / 223. szám
6 A VÁROS DÉLMAQYARORSZÁQ PÉNTEK, 1993. SZEPT. 24. • Tudományos tanácskozás Az öngyilkosságról A Magyar Szuictdium-Prevenciós Társaság I. nagygyűlése kezdődik ma, pénteken Szegeden, a Sz.AB valamint a SzOTE Ideg- és Elmegyógyászati Klinikájának rendezésében. A kétnapos tudományos tanácskozáson, amelynek fővédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök, mintegy ötven előadás hangzik el az öngyilkosság témakörében. Az új klinika nagytermében ma délelőtt 10 órakor dr. Csiszér Nóra főorvos, a társaság alelnöke nyitja meg a nagygyűlést, majd a főreferátumok következnek. Dr. Ozsváth Károly pécsi egyetemi tanár „Öngyilkosságkutatás árnyékban", a szegedi dr. Molnár Péter professzor pedig „Túl a vagy-vagy csapdáján: kísérlet a biológiai nézetőpontok integrálására önsorsrontó magatartásmódok értelmezésében" címmel tart előadást. A péntek délutáni, valamint a szombati szekcióülések színhelye a SzAB-székház. Egész napos óvoda mozgássérült gyerekeknek Egész nap szembesülni a kudarccal, együtt élni a megváltoztathatatlannal, lelkileg megterhelő a mozgássérült gyermeket nevelő szülőnek. A hosszú és kényszerű összezártság előbb-utóbb megviseli az idegeket. Ezek a szülők szemmel láthatóan megkönynyebbülten adják át reggelente az óvó néninek sérült gyermekeiket, hogy a szabadság néhány órája alatt kissé feltöltődjenek. Sok szülő azonban nem is tudja, hogy mozgásserült bölcsődés és óvodáskorú gyermeke számára létezik Szegeden speciális intézmény. A gyermekorvosok és védőnők sem kellően tájékozottak, hová is irányítsák a mozgásszervi problémával - és a sokszor ezzel együtt járó szellemi károsodással - született gyermeket. A hattyastelepi óvoda egyik csoportja évek áta a mozgássérült gyermekeké. Hozzák ide Makóról, Deszkről, a a város távoli pontjairól nemcsak az óvodás, hanem a bölcsődés korúakat is. E speciális csoportba jelenleg 14 mozgássérült gyermek jár, egyelőre vegyesen óvodások és bölcsődések. fgéret van arra, hogy a jövő év elején különválasztják a körosztályokat, s a legfiatalabbak a város egyik bölcsődéjében kaphatnak helyet. Ez azonban a távoli jövő terve, a jelen híre, hogy a hattyastelepi óvoda mozgássérülteket fogadó csoportja az eddigi fél nap helyett - szeptembertől - egész napra vállalja a gyermekeket. Ugyanúgy, mint a normál óvodákban, reggeltől délutánig vigyázza a kicsiket a gyógytornásszal bővült pedagóguscsapat. Az óvónő és dajka néni mellett egy konduktor, egy logopédus és egy gyógytornász segíti a normál óvodákból kiszorultakat. A mozgássérült gyermekek egész napos óvodai ellátása lehetőséget ad az édesanyáknak arra, hogy a munkába visszaállhassanak, vagy legalább négyórás állást vállaljanak. K. K. • Gyakorlati tanácsok stúdióalapítóknak Elonyosebb helyzetben a helyi közösségek Beszélgetés dr. Molnár Balázzsal, a Művelődési és Közoktatási • Mit remélhetek, ha helyi rádió-, illetve televtzióstúdiót szeretnék alapítani, s a kérelmet határidőre benyújtom? - Szeptember 30-a után nyilvánosságra hozzuk, hogy a beérkezett kérelmek mely meghirdetett településekre vonatkoznak, és kik nyújtották be azokat. Ezzel újabb 15 napos határidő nyílik meg, amikor a már meghirdetett lehetőségekre, késedelmi igazolás nélkül, újabb kérelmeket lehet benyújtani. Vagyis kétszer nyílik lehetőség arra, hogy valaki kérelmet nyújtson be szabad frekvenciára. E második határidő elmulasztása viszont már jogvesztő. • A dolog akár félre is érhető! Miután én benyújtottam a magam kérvényét és az nyilvánosságra került az MTI-n és a napilapokon keresztül, a plusz 15 nap alatt a minisztérium szívének kedvesebb jelentkezők is kérelmezhetik ugyanazt a frekvenciát! - Ez megfordítva is igaz! A mi „kedvencünk", ahogyan ön fogalmazott, a 30 napos határidő alatt is jelentkezhet... Ha nem volna ez a plusz 15 nap, ez esetben csak ő jöhetne szóba. Ez a 15 nap lényegében társadalmi kontrollt is jelent! • Kizár-e valakit a jogszabály a lehetséges kérelmezők köréből? - Senkit nem zár ki, de tárgyi feltételeket támaszt. Számon kéri a szakértelmet, a teljesítőképességet, a nyelvi igényességet, a műsorstruktúrát, a folyamatosság garanciáját, a stúdió műszaki feltételeit, a folyamatos programellátás háttérbázisát, az üzleti tervet és a rendezett tulajdonviszonyokat. Ezekkel minden stúdiónak rendelkeznie kell! Ha valamelyik hiányzik, megtagadjuk az engedély kiadását. • Eddig hány kérelem érkezett be? - Szeptember közepéig kettő. • Óriási volt az érdeklődés, és most a 103 lehetőségre eddig mindössze ketten jelentkeztek? - Elfelejti, hogy a kérelmek benyújtásáig még néhány nap hátravan. • A frekvenciák elosztásánál részesülhet-e valaki előnyben? - Igen! Erről beszél a rendelet 7. paragrafusa. Mindazok előnyt élveznek, akik vállalják, hogy a nemzeti kultúra, a hagyományok, a helyi események, az oktatás és nevelés, a helyi közösségek, egyházak, kisebbségek, a szociális viszonyok, a környezetvédelem kérdéseit és saját gyártású műsorokat rendszeresen nagyobb műsoridőben sugároznak. A kérelemből ki kell derülnie, hogy a stúdióalapító elsősorban melyik feltételnek kíván megfelelni. Bóka B. László Sztárparádé ÍZ ÁB-gálán Az AB-AEGON Altalános Biztosító Rt. egy hetes szegedi rendezvénysorozata szakmai ankéttal és nagyszabású gálaműsorral zárul: ma, pénteken délután 4 órakor az Ifjúsági Házban látják vendégül jelenlegi és jövendő ügyfeleiket az ankéton bemutatják a főbb biztosítási módozatokat. Az este 7-kor kezdődő AB-Gála programjában fellépnek színművészek, Bessenyei Ferenc, Shütz lla, Sztankay István, Szombathy Gyula, táncművészek, Metzger Márta és Sebestyén Csaba, rock-sztárok, Fábián Éva, Gergely Róbert, valamint a Beathoven Együttes, a Defekt Duó, s a két „hazai" együttes, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium Kamarakórusa Jurav Miklósné vezetésével, valamint a sándorfalvi citerazenekar. Az esten értékes ajándékokat is kisorsolnak azok között, akik a hét első három napján sorsjegyet tudtak szerezni a város forgalmas pontjain „működött" AB-hostessektől. A gálaest egyik sztárjával, Gergely Róberttel ma délután 6 órakor a Virág cukrászdában is találkozhatnak rajongói. • Megvan annak a maga logikája, miért döntött a szegedi önkormányzat közgyűlése legutóbbi ülésén úgy, hogy pályázik a város területére meghirdetett, egyetlen televíziós sugárzási lehetőség megszerzésére. (Ez persze nem zárja ki más érdeklődők pályázati lehetőségét.) Mint arról annak idején beszámoltunk, tavaly decemberben határozatban nyilvánította ki a közgyűlés, hogy szükség van a városi televízióra, annak közszolgálati működésére. A testület akkor elviekben egyetértett azzal, hogy a vtv-t külső tőke bevonásával gazdasági társasággá alakítsák át. Ezügyben a tárgyalások most is folyamatban vannak. Időközben - augusztus 31 -én - közzétették a sugárzási lehetőségek listáját, igen szoros, szeptember 30-ai pályázati határidővel. A kérdéses lehetőség a IV. frekvenciasávban 4 kilométeres vételkörzetre lesz adott, ami azt jelenti, hogy megfeleld helyű telepítés esetén, 81-100 Watt összteljesítménnyel a város teljes területe besugározható, s a második magyar csatorna vételére alkalmas antennákkal a helyi adás is fogható lenne. A már említett, rövid pályázati határidő nem tette lehetővé, hogy a majdani befekteA VTV stúdiójában • A pályázó az önkormányzat Szegednek egy frekvencia jutott tővel közösen kidolgozott pályázatot nyújtsanak be - ezért az önkormányzat vállalta magára e szerepet. (Ha a vtv lett volna a pályázó, átalakulása után az utósszervezet nem örökölné a stúdióengedélyt. Az önkormányzatnak, mint az engedély remélt birtokosának azonban meglesz a lehetősége, hogy megbízzon egy partneri a műsorszolgáltatással.) A közgyűlésen részt vettek többsége nem vita nélkül ugyan, de végülis úgy határozott: megteremti a pénzügyi feltételeket ahhoz, hogy a Szegedre meghirdetett egyetlen televíziós frekvenciát maga a város pályázza meg - közszolgálati műsorkészítésre és -szórásra. P. K. Egyoldalú levelezés A szellemi fogyatékos emberhez - aki minden erejével ellenáll - a fogorvos közeledni sem tud, s ezért ezeknek a betegeknek fogászati ellátását - a szakma szabályai szerint altatásban kell és lehet csak elvégezni. így is történt Szegeden 1990 áprilisáig, amikor is megszűnt a szellemi fogyatékos emberek - javarészt gyermekek - altatásban történő fogkezelése. S noha a fogorvosok, akik naponta kerülnek abba a helyzetbe, hogy képtelenek segíteni, orvosi kötelességüknek eleget tenni, a maguk szerény lehetőségeihez mérten megpróbáltak cselekedni a szerencsétlenek szenvedéseit enyhítő feltételek megteremtéséért. Mindmáig hiába, jóllehet eltelt három év. A szegedi rendelőintézet fogász főorvosa, dr. Hegyesi Ferenc érkezésem idejére előkészítette az ügyben folytatott háromesztendős levelezését. Pontosabban fogalmazva: egyoldalú levelezését, merthogy egyetlen beadványára sem „sikerült" választ kapnia a felsőbb szervektől. A levelek tanúsága szerint először '91-ben fordult az önkormányzat egészségügyi bizottságához a szellemi fogyatékosok altatásban történő fogkezelését megoldandó. A főNem luxusellátás Foghúzás altatásban orvost még arra sem méltatták, hogy arról tájékoztassák: a bizottság egyáltalán foglalkozott-e az általa jelzett problémával. Később - '93-ban ismét levelet írt a rendelőintézet igazgatójának, aki az egészségügyi bizottság elé tárta a problémát, ám ez a jelzés sem tálát visszhangra. Miután a szakma belátta, hogy rajtuk és a betegek hozzátartozóin kívül senkit sem érdekel, hogy Szegeden és környékén egy foghúzást, vagy tömést nem tudnak megejteni a szellemileg fogyatékos - s ezért éberen kezelhetetlen betegeknél, maguk léptek, s létrehoztak egy alapttányt a kezelések költségeit fedezendő. Az adakozó szegedi fogorvosok és - egy-két szakmán kfvüli sponzor - 150 ezer forintot adott össze. Nemes gesztus, csepp a tengerben, hiszen ebből az összegből hosszú távon nem fedezhetők az altatásban történő fogkezelések. Vizsgálat - támadóállásban Akiket nem súlyt a sors szellemi fogyatékos gyennekBejelentés érkezett a Népjóléti Minisztériumba egy szülőtől, akinek fogfájástól üvöltő, szellemi fogyatékos gyermekén nem segítettek Szegeden, egészen pontosan háromhetes előjegyzést adtak számára a fájdalmakat megszüntető fogkezelésre. A minisztérium fogászati szakreferense, dr. Szódi Lilla az esetre reagálva felhívta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat figyelmét, hogy az egyébként országosan megoldatlan kivéve Budapest - probléma orvoslására tegyék meg a lépéseket, azaz teremtsék meg az altatásban történő fogkezelés feltételeit. E feltételek - amiért a rendelőintézet fogász főorvosa, dr. Hegyesi Ferenc három esztendeje harcol Szegeden - a minisztériumi telefonhívást követő 24 órában „megteremtődtek". kel, hozzátartozóval, azok el sem tudják képzelni, mily embertpróbáló és reménytelen helyzet az önfegyelemre, együttműködésre képtelen szellemi fogyatékost a fogorvosi székbe ültetni. - Ezek a szerencsétlen emberek feldagadt arccal, a fájdalmaktól ordítva érkeznek, illetve hozzák őket a rendelőbe - ecseteli a kívülálló számára nem szokványos helyzetet Hegyesi főorvos, akinek pályafutása alatt jó párszor akadt már kezelhetetlen páciense. Éppen értelmi fogyatékosságukból fakadóan képtelenek megérteni, hogy segíteni akarunk rajtuk, a fájdalmukat megszüntetni. Ők egy idegent látnak, aki hozzájuk akar nyúlni, s ettől a szituációtól oly agresszívakká válnak, hogy még a fogorvosi székbe sem lehet őket belekényszeríteni, nemhogy a szájukba nézni. Az ő esetükben fizikai képtelenség még a felderítő vizsgálat is. Marad a rossz fog, maradnak az elviselhetetlen fájdalmak, s marad egyetlen lehetőség ami átmeneti megoldás csupán -, hogy megpróbáljuk antibiotikummal a fájdalmat okozó gyulladást csökkenteni. Kiszorultak a klinikáról Nem volt ez mindig így, hiszen 1990 előtt még altatásban végezhették el e betegek fogkezelését - tudom meg a főorvostól, aki elmondja azt is, miért szűnt meg eme lehetőség. - A SZOTE fogklinikáján végeztük az altatásos fogkezelést '90 áprilisáig. Ettől az időtől a fogászati klinika nem tudta tovább biztosítani a műtőt és a fekvőbeteg hátteret, mert megsokszorozódott náluk az onkológiai műtétek száma. Operálnak egész héten, s ezért nincs olyan nap, amikor a szellemi fogyatékosok altatásos fogkezelésére szabad lenne a műtő. Az altatás után a betegeket még benn kell tartani 24 órás megfigyelésre, de erre sincs ma már szabad ágy a fogklinikán. Következképpen három esztendeje hiányzik a műtő és a fekvőbeteg háttér. Enélkül viszont nem végezhető el az altatásos fogkezelés. Talán a laikusok számára is könynyen belátható, hogy a fogorvosi székben, ülő helyzetben, a fulladást megakadályozó intubálás, valamint altatóorvos közreműködése nélkül milyen veszélyeket rejt az - amúgy sem veszélytelen - altatásban történő orvosi beavatkozás. A megfelelő feltételeket biztosítandó írtam 1991-ben a kórházrendelőintézet vezetőjének. A sikertelenséget és hiábavalóságot látván hozták létre a fogklinika, a felnőtt fogászati szakrendelés és az ifjúsági fogászat orvosai azt az alapítványt, amibe saját zsebből fizették be az alaptőkét. Boldog vég - három év után A főorvos szavára három évig oda sem figyeltek, ám most, hogy a panaszbejelentés nyomán megérkezett a minisztériumi telefon, mindenki tette a dolgát, és 24 óra alatt kezdetét vette az ügy rendezése. A Csongrád megyei tisztiorvosi szolgálat, ahol csengett az ominózus telefon, értesítette Hegyesi főorvost, hogy a szegedi gyermekkörházban biztosítják az altatásban történő fogkezeléshez a műtőt, és a megfigyelés idejére az ágyakat. A társadalombiztosítással pedig tárgyalások indulnak a kezelések finanszírozására. A személyi feltételekről azért nem esik szó, mert a szakma eddig is készen állt arra, hogy - a biztosítási jogon járó - „különleges" fogászati ellátásban részesítse azokat, akik. önhibájukon kívül csak mély álomban kezelhetők. Kalocsai Katalin J