Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-18 / 218. szám

JAMBUS SZOMBAT, 1993. SZEPT. 18. Bakos András Paródia Mintha egy ma is élő klasszikusunkat parodizáltam volna akkor; végigsétáltam a könyvtár polcai között, és leemeltem Platónt, Wittgensteint, Secenát és néhány lexikont, s egy asztalra pakoltam mind: Platónt gerinccel kifelé. E fal mögött később nyugodtan olvashattam, amit akartam: akkor épp a Gólem-mesét és Kisch riportjait. A tisztek, akik ilyenkor bent voltak, nem állítottak föl, bosszúsan néztek az asztalom felé, ha észrevették, hogy még mindig ott vagyok. Csak legközelebb, mikor egy kicsit szórakozottan kapkodtam le ugyanazokat a könyveket, éreztem azt, hogy szemtelen vagyok. Reggel A torna után vizes törülközőt fogtam, pamacsot, krémet, borotvát, és végigbotorkáltam a folyosón. A lámpa a tükör fölött világított; sokáig és vastagon állt a hab az arcomon, közben fogat is mostam. Később nagyon óvatosan húzni kezdtem a borotvát. Lassáh elfogyott a hab; ilyenkor egy kicsit már nyugodtabb voltam, láttam, hogy csak az állam alatt van néhány apró, vörös pont. Mégis: mikor megmosdottam, érezni kezdtem a megszokott enyhe, égető fájdalmat; s a vér lecsurgott vékonyan a nyakamon. Minden reggel így történt: pontosan így, vagy nem egészen. Szökés A szökésről sokat álmodoztam - mondta a katona. Egy este ott álltam a tábor alakulóterén, késő esti létszámellenőrzéskor; összecsukott ásóval derekamon, zubbonyban; nyár közepén. Aztán mindenki elindult a sátrak felé, én a ponyvák takarásában, kihasználva a csendesedő beszélgetés zaját, eljutottam a teherautókig. Az egyetlen földúton indultam el, mely egy erdei ösvényre vezetett, ez először szűkülni, később szélesedni kezdett. Az erdőből kiérve enyhe fuvallatot éreztem, az ásót a combomhoz szorítottam, hogy ne csörögjön. Egy órányi gyaloglás után melegebb lett a levegő, izzadtam, homlokomra szúnyogok tapadtak, és örültem, mert mindez azt jelentette, hogy víz van a közelben. Egyszerre megláttam a rezdületlen felszínt: a folyó hatalmas holt ágát, gyerekkorom horgászóhelyét, s ekkor már minden távoli facsoport ismerős volt; csak a dülőutakkal gyűlt meg a bajom néha; a régieket azóta felszántották, az újak pedig nem a part ívéhez igazodtak, így kerülővel tudtam csak eljutni a Tisza gátjáig, mely már egyenesen a faluba vezetett. Körülbelül éjfélkor elértem a külső házakat, s a főutcán végigosonva pillanatok alatt otthon voltam; anyám és apám még nem aludt, először azt hitték, mégis hazaengedett a parancsnokom. Anyám melegíteni kezdte a vacsoráról maradt disznópaprikást. Evés után kocsiba ültünk apámmal, s ő a városon keresztül, az országúton egészen a szappanfőző erdejéig vitt. Ott kiszálltam, gyalog mentem tovább. Nagyon jóllaktam, képtelen voltam csöndben haladni; a tábor szélén az őr rámkiáltott, és én azt mondtam, hogy hasmenésem volt, azért járkálok éjszaka az erdőben. az ásót is megmutattam, jelezvén: eltakarítottam a hasmenés nyomait. Ez hihető volt: a tábori vécé ebben az időben már messziről bűzlött, s ha odaérve az ember kinyitotta az ajtót, a legyek is felzúdultak. Az őr végighallgatott, aztán egykedvűen aludni zavart: tudtam mégis, hogy jelenteni fogja az „eseményt". Másnap reggel, a sorakozón a tábor parancsnoka ünnepélyes hangon meg is kért, hogy ezután lehetőleg a táboron belül végezzem a dolgom. A Jambus oldal Irodalmi pályázata A Jambus irodalmi oldal pályázatot ír ki vers és próza kategóriákban. A pályázat többek között arra szolgál, hogy a fiatal tehetségeket, illetve a háttérbe húzódó idősebb mestereket kiugrasszuk a bokorból, s ezáltal az oldal váljék széleskörű műhelyoldallá. A pályázatra maximum 2 darab, egyenként legfeljebb 4 flekkes prózával, illetve maximum 60 soros, egyenként legfeljebb 3 darab költeménnyel lehet jelentkezni, jeligés levélben. A pályázathoz lezárt borítékban csatolni kell a pályázó nevét, címét. A téma szabadon választható, de csak eddig még nem publikált, géppel írott műveket fogadunk el. Egy flekk az egy oldalon harminc gépelt sor, egy sorban pedig hatvan leütés van. A pályázatot tartalmazó borítékra, kérjük, írják rá, Jambus irodalmi pályázat. Próza kategóriában 1. díj 20 ezer forint, 2. díj 15 ezer forint, 3. díj 10 ezer forint. Vers kategóriában 1. díj 15 ezer forint, 2. díj 10 ezer forint, 3. díj 5 ezer forint. A díjazott műveket a Jambus oldalon folyamatosan közöljük, ezenkívül közlésre is elfogadunk pályamunkákat, amelyekért honorárium jár. A pályázatok beküldési határideje 1993 november 21. Eredményhirdetés 1993 december 7-én lesz. Előtte minden pályázót levélben értesítünk. Kiss Attila linómetszete Háy János Gyere fel Gyere fel hozzám és meglátod, ki vagyok. Pont téged riogatlak, aki emlékezetből, talán valóban: de otthagyott. Gyere fel, beszélj velem, felfordíthatsz valamit, a gyomrom, ha akarod, a tiéd leszek. (Ne hagyj ki a délutánból: én ott szeretlek, ahol senki nem szeret, te ott nevethetsz, ahol senki nem nevet.) Forgalom, malacok, farok, húslesők Reggel, beállt a forgalom, a nő tovább disznosodott az uton. Kiabált a tértivel: Válts már! Feszülj nekik! A térti pörgette a motrot, s ugrott a nő hasának, felmetszette a disznófalat, hányta az útra a malacokat. Az apró állatok visítoztak, a festett és festetlen sávokon. A férfi feje kormányból vérménybe, vérményből kormányba ingázott. A FARKAT MARKOLD - hirdették a plakátok, s a müszerfa alatt rákapcsoltak a lányok, de dőzsöltek a húslesők is, vihogva surrogtak a közeli utcákon, s csak néha nyögtek, mikor rántott tak vállukon az ólmos zsákok. S

okan kétségbe vonják intelligens fajok létet a Kozmoszban. Ebben a kérdésben a legfőbb érv az, hogy eddig kétségét kizáróan - még soha, egyetleneggyel sem találkoztunk. Se délen se északon se nyugaton mondhatom - itt, a közép-kelletlen Európában. Kissé elmagyarkodott az a könnyelvű elkepzelés, hogy miközben kínkeservesen próbálunk csatlakozni Európához, majd mindjárt megnyílik nekünk a Világűr is. Bár ha azt vesszük, minden újdonság először a „fejben" jelenik meg. Az sem lehet véletlen, hogy amikor, lógó nyelvvel, becsaptuk mögöttünk Ázsia kapuját, már fehérek közt európai Mannusokként üdvözölhettük magunkat: Nézzük csak meg egy pillanatra - fehéren feketén a fehér színárnyalat eurázsiai szín-onimáit, illetve azokat a szavakat, amelyek utalhatnak rá! Japánul a fehér: bej, a szláv nyelvekben: „belij, bjelo"; a fehér ló viszont: pej. Nem kacsa, de például, a magyar nyelvben használatos „tej" iráni eredetű (ez egyeseknek újság, másoknak egyszerű sajtó-termék") - innen a „fej" ige, s az „iránt" sincs kétség, hogy e „tejékenység" tönnyire a fehérnép, vagyis a nej, munkája volt. Lám az őstudást az anyafejjel szívtuk magunkba, s ez va-lószínűleg fejér „egyettemmel" - innen a sok „ételtapasztalatunk", amit annyira megcsordálnak a white-fülű angol hercegek (Bejeikkel egyetemben). Áz ő szemükben még Frank György Miért nem veszik fel velünk a kapcsolatot az Idegenek? mindig nő a magyar (talán mert allandó hungry). E kis matt-riarchátus (oroszul matyriarchátus) után - mielőtt kiderülne, hogy a kalandozások közben, a Gágogok és Magógok fiainak izgága gúnáradata volt a ludas a gall libák csinálásában is - térjünk vissza eredeti gondolatunkhoz! A kora-középkori Európa - a minta-Libanon - szerencséjére Augsburgnál még időben megkopasztották a folyvást kőtözködő madarakat. Utána már nemigen „rucantunk" ki sehová, s Emese végül is „hápi"enddel fejeződött be. M

ás dolog, hogy aztán meg egymástól fejeződtünk Te - miképp a többi nép. Sztálin, az agg-resszor, például nemcsak az aareszszort győzte le „A-doTf'-háborúban, saját népét is sikerplt leigáznia. ügy Tátszik a bajúsz nagysága irtózatosan meghatározó, de össze lehet kötni az anyagával is, hiszen akiken végigsöpört, igencsak „szaru" érezték magukat. Es nincs vége soha, hiába keltettek a vandálok, a tatárok, a Rákosik, a Mussolinik Benitó félelmet, újabb bal-kánok patkolják a lólábat. Még ha csak emiatt kellene könnyeket ejteni! Javában folyik a „könnyezett-szennyezés" is: könynyezve, bűntudattal de azért szaporán szennyezünk - és nemcsak staniclikkel, ám „zacskókból" is, hogy minél többen pusztulhassunk bele civilizációnk civilizálatlanságába! Szóval, az emberi agy a tört-én-elem - fél szemével, mint lúdanyó, nem csoda, hogy az égre les, hátha meg tud kopaszkodni valamiben. Ma már persze nem az a főtéma: van-e Isten; mert ezzel a Vanvagynincsistennel - mint eddig is látható volt - nem sokra mentünk. Legföljebb a halál elviseléséhez ad valamilyen képzeletbeli vigaszt, de nincs az az isten, amelyik a bűnök elkövetésétől visszatartaná az embert! (Még az a vörösnél is színesebb legújabb, isten sem, Kedves Tóth Árpád, amelyet „Vi-deo" névre keresztelt az analfabéta, gombnyomogató világ.) Nos, lassan a pokoltól sem félünk már, mert kezdjük megszokni. Törvényszerű tehát, hogy az elsötetedett arcú felvilágosult ember, a különböző keresztek és csillagok mítosza után, a sci-fi oltárához borítja lelkét, azzal a nem is irreális hátsógondolattal, hogy bárki vagy bármi, ami a galaktikák mélységeiből földre szállhat, rosszabb, gonoszabb, őrültebb és öngyilkosabb nem lehet nálunknál. E

zt akár egy napszámos is könnyen belathatja. Mivel aki számos nap kaszál, esthajnaltól esthajnalig, s mire a gabonakör végére ér már csillagokat lát, mégis alig kasszát, az már cs^k a Kaszásban bízik. Am amíg a szegény vén úszik a verejtékben, csak a forró Vénusz úszik fönn az égen. Fölkaszálódik mégis, bár tudja: otthon nem egy Vénusz várja. Ettől aztán jobb kedvre derül s „búján" arra gondol: addig míg mi toszunk, nem baj ha nincs mítoszunk! Csakhogy a sors nem így akarta. Kárnak számított arra, hogy a numberone majd tárt karokkal várja, már csak azt látta: a kapuban, tárt karókkal, egy zsémbes némbör van. Akkorára, bezzeg, hiába szabadkozott, hogy ő nem ivott, csak a Tejútrol ábrándozott - már szállt is az étkészlet első darabja. — Nicsak, egy repülő csészealj! A tejéhez kapott: Uff, ó, én bolond... Es akkor értette meg, miért késnek a csodák. Az űri embörök látják azt vala, hogy itt nem úri embörök élnek, hanem csak zűri embörök, akik ma még: irrkább hominidák, mint humanoídok. Ezért hunyja be szemét az ég, ezért nun a nőid, mikor a repülő csészealjak és a világító tölcsérgomba-fejek világa mellett suhan el végtelen, szomorú társkereső útja.