Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-15 / 163. szám
CSÜTÖRTÖK, 1993. JÚL. 15. AUTÓS MELLÉKLET Nem csípik a japán stílust A rendszeretet a japán ipar egyik fő jellemzője, a tisztaság pedig elengedhetetlen feltétele bizonyos munkafolyamatoknak. Az elektronikai iparág fejlettségéből szinte természetesen következik, hogy a japán cégeknél tilos a dohányzás a géptermekben. Esztergomban, a Suzuki gyárban sem szabad dohányozni, de egy amerikai tudósító beszámolója szerint a füstöléshez szokott magyar munkás számára ez egyáltalán nem magától értetődő. Aminthogy az sem, hogy a Suzuki gyárban nem Fizetnek túlórapénzt, vagy hogy a futószalag mellett nem hagyják felhalmozódni a hulladékanyagot. A The Wall Street Journal Europe azonban nem azért küldte munkatársát Esztergomba, hogy ezeket a nemzeti sajátosságokat tanulmányozza, hanem annak felmérése végett, hogy mekkora az esélye a japán autógyártás kelet-európai terjeszkedésének. Ellentétben Suzuki úrral, aki arról beszélt a gyáravatáson, hogy a 25 millió dollár költséggel épült üzem kapacitását növelni kívánják, az amerikai lap úgy véli: a Suzuki talán nemcsak az első, hanem az utolsó is lesz ebben a térségben. Az esztergomi autógyár, amelyet hivatalosan nemrég avattak fel Osamu Suzuki úr és Antall József miniszterelnök jelenlétében, az amerikai tudósító véleménye szerint „nem egy általános benyomulás előhírnöke, inkább magányos úttörő vállalkozás. Az ok: a kereslet hiánya, illetve szűkössége. A 800 ezer forintos Suzuki kocsi ugyanis még mindig túl drága a magyarok számára." Ezért a pénzért legtöbben inkább egy kevéssé használt Volkswagent vagy BMW-t vesznek. Ennek figyelembevételével a gyártelep 50 ezer kocsira tervezett termelése most még kissé túl bőségesnek tetszik. Márpedig 1995-ben már ennyi 'kocsi gördül le az esztergomi futószalagról. Suzuki úr pedig arról beszélt, hogy 200 ezerre növelik a termelést. Ebből 25 ezret Magyarországon belül gondoltak értékesíteni. Mivel azonban itt összesen 45 ezer új kocsit vásárolnak egy évben, ez a szám szintén túl magasnak tűnik. Figyelembe kell venni, hogy csak Ladából még mindig tízezer jön be évente, s hogy az Opel gyár és sok egyéb konkurens cég is szeretne magyar piacon autókat eladni. Bizonyára nem véletlen, hogy ezek a megjegyzések épp egy amerikai lapban (annak európai kiadásában) jelennek meg. A tudósító ugyanis többször hangsúlyozza: gyártani csak japán kocsikat gyártanak a kelet-európai térségben. Az amerikaiak, köztük az Opelt gyártó General Motors, mely Magyarországon is létesített egy üzemet, úgy döntöttek, hogy a kelet-európai gyártási kultúra csökkentené kocsijaik versenyképességét. Ezért legfeljebb alkatrészeket vagy motorokat hajlandók gyártani itt. Mindazonáltal a tudósító is elismeri: más, az amerikai autógyártás szempontjából érzékeny térségekben - így Kanadában és Indiában is - a Suzuki keményen megvetette a lábát. A gyártelep japán vezetőinek - így a Wall Street Journal - egyelőre más gondjaik vannak. Ami a munkafegyelmen és a renden kívül igazán izgatja őket, az a termelés rentábilissá tétele. Pillanatnyilag egy Suzuki előállítása Magyarországon ugyanannyiba kerül, mint Japánban. Ez pedig nem elégíti ki a cég tulajdonosait, akik többet reméltek. Terveik megvalósítását az amerikai tudósító beszámolója szerint elsősorban az akadályozza, hogy a magyarországi beszállítókhoz fűzött remények eddig nem váltak be. Az itt gyártott Suzukik alkatrészeinek 60 százalékát szerették volna magyar alvállalkozóknál készíteni, de egyelőre csak az alkatrészek 40 százalékához találtak olyan vállalkozót, aki megfelelő minőséget tud produkálni - írta az esztergomi gyáravatás alkalmából a The Wall Street Journal Europe. f L Jk D A GÉPKOCSIK AZONNALI ÁTVÉTELLEL 2121 NIVA 2109? új iípusú SAMARA MIKROTECHNIKA AUTÓSZALON Hódmezővásárhely, Kutasi u. 12. \ Tel./fax: 341-628 ) ®> TOYOTA SPORTKOCSITÍPUSOK RENDKÍVÜLI ÁRKEDVEZMÉNNYEL * TOYOTA CELICAST11,6 TOYOTA CELICA TURBO 2,0 4 WD TOYOTA SUPRA TURBO SPECIAL 3000 * Megtekinthető a CABRIO kiállításon. * TOYOTA AUTÓSZALON Hódmezővásárhely, Kutasi u. 12. Tel.: 341-628 SMA Kft. Autószalon: 5Ó00 Békéscsaba, •""•""V Gyóni Géza u. 14-16. .^ÉÉÉfc. \J\ Tel./Fax: 66/442-556. iWtk VTJ/l Szerviz: Puskin tér 1. (Dobozi út elejiU^^Mf W Tel.: 66/444-511/39 ^^^^ A Porsche Hungaria szerződéses partnere. WANKEL AUTÓKERESKEDÉS Ha vásárolni kíván, netán értékesíteni óhajtja gépkocsiját, forduljon bizalommal a WANKEL Kfi-hez. A tőlünk vásárolt gépkocsikra 1 év ASl-garanciát biztosítunk. Ne kockáztasson, az ASL-garancia biztonságot nyújt. Ha Ön nálunk hagyja eladó autóját, reális ár esetén előleget fizetünk! Hitel, lízinglehetőség. CÍM: SZEGED, DOROZSMAI U. 33. Telefon: 361-855/163es mellék. Bármilyen 1988-90. közötti évjáratú autó megrendelhető 1 év osztrák garanciával. SMA Kft* Békéscsaba Volkswagen és Audi. Az SMA Kft. a két márkához méltó színvonalú szolgáltatásokkal várja valamennyi leendő és jelenlegi Volkswagen- és Audi-tulajdonost Békéscsabán. Szolgáltatásaink: • Uj személyautók és haszongépjárművek értékesítése; • kedvező lízing- és részletfizetési lehetőségek; • gyári alkatrészek értékesítése 1 év garanciával; • garanciális és egyéb javítások eredeti alkatrészekkel és célszerszámokkal, gyári dokumentációk alapján. Az SMA Kft. az igényes autók és autósok iránti elkötelezettséggel a teljes körű szolgáltatások előnyét és biztonságát kínálja Önnek. Egyes típusokra augusztus 31-ig kamatmentes kölcsönt adunk. Javítás, karbantartás? - TISZA VOLÁN RT.! Tekintse meg a Műszaki Üzletág standját a „B" pavilon előtti szabadterületen! Közlekedési és Szolgáltató Qyr^gvb^) Rt- Szcged Mercedes-Benz szerződéses műhely m AUTÓFER-KURZ Kft. Szeged, Vásárhelyi P. A CABRIO kiállításon bemutatjuk az új 190-es Mercedest Megtekinthetők, megrendelhetők! u. 4. Tel.: 62/322-327. PREUERT autóápolási, autóüzemeltetési termékek a CABRIO-n A Medikémia Rt. az „U" pavilonban várja a kedves érdeklődőket. Medikémia Rt. 6701 Szeged, Pf.: 506. Telefon: 62/325-777 Fax: 62/314-494 Telex: 82-410 i ni .1 I, w. i amuf 11 " fT »< 6728 Szeged, Napos út 3. Telefon: 472-327 •3 AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSOKKAL ÁLL AZ ÖN RENDELKEZÉSÉRE: f. • gépjárművek: - ápolása, szervizelése - karbantartása - diagnosztikai vizsgálata - hibaelhárítása - műszaki vizsgára történő felkészftése. Július 15-18-ig, Szeged, Mars tér A HONDA hivatalos márkakereskedője Csongrád és Békés megyében • Motorkerékpárok • Robogók • Csónakmotorok • VIz- és zagyszivattyúk • Áramfejlesztők • Kerti kapák értékesítése garanciával. „A CSÚCSON CSAK EGY HELY VAN." Magyarországi disztribútor MO. TOR. PEDO KFT. 1139 Budapest, Fáy u. 43-45.