Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-18 / 140. szám
PÉNTEK, 1993. JÚN. 18. • Van, és mégsincs pénz m Bodó Antal elfelejtett elszámolni m Kiss Ferenc: „Mehetünk a... SPORT 7 99 Es lön csoda, elnök járt az öltözőben Az öltöző inkább hasonlított egy halottasházhoz, mintsem labdarúgók második otthonához. Miután hellyel kínáltak, Czibere László vezetőedző adta meg az alaphangot a megnyilatkozáshoz. - Június 30-án, akárcsak nekem. kilenc játékosnak lejár a szerződése, de a mai napig senki sem tárgyalt velünk a jövőről! - ecsetelte amúgy is kilátástalan helyzetüket. - Közöltem a fiúkkal, a szombati, utolsó bajnoki mérkőzésünk (az önmagunk által finanszírozott vacsora) után köszönünk el egymástól, legközelebb pedig július 13-án, délután 3 órakor találkozunk majd újra. Akinek lesz érvényes szerződése, eljön, akinek nem, az nem... A szakvezetőtől Takács Zoltán csapatkapitány vette át a szót. - Közöny, közömbösség vesz körül bennünket, már-már - Rácz Mihállyal az élen - ellenségnek, szükséges rossznak tekintenek bennünket a klubnál - buggyant ki a keserűség a csatárból. - Helyzetünk több, mint elszomorító, ugyanis tudomásunkra jutott: hiába jár le a szerződésünk, és hiába követett el a klub velünk szemben szerződésszegést, átigazolásunkkor mégis az egyesület kasszírozza be az általa megszabott pénzösszeget! Ezekről régóta szeretnénk beszélni Bodó Antal elnökkel, de legalább két hónapja nem láttuk, nem mer közénk jönni, nem akar találkozni velünk! Szinte még el sem hangzottak a csapatkapitány utolsó szavai, máris Kiss Ferenc kezdett mondókájába. - Ezen nincs mit csodálkozni, ugyanis mi is hallottuk az elnök ama kijelentését, mely szerint ki leszünk fizetve, de utána mehetünk a p...-ba! Ezt talán azért mégsem érdemeljük, annál inkább azt, hogy a vezetők álljanak ide elénk, és mondják a szemünkbe: üres a kassza, nem tudnak fizetni! Legalább ennyire érdemesíthettek volna bennünket. Felesleges hitegetniük, hiszen korábban is mondtuk már, a bajnoki meccseket mindenképpen lejátsszuk. Itt tartottunk a beszélgetésben, amikor lön csoda! E sorok írójának kérésére megjelent az öltözőben Bodó Antal, akinek Takács Zoltán panaszolta el még egyszer az elnök által különben már ismert gondokat. Egy hónap leforgása alatt a minap már másodszor tartottak „sajtótájékoztatót" a Szeged SC labdarúgói. Mégpedig azért, mert az előző, őszinte kitárulkozásuk óta helyzetük semmit sem változott, továbbra is hideg víz folyik az öltözők, illetve a hozzájuk tartozó zuhanyzók csapjaiból, a klub tartozik az áprilisi, májusi fizetésükkel, és tíz pontért járó prémiummal... Néhány időpont-módosítás után Rácz Mihály, a többszörösen szerződést szegő klub általános elnökhelyettese közölte a futballistákkal, az egyesület június 15-ig minden nemű adósságát rendezi! Ez, „természetesen", nem történt meg, mi több, arra sem érdemesítették a játékosokat a klub vezetői, hogy legalább annyit mondjanak nekik: „Uraim, nincs pénzünk, még mindig nem tudunk fizetni!" - Az nem igaz, hogy mi, vezetők közömbösek vagyunk a csapat iránt! - állította határozottan Bodó Antal. - A mi feladatunk, hogy klubvezetői szinten koordináljuk teendőinket, s ez bizony rengeteg időt igényel. A csapat játékosaitól leveleket kaptam, amikben kéréseiket tolmácsolják a klub vezetése felé... - ... s amikre a mai napig nem kaptunk választ! - szakította félbe a gondolatsort Takács József. - Tudomásul vettük az azokban leírtakat, iktattuk annak rendje és módja szerint volt a válasz az elnöktől. A továbbiakban ismételten „élesben" vetődött fel, mi lesz a fizetésekkel, a pontpénzekkel, mikor akar fizetni a klub? - Közismert, hogy likviditási zavarokkal küszködünk, az önkormányzattól most kapott több, mint tízmilló forint viszont enyhít valamit gondjainkon - közölte a már ismert tényeket az elnök. - Ekkora támogatást a várostól még nem kapott a klub fennállása óta. Naponta sürgetem az -önkormányzat közgazdasági irodáját, de a határozatot még mindig nem kapták meg. Ha megérkezik, napok kérdése, hogy bankszámlánkról lehívhassam a pénzt, és akkor nem lesz akadálya, hogy a klub még a héten rendezhesse adósságát. Igeretünk van egy kft-től is több milliós támogatásra, csupán egy-két vitás kérdést kell eldöntenünk, hogy realizálódjanak a dolgok. (Az önkormányzattól kapott pénzzel kapcsolatban a következőket jegyeznénk meg. Beszéltünk a közgazdasági iroda vezetőjével, aki elmondta: „A Szeged SC bankszámlájára addig nem utalhatjuk át a támogatásra szánt pénzt, amíg a klub nem számol el a tavaly kapott összeggel!") A labdarúgókat - létükről, sorsukról lévén szó - az is foglalkoztatta, mikor ülnek le tárgyalni a szerződtetésekről. A kapott válasz aligha nyugtatta meg őket... - Egyáltalán nem mindegy, hogy NB Il-es, vagy NB III-as lesz a csapat - így az elnök. Ez mindenképpen függvénye további kapcsolatunknak. - Az NB Ill-at emlegetjük, holott megvolt rá a lehetőség, hogy ne kelljen a kieséssel foglalkoznunk - ragadta magához a szót kissé indulatosan Cziere László. - A kialakult helyzetért nem a játékosok a felelősek, hiszen 17 mérkőzésen húsz pontot gyűjtöttek! Áprilisban, amikor lendületben volt a csapat, még nem csapott meg bennünket a bizonytalanság szele. Akkor minden rendben volt, ezért kérve kértem a vezetőket, csináljanak valamit, szerezzenek pénzt a fizetésekre. Nem történt meg, bekövetkezett, amitől féltem: a számunkra létkérdést jelentő kazincbarcikai meccs előtt lelkiekben összecsuklott a csapat... Sorsunk most már tényleg nem a mi kezünkben van, a kieséstől rettegünk, pedig ez a társaság alkalmas volt arra, hogy - a csúfos ősz ellenére - az NB Iért játsszon osztályozót. Az alkalmi összejövetel hangulatát „feldobandó", Bodó Antal fordult ismét a focisták felé. - Próbáljunk meg mindent, hajtsátok meg szombaton! ígérem, akkor sem lesz visszatartva a pénzetek, ha ne adj isten, kiesik a csapat! Korábban valóban ezt mondtam, de ezt vegyétek semmisnek! A szemtől szembe mondott, különböző előjelű véleményeket előcsalogató társalgás végén nem a kákán is csomót kereső, akadékoskodó szándékkal kérdeztem az elnök úrtól: • Bízzunk abban - miért ne lehetne így! -, hogy a csapat bentmarad a másodosztályban. Majdani sorsára, a játékosokra - szerződés-hosszabbítások, új labdarúgók igazolása, stb. gondoltak-e? Van-e tényszerű elképzelésük akárcsak a közeljövőt illetően is? - Nincs konkrét tervünk. Ehhez a válaszhoz aligha kell bármit is hozzáfűzni... Vesszőfutás az „életért" A záró - nagyon reméljük, a Szeged SC számára az NB IIben nem az utolsó - forduló következik szombaton délután. Azért nem vasárnap, mert az NB I-ben is szombaton lesz a finálé, és az MLSZ egyenlő pihenési feltételeket akar biztosítani a jövő héten osztályzót játszó másodosztályú csapatoknak. A Tisza-parti csapat (a 14. helyen áll, gólkülönbsége 36-44, 26 pontja van) a III. Ker. TVE együttesét fogadja, míg az ugyancsak „veszélyeztetett" Eger (13., 42-39, 26) a bajnok DVSC otthonában lép pályára, míg Budafok (12., 26-35, 27) az osztályozó jogáért harcoló Hatvannal játszik a fővárosban. „Helyzet" van, mégpedig a javából, mert akkor is számolgatni kell, ha szegedi siker születik! Vegyük sorba a lehetőségeket, mégpedig az optimális eshetőséggel kezdve. A hatvaniaknak egy pont elegendő, azt pedig ugye megszerzik - mondjuk mi. Igen ám, csakhogy a budafokiaknak, a szegediekénél rosszabb gólkülönbségük miatt, ennyi kevés a megdicsőüléshez, tehát „harakirivel" is számolni kell... Az Egernek, hogy megmeneküljön, győzni kellene annak a DVSC-nek az otthonában, amely már bajnok. Kérdés, mennyire jóllakottak a debreceniek, vágynak-e igazán a nagy ünneplésre? - Nekünk egyetlen feladatunk van, ha törik, ha szakad, mindenképpen nyernünk kell! - summázta tennivalójukat a nem éppen beszédes hangulatban levő Czibere László. - Felesleges számolgatnunk, hiszen a többi mérkőzés eredménye a sportág „tisztaságát" ismerve - alakulhat úgy, hogy győzelmünkkel is búcsúra kényszerülünk. Amúgy, köszönöm, ,jól" vagyunk. Az eltiltott Bluzsin és Csúcs nem játszhat, a kezdő csapatnál számításba vett Várszegi sérült. Puskás Hajdúnánáson ütést kapott a fejére, agyrázkódás gyanús, még mindig fájlalja kobakját, Váczi három hete nem edzett... Valószínű, hogy a Hajdú - Újvári, Ottlakán, Takó, Takács J. - Bozó, Puskás (Takács Z.), Kiss, Kovács - Suslakov, Takács Z. (Váczi) összetételű csapat kezd. Hogy ki ül a cserepadra, még nem tudom. A mérkőzés szombaton délután 5 órakor kezdődik a Tisza-parti stadionban. A forduló további párosítása: Bag-Kazincbarcika, SBTC -Gödöllő, Szarvas-Hajdúnánás, Kiskőrös-Kaba, Tiszavasvári-Baja, BMTE-Hatvan, DVSC-Eger. Gyürki Ernő SZOMBAT Kézilabda NB II. Férfiak. Szegedi Pincegazdaság-Kondoros, újszegedi Sportcsarnok, 17. Taurus SE-Mizse KC, Kisstadion, 17. Vízilabda Országos ifjúsági és serdülőbajnokság Szeged SCKecskemét, újszegedi Sportuszoda, 10.30. ill. 11.30. Labdarúgás NB II. Szeged SC-III. Ker. TVE, Tisza-parti stadion, 17. Megyei I. osztály: Fábiánsebestyén-Bordány, FábiánseSportműsor bestyén, 17, Bokor. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: UTC— Csanytelek, Kertész u., 17, Gábor. Novo-Tel-JATE, Szabadság tér, 17, Tóth G. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. VASÁRNAP Kézilabda Magyar Kupa. a férfi döntő első mérkőzése: Pick SzegedFotex-Veszprém, újszegedi Sportcsarnok, 18. Labdarúgás Megyei I. osztály: Csongrád-Mórahalom, Csongrád, 17, Köböl. Zákányszék-Mártély, Zákányszék, 17, Chmilofski. Kistelek-Móraváros, Kistelek, 17, Szombathelyi. Üllés-Rúzsa, Üllés, 17, Bánóczki. Szőreg-Tápé, Szőreg, Kubatovics. Sándorfalva-Tisza-Uj KSK, Sándorfalva, 17, Marczi. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Szatymaz-Tömörkény, Szatymaz, 17, Hegyi. Szegvár-Csanádpalota-Nagylak, Szegvár, 17, Csuka. Szentes-DECO-Földeák, Szentes, 17, Haim. Sz. Tanárképző-Ferencszállás, Kisstadion, 17, Bali. ZsombóApátfalva, Zsombó, 17, Forgó. Nagymágocs-Kiszombor, Nagymágocs, 17, Samu. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Öregfiúk nosztalgiamérkőzése: UTC (1973-as „ificsapat")-SZAK (1973-as „ificsapat"), Kertész u., 15. Melyik csapatnál lesz nagyabb a metivácié? • Vasárnap Magyar Kupa-döntő az újszegedi Sportcsarnokban • Folytatódik a Pick SzegedFotex-Veszprém-párharc A junior vb-selejtezőt megjárt Borsodinak bizonyára most is kulcsszerep jut. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Nem irigylésre méltó a Pick Szeged és a Fotex-Veszprém együttese, hiszen, a többi csapat már régen a nyári szünetét tölti. Az említett két együttesnek pedig még hátra van a Magyar Kupa-döntő. Szakmai szempontból mindkét edző, Kővári Árpád és Joósz Attila is púpnak érzi a csapat hátán ezt a párosviadalt ebben az időpontban. Nincs mit tenniük, még egyszer csúcsformába kell hozniuk együttesüket. Vajon, melyik csapat vezetőinek sikerül jobban felpaprikázni a játékosokat. Maga a tény, hogy a győztes Magyar Kupát nyerhet már óriási dolog, azonban bizonyára ott motoszkál az elégedettséget sugalló kisördög minden kézilabdás agyában. Mire is gondolok. Mára már nyílt titok, hogy a Fotex, a veszprémi klubbal kötött szerződésében kijelentette, hogy a csapatnak a rangosabb nemzetközi kupában kell indulni. Mivel a FotexVeszprém megnyerte a bajnokságot, ezért jogot szerzett a BEK szereplésre, s mintahogy Joósz Attila nyilatkozta a botrányba fulladt szegedi meccs előtt, ebben a kupában állnak rajthoz. A Pick Szegednek tehát marad a KEK, akár megnyeri a Magyar Kupát, akár nem. Mi lehet ezek után a motiváció? Természetesen az erkölcsi siker mellett ott áll az anyagi oldal is. A veszprémiektől tudom, nekik nem mindegy, hogy első, vagy második helyen végeznek a kupában, hiszen, ha elvesztik a Magyar Kupát, akkor bizony néhány milliótól elbúcsúzhatnak a játékosok. A szegedi klub sokkal szerényebben képes dotálni kézilabdásait, azonban az önkormányzat jóvoltából a „zsíros kenyérre jut egy kis szalámi is". Azaz, a sportbizottsági ülésen a képviselők megszavazták. hogy a kupagyőzelemért 700, a második helyért pedig 500 ezer forintot „csúsztatnak" a játékosok zsebébe. (Természetesen nem fejenként.) Az újszegedi Sportcsarnokban vasárnap 6 órakor kezdődő mérkőzésre ugyan elővételben nem lehet jegyet kapni, azonban a találkozó előtt másfél órával kinyitnak a pénztárak. Erre az alkalomra ugyanis nemcsak a megszokott helyen lehet bemenni a nézőtérre, hanem a Temesvári krt. felöli oldalkapunál is várják a rendezők a szurkolókat. És itt kell megemlíteni, hogy a szakosztály színes műsorfüzettel lepi meg a közönséget, amit mindenki, aki belépőt váltott megkapja a bejáratoknál. Cs. G. L . Olaszországban az SZTC női labdarúgócsapata A mai napon utazik az olaszországi Salernoba az első osztályú női labdarűgóbajnokságban balszerencsés körülmények között a dobogóról éppen, hogy leszorult SZTC gárdája. A megtisztelő meghívás annak köszönhető, hogy a csapat nyerte 1991-ben az akkor Szicíliában rendezett kupát. A négy csapat részvételével lebonyolítandó tornán a magyar gárdán kívül részt vesz Szicília válogatottja, a rendező város Salernitania nevű csapata, továbbá egy osztrák klub. A magas színvonalúnak ígérkező rendezvényen körmeccseken dől el az elsőség kérdése. A június 20-tól 26-áig tartó tornát a város polgármestere nyitja meg, majd várhatóan nagy ceremónia közepette ugyan ő zárja le.