Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-16 / 138. szám

• A DM KFT. ES A DMKIK GAZDASAGI MELLEKLETE (Amikor 8 évvel ezelőtt elő­ször jártam a szegedi meden­cés kikötő helyszínén, elké­pesztett az építkezés. Büszke­séggel töltött el, hogy milyen nagy dolog készül, s ezt épp szeretett városom mondhatja magáénak. S örültem: újságíró­ként sokaknak adhattam hírt e nagy vállalkozásról. Nem ki­sebb építkezésről volt szó ugyanis, mint hogy a végekre szorított és összeköttetéseitől elvágott város újból kereske­delmi központtá válhat. Lesz végre használható víziút, amely vasúti és közúti csatla­kozással egybekötve ismét el­foglalhatja méltó helyét a honi és a nemzetközi teherforga­lomban. És akkor - 1981-ben ­900 millió forintos beruházás­ról beszéltek. Csak az zavart egy mákszemnyit, hogy e gran­diózus tervben kissé nagy sze­repet kapott az Állami Tarta­lékgazdálkodási Intézet (ÁTI) bázisa. Mintha e titkos, katonai jellegű raktár-kombinát miatt épülne az egész kikötő - s nem fordítva. Talán e „békében is készülj a a bajra!" elv miatt terveztek ekkora összeget a Ti­sza partjára) 1912: Felmerül a szükséges­sége annak, hogy Szegeden a Boszorkánysziget térségében kétmedencés - közúti és vasúti átrakodási lehetőséggel rendel­kező - kikötő létesüljön. En­nek megvalósítását azonban az I. világháború megakadályoz­za. 1927: A jelenlegi tápéi ki­kötő tervét ekkor hagyják jóvá. Fekvése azonban kedvezőtlen, kicsiny méretei miatt később rakodásra alkalmatlanná válik. 1965: Az Országos Vízgaz­dálkodási Kerettervben, vala­mint Szeged város rendezési tervében már szerepel az új medencés kikötő, amely egy­úttal téli kikötő is. 1972: Az eiső tanulmányter­vek a telepítés változataira. Félbehagyott óriás álmok A szegedi medencés kikötő. Hullámok nélkül Fotó: Gyenes Kálmán 1979: Az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) beruházási , programja 218 mil­lió forintért. A szükséges köz­művek és földmunkák mellett irodaház - 40 millióért. 1980: Az ÁTI terve - 750 millió forint. 1981: A hullámtéri föld­munkákkal elkezdődik a kivi­telezés. 1982: Elkészül: ideiglenes körtöltés, út-vasút földművé, a medencét lezáró töltés. 1983: Az ÁTI a maga részé­ről leállítja az építkezést. Ban­ki vizsgálatok. 1984: Az Ativizig-munkák megkezdése. Kialakítják a be­járati csatornát, az üzemi terü­letet és végleges formájában a kikötöniedencét. A 100 méter hosszú partfaHal ez már lát­ványnak is elmegy. 1985: Az ÁTI egy időköz­ben alaposan megnyirbált költ­ségvetés alapján befejezi a má­sodik ütemet (kiegészítő föld­munkák). 1988: Ideiglenes üzembehe­lyezés november 15-én. 1989: Az ÁTI jogutódjaként működő TIG területén csak ál­lagmegóvás folyik, a további kikötőfejlesztés szünetel. 1990: Elkészül a TIG-telep­re vezető iparvágány. A part­falra toronydarut állítanak. 1991: Elkészül a TIG terüle­tén a 3 ezer négyzetméteres fe­dett raktár. 1992: A félig elkészült ki­kötő közforgalmú kikötőnek minősíttetik. Mivel így már nem tartozik az Ativizig fel­adatai közé annak üzemelteté­se, egyeztető tárgyalás kezdő­dik a TIG-gel. 1993: A TIG-raktárbázis üzembehelyezésre kerül. (A medencét nagy forga­lomra tervezték. Hogy majd hajók jönnek-mennek, akár 10 méteres vízszintingadozás esetén is. Ehelyett csak lassí­tott film pereg e helyt. A to­ronydaru tétlenségre kárhoztat­va áll. Csak akkor mozdul, ha néha erre vetődik egy teherrel rakott uszály. Mire is számít­hatna? Hisz állami vagyonnak nyilvánították, privatizálni nem lehet. Központi pénzt pedig aligha láthat még egy ideig. A félbehagyott óriás hajók­ról álmodik.) Vass István Péter Stanicliba zárt frissesség » /rindazok, akik árubőségükről, választékukról nevezetes 1V1 országokban jártak tanúsíthatják, hogy sok egyszerű árut csak a tetszetős csomagolás könyörgi be a vásárló ko­sarába. Arrafelé is változik a világ, az utóbbi időben megfi­gyelhető, hogy a tarka-barkára cicomázott műanyagok he­lyett ismét visszakéredzkednek a természetes anyagok. A szí­vós kitartással a köztudatba plántált környezetvédelem pél­dája a lebomló, vagy újrahasznosítható fa, a papír vagy üveggöngyöleg, melyek sajátja még a természetes egyszerű­ség is. Talán a bóvli és a minőség közötti tartalmi különb­ségtételben is segítségünkre lehet e külsőségbeli visszafo­gottság. Egyáltalán nem a kereskedő szegénységére vall, ha müanyagzacskó helyett paptrstanicliban nyújtja át a nála vásárolt portékát. E gondolatok akkor jutottak eszembe, amikor egy szegedi árubemutatón barna színű papírzacskókra lettem figyelmes. Nem átallották újdonságként beharangozni. Amint tüzete­sebben szemügyre vettem, igazat adtam nekik. A zacskóra nyomtatott felirat szerint a Dunapack Rt. csepeli gyárában készült, frisspack névre kersztelt termék a belehelyezett zöldséget és gyümölcsöt 5-8 napig frissen tartja. Hűtőszek­rényben való tárolással e hatás csak fokozódik. A tizenhét országba bejelentett magyar szabadalom ta­valy a párizsi csomagolási világkiállításról a rangos Em­balage World Star dijat hozta el. A gyártásra felkészültek, most a piacfelmérés szakaszánál tartanak. Térségünkben a Konkordia Kft. vállalkozott a forgalmazásra. Nem valószí­nű, hogy azonnal ezt használják a boltokban. Áruként lehet megvásárolni, s otthon átpakolni belé a megőrzésre szánt élelmiszereket. A külföldi érdeklődés is számottevő, elsősorban a zöld­ség- gyümölcs exportálók köréből. Ők a papíralapú re­keszek és dobozok iránt érdeklődnek. Előfordulhat még, hogy a chilei kiwit magyar dobozban hozzák forgalomba. Kárpótlási jegyek Május végéig az Állami Va­gyonügynökség nyilvántartásai alapján mintegy 3,9 milliárd forintnyi kárpótlási jegyet használtak fel állami tulajdon megvételére. Erről az ÁVÜ kedden tájékoztatta az MTI-t. A felhasznált kárpótlási je­gyek mennyisége alapján összesen több mint 855 millió forint címértékű kárpótlási je­gyet fordítottak az AVÜ által felajánlott részvények megvá­sárlására. Ezzel a kárpótlási­jegy-tulajdonosok 780 millió 725 ezer forint névértékű rész­vényhez jutottak. A legtöbb kárpótlási jegy mintegy 241 millió forintnyi az OTP-pa­pírok ellenében került az ÁVÜ-höz. Az Intereurópa Bank és a Csemege Julius Meinl részvényeiért pedig 184, illetve 185 millió forint értékű kárpótlási jegy futott be az ÁVÚ-höz. A Pillér Befektetési Alap jegyeiből 1,384 milliárd forint címértékő kárpótlási je­gyért közel 1,846 milliárd fo­rintnyi befektetési jegyet je­gyeztek. Az egyéb privatizációs célú kárpótlásijegy-felhasználás tel­jes értéke meghaladja az 1,73 milliárd forintot. Ebből az ön­privatizációs program kereté­ben mintegy 407 millió forint értékű kárpótlási jegyet hasz­náltak fel tulajdonosaik, míg az előprivatizációs üzletvásárlá­sokra több mint 917 millió fo­rintnyi kárpótlási jegyet fordí­tottak. Közel 103 millió forint­nyi kárpótlási jegy szolgált Eg­zisztencia-hitel saját részeként. A kárpótoltak között vi­szonylag alacsony az érdeklő­dés a kárpótlási jegyek életjá­radékra váltása iránt. A néhány ezer kárpótolt mintegy 84 millió forintnyi kárpótlási jegy ellenében kérte életjáradék fo­lyósítását. A kárpótlási hivata­lok eddig 50 milliárd forint címértékű kárpótlási jegy ki­bocsátásáról döntöttek. Fizetésképtelenség, mint államtitok" A Financial Times néhány nappal a magyar nagybankok közgyűlései előtt jelentette, hogy két jelentős magyar pénz­intézet - a Magyar Hitelbank és a Kereskedelmi Bank ­„technikailag fizetésképtelen", és már tőkéjéből él. Az illeté­kesek cáfolták a „szenzációhaj­hász és alaptalan" állítást, és perekkel fenyegették a londoni lapot. A hivatalos felháborodás annyira jól sikerült, hogy a ma­gyarok csak akkor kezdtek gyanakodni, mikor Teleki Pál, az ÁV Rt. - a bankok tulajdo­nosának - elnöke közölte: az (ismeretlen) informátor ellen államtitok kiadása miatt eljá­rást indítottak. Más szóval: a hír igaz volt, csak titokban kel­lett volna maradnia. Magyarország bankjai szá­mára 1992 gyászos esztendő volt. A kintlévőségek 17,2 szá­zalékának - összesen 262 mil­liárd forintnak a visszafizetése bizonyult kétesnek. Ez minde­nekelőtt az állami költségvetést terhelte meg, amelynek adóbe­vételei a bankoktól az előző évi 63 milliárd forintról 1,1 milliárdra zsugorodott. A Heti Világgazdaság című lap szerint „szakértők sem ta­gadják, hogy a bankok túl ké­sőn reagáltak a magyar gazda­ság nehézségeire, amelyek az 1973-as olajválsághoz voltak A Die Presse a közelmúltban „Fizetésképtelenség mint államtitok" címmel, „Magyarország nagybankjai válságban milliárdos kintlévőségekkel" alcímmel közölte a lap budapesti tudósítójának, Fényi Tibornak a cikkét, amelyet az alábbiakban teljes terjedelemben adunk közre. mérhetők". Most Budapest arra kényszerül, hogy 500 millió dollárt kölcsönözzön a Nem­zetközi Valutaalaptól, hogy felvásárolja a bankok kilátásta­lan hiteleit. A Financial Times „alaptalan állításai" IMF-jelen­tésekből származtak. Látványos csődökre ugyan nem kell számítani, hiszen a bankok mögött az állam (la­kossági adókból származó) pénze áll. Ugyanakkor a ban­kok hosszabb időn át nem fog­ják tudni leküzdeni a válságot. A pénzintézetek legfőbb gondja a belföldi gazdaság vál­ságos alakulása. Ám legalább ugyanannyi kárt okoz a privati­zációjuk elhúzódása. A folyto­nos ígérgetések ellenére tavaly még mintegy „újraállamosítot­ták" a bankokat. A jövendő privatizálás érdekében ugyanis az ÁV Rt. elvette az állami tu­lajdonban lévő vállalatoktól a bankrészvényeket, azzal a hi­vatalos indoklással, hogy a na­gyobb részvénypaketteket job­ban el lehet adni. Eladásról azonban szó sincs: az állam, amely korábban csak a felügyelő bizottságokban képviseltette magát, ez évtől kezdve már belekormányoz az igazgatótanácsokba is. Mint­hogy az ÁV Rt. ily módon már a részvényi tőke háromnegye­dével rendelkezik, a társasági törvény értelmében „utasítá­sokat adhat az igazgatótaná­csoknak". A HVG így foglalja össze a bankárok véleményét a hely­zetről: „A hazai bankrendszer a jogi feltételek vonatkozásá­ban ma messzebb van a piac­gazdasági modelltől, mint a nyolcvanas évek második felé­ben bármikor". A bankok szo­morú pénzügyi helyzete pedig ürügyet teremt a privatizálás elhalasztásához - mert most nagyon olcsón kellene eladni a részvényeket. A túlságosan nagy nyugati jelenlét Magyarországon azon­ban még (vagy már) csak el­méleti lehetőség. Magyaror­szágnak - akárcsak a többi volt KGST-országnak - ugyanis az a legfőbb gondja, hogy csök­kent a nyugati befektetési kedv. Már csak ezért is várni kell majd arra, hogy a bankok jelentősebb mennyiségű kül­földi tőkéhez jussanak. Tiltás után szabad a gáz A múlt héten az utolsó akadály is elhárult a gázüzemeltetésű autók magyarországi forgalom­ba helyezése elöl. A hír korántsem éri villám­csapásként az autóstársadalmat, feketén szerzett is már némi gyakorlatot az olcsóbb üzemeltetés­ben. Igaz, eközben háztartási propán-bután gáz­palackok gurigáztak a ésomagtartóban, illetve lapultak a hátsó ülés alatt. Mondják, a szomszéd megyében úgy kezdték egykor az átfogó ellen­őrzést, hogy „felkérték a biztos urakat" először gázmentesítsék saját autóikat. A hosszúra nyúlt felkészülés, a viszonylag határozott kezdési idő­pont ellenére sem talált a premier féltucatnál több működő gázkutat az országban. Ezzel együtt, mintha az autósok is kivárnának, azaz meggondolják az 50-80 ezer forintos hivatalos átalakítást. Közben számolnak. Ennyi tízezer ki­lométert tesznek meg egy évben, ennyivel keve­sebbe kerül egy kilométer gázzal, mint benzin­nel, ennyit kérnek az új, biztonságos gáztartály és a szelep stb. beszereléséért. A bökkenő csak az, hogy van egy (vagy több) ismeretlen. Tartó­san milyen arány fog kialakulni a környezet­kímélőbb gáz és a hagyományos üzemmód költségei között, ami ugye fogyasztási adóval, az útalaphoz való hozzájárulással ugyancsak széles határok között változtatható. K. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom