Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-16 / 138. szám

II. GAZDASÁGI MELLÉKLET SZERDA, 1993. JÚN. 16. Dúsítóüzemet avattak Szánkon Jobb minőségű földgáz és több kőolaj kitermelésének kettős haszna mellett a környezetet is óvja az a beruházás, amelyet a múlt pénteken adtak át Szánkon. Az egyéves sikeres próbaüzem után véglegesen üzembe helyezett dúsítót és a kiegészítő létesítményeket Teleky Pál, az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója avatta fel. Az átadási ünnepségen az üzemet működtető MOL Rt. vezetőin kívül ­egyebek között - részt vettek annak a 9 külföldi és 26 hazai cégnek a képviselői is, amelyek anyagilag támogatják a fejlesztést. A világbanki kölcsönnel is épült dúsftóüzem révén a Szank­Tázlár térségben található szénhidrogén mezőkről 13 év alatt 454 ezer tonnával több kőolaj termelhető ki, s ugyanennyi időt számítva 2,98 milliárd köbméterrel több földgáz értékesíthető. A beruházás lényege: a dúsftóban kivonják a szén-dioxidot az ott található gázokból. Közismert ugyanis, hogy a kiskunsági mezőkb<5l kitermelhető gázok fűtőértéke alacsony - éppen magas szén-dioxid-tartalmuk miatt -, (gy közvetlenül nem adhatók távvezetékre, dúsítás után azonban igen. A leválasztott szén­dioxidot nem a levegőbe engedik, hanem visszasajtolják az olajkutakba. Ezáltal olyan plusznyomás keletkezik, amely elősegíti az olaj felhozatalát. A szanki beruházás egyébként szinte példa nélküli a magyar beruházások történetében. Az 1989 májusában elkezdődött fejlesztés ugyanis 20-25 százalékos infláció mellett sem lépte túl a tervezett költséget, sőt a több mint négymilliárd forintos beruházás végül csaknem kétszázmillió forint megtakarítással készült el. A komplexum a számítógépes központtal irányított gázdúsftó és szén-dioxid besajtoló kompresszortelepen kívül magában foglalja 6 új kút felállítását, 28 kút átalakítását, 3 olajgyüjtő tankállomás teljes, illetve részleges rekonstrukcióját, továbbá töhh kilométer hosszúságú vezetékrendszerek megépítését is, A mosógép bicentenáriuma Alig hihető, de bizony így igaz, hogy az első mosógépnek nevezhető szerkezetet egy iondoni kárpitos, Henry Sidgier szerkesztette meg, és állította ki 1793-ban, a háziasszonyok legnagyobb csodálatára. És a műszaki haladás nem ismer határokat, Hamilton Smith gyáros (Pittsburg) megszerkeszti az első forgódobos mosógépet. Smith gépénél a dob függőlegesen áll, és a kézi meghajtás egy belső ruhasulykolót mozgat. Smith mechanikus mosóüstjét később egy irányváltóművel szerelte fel, amely a sulykolót felváltva előre és hátra mozgatta. A sulykolóra az akkoriban ismert módszerek kisebb hatása miatt volt szükség. Kiskereskedelem számokban / Uj és abbahagyott vállalkozások százalék A magánszféra részesedése 69,5 78,1 1990 1991 1992 • bolt • vendéglátó A háztartásokban alig tűntek fel a technikai újdonságok, nagyobb jelentőséggel, 1834­től kezdődően,* bár az is igaz, hogy évtizedek óta ismert esz­közt - mint a mosógépet is ­csak minőségileg javították. Itt is meg kell említenünk a kony­hai hűtőszekrényeket, amelye­ket azonban jobbára még jég­gel töltöttek még. A jeget az úgynevezett jeges ember hord­ta szét a háztartások számára. A tűzhelyeknél leginkább a levegőfújtatás (a huzat) javu­lását érték el. A tűzhelyeket to­vábbá az úgynevezett kotyogó­val látták el, vagyis a vízme­legítésre szolgáló kivehető, süllyesztett, négyszögletes tartállyal. A mosás terén a mosóüstök meiieti a kézzel hajtott, forgó­dobos (1900 körül is) mosógé­pek terjedtek el. a fali mosdó­csészék vfzvezetékcsatlako­zással és csapokkal a régi ke­rámiatálakat és kannákat kezd­ték (gy felváltani. Az ÁVÜ sikernek és nagy jelentőségűnek minősíti, hogy a Békés Megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Válla­lat vagyonának háromnegyede egy magánvállalat tulajdonába került, s a tulajdonváltás be­fejezéseként várhatóan rövide­sen eldől a GMV maradékának a sorsa is - mondotta Rácz Ernő. az Állami Vagyonügy­nökség ügyvezető igazgatóhe­lyettese a múlt kedden Békés­csabán megtartott sajtótájékoz­tatón. Az ÁVÜ igazgatóhelyettese, értékelve a békési cég priva­tizációját, beszámolt a Zsíros Géza kisgazda-politikus által vezetett GMV tulajdonvál­tásának körülményeiről. Mint elmondotta: a 900 millió forint jelzáloggal terhelt ingatlanokat az az ajánlattevő - az Agrim­pex Rt. - kapta meg, amelyik a legkedvezőbb ajánlatot tette. A megvásárolt vállalati részből Agrimill néven alakult rész­És megjelennek a házi mun­kát könnyítő további találmá­nyok a századforduló körül. A villamosság utat talál a háztar­tásokba is. Az elektromos fényforrások mellett megje­lennek a/ első, kevés áíamigé­nyú háztartási gépek is. A nehézgépek működtetéséhez azonban az egyes lakásokban rendelkezésre álló teljesítmény még nem elgendő. Ezért pél­dául az 1901-ben piacra került, fából készült keverőlapátos A gazdaságban végbemenő átalakulás egyik kulcskérdése a piac szerepe. Mindennapi éle­tünkben a kiskereskedelem kínálati oldala állandó szerep­lő. A változás látványos, bár az eredményesség eléggé vitat­ható, hiszen az üzlethálózat bővülése nem annyira a keres­leti oldalról vált szükségszerű­vé, hanem - szoros összefüg­gésben a nagyarányú munka­nélküliséggel - a vállalkozások egyik formájának kipróbálása. A megyében egy év alatt mintegy 800 kiskereskedelmi és 250 vendéglátóegységgel szaporodott az önkormány­zatoknál nyilvántartott egy­ségek száma. A próbatétel és a sikertelen vállalkozások létét igazolja, hogy félévente ezer­nyire tehető az új üzletnyi­táshoz működési engedélyt kérők és ennek több mint fe­lére a megs/.üntetők száma. Mind az új üzletet nyitók, mind a működési engedélyt visszaadók döntő többsége az egyéni vállalkozói körből került ki. Az üzletágak közül még mindig a kisebb alaptőkét igénylő, de viszonylag gyors megtérülést és ezzel együtt magasabb keresletre számító élelmiszer- és ruházati cikke­ket forgalmazó üzletek száma gyarapodott legjobban. Fel­gyorsult a több profilú boltok. mosógépeket még kézzel kel­lett hajtani. Ezzel szemben már megjelentek az első, árammal működd vasalók, amelyek 1880 körüli szabadalmak alap­ján készültek, és lassan esvre nem voltak veszélyesek. Elterjedt még a mechanikus meghajtású, kissé terjedelmes lengőmángorló a fehérneműk mángorlására. A brit gyárak 1900-ban jelentek meg a pia­con a présléggépekkel, ame­lyeknek célja az lett volna, valamint a járművet, a bútort és lakberendezési tárgyakat, a tüzelő vagy/és üzemanyagot árusító helyek számának növe­kedése. Befejeződött a kereske­hogy segítsenek a háziasszo­nyoknak a padlók portalaní­tásában. Ezek azonban csak felkavarták a port, sikert nem értek el. Az első hatalmas elek­tromos porszívó 1901-ben je­lent meg, és ez a port már szűrőzacskókba szívta. Ugyan­ebben az évben vezette be Booth a maga találmányát, amely úgy működött, hogy a szerkezet egy lovas kocsiban állt, és az utcán át szívta ki a port a lakásokból. E folya­mathoz szükséges csöveket a lakás ablakain keresztül ve­zették be a belső terekbe. Viszont Booth porszívója egy­szerre négy lakásból tudta kiszívni a port hosszú csövein keresztül. Persze azóta már léteznek a Miele cég és mások legújabb megoldásai, ert a technikai haladás nem ismer határokat a háztartásokban sem, és ez a háziasszonyok legnagyobb örömére szolgál, mindazoknak a találmányok­nak alkalmazásával, amelyek jószerivel 200 éve kezdődtek, és mindinkább tökéletesednek, éppen őket szolgálva. Bátyai Jenő mint kétszáz kisebb egységet, köztük hetven malmot hirdet­tek meg eladásra, s ez utóbbiak közül negyvenkettő már az új tulajdonosok kezében van. E pályázatok tanulsága, hogy a kis- és közepes malmok iránt óriási az érdeklődés. Néhány kivételtől eltekintve az új ma­lomtulajdonosok hazaiak. A további malom-privatizációra az aratás után kerül sor ­mondotta az ÁVÜ igazgató­helyettese. Bacsa Vendel, az új békési malomipari vállalat, az Agri­mill Rt. vezérigazgatója a saj­tótájékoztatón elmondotta, hogy cégének az Agrimpex 1 milliárd forintot biztosított a tevékenység megkezdésére. A vezérigazgató szerint a gabo­natermelőknek bizonyára von­zó lesz, hogy a teljesen teher­mentes részvénytársaság a fel­vásárolt gabonáért nyolc nap után készpénzzel fizet. delem nagyarányú privatizá­ciója, 1992-ben már csak né­hány százalékkal nagyobb ará­nyú a magánszféra részesedé­se, mint 1991-ben volt. Egyéni vállalkozók üzemeltették A társadalombiztosítási já­rulék befizetése mind a válla­latoknak, mind pedig az egyéni vállalkozóknak kellemetlen ­ám havonta ismétlődő - kö­telesség. - Mire számítson az. aki el­maradt a fizetésben? - kér­dezte a Falutévé Jónás Csa­bától, a Budapesti TB Igaz­gatóság főosztályvezetőjétől. - Ha valaki a tárgyhónapot követő 10-éig nem teszi meg a bevallását, illetőleg nem fizeti be a járulékot és késik - mond­juk 12-én fizeti be - akkor havi 4 százalékos késedelmi kama­tot számítunk fel. Ha ez több hónapon keresztül húzódik, akkor már kamatos kamatot kell felszámítanunk. Az adó­alanyok mindig megijednek at­tól, ha valamiben tévednek és nem merik javítani. Pedig ha valaki a belső ellenőrzés vagy Valami egészen új, egészen más világ az, amit a FORD kfnál a kistermelőknek, szál­lítóknak, nagycsaládosoknak, vagy csak egyszerűen cipeke­dőknek - mint amit néhány éve kínált még a Skoda-Barkas­Latria stb. szocialista autópiac. A FORD-szállítójárműveknek olyan gazdag kínálata várja mindazokat, akik több-keve­sebb rendszerességgel a sze­mélyek szállításán kívül mást is kívánnak fuvarozni, hogy az szinte hihetetlen. A sor elején a Fiesta Courier kisteherautó, illetve combi ta­lálható; ideális üzleti és családi autóként egyaránt jól haszno­sítható 2,5 négyzetméteres rakodóterével, 1,1-1,3 literes benzines vagy 1750-es dízel­motoijával. Az Escort Van kisteherautó már két és fél köbméteres, tágas rakodóteret és 780-900 1990-ben az egységek 44,5, 1991-ben 61,8, 1992-ben 66,5 százalékát. Donkáné Verebes Éva KSH felülvizsgálat kapcsán, a cé­génél tapasztalja, hogy rosszul vallotta be a TB-járulékot ­mondjuk 50 ezer Ft-ot elfe­lejtett bevallani - nem kell attól félni, hogy pótlólag a következő havi összesítőben korrigálja a tévedést. Ha kiszámítja a 10 szá­zalékos rendbírságot és fel­számítja a havi 4 százalékos késedelmi kamatot akkor tu­lajdonképpen ez nem olyan nagy összeg, mint ha a revizor venné észre. Az ellenőr bizony 25 százalékos rendbírságot fog kiróni és éppúgy kirója a havi 4 százalékos késedelmi kama­tot is. Van olyan lehetőség, hogy jogszabályi feltételek között esetleg részletfizetési kedvezményt kér vagy az őt terhelő követeléseknek mér­séklését kéri. kg közötti hasznos terhelhető­séget képes felmutatni, s ezzel robusztusabb teljesítményre képes „kisöccsénél". Ugyanak­kor a vezetők számára kínált előnyök (kényelem és bizton­ság) csaknem azonos a két kategóriában. Mindegyik tfpus acélpadlót, fél- vagy teljes acélválaszfalat, biztonsági kor­mánykereket, átfogó műszere­zettséget, illetve tágra nyitható, széles rakodóajtókat jelenít meg. Végül a listavezetó Transi­tok - a Ford flotta fegattjai ­várják a Csongrád megyei vevőket a Capitol autószalon­ban - még mindig árkedvez­ménnyel. Platós, brigád szállí­tására is alkalmas dupla kabi­nos-platós, vagy körablakos kisbusz kivitelben - igény sze­rint. FORD Autószalon és Szerviz Szeged, Dorozsmai út 12. Tel.: 62/325-587 Nyitva hétköznap este 6-ig, szombat-vasárnap 15 óráig A gabonaipar tulajdonvaltasa Bekesben Fotó: Somogyi Károlyné Az aratás mindig is ünnep volt. Privatizációval rontva. vénytársaság. A békési GMV maradékának megvételére az a Kiskun Kft. tett ajánlatot, amely eredetileg a teljes válla­latra is pályázott. A döntést az ÁVÜ igazgatótanácsa ezután hozza meg. Az ÁVÜ azért is elégedett a békési GMV sorsának rende­ződésével, mert az ügylet az aratás előtt lebonyolódott, így az rt. megfelelően felkészülhet a gabona-felvásárlásra. A gabonaiparban összesen több Áru- és személyszállító Fordok a FORD Capitol autószalonban Nem éri meg tartozni

Next

/
Oldalképek
Tartalom