Délmagyarország, 1993. április (83. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-17 / 89. szám

2 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. ÁPR. 17. Megkezdődött a Fidesz V. kongresszusa Debrecenben, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban pénteken délután meg­kezdődött a Fidesz V. kong­resszusa. A tanácskozáson a csaknem 4700 fiatal de­mokratát mintegy négyszáz küldött képviseli. A küldöttek a tervezettnél félórával később, délután fél négykor meg­kezdődött kongresszuson nagy többséggel elfogadták az előkészítő bizottság napirendi javaslatát. Elsőként Bankós Andrea elnökségi tag ismertette az országos tanács beszámolóját. Az előadó szerint az elmúlt esztendőben csökkent a pártban az Országos Tanács politikai szerepe, ami a korábbi döntéshozatali munka helyett főként a befolyásolásra kor­látozódik. A 46 tagú, 40 százalékban önkormányzati képviselőkből álló testület Felfüggesztették a Torgyán József ellen folyó pert szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Független Kisgazdapárt elnökét hatóság nagy nyilvánosság előtt történt megsértésével, továbbá rémhírterjesztés vétségével vádolják. Mint ismeretes: tavaly jú­niusban a Kisgazdapárt Belg­rád rakparti székháza elleni „támadás" után Torgyán József a Nap-tévében úgy nyilatkozott, hogy az ellene irányuló „puccskísérletet" a hadsereg, a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal fegyveres emberei hajtották végre. A pártelnök ilyen tartalmú levelet küldött valamennyi Budapesten akkreditált külföldi nagy­követnek is. A pártelnök a tárgyalás elején bejelentette: jogi képviselőjét, Tímár Györgyöt csak iratbetekintési jogkörrel hatalmazta fel, védőként nem kívánja meg­bízni, mivel az eljárást nem büntető-, hanem politikai pernek tekinti. Torgyán a bíróság előtt is megismételte korábbi kijelentéseit: továbbra is állítja, hogy a „puccs" a Mj^H^HMMHMHHB Pár órára ismét összeállt a hajdani szövetkezet, a szaty­mazi Finn - Magyar Barátság. Az átalakulás mai kínjaival küszködő faluban visszatolták az időt. Most tartották azt az összejövetelt, amit tavaly ilyenkor kellett volna. Kényszerből tették, hiszen tavaly nem dönthettek az aranykoronák osztásáról, mert a földrendező fórum csak mostanra kapott hiteles választ a szövetkezet jelölte föld­alapok nagyságának helyes­ségéről. Káruk mégsem lett az időhúzásból, hiszen a tegnapi közgyűlésen az igazságnak és józan parasztésznek is meg­felelő döntést sikerült hozniuk. A törvényre tekintettel, de mégis maguk között osztották el a földtulajdonra jogot kínáló aranykoronákat. A pénteki közgyűlés - ahol pár órára ismét szavazati lehetőséget kaptak a téeszből időközben munkáját hátrányosan befo­lyásolta viszont, hogy tag­jainak 21,7 százaléka ki­cserélődött. A Fidesz parlamenti frakciójának belső munka­megosztása jelentősen mó­dosult - erről már Deutsch Tamás beszélt. A frakció helyettes vezetője elmondta: tevékenységük elsősorban arra irányult, hogy az ellenzéki pozícióból adódóan foko­zottabb mértékben legyenek ellenőrzői a kormány tevé­kenységének, szakmai munká­jukkal pedig megőrizzék a Fidesz elmúlt három évben kivívott népszerűségét. A frakció az elmúlt fél évben nagy hangsúlyt fordított arra, hogy tevékenységében érvé­nyesüljenek a kormányzati munkára való felkészülés szempontjai. hatóságok fegyveres akciója volt. 25 tanút kért meg­idézésre, akik - állítása szerint - alátámasztják vádjait. Az ügyész cáfolta Torgyán Józsefet. Véleménye szerint a pártszékház elleni „támadás" az FKGP-n belüli viszály része volt, abban nem vettek részt sem rendőrök, sem katonák, sem nemzetbiztonságiak. A vádirat szerint a pártelnök kijelentéseivel elkövette a hatóság nagy nyilvánosság előtt történő megsértésének, illetve a rémhírterjesztés vétségét, mivel kijelentései alkalmasak voltak arra, hogy a hatóságok iránti bizalmat aláássák. A bíróság végül úgy döntött: mivel a négy rend­őrtiszt említett vallomása szorosan összefügg az üggyel, a Legfőbb Ügyészség tény­feltáró vizsgálatának hefejez­téig a tárgyalást felfüggeszti. Torgyán József tudomásul vette a döntést, az ügyész viszont fellebbezést jelentett be. ••HHHMiHHMH kiváló tagok - 14 arany­koronában határozta meg az alkalmazottaknak járó föld értékét. Ráadásként a vagyon­nevesítés szabályait ismerte el a leendő földosztás alapjául. Az eddigi téves felfogás szerint, ugyanis, minden alkalmazottnak és földnélküli tagnak 2o és 3o aranykorona kötelezően jár, de a szaty­maziak utánajártak s ki­derítették, hogy az ilyen célra jelölt földalapot a korábbi helytállás alapján is szét lehet porciózni. A kései osztozkodások hangulatához képest békés közgyűlés mondotta ki az erre irányuló szándékot. (A szatymaziak aranykorona szerző hadműveletére későbbi lapszámunkban még vissza­térünk.) Majoros Tibor • Három hónappal azután, hogy fényes ünnepségek közepette az Egyesült Államok 42. elnökévé iktatták be Bili Clintont, szerte­foszlott az eufória és az első száz nap elteltével rendezett közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a megkérde­zetteknek mindössze 49 száza­léka elégedett a demokrata párti elnök hivatali ténykedésével. Ez az eddigi legrosszabb eredmény, amelyet ebben az évszázadban a Fehér Ház lakója az első száz nap után elért. Még a balszerencsés Gerald Ford is, aki kizárólag Nixon lemondása miatt került a Fehér Házba, ennél nagyobb népszerű­séget tudott felmutatni az első Postabankok megállapodása A Postabank és Takarékpénztár Rt. pénteken Budapesten bank­számla-megállapodást írt alá a román Commerciale Societe Banc Post SA (a román Postabankkal). A bankszámla-megállapodás értelmében a Postabank Rt. hazánkban folyószámlát nyit román partnere részére. A két bank vezetői a megállapodástól azt remélik, hogy a számlán lévő összegeket fedezetként tudják majd felhasználni, és ennek révén egyrészt csökkenthető lesz a Postabank ügyfélkörébe tartozó magyar exportőrök romániai szállításainak fizetési kockázata. Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa hétfőn és kedden álta­lános vitát tart Boszniáról, amelyen a világszervezet sok tagállama készül kifejteni álláspontját. Ez a kompro­misszum alakult ki a csütörtök esti ülésen, miután az el nem kötelezett államok nem tudták elérni, hogy azonnal szavazza­nak a Szerbia elleni új rend­szabályokról. A BT a hét elején - orosz kezdeményezésre és amerikai támogatással - április 26-ra, az • A szerbiai helyzetről szólva Antall József annak a néze­tének adott kifejezést, hogy Milosevic „pragmatikus politi­kus, aki egyaránt megjátssza a nacionalizmust és a kommu­nizmust", és arra számít, hogy a Nyugat előbb-utóbb elfogad­ja, hogy kész tények elé állítot­ták. „A szerb célok kezdettől fogva egyértelműek: szervesen Szerbiához akarják csatolni mindazokat a területeket, ahol szerbekkisebbségben élnek. Most szemünk előtt jön létre a Nagy-Szerbia" - állapította meg a kormányfő, kijelentve: Magyarország több más or­szággal együtt időben felhívta a veszélyekre a Nyugat figyel­mét, ám az akkor az Öböl­háborúval volt elfoglalva. „Ha a nemzetközi közösség 1991 tavaszán egységesen, szilárd állásponttal lépett volna fel, amelyet világosan értésére adott volna a szerbeknek és a horvátoknak, talán elkerülhető lett volna a katasztrófa" ­mondotta. Az etnikai tisztogatásról, a vajdasági magyarságot esetleg fenyegető veszélyről szólva Antall József kijelentette: re­méli, hogy ilyen fejlemény nem következik be. „Szerbiá­nak a jövő érdekeire is gon­dolnia kell. Nyilvánvaló, hogy Belgrádnak szüksége lesz a jóviszonyra Magyarországgal" - mondotta, de megállapította, hogy „a határokon kívül élő ötmillió magyar közül jelenleg a vajdasági magyarokat fenye­geti a legnagyobb veszély ". A szomszédos országokban élő magyarság helyzetét a legkedvezőbbnek Ausztriában és Szlovéniában minősítette, kifejezve azt a reményét, hogy Ukrajna is jó úton halad majd. Mélyponton Clinton elnök népszerűsége száz nap után - vele a meg­kérdezetteknek legalább a fele elégedett volt. Nem is beszélve Jimmy Carterről, aki 63 és Ronald Reaganról, aki 67 százalékos népszerűségi rátával „startolt". Az adminisztráció-váltás kö­rüli zavarokra utal a La Repub­lica című olasz lap washingtoni tudósítója, megállapítva, ennek • Vasárnap indulnak Nagyvá­radról a Romániai Magyar Demokrata Szövetség listáján megválasztott parlamenti kép­viselők és szenátorok Buda­pestre, ahol az Országgyűlés meghívására tesznek látoga­tást. A szeptemberi választáso­kon az RMDSZ országosan a szavazatoknak mintegy 7,5 százalékát szerezte meg. Lis­táján 12 szenátor és 27 kép­viselő jutott be a román parla­mentbe. Az RMDSZ tagja a Romániai Demokratikus Kon­venciónak, a demokratikus ellenzék pártszövetségének. A román parlamentben je­lenleg folyik a költségvetési vita, amelyben az RMDSZ képviselőcsoportja aktívan részt vesz. A frakció eddig oroszországi népszavazás utáni időpontra halasztotta a Szerbia elleni határozat elfogadását, hogy ne nehezítsék a nacio­nalista, a szerbeket pártoló ellenfeleivel küzdő Borisz Jelcin elnök helyzetét. A BT­ben képviselt öt, el nem köte­lezett ország azonban mielőbbi szavazást igényelt, de javas­latuk érvényesítéséhez hiány­zott a szükséges többség. Az el nem kötelezettek elérték vi­szont, hogy a BT előtt két napon át szót kap az ENSZ egy A Romániában éld kétmillió és a szlovákiai hatszázezer ma­gyar helyzetét viszont úgy ítél­te meg, hogy „alkotmányjo­gilag nem megnyugtató". Részletesen szólt a minisz­terelnök Magyarország és a szomszédos országok viszo­nyáróL „A nehézségekkel küszködő kormányok mindig bűnbakot keresnek. Az egyes szomszédainknál hatalmon lévő ultranacionalisták számá­ra kényelmes megoldás, ha Magyarországot ellenségként tüntetik fel" - állapította meg, határozottan leszögezve: Ma­gyarország elkötelezte magát a nemzetközi közösség előtt, hogy nem teszi vita tárgyává a határokat. „Támogatjuk a kül­földön élő magyarok szövetsé­geinek igényeit, a nemzetközi fórumokon is, de egyetlen eset­ben sem próbálkozunk azzal, hogy mi diktáljuk politikáju­jele többek közt az is, hogy több tucat külföldi diplomata vár arra, hogy átadhassa megbízólevelét Clinton elnöknek. A Fülöp­szigetek nagykövete pedig meg sem érhette ezt a napot ­időközben infarktusban elhunyt. A kormányzati munka ered­ményességét késleltető kül- és belpolitikai nehézségek mellett állítólag az elnök házasságával is problémák merültek fel. Washingtoni pletykák szerint ugyanis állítólag „gyakoriak a veszekedések Bili és Hillary között" és egyes botrány lapok már nyíltan „a Fehér Házban külön felállított ágyakról" írnak. Budapesten az RMDSZ vezérkara számos módosító indítványt terjesztett be. Hétfőn az orto­dox húsvétra való tekintettel a bukaresti parlamentben szün­nap van, s kedden, amikor a vita folytatódik, az RMDSZ­képviselők és szenátorok visszatérnek a román fővá­rosba. A Gheorghe Funar ko­lozsvári polgármester vezette Román Nemzeti Egységpárt csütörtöki sajtóértekezletén sor tagállama. Várhatóan fel­szólalnak majd a mohamedán országok képviselői, valamint egy sor európai.állam, köztük a délszláv köztársaságok s végül magatartásának megvédésére kényszerül majd Jugoszlávia kormánya. Az MTI értesülése szerint a BT tagjai ebben a vitában nem szólalnak fel, nézetüket majd a 26-ára kitű­zött szavazáson fejtik ki. Az orosz nagykövet egyébként máris jelezte, hogy akkor ők sem fogják akadályozni a kat" - jelentette ki a kormány­fő. A Szlovákiával a bősi erő­mű kérdésében kialakult vitá­ról szólva aláhúzta: jószomszé­di viszonyt kívánunk létrehoz­ni a szomszédos országgal, nem próbálkozunk meg Szlo­vákia elszigetelésével, sőt ellenkezőleg, arra törekszünk, hogy harmonikus integrációt alakítsunk ki vele a térségben. Az ország helyzetéről szól­va a miniszterelnök leszögezte: a gazdasagi reformok már hoztak eredményeket, így a' tulajdonviszonyokban, a kül­földi befektetésekben, ámde a jelenlegi kormány örökölte a kommunistáktól az ipar csőd­jét, s most neki kell vállalnia a népszerűtlen intézkedések meghozatalának terhét. A „Csurka-ügyre" vonatko­zó kérdésre válaszolva megál­lapította: aránytalannak tartja a külföldön erre fordított figyel­Kokain és revolver Mintegy 10 millió márka értékű kábítószert foglaltak le a lengyel vámosok. A közel száz kilogramm kokain egy holland állampolgár Mercedesében elrejtve utazott. A so­főrnél ráadásul töltött revolver is volt - természetesen fegyverviselési engedély nélkül. Az utóbbi idők egyik legnagyobb kábítószercsem­pész ügyében tovább nyomoz a ren­dőrség, ugyanis alapos gyanújuk szerint a holland csak egy láncszeme volt annak a bandának, amely Gdanskon és Szczecinen át szállított rendszeresen kábítószert Németor­szágba. máris támadást intézett az RMDSZ parlamenti csoportjá­nak tervezett budapesti látoga­tása ellen. Ioan Gavra, a párt alelnöke kijelentette, hogy a magyar Országgyűlés Nagy­Magyarország parlamentjét akarja újra létrehozni. Ezt bi­zonyítja szerinte, hogy Szlo­vákiából és a Vajdaságból is meghívták már a magyar nemzetiségű képviselőket. A Vremea, a kormányt tá­mogató Szocialista Munkapárt­hoz tartozó Adrián Paunescu szenátor lapja pénteki számá­ban hosszú dolgozatot közöl, amelyben a magyar kormány és az RMDSZ közötti kapcso­latokra vonatkozó február 26-i nyilatkozatot támadja. Szerbia elleni embargót kemé­nyen megszigorító döntés elfogadását. Budai Iván, a magyar ENSZ-képviselet helyettes vezetője a csütörtöki ülésén rámutatott: egyetért a BT soros elnökének álláspontjával, hogy méltányos kompromisszumról van szó, amely módot ad arra, hogy a tagállamok nyíltan ki­fejthessék nézeteiket a tovább romló boszniai helyzetről és nem szenved sérelmet a BT tekintélye. met. „Senki sem kételkedhet érzelmeimben" - hangoztatta az antiszemitizmus kérdéséről szólva. „Teljességgel egyértel­mű álláspontot foglaltam el". Leszögezte: az MDF legutóbbi kongresszusán az általa folyta­tott centrum-politika kétharma­dos támogatást kapott. Megál­lapította: a szélsőséges jelen­ségek az egész világban felütik fejüket, a volt kommunista országokban is, de Magyaror­szágon nincs esélyük a sikerre. „Csurka felelőtlen kijelentése­ket tett, amelyeket azóta rész­ben visszavont. Ne essenek té­vedésbe, a szélsőjobb gyűlöl­ködő retorikája mindekelőtt a másik oldalnak kedvez, a bal­oldal manipulátorai használják ki azokat" - mondotta. Az 1994-es választások esé­lyeiről, a „litván szindróma" lehetőségéről szólva Antall József kijelentette: ilyen ve­szély mindazokban az orszá­gokban fennáll a volt szocia­lista táborban, amelyekben a gazdasági reform nem párosul a szociális problémák, minde­nekelőtt a munkanélküliség enyhítésével. „Magyarorszá­gon is sok a csalódott ember. Ez nyilvánul meg például abban, hogy az időközi válasz­tásokon nagy, akár 75 százalé­kos is volt a távolmaradás. A volt kommunisták természete­sen nem hagyják ki azt a lehe­tőséget, hogy kihasználják a lakosság csalódottságát. Nem hiszem azonban, hogy ezek az erők Magyaroszágon is ugyan­olyan sikert érnének el, mint Litvániában. A választópol­gárok, amikor szavazataikat elhelyezik az urnákban, emlé­kezni fognak arra, hogy mi tisztességes politikát folytat­tunk" - mondta az interjúban Antall József. Felfüggesztették a Torgyán-pert A „kicsik" még hajlamosak a méltányos kompromisszumra.... Elosztották az aranykoronákat Szatymazon • Antali-interjú a Le Figaróban A „litván szindróma" „A Nyugatnak nem szabad elfelejtkeznie Közép-Euró­páról" - jelentette ki Antall József miniszterelnök abban a terjedelmes interjúban, amelyet pénteki számában közölt a tekintélyes francia lap, a Le Figaro. A lap külpo­litikai rovatvezetőjének, Charles Lambroschininek adott interjújában - amelyet a lap már első oldalán idéz - a kormányfő egyaránt foglalkozott nemzetközi kérdések­kel, így a szerbiai helyzettel, Magyarország és a szomszé­dos országok viszonyával, és a magyar belpolitika kérdé­seivel. A lap az interjút ezzel az alcímmel közli: „A ma­gyar miniszterelnök szerint rövidlátó politika lenne ma­gukra hagyni gazdasági nehézségeikkel az új demok­ráciákat. Jugoszlávia megmutatta, hogy a hibát lehe­tetlen kiküszöbölni.'"

Next

/
Oldalképek
Tartalom