Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-16 / 62. szám

2 NEMZET ÉS EMLÉKEZET DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. MÁRC. 16. • Jeszenszky Géza Makón Magyar, tartsd magad! Makón a városi római kato­likus templomban ünnepi szentmisével kezdődtek a március 15-dikére meghirdetett rendezvények. A Gyulai Endre megyés püspök által celebrált misén megjelent Jeszenszky Géza külügyminiszter is. A Petőfi-szobornál megren­dezett koszorűzási ünnepséget megelőzően Gyulai Endre püspök szólt az egybegyűl­tekhez. A pártonkfvüliek vé­leményét hangsúlyozva el­mondja, hogy nemzetünk cso­dálatos, de bizonyos szem­pontból végzetes tulajdonsága a hirtelen fellángolás, nagy fénnyel ég, de hamar ellobban. A szalmalángszerű felvillanás helyett talán a kitartó álhata­tosság, az összefogás, a közös akarat ereje hiányzott. Ennek tudatában ma is történelmünk legfényesebb pillanataiból kell merítenünk, tanulságként pedig álljon előttünk a vértanúk ösz­siefogást, szolgálatot, szere­tetet hirdetett, megszívlelendő üzenete. A protokoll szerint a kü­lügyminiszternek csak az ifjúsági ház dísztermében ren­dezett ünnepségen kellett volna felszólalnia, de valami miatt ettől eltértek, így Jeszenszky Géza kétszer is mikrofon elé állt. A Petőfi-szobornál kifej­tette, miért aktuálisak ma is a 12. pontba'foglalt követei­Fotó: Enyedi Zoltán mények. Az 1848-as szabad­ságharc üzenetét nemcsak a magyarok érezték, de a szlo­vákok, szerbek, románok is, kisstílű, megalkuvó politiku­soknak azonban sikerült szem­befordítaniuk egymással a történelmi Magyarország né­peit, s a forradalom bukásai is - többek között - ezzel ma­gyarázható. Ekkor formálódott a magyar külpolitika, amely több szempontból ma is kö­vetendő. Kossuth eszméi a mindenkori kormánynak is megbízható iránytűként szol­gálnak. Sorsunk ma a saját kezünkben van, viszont ál­dozatok szükségesek. Erre pedig cjak az képes, aki lát maga előtt perspektívát. Kilátásokat adni ennek az iránynak - mindannyiunk fel­adata. „Magyar, tartsd magad!" - fejezte be beszédét Jeszenszky Géza. A koszo­rúzás után a vendégek az if­júsági ház dísztermébe vonul­tak, ahol a fiatalok ünnepi műsort adtak tiszteletükre. - Ha normalizálódnak a román-magyar viszonyok és véget ér a jugoszláv testvér­háború - hangsúlyozta a kü­lügyminiszter -, azt, ami ma hátrányként jelentkezik, holnap óriási előnyére fordíthatja a város. Ezzel a lehetőséggel föltétlenül élnie kell. A Kossuth-szobor megko­szorúzását 11.30-ra hirdették meg, mivel azonban több mint egyórás eltolódás keletkezett a programban, az egybegyűltek közül sokan szitkozódások közepette megunták a vára­kozást és hazamentek. Néhány párt helyi szervezete a vendé­gek megérkezése előtt már elhelyezte a szobor talap­zatánál a kegyelet és a hála virágait. A fúvósok is kiful­ladtak, úgyhogy egy ideig magnóról szólt a zene a téren. A több mint egyórás késede­lemmel megejtett koszorúzás alkalmával dr. Halmágyi Pál múzeumigazgató szólt az 1848. március 15-dikei esemé­nyek makói vonatkozásairól. A városházán megrendezett fogadáson Makó képviselői elbeszélgettek Jeszenszky Gézával, aki megígérte: min­dent megtesz a kiszombori átkelőhely mielőbbi megnyi­tásáért. T. T. Szabó Iván Kisteleken Mindennapi forradalom A magyar ember könnyeb­ben viseli, ha a csatamezőn kell életét adnia, mintha a mindennapok apró áldozatait kell meghoznia - mondta Szabó Iván pénzügyminiszter, a kisteleki ünnepség szónoka. - 1848 forradalom és sza­badságharc volt, vagyis egy­idejű küzdelem a társadalmi fejlődésért és az ország szu­verenitásáért. Ugyanezért a kettős célért fogtak fegyvert 1956-ban, és ez a tétje a jelenlegi rendszerváltásnak is ­Fotó: Révész Róbert •••••••••aMMNMMi jelentette ki. - A független­séget már elértük, és jelentősen előrehaladt a társadalom át­alakulása is. A továbblépést ­forradalmainkkal ellentétben ­most nem külső veszélyek fenyegetik, hanem a saját kishitűségünk, bűnbakkere­sésünk. Pedig fel kellene ismernünk és ki kellene hasz­nálnunk a történelmi lehető­séget, ezúttal nem fegyverrel, hanem a mindennapok küzdel­meivel. Ez 1948 üzenete ­szögezte le a pénzügymi­niszter. K. G. Török Ignác katonái Jft Js^i- Ö® . WX -T'.r\ ^Jlf1 • Szombaton délelőtt ragyogó napsütésben esküdhettek föl a Magyar Köztársaság védelmé­re a Török Ignác nevét viselő 60. Szegedi Műszaki Dandár alakulat újoncai. Rövid két hetes kiképzés után kiivetke­zett az ünnepélyes fölvonulás az alakulótéren: a frissen suvickolt „surranókba", azaz katonai bakancsokba bújt lábak rézfúvósok ritmusára csapód­tak a betonhoz, s úgy vágták ki - ha nem is a rezet - de a díszmenetet. Darák József dandárpa­rancsnokot Für Lajos honvé­delmi miniszter egy nappal korábban léptette elő (soron kívül!) ezredessé, s a műszaki alakulat irányftója már ebben a minőségében mondhatta el ünnepi köszöntőjét az eskü­tételre kirendelt katonáknak. A fogadalom szövegét Kel­ler Péter honvéd mondta el 233 társa előtt, akik közül egészen pontosan 111 fő mun­kanélküli „státusban" vonult be szolgálatteljesítésre. A fiúk a Fotó: Nagy László kiképzés további szakaszaiban a hídépítés, műszaki zárás, robbantás fogásait sajátítják majd el. A fölesküdött újoncok még körbementeltek a laktanya­udvaron összegyűlt család­tagok. barátok és barátnők tiszteletére, s még arra is jutott idejük, hogy géppisztolyukat megmarkolva kimosolyog­janak a sorból az integető ismerősökre. Ny. P. Kitüntetések a Parlamentben A nemzeti ünnepen nem csak a történelem nagyjai, hanem a jelen kiemelkedő szemé­lyiségei, művészek és tudósok előtt is tisztelgett az ország. A Parlament Kupolatermében a kora esti órákban - Antall József kormányfő és Szabad György, az Országgyűlés elnökének jelenlétében - adta át Göncz Árpád köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára adományozott Kossuth- és a Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend keresztjeit. A Magyar Köztársaság elnöke a miniszterelnök javaslatára a KOSSUTH-DÍJAT adományozta: Antal Károly Munkácsy Mihály-díjas szobrászművésznek; Barthu László Munkácsy Mihály-díjas festőművész, kiváló művésznek; Básti Julinak, a Katona József Színház Jászai Mari-díjas színművészének; Cserny József ipari formatervező, érdemes művésznek; Deim Pál festő- és grafikus­művésznek; Jurcsik Károly Állami-díjas építésznek, címzetes egyetemi tanárnak; Kányádi Sándor romá­niai magyar írónak, költőnek, műfordítónak; Nóvák Ferenc koreográfusnak, a Honvéd Együttes művészeti vezetőjének, érdemes művésznek; Onczay Csaba csellóművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárának, érdemes művésznek; Páskándi Géza József Attila-díjas Írónak, költőnek; Reisenbiich­ler Sándor kiváló művésznek, a Pannónia Film Vállalat animációs filmrendezőjének; Ruszt József rendezőnek, a Független Színpad művészeti veze­tőjének, kiváló művésznek; Sándor Judit operaéne­kesnek, érdemes művésznek. A SZÉCHENYI-DÍJAT adományozta: dr. Balogh János Kossuth-díjas zoológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak; dr. Bogárdi János vízépítő mérnöknek, a Magyar Tudo­mányos Akadémia rendes tagjának, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárnak; dr. Borzsák Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar nyugalmazott egyetemi tanárának, tudományos tanácsadónak; dr. Frank Józsefnek, a mezőgazdasági tudomány doktorának, a Gabonatermesztési Kutató Intézet főigazgatójának; Gombos Gyula írónak; dr. Gyulai József tanszék­vezető egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Fizikai Kutató Intézet Kísérleti Fizikai Tanszék vezetőjének, a KFKI Anyagtudo­mányi Kutató Intézet igazgatójának; dr. Hofer Tamás etnográfusnak, a Néprajzi Múzeum főigazgatójának; dr. Horler Miklós Ybl Miklós-djas építészmérnöknek, a művészettörténet tudomány doktorának, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal általános elnökhelyet­tesének; dr. Horvát Adolf Olivérnek, a bilológiai tudomány doktorának, címzetes egyetemi tanárnak; Jagamas János romániai magyar népzenekutatónak; dr. Keszthelyi Lajos fizikusnak, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia rendes tagjának, az MTA Szegedi Biológiai Központ főigazgatójának; dr. Lévai András Kossuth-díjas gépészmérnöknek, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia rendes tagjának, a Budapesti Műszaki Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának; Rába György József Attila-díjas költőnek, műfordítónak; dr. Solymosi Frigyesnek, a Magyar Tudományos Akadé­mia rendes tagjának, a József Attila Tudomány­esgyetem tanszékvezető egyetemi tanárának; dr. Szabó Árpádnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, a Janus Pannonius Tudomány­egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának; dr. Székyné Fux Vilma geológusnak, a földtudomány doktorának, nyugalmazott egyetemi tanárnak; dr. Vayer Lajos művészettörténésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, nyugalma­zott tanszékvezető egyetemi tanárnak; dr. Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Orvostovábbképző Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet főigazgatójának; dr. Woynarovich Elek biológusnak, a biológiai tudomány doktorának, a Szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet nyugalmazott tudományos szaktanácsadójának. A SZÉCHENYI-DÍJAT MEGOSZTVA adományozta: dr. Kékedy Pál okleveles mérnöknek, hídtervezőnek. a műszaki tudomány doktorának, az Út- Vasúttervező Vállalat nyugalmazott főmunka­társának és Szánthó Pál okleveles mérnöknek, az Út­Vasúttervező Vállalat nyugalmazott főmunkatársának; valamint dr. Bakonyi Péter Eötvös Loránd-dfjas villamosmérnöknek, a műszaki tudomány kandidá­tusának. a Hungária Számftástechnikai Kft. ügyvezető igazgatójának és dr. Csaba László fizikusnak, a műszaki tudomány kandidátusának, a Hungária Számítástechnikai Kft. Számító Központ igazgató­jának. m A Magyar Köztársasági Érdemrend Közép­keresztje POLGÁRI TAGOZAT kitüntetést adományozta: dr. Entz Géza művészet­történésznek, nyugalmazott egyetemi tanárnak; Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flórának, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola nyugalmazott főigazgatójának; Illés György kétszeres Kossuth-díjas operatőrnek, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rektorhelyettesének, egyetemi tanárnak; dr. Schnell Lászlónak, a Budapesti Műszaki Egyetem Állami­díjas egyetemi tanárának. A Magyar Köztársasági Érdemrend Közép­keresztje KATONAI TAGOZAT kitüntetést adományozta: Gyuricza Béla altábor­nagynak, a Szárazföldi Csapatok parancsnoksága parancsnokának. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje POLGÁRI TAGOZAT kitüntetést adományozta: dr. Csapodi Csabának, a Magyar Tudományos Akadémia nyugalmazott osz­tályvezetőjének. tudományos munkássága elismerése­ként; dr. Csapodi Csabáné dr. Gárdonyi Klárának, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott osztály­vezetőjének. tudományos munkássága elismeréseként. Az 1956. évi forradalom és szabadságharcban tanúsított kiemelkedő helytállásuk elismeréseként dr. Farkas Györgynek: Fodor Tibornak; Fülöp Fe­rencnek; Kozák Andrásnak, a Nemzeti Színház színművészének. Kiváló művésznek; Makay Árpád filmoperatőrnek: Moór Muriannának, a Nemzeti Színház színművészének. Érdemes művésznek; dr. Rásó Gyulának; Sevcsik Jenő nyugalmazott szak­trónak; dr. Sipos Jenőnek, a Magyar Állami Operaház énekmesterének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott egyetemi tanárának; dr. Urbán István építészmérnöknek; Varga Mátyásnak, a Nemzeti Színház Kossuth-dfjas díszlettervezőjének; dr. Zeőke Szőke Pálnak, a Belügyminisztérium volt munkatársának. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje KATONAI TAGOZAT kitüntetést adományozta: kiemelkedő munkájuk elismeréseként Bátori Ferenc ezredesnek; Bodolai István tűzoltó ezredesnek; Gégény István rendőr alezredesnek; Háber Péter ezredesnek; Holló József ezredesnek; Kovács Gyula határőr ezredesnek; Vidus Tibor határőr ezredesnek. Az 1956. évi forradalom és szabadságharcban ta­núsított kiemelkedő helytállásuk elismeréseként Forrási László nyugalmazott alezredesnek; Oláh Jenő nyugalmazott alezredesnek. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje POLGÁRI TAGOZAT kitüntetést adományozta: dr. Heszke Bélának, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott tanárának; Kalász László József Attila­díjas költőnek; Plutthy György festőművésznek; Schwendtner Ferenc mosonmagyaróvári lakosnak. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje KATONAI TAGOZAT kitüntetést adományozta: Peszlen János őrnagynak, kiemelkedő munkája elismeréseként. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt POLGÁRI TAGOZATA kitüntetést adományozta: Bauer Károlynak, Szent­gotthárd polgármesterének; dr. Gémesi Györgynek, Gödöllő város polgármesterének; dr. Könözsy László­nak. Esztergom város polgármesterének; Nagy Mártonnak, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum tanárának. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatti tevékenységük elismeréséül Setény Jánosnak; Tüköly Jenőnek; Zolnai Istvánnénak, a törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola igazgatójának. A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt POLGÁRI TAGOZAT kitüntetést adományozta: Varga Lászlóné Horváth Erzsébetnek, a Kápolnásnyéki Önkormányzat fő­előadójának. bUi Szezonvégi árengedmény viszonteladóknak, nagyfelhasználóknak. 6 A 44 2045 Ft+áfa 6 B 154 6600 Ft+áfa 6 A 55 2320 Ft+áfa 6 B 196 9060 Ft+áfa Savval, árammal töltve, 1 év garancia, díjtalanul kiszállítjuk. MOROTVA BT.. Berettyóúj­falu, Csónak u. 13. Tel./fax: 52/88-888 Berettyóújfalu 722. HUSVET ELŐTTI PVC-PADLÓ- ÉS TAPÉTA VÁSÁR! I. oszt. PVC-padló, 2 ni széles: 1390 Ft helyett 1190 Ft/fm 1190 Ft helyett 890 Ft/fm I. oszt. tapéták: 540 Ft helyett 398 Ft/tek. 390 Ft helyett 298 Ft/tek. Álmennyezetet szeretne? Keressen bennünket! SZEGED NAGYÁRUHÁZ MELLETTI PASSZÁZSSORON (lépcsőn lefelé a rakodótér felé) és az ETELKA SORI GARÁZSTZLETBEN!

Next

/
Oldalképek
Tartalom