Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-26 / 278. szám

4 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. Nov. 26. Századunk amerikai zenéje Szegeden! Századunk amerikai zenéjéből ad ritkán, vagy Szegeden éppen először hallható ízelítőt a helyi Weiner kamarazenekar 26-án, csütörtökön a Deák gimnáziumban. Ezen az esten több neves pódiumművész is fellép. így Szecsődi Ferenc balesete miatt az éppen negyedszázada koncertező Perényi Esztert hallhatjuk Bernstein szólóhegedűre, vonósokra és ütőkre komponált szere­nádjában. Az öttételes mű rendkívüli technikai igényt támaszt a szólistával szemben, az együttesnek pedig, akárcsak a parádés feladattal megbirkózó ütőhangszereseknek, a bernsteini, bonyolult ritmusképletek okozhatnak gondot. Ez tipikusan ame­rikai zene. A tavasz elején Szegeden már megismert, Németországban élő román gordonkaművész, Anton Niculescu, aki már tizennégy évesként szerepelt mint zenekari szólista ezúttal - a század első felében tevékenykedő - Viktor Herbert művét adja elő. Az öt rövid, eltérő karakterű darabot a dallamosság uralja és egy nagy, szerelmi románc emléke. Aaron Copland dzsesszes elemeket is tartalmazó Klarinét­versenyének szólistája az egykori szegedi szakközépiskolás növendék, Maczák János, aki pár éve a rádió szimfonikus zene­karának első klarinétosi posztját adta fel a helyi konzervatórium tanári tisztéért. Az egybefonódó három tételből különösen a kö­zépső rész nagy kihívás a művésznek, hisz az egész egy hatalmas (vű szólókadencia. Sámuel Barber volt az első amerikai komponista, akinek mű­vét előadásra érdemesnek tartotta Toscanini. A hibátlan for­maérzékű, elsősorban lfraiságáról ismert szerző Adagioját játssza még a Weiner zenekar Wéninger Richárd vezényletével a fél nyolckor kiadódó műsorban, mely egyúttal a Filharmónia „C" jelű kamarabérleti hangversenye is. KUTAS JÁNOS Jön „Philadelphia" Jerry Ricks Gerald „Jerry" Ricks Phila­delphiában, a fekete zene fel­legvárában született. A spiri­tuálék, a blues és a jazz igen erős hatást gyakoroltak rá. Templomi kórusban énekelt először, majd jazz trombitás lett. 1962-ben a gitárhoz pár­tolt át, s a tradicionális blues­nak kötelezte el magát. Kon­certrepertoárján szerepelnek a Mississippi deltavidékéről, Chicagóból és Texas-ból szár­mazó blues-mesterek szerze­ményei, valamint saját, úgyne­vezett Swingin' spirituáléi. Blues interpretációiban külön­féle gitárokat használ, néha az „üvegnyak" technikát is alkal­mazza, amely az ős blues elő­adók hangzását és stílusát idézi fel. A mindennapi dolgokról ­szerelemről, nyomorúságról, reményről és halálról - szóló versei egyszerűek, könnyen érthetőek. „Philadelphia" Jerry Ricks szeretetreméltó és kom­munikatív művész. Az állítás igazáról pedig mindenki meg­győződhet, ugyanis ma este 19 órakor a Szegedi Ifjúsági Ház­ban lép fel az amerikai blues­mester. MA SZEGED A TISZA GYÖNGY­SZEME című videofilm be­mutatója lesz a Somogyi­könyvtárban 11 órakor a Sou­venir Bt. szervezésében. Beve­zetőt mond: dr. Ványai Éva al­polgármester. ALTALÁNOS ISKOLAI BÉRLETI HANGVERSENY 12.30 órától az Arany János Általános Iskolában, 15.30-tól a Konzervatóriumban: A zene mélységei címmel. Közremű­ködnek: Bazsinka József (tu­ba), Sztankov Iván (nagybő­gő), Schwimmer János (ének), Miklós György (zongora). Műsoron: Árban-, Lorenziti-, Bach-, Fischer-, Rachmaninov, Saint-Saens-, Mozart-, Dubro­vay-, Csemiczky-, Pederson-, Muszorgszkij- és Monti­művek szerepelnek. BEMUTATKOZIK AZ ENCIKLOPÉDIA. 3 órakor a Móra Ferenc Könyvesboltban dr. Szvák Gyula történész, a Mecenas Könyvkiadó igazga­tója az érdeklődőknek bemu­tatja a Cambridge Enciklo­pédiát. Az Enciklopédia csak ma féláron megvásárolható. TUDNI ILLIK, HOGY MI ILLIK általános iskolá­soknak 14.30-16 óráig a Száz­szorszép Gyermekházban. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN: KINCSKERESŐ KLUB iro­dalomkedvelő általános isko­lásoknak 14.30-16.30 óráig. ALBA KLUB 18 órától, PHI­LADELPHIA JERRY RICKS blues koncert 19 órától. SZÍN-JÁTÉKOS illemtan stúdió általános iskolásoknak 16 órakor, középiskolásoknak 18 órakor a BBMK Belvárosi Klubjában. Vezeti: Dalnoky Zsóka. A SZŐREGI MŰVELŐ­DÉSI HÁZBAN, a Nyugdíjas DM — 3E Klub 16 órától tartja zárófog­lalkozását. BAROSS GÁBOR A VAS­MINISZTER címmel kiállítás nyílik 16.30 órakor, a Móra Ferenc Múzeum Fekete Házá­ban (Somogyi u. 13.). A tárla­tot dr. Baross Dénes a vállal­kozási alapítvány díszelnöke nyitja meg. KÓRUSHANGVERSENYT RENDEZNEK Kodály Zoltán tiszteletére a Gutenberg János Általános Iskolában (Guten­berg u. 25.) 17 órai kezdettel. A programban szerepel a Sze­gedi Pedagógus Női kar, a Gu­tenberg János Általános Iskola énekkara, Kodály- és Mozart­művekkel. ÉLETÜNK KEZDETE. SZERELEM, SZEXUALI­TÁS címmel beszélgetés dr. Takács Katalin pszichiáterrel az Ortutay Kollégiumban 17 órakor (Boldogasszony sgt. 24­26.), ahová az érdeklődő középiskolásokat várják. A ROLAND CÉG HANG­SZERBEMUTATÓJÁT ÉS PIERROT koncertet rendez­nek a MÁV-Nevelőotthonban. Bővebb felvilágosítást a KÖ­ZÉP-PONT-ban (Takaréktár u. 2.). Telefon: 321-103. SASFÉSZEK ROCK AND ROLL KLUB működik a Juhász Gyula Művelődési Központban 19-21 óráig. A WEINER LEÓ KAMA­RAZENEKAR - Amerikai estje - a Nemzeti Filharmónia rendezésében a Deák Gimná­ziumban 19.30 órakor. Vezé­nyel: Wéninger Richárd. Köz­reműködik: Perényi'Eszter (he­gedű), Anton Niculescu (csel­ló), Maczák János (klarinét). Műsoron: Copland-, Barber-, V. Herbert-, és Bernstein­művek szerepelnek. A 6 KÉZ EGYÜTTES koncertje a Tamási Áron Sza­badidőközpontban 20 órától. NOSZTALGIA-BULI a JATE-klubban 20 órától. Házi­gazda: Poór Zsolt. HOLNAP KAMASZ-KLUB 15-17 óráig a Százszorszép Gyer­mekházban. SZABAD SAJTÓ - JÓ SAJTÓ (Sajtóetika ma) cím­mel, a Liberális Klub beszélge­tést rendez 15 órakor György Péterrel (esztéta) és Jónás Györggyel (publicista, Kana­da) a Földváry u. 3. alatt. BONSAI KLUB 17 órától az ifjúsági házban. MÉREGTELENÍTŐ PROGRAM ismertetése a Bu­dapesti Dianetika Központ szervezésében, a Tantusz Művelődési Házban 17 órakor. AD AND I) KLUB közép­iskolásoknak 18 órától a BBMK Belvárosi Klubjában. KOTNYEK ISTVÁN kép zőművész, fotós, független filmes mutatkozik be 19 órakor a JATE-klubban. Levetítik a Napfogyatkozás című filmjét, kiállítják grafikáit, fotóit. JIMI HENDRIX EM­LÉKKONCKRTET rendez nek a JATE-klubban (születé­sének 50. évfordulójára). 19 órától: Jimi videó, 21 órától fellép az Őrtorony együttes. LED ZEPPELIN emlékze nekar koncertjét rendezik meg a Narancs-klubban (Victor Hugou. 5.) 19 órától. A SZELÍD MOTOROSOK című filmet vetítik 20 órától a Tamási Áron Szabadidőköz­pontban. A VILÁGON EGYEDÜLÁLLÓ NÉGY ÚJDONSÁGGAL ÉRKEZETT. S AZ EREDMÉNY: TELJESEN ÚJ ÉLMÉNY AZ AUTÓZÁSBAN 1. ÚJDONSÁG 2. ÚJDONSÁG 3. ÚJDONSÁG 4. ÚJDONSÁG Teljesen új fejlesz­tésű, 2,5 literes, 5 hengeres, 125 kW-os (170 LE), 20 szelepes ós variálható szívó­rendszerű kereszt­motor. S mindez­zel ön mit nyer? Az autózás élmé­nyét minden for­dulatszámon. Meghívhatjuk egy próbaútra? Side Impact Pro­tection System. Különleges utas­védelem oldalirá­nyú ütközés el­len. A rendszer el­nyeli, illetve több karosszéria-elem­re osztja el az üt­közési energiát. Csúcstechnika a biztonságérti A biztonsági öv magasságának automatikus állítá­sa az első ülése­ken. Bizonyítja, hogy a passzív biztonság állandó­an és aktívan javít­ható. A biztonsági öv a vállmagas­ságtól függően op­timálisan helyez­kedik el a testen. VOLVO n^KOfulgl mAfKakóóóóliódöK óm uóóvtzók: BudApóól Spó.1 Autóm. V. 1134 Sllbolcs u 32 14 • Tói 1296606 Ivónioa Kft. 1221 Kártyi u 1-3. • Tói 2282232 SrtAóóWi+vAr. Ivómé. KII 8000 Honvíd u. 6 • Tói.: (22)-329-949 Oyir Blntkovici Láuló 9022 Ba|» u 3. • Tói: (961-24063 NyVósvóuUó. -Cór Bo- Tródó BT 4400 Kálmán u 6. Tói: (421-11993; (421-11062 Pác. Autókont BT 7627 Bókot u 10 • Tol: 72-16200 VezéfképvtMlst: DENZEL Hungaria Kft 1061 Budapest. Andrássy úl 8 Telefon 131-5722 A szabadalmazta­tott „Delta-Link" hátsó futómű. S amit Ön ezzel nyer: a 850 GLT kanyarstabilitása fantasztikusl Az új tengely-konst­rukció optimális iránytartást bizto­sít. S a különösen veszélyes helyze­tekben ön biztos tartalékokat hasz­nálhat ki. A próba­út most már külö­nösen izgathatja kíváncsiságát. VOLVO Biztonságot a minisig ad PALYAZATI FELHÍVÁS ENTRUM Országos hálózattal, meghatározó piaci pozícióval rendelkező kereskedelmi társaság keres vidéki önelszámoló egységébe GAZDASÁGI IGAZGATÓ­HELYETTEST. A munkakör 1993. január 1-jei betöltésére pályázatot hirdetünk. A kinevezés három évre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható. A gazdasági igazgatóhelyettes feladatai: - Szervezi és ellenőrzi az önelszámoló egység gazdálkodását, a számviteli­pénzügyi elszámolási, ügyvitelszervezési, információs és adatfeldolgozási rendszert. - Részt vesz az egység terveinek kialakításában, az érdekeltségi rendszer kimunkálásában. - Irányítja és ellenőrzi az egység munkaerő- és bérgazdálkodását. - Biztosltja az egység rendelkezésére bocsátott vagyon rendeltetésszerű felhasználását. - Elvégezteti a gazdálkozást elemező és ellenőrző értékeléseket. - Elkészítteti az egység mérlegbeszámolóját. A pályázóval szembeni követelmények: - Közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettség. - Legalább 5 éves vezetői gyakorlat. - Kezdeményező, a változásokra gyorsan reagáló vezetői magatartás. - A számítástechnika ismerete. - Előny egy nyugati nyelv társalgási szintű ismerete. A pályázóknak meg kell felelnie az Mt. 191 § (1) bekezdésében foglaltaknak. Bérezés megállapodás szerint, a társaság kollektív szerződésében foglaltak alapján. Kéljük, hogy írásbeli pályázata tartalmazza szakmai önéletrajzát. A pályázat beküldését 1992. december 15-ig kérjük. Döntésünkről a jelentkezőket levélben értesítjük. Cím: Centrum Áruházak Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., személyügyi igazgató 1056 Budapest, Belgrád rkp. 27. Telefon: 1181-182

Next

/
Oldalképek
Tartalom