Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)
1992-11-11 / 265. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. Nov. 2. Kelet-Szlovákia Nehéz a kisebbségi lét Gál Sándor, a mai szlovákiai magyar irodalom kiemelkedő alakja, több tucatnyi kötet szerzője, igen szerény ember. Nehezen nyilatkozik. A Duna-melléki Párkány járás Búcs községéből származik. A színtiszta magyar lakosú, 1600 lelket számláló kis község lakói, közösségi hagyományai életre szóló útravalót jelentettek számára. Komáromban mezőgazdász érettségit szerzett. Első írásai az ötvenes években jelentek meg, majd a „Szabad Földműves" szerkesztőségében kezdett el dolgozni, ahol tíz évet töltött. A '68-as események változást hoztak az ő életében is. A Kassai Thália Színház egyik alapítója, első dramaturgja lett. Három év után azonban nézetei miatt eltávolították. A Pozsonyi Hét kelet-szlovákiai szerkesztő-riportere lett. idén májustól főállásban a három évvel ezelőtt alapított Keleti Napló főszerkesztője. - Majdnem egyedül szerkesztem a lapot. Két szerződéses, és több külső munkatárs dolgozik még nálunk, s hozzák az anyagokat. Most alakul, formálódik a lap profdja. A társadalmi, kulturális problémák azok, amelyeket hangsúlyozottan szeretnénk képviselni a Naplóban, s természetesen kiemelten kívánunk foglalkozni a szlovákiai magyar kisebbség ügyeivel is. A munkatársak toborzása, a lap működtetéséhez. terjesztéséhez szükséges adminisztráció rengeteg utánajárást igényelt. Most már kezd haladni a szekér. A lap országos terjesztésű lett, példányszáma ötezer körül mozog. Szeretném, ha kikristályosodhatna arculata, s mihamarabb meghatározhatnánk, hogy mi volna az. amely itt. KeletSzlovákiában egy kicsit ellensúlyozhatná a Pozsony-központúságot. Igen nagy probléma a főváros-centrikusság, hiszen az országban nagyok a távolságok, Kassa Pozsonytól 500 kilométerre van, ritkán vetődnek ide pozsonyi újságírók. Az itteni problémákról, amelyek számunkra kézzelfoghatóbbak jelentősebbek mint az ottani történések, kevesebbet írnak. Szeretnénk a Keleti Naplóban a fiatal íróknak, költőknek egy olyan szellemi műhelyt is teremteni, amely külön rovat formájában adna az itteni tehetségeknek lehetőséget az írásra. - Milyen ma a kisebbségi lét Szlovákiában? - Nem jó. Nem is elsősorban a nyelvi és kulturális problémák miatt. A gazdasági vetület az, amely a legérzékenyebben érint minket, mégis kevés szó esik róla. Az itteni magyarság 90 százaléka a déli agrárzónában él, amely az élelmiszerkészlet 50 százalékát termeli meg. Az agrárágazat viszont ma a legrosszabb helyzetben van nálunk. A reprivatizáció megindultával az itteni magyarságnak, a háború után már harmadszor, kellene kihúznia a kátyúból az országot. Mert a magyar parasztság az egyetlen réteg, amely dolgozik az országban, és termelne, ha lehetne. De nem lehet, mert az agrárolló olyan, hogy a parasztság nem képes, de nem is hajlandó visszavenni a földet. - Csehek és szlovákok állama mennyire közös még 1992 végén? - Semennyire. Január l-jétől független ország lesz Szlovákia, egyelőre a pénz, a korona közös marad, de az is csak azért, mert Szlovákiában egyelőre nem tudnak pénzt nyomni. A szétválás ellen nem is lehel kifogás, mert amit úgy erőszakoltak össze, előbb-utóbb szétbomlik. Csak ne nekünk, magyaroknak kellene meginnunk az egésznek a levét... PÁL TAMÁS PÉTER Új szelek az USA-ból Koszovó Helyreállítható az autonómia Kis-Jugoszlávia oktatási minisztere helyesnek tartaná Koszovó és Vajdaság szerbiai tartományok autonómiájának helyreállítását. Koszovó esetében elengedhetetlennek nevezte, hogy ennek érdekében az ottani albán többség vezetői lemondjanak az önálló szövetségi köztársaság megteremtésének követeléséről. Ivan Ivic hozzátette: hosszú távon minden elképzelhető, most azonban Koszovó kiválása Szerbiából csak vérontás árán lehetséges. A miniszter elismerte, hogy mind az albán, mind a szerb fél álláspontja megmerevedett Koszqvó jogállásával kapcsolatban. Úgy vélte, mindkét oldalon meg kell fékezni a szélsőségeseket. A közvetítésre kész belgrádi szövetségi kormány olyan jelekre vár az albán féltől, hogy képes kordában tartani az elszakadáspártiakat mondta. Szerbia három éve felfüggesztette a korábban autonómiával rendelkező, 90 százalékban albánok lakta tartomány parlamentjét és kormányát. Momlico Grubac, az emberi jogok minisztere sem tartja szerencsésnek a jelenlegi túlzott centralizmust Szerbiában. Nem jó megoldás ez egy olyan országban, ahol a kisebbségek száma több mint 20. A törvény viszont törvény, a koszovói albánoknak is be kell tartaniuk. STATICE-TATARIKA ültetvénnyel rendelkezők jelentkezését kérjük a jövő évi együttműködés érdekében, valamint tavaszi kiUltctésre holland vetőmagból készült táphengeres Staticc Tutarika-palánta eladó. Érd.: 34/69-750-es telefonon. Kendkívüli vásár a FIX-PONT Diszkontban Ajánlatunk: Import férfiing 289 Ft * Import flanel ing 349 Ft helyett 550 Ft * Bélelt dzsekik 3660 Ft helyett 2930 Ft * Belga 400-as padlószőnyeg 3+00 Ft helyett 1490 Ft/fm * Paplanok 990 Ft-tól * Nagypárnák, kispárnák és egyéb lakástextil nagy választékban. Cim: Dorozsmai út 14. (314-855/158 m) Nyitva: 9-17-ig szomb.: 9-12-ig. Clinton magyarbarát? Az amerikai magyarság sok nagy létszámú, jelentős szervezetet tömörítő koalíciójának elnöke, Lauer Edit, és igazgató tanácsának elnöke, Bertalan Imre tiszteletes még az elnökválasztás előtt fordult levélben a három jelölthöz, felvetve az 1,7 milliós amerikai magyarságot foglalkoztató kérdéseket: a Magyarországnak a jövőben nyújtandó támogatást, az ország biztonságának kérdését, valamint a szomszédos államokban élő magyar kisebbségek ügyét. Az utóbbi vonatkozásban rámutattak, hogy bár az Egyesült Államok kiállása az emberi jogok mellett elősegítette a kommunista rendszerek bukását, az amerikai kormányok Románia esetében kivételt tettek, és 1975-88 között biztosították a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt a sztálinista Ceausescu-rendszernek, holott az mind súlyosabban megsértette az emberi jogokat, és brutális beolvasztási politikát folytatott a 2,5 milliós magyarsággal szemben. Romániában, Szlovákiában és Szerbiában a kormányok tisztségviselői ma is rendszeresen elnyomják a magyar és a többi kisebbséget - írták levelükben Kormányom azért fáradozik majd, hogy kiszélesítse és erősítse az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatait. A kereskedelemben, a kulturális cserében azért kívánunk dolgozni magyar partnereinkkel, hogy új szakaszt nyissunk a magyar-amerikai viszonyban, amely tükrözné, hogy újjászületett Magyarország, mint a nemzetek közösségének független tagja. Többek között ezzel válaszolt Bili Clinton a Magyar-Amerikai Koalíció vezetőinek levelére. A győzelem mámorában: Bili Clinton az amerikai magyar vezetők, feltéve a kérdést: támogatja-e a címzett a kisebbségek jogát az önrendelkezéshez, beleértve a politikai és kulturális önkormányzatot, illetve támogatja-e. hogy a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény megadását az emberi, köztük a kisebbségi jogok helyzetétől tegyék függővé. Bili Clinton még röviddel a választások előtt megküldött válaszában a gyakorlati kérdésekre nem tért ki, de rámutatott: kész a továbbiakban együttműködni a MagyarAmerikai Koalícióval. A koalíció vezetői máris keresik a módot, hogy éljenek a lehetőséggel. A „lobbyzásra" a magyar ügy érdekében az új kormány hivatalba lépéséig tartó, csaknem két hónapos időszakban is mód van. Az érdemi munka majd január 20-a után kezdődhet, amikor a külügyminisztériumban, a Fehér Ház apparátusában és más kormányhivatalokban a helyén van az új vezetés. Hasonló tartalmú levelet küldtek egyébként korábban George Bushnak is. Az elnök megbízottja válaszában részletesen kitért a Magyarországnak az elmúlt években nyújtott amerikai támogatásra, de a konkrét kérdésekre nem válaszolt. Ross Perot, a harmadik elnökjelölt válasz nélkül hagyta a megkeresést. A békéért - egy puskaporos hordó tetején A Helsinki Citizens Assemby III. békekonferenciáját a macedóniai Ohridban rendezte a múlt hét végén. Az előző, a budapesti konferenciához hasonlóan most is az volt a cél, hogy a civil polgárok összefogását hangsúlyozva lépjenek fel a békéért, az élet minőségét befolyásoló feltételek, az emberi és kisebbségi jogok érvényesítéséért. A mintegy 400 résztvevő most sem kormánytámogatta, hanem civil kezdeményezést és ellenzékben lévő politikai szervezetet képviselt. Magyarországról a Fidesz küldött delegációt, melynek tagja volt Béla Éva, a Fidesz szegedi szervezete választmányának elnöke és Vincze Tibor önkormányzati képviselő, a katonai szolgálatot megtagadók Alba körének tagja is. A balkáni béke és integráció volt a fó témája e konferenciának - tudtuk meg a két szegedi fideszestöl. A plenáris ülést Sonja Licht (Belgrád, Szerbia) nyitotta meg, majd különböző szekciókban - például a diákok 7IMPER, tiltakozásáért, a humanitárius segítség, az ökumenikus projektek, az ökológiai együttműködés - folyt a vita, a zárónyilatkozat előkészítése. A konferneia résztvevői megállapították, hogy a volt Jugoszlávia területén csak úgy lehet megelőzni a háború továbbterjedését, ha Macedónia függetlenségét sürgősen elismerik. A megjelentek a fegyveres megoldás minden formájával szembeni ellenszenvüket fejezték ki. A macedónok kedvesen, szeretettel fogadták az Európa különböző államaiból megjelent békeharcosokat, de jelezte az ottani helyzet feszült voltát, hogy Görögország nem képviseltette magát, az albánokat említve pedig mindig felforrósodott a hangulat. A konferencia lényegét kifejezi az ott elhangzott három mondat: A kicsi nép is csodálatos! A különbség érték. A kisebbségek hidak, nem problémaforrások. Ú. I. Szenzációs -S0 EÜE NOKIA * ( vásár! Bozovic kontra Panic Elmarad a tévépárbaj Egy minapi nyilatkozatában Radoman Bozovic szerbiai kormányfő tévépárbajra hívta ki Milán Panic, Kis-Jugoszlávia miniszterelnökét. Az amerikai üzletember ezúttal is hű maradt önmagához, stílusosan elutasította a párviadalt. A megindoklás így hangzik: soha nem tanulmányoztam a marxista közgazdaságtant, így tárgyalni sem tudoÉ/ akarok róla. Az önök által képviselt gazdaságpolitika eredményei különben is mindent elárjlnak. hatását az emberek naponta érezhetik, tapasztalhatják saját bőrükön. T.T. Ruud Lubbers Budapesten Kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett tegnap Ruud Lubbers holland kormányfő. Vendéglátójával, Antall Józseffel megbeszélést folytatott a két ország kapcsolatairól, a délszláv térség problémáiról, valamint a bősi fejleményekről is. A magyar miniszterelnök kifejtette véleményét, miszerint Európának nincs szüksége újabb konfliktusokra, ezért minél előbb rendezni kell a térségben felmerült összes vitás kérdést. Lubbers egyetértett a délszláv válság rendezésével kapcsolatos magyar állásponttal és hangsúlyozta, hogy a legrövidebb időn belül megoldást kell találni erre és a térségben jelentkező összes problémára is. Kínálatunkból: IC 5128 TV JUSW 41.900 IC 5128 TXT 46.900 IC 6330 TV J&mtr 61.900 IC 6728 TV JSS^W 51 900 Amíg a készlet tart! Előleg és kezes nélküli hitelakció! Szeged, Tisza L. krt. 42. Tel.: (62) 322-786 ... ahol az árak megrázóan jók. Üzlethelyiséget keres? Kedvező áron, exkluzív környezetben. Kárász utca végén kialakítandó üzletházunkban BÉRELHET HELYISÉGET! Nagy forgalom, különböző méret, telefon, légkondicionáló. Érdeklődni: 317-782 vagy 328-986-os telefonon. Amerikai-magyar élelmiszergyártó és -forgalmazó multinacionális részvénytársaság keres vendéglátóipari és/vagy kereskedelmi gyakorlattal rendelkező munkatársat vendéglátóipari üzletkötő munkakörbe. Saját gépkocsi használata szükséges! Az önéletrajzot az alábbi címre kérjük megküldeni: 2040 Budaörs, Szabadság út 117. CPC Magyarország Rt. Érdeklődni lehet a 166-7697 vagy 185-1144/52,54 m. telefonszámokon. Jó kereseti lehetőség!