Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)
1992-11-11 / 265. szám
SZERDA, 1992. Nov. 11. Centrumban: a jótékonykodás A VÁROS 3 FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT Bánáti Antal, dr. Lippai Pál és a 890 ezer forintnyi vásárlási utalvány A Szegedi Centrum Áruház a magyar áruk hetének meghirdetésével is igyekezett fokozni a vásárlók adakozókészségét és növelni saját forgalmát. így 42 százalékkal több árbevételt könyvelhettek el, mint tavaly ilyenkor. (Ezzel áruházi láncukon belül a második-harmadik legjobb eredményt érték el.) A tiszta, azaz adózott bevétel: 89 millió forint. Ezen összeg 1 százalékát, azaz 890 ezer forint értékű vásárlási utalványt adott át tegnap délelőtt, a Városházán Bánáti Antal, a Szegedi Centrum Áruház igazgatója dr. Lippai Pál polgármesternek. Az igazgató hangsúlyozta, hogy ezen akciójukkal is fel akarják rázni a közvéle' ményt, s kifejezte reményét, "hpgy kezdeményezésük követőkre talál. Az önkormányzat, a polgárok, a segélyre szorulók nevében köszönte meg az adományt dr: -Lippai Pál, aki jelezte, a város számít a vállalkozók, a gazdálkodtj szervek és a tehetősebb polgárok jótékonykodására. A város Jövőre 400 millió forinttal kevesebb összegből lesz kénytelen gazdálkodni, mint az idén. Ezért Akció akciót követ év vége táján. A boltok jó része így akarja növelni a vékonyodó bukszájúak vásárlási kedvét is. A Centrum Áruházak Hálózata ennél többre vállalkozott. Szlogenjüket - Centrumban a vásárló most kissé módosították, mert októberben a centrumba a jótékonykodást helyezték. Mint arról hírt adtunk: a „Fogjunk össze, hogy segíthessünk!" jelszó szellemében az ország 24 Centrum Áruháza októberi bevételének 1 százalékát, összesen 10-13 millió forintot jótékonysági célra ajánlott fel a területileg illetékes önkormányzatnak. Az októberi akcióval összegyűjtött adományt az országban először Szegeden adták át. különösen komoly gondot jelent a szociális segélyézés, a gyermekélelmezés és a szociális otthonok fenntartása. Több mint 37 ezren kértek segélyt idén á szegedi önkormányzattól. A polgármesteri hivatal népjóléti irodájának Tanácsadás és vagyonvédelem Pénzügyi tanácsadással és vagyonvédelemmel foglalkozik az a magánvállalkozás, amely most nyitott területi irodát Szegeden. A négy éve alakult Bross Holding az Európai Gazdasági Közösség bejegyzett tanácsadó cége. a Budapesti Értéktőzsde könyvvizsgálója, az Állami Vagyonügynökség privatizációs tanácsadója, a Pénzügyminisztérium hivatalos felszámolója. Mivel ezen tevékenységek nagy része nem Budapesthez kötődik, a cégnek hét vidéki irodája is van. A szegedi régióban tíz felszámolásban vesznek részt és harminc vagyonvédelmi emberük dolgozik itt - mondták a tegnapi sajtótájékoztatón. A szolgáltatás mellett képzéssel is foglalkoznak; iskolájukban vagyonvédelmi szakembereket képeznek. Nemcsak gyalogolni, villamosozni is jó. Hiszen az öreg szegedi villamosokon utazni annyi, mintha gyalogolnánk, a sebesség szinte ugyanaz, csak a fáradság kevesebb. Jobban megfelel belső ritmusunknak, mint a többi jármű, éppen a sétatempó miatt. Mintha a villamos is ember lenne, különösen a szegedi villamos, amely fáradt, csikorog és hörög, és alig vonszolja magát. Itt nyugodtabbak az emberek, nincs kapkodás, idegesség, aki villamosra száll, tudja, mire számíthat. Ritkán kell zsúfolódni, nagyobb lökdösődés nélkül sétálhatunk ide-oda, kikereshetjük a legmegfelelőbb állóhelyet (üres szék ritkán adódik), ahol olvasni, vagy bámészkodni lehet. A villamosba van ideje befolyni a napsugaraknak. Az ablakon kinézve megfigyelhető a levelek színének változása, és azt is mindig észrevesszük, hogy egy fekete kovácsoltvas kerítés mögött mikor csomagolják be télire a kerti törpét. Pár megálló után már megjegyezzük az arcokat, ismerőseink lesznek, ha rendszeresen utazunk egy vonalon, azt is tudjuk, ki hol száll le és föl, egyáltalán kikre számíthatunk. A villamoson arcuk is van az embereknek. Minderre autóbuszon vagy trolin nincs lehetőségünk. És a megvénült, rozzant szegedi villamosok lassan kipusztulnak alólunk, jönnek helyettük újak, amelyek jobban megfelelnek a kor követelményeinek, például jóval gyorsabbak lesznek, hogy több időnk maradjon egyéb dolgokra, és mihamarabb legyünk túl az utazáson. És elfelejtjük majd, hogy villamosozni jó. NYILAS PÉTER szociálpolitikai csoportja 1992-ben 280 millió forintot osztott szét rászorultak között. Arra számítanak - tudtuk meg Csikós Lászlóné csoportvezetőtől -, hogy az év utolsó két hónapjában még legalább 10 ezer kérelem érkezik. A segélyre kevés lenne a még rendelkezésre álló 30 millió forint, ezért jelent különösen nagy segítséget a Szegedi Centrum Áruház ajándéka. Az önkormányzat bélyegzőjével megkülönböztetett, 500 és 1000 forintos címletű vásárlási utalványok kiosztását már novemberben elkezdik. E vásárlási utalványok egy része teremti meg a családsegítő központ kríziskezelő Segélyalapját. Az utalványokkal élvezeti cikket nem, csakis élelmiszert, mosószert, ruhaneműt, azaz közszükségleti cikkeket vásárolhatnak a rászorultak. Az önkormányzati segélyezést a Centrum Áruházon kívül legutóbb a katonai kollégium ruhaneműkkel, a Medicina Könyvkiadó könyvekkel támogatta. U. I. Egészséges öregkort! Nyugdíjasok részére szervezett egészségügyi napokat Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató Intézet, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetének egészségvédelmi osztálya. A remélhetően hagyományossá váló, immár második ilyen rendezvénysorozat tegnap kezdődött a Közép fasori intézetben, ahol az egészségmegőrzés természetes módjáról hangzott el előadás, s az érdeklődők megtekinthették - mi több, megkóstolhatták - a gabona- és malomipari vállalat kiállított termékeit. Ma 12-tól gyógynövényekkel és illóolajokkal ismerkedhetnek a nyugdíjasok, és természetesen vehetnek is belőlük. Az aromaterápia áldásos hatásairól 1 órakor hangzik el előadás. Csütörtökön délelőtt lo-től a táplálkozás és a jóga lesz a téma, válogatni pedig a bemutatott biotermékek közül lehet majd. Az egészségvédelmi napok záróprogramjaként, pénteken délelőtt az Íriszdiagnosztikáról lesz szó. KÖZÉLETI NAPLÓ MA A MUNKANÉLKÜLIEK és Álláskeresők Egyesülete 12-16 óráig várja az érdeklődőket az Eszperantó utca 3-5. szám alatt. DR. VÁNYAI ÉVA, a 18-as választókerület képviselője 15-17 óráig tart fogadóórát a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán (Széchenvi tér 11.). FÓRUM A FELSŐOKTATÁSRÓL Sasvári Szilárddal, az Országgy űlés tudományos és felsőoktatási albizottságának vezetőjével, 18 órától a Fidesz-székházban (Victor Hugó utca 5.). HOLNAP KISS PÉTER országgyűlési képviselő ifjúsági fórumot tart a szegedi baloldali fiataloknak 16.30 órától, a Szocialista Párt szegedi irodáján. TAGGYŰLÉS lesz 17 órakor az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti székházában. RÓZSA EDIT országgyűlési képviselő és MÉSZÁROS JÓZSEF, az 5-ös választókerület képviselője fogadóórát tart 17.30t18.30 óráig az Űrhajós utcai Általános Iskolában. PAPP ZOLTÁN, a 15-ös választókerület képviselője 18-19 óráig tart fogadóórát a Gyálaréti Művelődési Centrum nyugdíjasklubjában. Szlovén nap Szegeden A Dél-magyarországi Gazdasági Kamara meghívására tegnap délelőtt Szegedre látogatott a Ljubljanai Regionális Kamara elnöke Janez Cemazar és igazgatója Vinkó Gobec, valamint hat szlovén cég képviselője. Az építőipari, kozmetikai, csomagolóipari, vetőmagtermelő és kereskedő cégek vezetőit elkísérte Lestár Tibor kereskedelmi tanácsos is. A Tantusz Művelődési Házban délelőtt tanácskozást rendeztek, amelyen a két régió gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainak újjáélesztéséről, erősítéséről esett szó. A vendégeket Horváth Lajos a Dél-magyarországi Gazdasági Kamara elnöke fogadta, majd találkoztak olyan szegedi vállalkozókkal, akik informálódni szerettek volna a szlovén üzleti lehetőségekről. De részt vettek a tárgyaláson olyan cégek képviselői is, emelyeknek ugyan már volt kapcsolatuk a szomszédos gazdasági régióval és most csak ennek felelevenítése, erősítése volt a céljuk. A kamara közel kétszázötven kérdőívet küldött szét a dél-alföldi cégeknek, vállalatoknak azzal, hogy töltsék ki és a találkozó idejére küldjék vissza. Közel száz kérdőív vissza is érkezett. Ezeket a szlovén szakemberek magukkal viszik, hogy odahaza számítógépre vigyék a magyar cégek adatait, s később az adatbázis alapján felvehessék a kapcsolatot a cégekkel. Holnap Kecskeméten, majd Békéscsabán folytatják régiónk gazdaságának tanulmányozását a szlovén szakemberek. MIRŐL IRT A DM? DÉLMAGYARORSZAG A király életveszedelemben Görz, november 10. A Magyar Távirati Irodának jelentik: Őfelsége a király ma a bolgár királlyal Görzben és Palmanovában időzött. A visszatéréskor őfelsége autója egy kísérletnél, hogy áthaladjon egy, az Isonzót követő hídmosáson, megrekedt. Az automobilt nem lehetett kihozni a folyó medréből. Reiselbichler, őfelsége udvari vadásza és Tomek gárdaőrmester őfelségét a partra igyekeztek vinni. A gát azonban, amelyen a vadász állott, beszakadt és a vadászt a víz elsodorta. Őfelsége az életveszedelemben levő vadászt nem eresztette el és a folyó erős áradata őt is elsodorta és vele együtt a már említett Tomek gárdaőrmestert. A királyt a másik két emberrel együtt a víz hosszabb darabon tovasodorta. Hála a király kísérete példátlan hű és önfeláldozó magatartásának, főleg Félix pármai hercegnek, aki azonnal a vízbe vetette magát, sikerült a királyt hosszabb fáradozás után a partra vinni. A király jól érzi magát. (1917. nov. 11.) DÉLMAGYARORSZAG 50 éve Új telefonköszöntés Horvátországban Zágrábból jelentik: A forgalmi és kereskedelemügyi minisztérium rendeletet bocsátott ki. amelyben a telefonon beszélő közönség tudtára hozza a következőket: Minden távbeszélőn való beszélgetést „Spremnor" (magyar: készen) szócskával kell kezdeni, ugyanúgy, mint ahogy ezelőtt a „Halló" szócskával kezdték a beszélgetést. A beszélgetést pedig: „Spremni!" (készen vagyunk) szócskával kell befejezni, tehát nem szabad használni mint ahogy azt eddig használták az: Isten vele, a viszontlátásra. alászolgája stb. köszöntéseket. Ezek az új telefonköszöntések az usztasa szellemből fakadnak. (1942. nov. 11.) Mmonm 25 éve A merikai leleplezés Washington (MTI) A CBS televíziótársaság diplomáciai tudósítója kiderítette, hogy a külügyminisztérium és más amerikai hivatalos szervek már 1964 elején behatóan foglalkoztak a nagyszabású katonai beavatkozás terveivel és csupán ürügyre vártak. Az úgynevezett tonkini incidens, amelynek során a VDK torpedónaszádjai amerikai állítás szerint „megtámadták a 7. flotta hajóit" szolgáltatta az ürügyet és a nagyszabású propagandakampány során Johnson elnök jóformán ellenállás nélkül tudta elfogadtatni a szenátussal a katonai beavatkozás gondolatát. A tv leleplezése nyomán William Bundy, a távol-keleti kérdésekkel foglalkozó külügyi államtitkár kénytelen volt elismerni, hogy a határozat két pontját, amelyek az elnököt felhatalmazzák az amerikai fegyveres erők tetszés szerinti bevetésére, a vietnami háborúban. már jó előre kidolgozták. A CBS diplomáciai tudósítójának becslése szerint jelenleg a szenátus tagjainak legalább egyharmada visszautasítaná az elnöknek 1964-ben megszavazott felhatalmazást. (1967. nov. 11.) Mi kerüljön a híd alá Stefánia-szeletek A Szegedi Ökológiai Társaság tavasszal kapott megbízást a városi önkormányzattól arra. hogy adjon javaslatot a Várkert-Móra park-Roosevelt tér rendezésére. Az önkormányzati hivatal városendezési és építésügyi irodájában kedden délelőtt a munka jelenlegi állásáról beszélgettek. Elkészült az érintett zöldterület állapotfölmérése: egyenként megnézték a parkok növényeit, mennyire károsodtak a környezeti ártalmaktól, egyáltalán megfelelő helyen nőttek-e, vagy ajánlatos az eltávolításuk. Á megbeszélésen építészeti szempontokat is hangsúlyoztak: kívánatos lenne a kerttervezés összehangolása a múzeum-színház-vár-régi Hungária szálló alkotta lánc egybekapcsolásával. Ez azt jelentené, hogy sétaút-hálózat, netán szoborpark, zenepavilon teremtene összhangot az egymástól egyelőre csak elszigetelten létező részek között. Ugyancsak gondolkodni kell a Roosevelt térről is: megmaradjon-e a régi híd túloldalán lévő játszótér (a vizsgálatok bizonyították, hogy a levegő itt rendkívül szennyezett), mi kerüljön a híd alá, hogyan védjék ki a zöldfelület letaposását, miképpen tegyék esztétikusabbá a szökőkutat (az már biztos, hogy a kút „tankcsapdáit", vagyis a medence közepén meredező betontüskéket) el kell távolítani. A tér sarkán kezdődő, és a színházig vezető eklektikus palotasort is be kell kapcsolni a harmonikussá tett új szerkezetbe. Szóba került, hogy készül a rondellára tervezett országzászló terve és makettje is. A konzultáció után a továbbgondolkodás folytatódik. NY. P. Szabó András pedagógusképzőművész munkásságában mindenesetre kitüntetett helye van a Bábel című képnek. Amolyan szintetikus munkának tekinthető. Annál is inkább, mivel az alkotót mindig is a történelem színpompás panorámája érdekelte. Ebből eredt rajzainak romantikus és depresszív hevülete, ahogy ez motiválta emlékezetes diaporáma filmjeit is. A mostani festményen viszont összetalálkozott, már-már egybeolvadt a filmes és a grafikus. Egyebek közt innen ered a kép látványossága és talányossága is. Mert Brueghel után miként Ma este, a Hágiban Bábeli örökségünk Adva van egy különleges olajfestmény. Nem elég, hogy nagyméretű felületén valósággal nyüzsögnek az emberek, de itt a legkülönfélébb építészeti alkotások is egymás hegyén-hátán tornyosulnak. Ami az egyik oldalon az egyiptomi piramisokra utal, az középen már a római Colosseum, távolabb pedig egy modern szellemű épületsort észlelhetünk. Olyan az egész, mintha valahogy a kultúrtörténetem egészével szembesülnénk. A folytonosan építő és romboló emberrel. IMBaMK8SSMMSaSMMMMHMMMi lehet újra megfesteni a bábeli gondolatot? Vagy a nagyratörés eszméje ma is ott kísérti hétköznapjainkat? De akkor mi lehet az oka, hogy ez a tematika alig-alig foglalkoztatja a képzőművészeket? Vagy ehhez olyan világjáró alkat kell, mint amilyen éppen Szabó András? És tényleg: aki annyit forgott a világban, mint ő, az vajon mit mondhat nekünk a kultúra és a művészet bábeli viszonyairól? És magáról e mű megszületéséről? Ilyesmiről diskurálunk a Közéleti Kávéház november 11-i (szerdai) összejövetelén (18 órától). A Bábel című kép, persze, ott lesz előttünk, nem is szólva a diavetítés autentikus felhasználásáról. Úgyhogy látni jövünk ide, egyszersmind beszélni. SZUROMI PÁL