Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-18 / 220. szám

PÉNTEK, 1992. SZEPT. 18. A szegedi germanisztikai műhely Németországban Willy Brandt óta a kultúra a külpolitika egyik oszlopa; és hol másutt nyerhetne teret a német kultúra, mint ahol tradíciója van: Kelet- Európában. Magyarországon is. Ettől se félni nem szabad, se átengedni a terepet; hiszen a magyar germanisták egyszersmind a magyar kultúra közvetítői is - német nyelvterületen. A kultúrák természetes találkozásaiból pedig csak jó származhat, de legfőként több - magyar, német művelt ember. A többi között ezeket hallották dr. Bernáth Árpád egyetemi docenstől azok az újságírók, akik tegnap eleget tettek egy szokatlan, de annál szívélyesebb invitálásnak és elmentek a JATE Bölcsészettudományi Karára, a Német Nyelvi és Irodalmi Tanszék sajtótájékoztatójára. KULTÚRA 5 Dr. Bassola Péter tanszékvezető egyetemi docens először is bemutatta a tanszék minden bizonnyal legfiatalabb, leendő munkatársát, Kiss Ágnes ötödéves angol-német szakos hallgatót. A német tanszéken tudniillik - az egyetemen elsőként - létrehozták a tudományos titkári funkciót, okkal. Ha manapság nem egyszerűen csak életben akar maradni valamely tanszék, hanem dolgozni is szeretne, akkor - szereznie kell. Természetesen pénzt, országos és nemzetközi pályázatokon, amelyek száma örvendetesen nő. Ám ha az oktatók azzal foglalatoskodnának, hogy megtudják, mikor, hova, hogyan lehet pályázni, plusz a siker reményében minden lehetőséget ki is használnának, napi nyolc órában ezt tehetnék. Magyarán, a pénzszerzés sem megy infrastruktúra nélkül. S hogy mire kell a pénz? Talán több újságoldalt is kitöltene a felsorolás, itt csak szemelgetünk. Folytatódik a tanszék oktatói és kutatói programja (átalakulóban az oktatás anyaga, átképzendők az orosz nyelv tanárai, stb.). Kilenc ország szakembereinek részvételével nemzetközi szimpóziumot szervezett a tanszék, három osztrák tartomány, s a budapesti osztrák kulturális intézet támogatásával: a szeptember 21-én, hétfőn kezdődő konferencia témája az 1945 utáni osztrák, irodalom. A több mint 40 kutató a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában tart előadásokat, hétfőn este megnézik Imre Zoltán Kafkabalettjét, kedden este osztrák írókkal találkoznak, a pénteki zárónapon Ópusztaszerre kirándulnak. A szimpózium után hamarosan, október közepén nemzetközi diákszemináriumot rendez a tanszék: azokról az egyetemekről, amelyekkel régi, szerves kapcsolatokat ápolnak, tudományos diákkörökben dolgozó hallgatókat hívtak meg. A téma: Közép-Európa az irodalomban. A laikusnak is érdekes: vajon mit mondanak göttingeni, siegeni, varsói, temesvári, újvidéki egyetemisták - mondjuk Nádas Péter „Emlékiratairól"? (A Nádas-könyvet lefordították német nyelvre és megjelent Németországban.) A tudományos munka akkor válik közkinccsé, ha mások számára hozzáférhető. A tanszéki gyakorlatban nem új, de folytatni érdemes törekvés a * konferenciák anyagának megjelentetése (egy tavalyi szimpózium maradandó eredménye az Acta sorozat Franz Werfelkötete és a Bernáth Árpád kutatásait összegző Böll-kötet). A szokásos vendégforgalmon túl (az oktatók és hallgatók cseréje több németországi egyetemmel rendszeres), az „osztrák kapcsolatra" tekintettel a Bécsi Várszínház művészeit és írókat fogadnak. S ha már a délvidéki régió központjában létezik ez a nemzetközileg egyre elismertebb germanisztikai műhely, a JATE német tanszéke, természetes, hogy szerepet vállal a déli határokon túli kapcsolatok ápolásában is. Szerb nemzetiségű oktató éppúgy dolgozik a tanszéken, mint újvidéki, vagy szabadkai magyar. Ha tetszik, a német nyelv és kultúra közvetít a nemzetek közötti megértésben. Az Expo idejére, helyi rendezvénynek is ilyen meggondolásokból javasolta a tanszék a külföldön élő magyar germanisták meghívását Szegedre, és a Bácskában született, Szegeden tanult, Németországban alkotott európai, Moholy Nagy László itteni kiállításának megrendezését. Ilyen persze még nem volt. Se a JATE-n, se Szegeden, de az! országban se, és tőlünk Nyugatra is ritka. Hogy ugyanis egy egyetemi tanszék tartson sajtótájékoztatót. Miért? - kérdeztem. A kormány előtt a felsőoktatási törvénytervezet; a pénzügyminiszter megígérte, hogy az 1993-as költségvetésben kiemelt helye lesz a felsőoktatásnak; „stratégiai ágazat" - hallik országszerte; a hallgatói létszám ettől az évtől kezdve erőteljesen növekszik :: a fejlesztési eszközökért megindult az egyetemek között a verseny. Mi kell még? Minden ok megvan azt föltételezni, hogy a közvélemény figyelme fokozott mértékben fordul a felsőoktatás felé. Eddig stimmel, gondoltam magamban. De hozzátenném: ha én tanszékvezető lennék (bocsánat!), bizony minden szemeszter kezdetén tartanék sajtótájékoztatót. Arra használnám a rendelkezésre álló eszközöket, amire valók. A sajtót - tájékoztatásra. Mert ahol nem valamely fennsőbbség szabja meg a kénye-kedve szerinti határokat a müködésre-életre, ott bizony verseny van, s ahol verseny, ott az információ életfeltétel, érték. Csakhogy mindez nekünk itt új. Szokatlan. Megkockáztatom, a gyors helyzetfelismerés mellett némi bátorság is szükségeltetik még ahhoz, hogy egy vidéki egyetemi tanszék itt, most - sajtót (olyant, amilyen van) tájékoztasson. De meglátjuk, megéri-e? SULYOK ERZSÉBET Szeged-Szabadka Folyóiratok bemutatkozása A Kis-Jugoszlávia elleni zárlat és a véget nem érő háború kihatásai már-már holtpontra juttatták Szeged és Szabadka testvérvárosi kapcsolatát, az üzleti tevékenység befagyasztása megszüntette a vállalatok együttműködését, a kishatárforgalmi partnerek jobb időkre halasztották elképzeléseik megvalósítását, a tervezett kulturális információcserét - a két város művelődési programjainak a kölcsönös sajtóbejelentését - pedig értelmetlenné tette a rettegés: senki sem kívánta, hogy szegedi színházi előadásra utazóban a határon leszedjék és tartalékost csináljanak belőle, a Szegedről Szabadkára tartók csomagját, kocsiját nemegyszer fegyver után kutatva matatták. Ezt a dermedt állapotot oldja most az a kulturális közeledés, melyet a Tiszatáj és a szabadkai Üzenet irodalmi, művészeti folyóiratok indítanak be kölcsönös vendégszereplésükkel. A Tiszatáj szerkesztősége - Vörös László, Annus József, Olasz Sándor, Ablonczy László és Szokai Imre ma, pénteken este lép közönség elé az Újvidéki Színházban, szombaton 19 órakor pedig a szabadkai városháza dísztermében mutatkozik be. Pár nappal később, szeptember 21-én este, 18 órakor Csáth Géza városának folyóirata, az Üzenet lesz vendége a Hági Elterem Közéleti Kávéház címmel szervezett rendezvénysorozatának. Dévavári Zoltán főszerkesztőt Dudás Károly, Mák Ferenc és Tari István írókkal együtt Domonkos László újságíró mutatjabe. Az Üzenet cserelátogatásának sajnos akad egy szépséghibája, ami a rendezvény címéből is kitűnik: A nem létező Üzenet. Szabadkán ugyanis egyszerű pénzügyi okok folytán nem adják ki a már két évtizedes múltú folyóiratot, s még csak kilátás sincs a megjelenésére. A helyzetet súlyosbítja, hogy nem pusztán a folyóirat kiadásával van baj, hanem a százezres észak-bácskai város író utáWJJBtlásával is. Bár az Üzenet a hetvenes évek elejétől jelen volt, tény, hogy nem sikerült kinevelnie a maga írástudó nemzedékét. De erről az érdeklődők majd a hétfő esti beszélgetésen tudhatnak meg többet. GARAI LÁSZLÓ Angol költő az egyetemen Februárban érkeztem Londonba, egy pár hónapos tekergésre, jól fölkészítve az angolokból: zárkózottak, nem törődnek senkivel és semmivel az üzleti dolgaikon kívül, magas lovon járnak, fiistüveges autókban, vagy ülnek az ő házukban, ő várukban, és ne is számítsak rá, hogy néhány hónap alatt sikerül olyan kapcsolatot teremteni bárkivel, hogy belülre kerülhessek, akárcsalc"egy teára is... Na jó, hát akkor marad nekem Mr. Shakespeare a sírban, majd őt látogatom, gondoltam, ő végülis nem angol, hanem az egész világé, így szegről-végről magyarnak is számíthat. Aztán az történt, hogy tatár barátom - kazányi emigráns - elkalauzolt már az első este Ken Smith sorházába, az East Endre, a keleti végekre, ahol nem a gazdagok laknak. Felszívtuk a kecskeméti barackot, ami véletlenül éppen nálam volt, s úgy alakult, hogy ott is aludtunk a fölső emeleten. „Ez nem gond!" Igaz ugyan, hogy Ken Smith nem jár lovon, se füstüveges autóban, és nem foglalkozik üzlettel se. Költő és proli, mint én, meg a kazányi emigráns. Yorkshire-ban született 1938-ban, az apja farmokon dolgozott, éves szerződésekkel. Ken Smith is őrzött birkát, végzett egyetemet, kipróbálta a hatvanas éveket, amiknek fényes szellői hozzánk is eljutottak. Megjelent több mint két tucat könyve, versek és próza. Néhány nappal ezelőtt Magyarországra látogatott, szeptember 22-én, kedden pedig Szegedre jön, s az egyetemen az angol tanszék diákjaival fog találkozni. Magyarországon először a Délmagyarországban jelennek meg a ZELEI MIKLÓS Ken Smith versei Emlékmű Ezen a bronz száj mindig nyitva van, a kő követ kíván, meg zászlókat, seregeket, golyókat. Ezt szabadságnak hívja fémes fekete betűkkel az alsó bal sarokba vésett kezdőbetűi mellett. S a dátum. És egy pár hervadt virág. Itt felemelt karjai csupán egy hasbeszélő karjai, aki örökké csak magához beszél, az én önmagának mondja ugyanegy hazugságát: nyitott tenyér jelzi, hogy csöndet kér s figyelmet, míg a másik kéz ökle s egy ujj olyan jövőbe int, amely teljesen közömbös erre az útmutatásra. Az első visszhang Most emlékezem a sudár fákra amint a szélben inganak az úton túl, ahol gyakorlatoztak a katonák. Itt tanulták ki a szakmát és mentek háborúzni. Távolabb ismeretlen vidék volt, mezők és messzeség ahol lement a nap. És egyszer kiáltozásom a magas fák között visszhangra lelt visszaverve a szilfák közt nevem, újra-meg-újra kongva vissza a házba, s egy időből kiragadott pillanat a nem-én hangján szólt ismételve, amit mondtam, bár csak annyit mondtam, hogy én, én, én vagyok... Hát hogyan írhat valaki bármit is? Hogyan fognak hozzá, milyen mozdulattal, az imádság melyik percében illesztik a tollat a papírhoz? Vajon ezt ki mondja meg? Gömöri György fordításai Természetgyógyászok törvénytervezete Szűnjön meg a káosz! A Monostorapáti mellett lévő Anna-malom festői biokömyezetétől ötvözve tartotta maratoni — tizenegy órás - elnökségi ülését a természetgyógyászok valóban demokratikusan választott, országos hatáskörű, szakmai érdekvédelmi szervezete, a Magyar Természetgyógyászok Kamarája. Az elnökségi ülés egyetlen napirendi pontja a természetgyógyászatot végre a jogrendbe helyező törvénytervezeti javaslat megvitatása, megfogalmazása volt. A végül elfogadott tervjavaslatot a Népjóléti Minisztériumhoz terjesztették föl, ahonnan az Orvosi Kamara és a társminisztériumokkal való egyeztető módosítások, kiegészítések, pontosítások után a Parlament elé kerülhet. A jogi rendezéssel végre megszűnik az a káosz, melynek talaján, ügyeskedők, önjelölt „gyógyítók" kérhettek és kaphattak vállalkozói engedélyt. Felelőtlen kijelentéseikkel az orvoslástól való merev elzárkózással, az orvosi gyógyításba való képzetlen s képtelen beavatkozásaikkal kárt okozva, lejáratva a betegéi: és az egészségügy előtt is a valódi tudással, az együttműködés szakmai-erkölcsi felelősségvállalással dolgozó természetgyógyászokat. Az ülés után, már az éjszakába nyúló időben próbálták ki saját magukon a Kamara Találmányi és Műszaki Laboratóriumának azt az épp bemutatásra kész műszert, mellyel mérni lehet az eddig megfoghatatlan bioenergiát. Nem csak az egész szervezetét, de az egyes szervekét is. Kimutatható vele a kézrátét energiája, sőt az is, hogy a pí-víz valóban magas bioenergetikai aktivitással, rendelkezik. Bős-Nagymaros problémájának megoldására is van környezetvédő, olcsó, a Duna elterelése nélküli, a meglévő létesítményeket hasznosító valós szelíd megoldási javaslata, kész tervezete is, mellyel a kitűzött cél: energia és hajózás a kívánt szinten megvalósítható. KIRÁLY ISTVÁN Művészek a menekültekért A vajdasági magyar képzőművészek, valamint a Vásárhely és Vidéke című napilap vándorkiállítást, és aukciósorozatot szervez, melynek teljes bevételét a vajdaságból Magyarországra menekültek megsegítésére fordítják. Segítő szándékát már bizonyította a Szegedi Szépműves Céh, és néhány vásárhelyi művész is felajánlotta alkotásait. A szervezők gyűjtőkre és műkereskedőkre is számítanak, lévén két módon segíthetnek: vásárlással, vagy adományozással. A kiállítást és árveréseket folyamatosan szervezik. Az első kiállítás október 23-án Hódmezővásárhelyen nyílik a Petőfi Művelődési Központban; ugyanitt október 25-én lesz az árverés. Ezt követően tartják a szegedi árverést és kiállítást, melyről még beszámolunk. Akiknek további információkra van szüksége, az alábbi címen, telefonszámon kapják meg: Beszédes István, vagy Kémeri Attila, Vásárhely és Vidéke napilap szerkesztősége, Hódmezővásárhely, Andrássy út 32., telefon: 45-499, fax: 41-656. Köny vszem le Fodor András: Meggyfa Úgy emlékszem: a remek festő, Lipták Pál hozta el nekem a szanatóriumba - ajándékul adott rajzeszközök mellé téve - a rokoniélekben fogant strófákat - még 1952-ben: „Itt élnek ők és itt tanítok én, hol őszintének lenni nem szabad, bár hazugságok mérge émelylt, s a ki nem mondott szó is fojtogat..." Láttam, egy mai Bornemisza Péterrel hozott össze a testvéri Lipták; olyan költővel, akinek ég a szíve s talán az oldalán is kifakadt volna az igazság, ha „a száját fel nem tátja..." Most, amikor „Meggyfa" című, új kötetét lapozgatom, arra kell rádöbbennem, mennyire hű tudott lenni egykori enmagához az immár Kossuth-díjas Fodor András. S az a legföltűnőbb, Jiogy köznapi történéseket, személyesen átélt mozzanatokat rögzít elsősorban. Ám oly módon, hogy - kibontva az „epikus" anyagot - az emberi lélek legmélyebb tárnáiba hatol, s izgalmasan tömöríti-sűríti strófákká életszemléletét, világlátását. Az egész kötet példa arra, hogy az emberi alapértékeket gondosan, szemenkint egybegyűjtő, aszúvá szublimáló életfilozófiát miként lehet a legalkalmasabb, legszellemesebb szavakkal, a legérzékletesebb módon kifejezni, szinte vizuálisan befogadható közkinccsé teríteni. Ez a Meggyfa egyik páratlan értéke: az olvasó rákésztetése a tökéletes befogadásra. Ütős, jó értelemben „hatásos", egyszerű eszköztárral dolgozik - nyilván tudatosan - a költő. Pedig Fodor birtokában van a magyar nyelv pazar érzékletességének, hajlékonyságának, keleties hímességének, finom nüanszainak. Ismeri a magyar szókincs.értékrendjét - Weöres, Csorba Győző, Csoóri vagy Illyés szintjén akár. Szómágiává épp ezért nem „sámánítja" a nyelv gazdag tárházát. Emberhangon, artikuláltan szól. Tán épp ezért sikerül neki oly elementárisán az egymásba-gyűrődő köznapok mozzanatainak magasizzású lírává és szuverén bölcseletté nemesítése. A tudatosan szikár stílus - paradox módon - csak fokozza a mondatok, sorok elbűvölő zeneiségét. Olvasóként sokat töprengtem azon: miért „győz le" a kötet; miért olvasom újra és újra az utolsó betűig... A régi, baráti kapcsolat? A szerző szeretetreméltó személyisége? Az, hogy elapadhatatlan energiával küzd-harcol írótársaiért?... „Félre - mindezzel!" - biztattam magam. Próbáltam abszolút objektivitással kutatni a nyűgöző, legyőző versek titkát. S a Suomit, Finnországot megéneklő versben leltem a feleletre. Fodor titkEL ugyanaz, mint Suomié... Ezt íija a vers befejezéseként: „Egyszerre csak derengeni kezdett bennem, hol van a rejtély nyitja: itt, a létért küzdő lelemény teremtő erejében." Sapienti sat. (Szépirodalmi K„ 1992.) DÉR ENDRE