Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-26 / 227. szám

HAB SZOMBAT, 1992. SZEPT. 26. Vendégségben Sándor Jánoséknál Horgonyt vetettek Szegeden? Életükben valószínűleg több volt az olyan időszak, amikor ki itt élt és dolgozott, ki ott, és csak hétvégeken vagy két előadás közti időszakban találkoztak. Sándor János 1958-ben végzett a színművészeti főiskola rendezői szakán, Nádasdy Kálmán utolsó osztályában. Azt mondja, nem akart már a pólyában színházi ember lenni. A rendezéshez akkor kapott kedvet, amikor az iskolában verseket mondott, költészeti műsorokat szerkesztett. Erre pedig azért került sor, mert a Sándor János költötte verseket olvasván Beke Kata nevű iskolatársa és szigorú kritikusa azt tanácsolta neki, írás helyett inkább szavaljon vagy rendezzen. Miután elvégezte a főiskolát, megkezdődött a vándorút. Először a kaposvári színházhoz .került, ahol szépreményű pályakezdői tervei helyett, hogy ő majd Shakespeare-t meg Shakespeare-t rendez, öt operettet kellett színpadra állítania. De nem vált kárára, akkor tanulta meg igazán a A „Hab" Sándor Jánoséknál tett látogatása kissé felemásra sikeredett, mert feleségének váratlanul el kellett utaznia, így elsőre be kellett érnünk a rendezővei. Később szerencsére megérkezett a két gyermek, Attila és Emese/valamint az unokák, Gyuszi és Eszter. Végül Barát Ibolya balett-táncost is sikerült elcsípni az iskolában, ahol tanít, két táncóra közti szünetben. szakma alapjait. Kaposvár után Szeged volt a következő állomás, Bozóky István hívására. Itt ismerkedett meg feleségével, Ibolyával. Aki viszont már szinte a pólyában baletttáncosnőnek készült. Kilenc évesen kezdett el táncolni, 1963-ban végezte el a balettintézetet. Ezután került Szegedre. János a szegedi két éve alatt operát rendezett, életében először musicalt, és Fejes Endre Rozsdatemetőjét, amit a régi közönség még ma is emleget. Majd megkezdődött a „cigányélet", Jánost főrendezőnek hívták Kaposvárra, természetesen ment, ott viszont nem volt sem balett, sem operatagozat, ahol Ibolya táncolhatott volna, és nem volt Békéscsabán sem, ahova János Kaposvár után került. Ibolya az Állami Népi Együttesnél táncolt, majd kis időre „összefutottak" Debrecenben, innen viszont János Kecskemétre szerződött. 1982-ben horgonyozlak le végleg és közösen Szegeden, amikor János a prózai tagozat vezetője lett. Azóta itt élnek, bár történt közben egy s más. János távozott a prózai tagozat vezetői székéből, és rendezőként maradt a színháznál, Ibolya szakmai nyugdíjba kérte magát, és a Hunyadi János iskolában tanít. K. G. „Rohantunk, néniztünk" - Ugy csináltok, mint egy cica, utána meg úgy, mint egy kutya - instruálja a gyerekeket Barát Ibolya a Hunyadi János iskolában, ahol három osztálynak tanít táncot. Járkál a gyerekek között, bemutatja a figurákat, kiegyenesíti a hátakat. A balettintézetben elvégezte a balettmesteri szakot, azt mondja, szeret tanítani. - Két gyereked közül egyik sem táncol. Nem próbáltad őket is tanítani? - Próbáltam, de nem volt hozzá kedvük. A fiamtól azóta kaptam már szemrehányást, hogy jobban kellett volna erőltetnem mert sajnálja, hogy nem táncol. De én soha semmit nem erőltetek nekik, úgy gondolom, ők tudják a legjobban, mit akarnak. A fiam viszont szigorú kritikusom, jó szeme van a színházhoz. Előfordult, hogy azzal fenyegetőztem, ha tovább kritizál, kitiltom a színházból. Erre persze soha nem került sor. - Nem lehetett könnyű ilyen vándoréletmód mellett, balettáncosként két gyereket felnevelni úgy, hogy a férjed is színházi. - Nem volt könnyű, mindig rohantunk, néniztünk, próbáltam mindenütt megfelelni. De soha nem éreztem úgy, hogy olyan karrier állna előttem, amiért érdemes lenne érte feláldoznom a családi életemet. - János azonnal rendelkezni kezdett, amint odaértünk hozzátok. Otthon is rendező? - Ajaj! Mindig mindent pontosan meg akar rendezni előre. Én ennek épp az ellenkezője vagyok, ahogy lesz, úgy lesz. Gyakran mondjuk neki: ne rendezd agyon. Mégis, azt hiszem, jó, hogy különbözőek vagyunk, hogy kiegészítjük egymást, mert különben szétesne a± életünk. - Milyen János premier előtt? - Nagyon ideges, olyankor jobb, ha meg sem szólalunk otthon. Kérdeztem volna főzésről, effélékről, de tömören elintézte. - Utálok főzni, csak azért csinálom, mert muszáj. János ugyanis mindössze két dolgot tud előállítani: rakott krumplit és tejbegrízt. Ez utóbbit is csak a gyerekek miatt tanulta meg. Keczer Attilát (19), Sándor János kisebbik gyermekét is megfertőzte a színház: áprilisban felvételizett a színművészetire, dramaturg szakra, de a második rostán kiesett. - Azt mondták rólam, hogy kiforratlan vagyok így a fiú, akit sem ez a kudarc, sem a következő nem tudott letörni. Ugyanis ezt követően a JATE magyarföldrajz szakára se sikerült bejutnia. Jelenleg - egy pófelvételinek köszönhetően - a tanárképző főiskolán elsős, magyar-művelődésszervezés szakon. Nővére, Emese (24) ugyanott, levelezőn végzi a szervezőügyintéző szakot, tudniillik főállásban anya - Gyuszi (4) és Eszter (2) édesanyja. - Milyen testvérek voltatok? - Nagy köztünk a korkülönbség. öt és fél év - válaszolja Emese - , ezért csak később kezdtünk el közeledni egymáshoz. Attilát többször lentfelejtettem a játszótéren. Most nagyon jóban vagyunk. Attila imádja a gyerekeimet, és büszke arra, hogy sokszor őt nézik az apjuknak. Ülünk a Tisza Lajos körúti háromszobás önkormányzati bérlakás „gyerekszobájában", Attila Nizza és Gyugy közt Sándor Jánost éppen csak elcsíptük Szegeden. Már csomagolt. - Amikor ez a cikk megjelenik, már Nizzában leszel. Nem is első alkalommal. - A dolog a Hegedűs a háztetőnnel kezdődött. 1986-ban itt vendégeskedett egy francia delegáció, köztük a nizzai színház igazgatója. Megnézték az előadást, 88-ban már kint játszottuk Nizzában. Engem pedig meghívott 1991-ben a Mozart-bicentenáriumra Cosi Fan Tutte-t rendezni. Most pedig a Rossini évfordulóra megyek ki az Egy olasz nő Algírban-t rendezni. - Gondolom, szeretsz kint dolgozni. - Igen. Szeretek operát rendezni, itthon pedig utoljára 1977-ben nyílt rá módom. És Franciaországban rendezni valódi megmérettetés, mert csakis akkor hívják vissza az embert, ha igazán sikerre vitte az előadást. A farkastörvények miatt ugyanis ott vagy siker van, vagy bukás, közte semmi. És van Nizzában a Virágpiac mellett egy hely, ahol csodálatos borokat mérnek a világ minden tájáról. Mindig oda vezet az első utam. - És a Gyugy Gyöngye, amit Sándor János palackozott? - Minőségi száraz fehér bor, amihez a gyugyi kertünkben termett a szőlő. Gyugyot Ibolya találta 1979ben, egy gyönyörű kis falu 9 kilométerre Balatonboglártól, vettünk egy parasztházat 46 ezer forintért. Azóta az a menedékünk, kalákában felújítottuk és kibővítettük a házat. Az egész család nagyon szereti, a fiammal régiségeket gyűjtünk, bronzkori edényeket és érméket is találtunk. Éppen most szervezek egy falumúzeumot. - A polcok is tele vannak történettudományi könyvekkel. Ennyire szereted történelmet? - Nagyon. A történelemnél ugyanis nincs nagyobb színház. - Színház. Annak idején, amikor leváltottak a prózai tagozat éléről az volt az első számú vádpont, hogy közönségszínházat csinálsz, és ez a szakmai színvonal rovására megy. Most pedig te rendezed a stúdióelőadásokat; Lorca, mai magyar opera, Baka István Korinthoszi menyasszonya nem kifejezetten közönségdarabok. - Nekem akkor is, azóta is az a meggyőződésem, hogy egy ilyen egyszínházas városban először 180 ezer embernek kell színházat csinálni, és csak azután jöhetnek a kevesek érdeklődésére számot tartó kísérletek. Azt pedig döntse el mindenki maga, hogy a leváltásom évében bemutatott Oszlopos Simeon, Hamlet, Orrszarvú, Díszvacsora egy temetkezési vállalatnál mennyire közönséghajhászás. Éppen azért nem mentem el a színháztól azóta sem, mert úgy érzem, sem emberileg, sem szakmailag nem tettem semmit, ami miatt el kellene mennem. Keczer Gabriella matchbox-birodalmában. Itt pár éve még minden másképp nézett ki, amikor két gyerek osztozott a lakáson. Emese különben a Csongrádi sugárút végén, lakótelepi lakásban él férjével. - Milyen pályán szeretnél dolgozni? - kérdezem Attilát. - Még nincs határozott elképzelésem. A gyugyi nyaraknak köszönhetően azonban megszerettem a falusi életet, és lehet, hogy vidékre megyek dolgozni. Imádom a csöndet, délelőttönként például gyakran kimegyek az erdőbe, leülök, elgondolkodom... Emese a Széchenyiben testnevelés szakon érettségizett, atlétizált. Mellesleg törékeny alkatán ez látszik a legkevésbé. Egy balettost inkább kinézne belőle az ember... Attila cselgáncsozott, de abbahagyta. A tanulás mellett most végképp nincs rá ideje. - Éreztétek-e gyerekkorotokban, hogy minden a színház körül forgott? - Igen, de ugyanakkor a szüleinknek nagyon fontosak voltunk. Szeretném a gyerekeimet én is úgy nevelni, mint anyuék bennünket - mondja a végszót Erhese. Fekete Klára