Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-12 / 215. szám

SZOMBAT, 1992. SZEPT. 12. Életműrészlet 1972. József Attila Könyvtár, Szeged 1974. Technika Háza, Szeged - Házasságkötő termek: Csongrád, Szegvár, Kübekháza, Pitvaros 1979. ifjúsági Ház, Szentes 1982. Továbbképző és Módszertani Intézet, Szeged 1985. Kis Virág cukrászda, Szeged 1986. Halotthamvasztó, Szeged Szegedi Nemzeti Színház 1989. Deák Ferenc Gimnázium, Szeged Vendégségben Szekeres Mihályéknál A közös szerelmet színháznak hívják Fotók: Enyedi Zoltán Ha látni akarod, hol és hogyan lakik Szekeres Mihály, a város legismertebb belsőépítésze, akkor a Kiss Dávid-ház Klauzál téri kapuján belépve kutyagolsz két emeletet, majd az irányzékodat arra állítod, hogy megtaláld a Kígyó patika fölötti „galambdúcot". Ha megvan, falépcsők következnek, s azokat is megmászva nyomhatod csak meg a csöngőt. - Korábban ez padlástér volt, egy nagy űr - magyarázza el később Miska. - Az eklektikus épületeket látták el ilyen sarokbástyástyákkal. A Szekeres család 1983ban költözött a „padlásra" a tarjáni kétszobásból, azt követően, hogy a négy sarokbástyát Miska tervei alapján újították föl. Ma is műteremlakásként funkcionálnak, nagy ablakokkal, galériával. A családi fészek minden zuga a belsőépítész kezenyomát viseli, lépcsőkön le s föl közlekedhetünk, miközben látnivaló: az összes szabad falfelület egy művész életének egy szeletét őrzi. Itt egy grafitto rajza (eredetije Szekeres Mihály első nagy munkájának, a Technika Házának egyik falát díszíti), ott egy öreg zár, amott a korhadt faág, amelyik azzal a nagy pillanattal kapcsolatos, amikor Marit, feleségét a szegedi Tisza-parton megismerte. De kanyarodjunk vissza a becsöngetés pillanatáig, s haladjunk szép sorjában. A csöngetés azért fontos, mert kutyaugatás a válasz. Mütyür (8) és Bözse (5), a két fekete uszkár ugrik először az ember nyakába, majd sorban érkezik a család: Szekeres Mihály (47), dr. Váczy Mária (47) és Szekeres Katalin (22). De a családhoz tartozik még az a hat madár is, amelyik a zenei aláfestést adja beszélgetésünkhöz. Noha a Szekeres házaspárt régóta ismerem, azt nem tudtam róluk, hogy egyidősek. Miska Csepelen született, az iparművészeti főiskolán végzett 1968-ban, s a Tisza-parti városban az első munkahelye (mindössze egy évig) a Szegedi Tervező Vállalat volt. Mari Ausztriában látta meg a napvilágot (hogy miért ott, az egy külön történet lehetne), Dunaújvárosban nevelkedett, aztán Budapesten szerzett diplomát a Közgazdaságtudományi Egyetemen. (Érdekes, hogy Kati ma ugyanannak az egyetemnek a negyedéves hallgatója. De erről megint később!) A KSH volt az első munkahelye. - Megismerkedtetek, összeházasodtatok. De még mindig nem tudom, miért éppen Szegedet választottátok, a pesti évek után? - Ezt már sokan megkérdezték tőlem - válaszolja Miska -, pedig nagyon egyszerű az egész. Mindössze szép belső tereket szerettem volna csinálni egy szép városban. A kisebb városok is magukban hordozzák egy világváros lehetőségét, hogy nem váltak azzá, annak nem maguk, hanem talán a történelem az oka. Mari elárulja, hogy családja csongrádi származású, mindig nagyon tetszett neki Szeged. Ezért fogadta el a megyei statisztikai hivatal ajánlatát, ott azonban csak három évig marad). - A JATE közgazdasági tanszékén tanítottam 1971 és 1985 között. Eközben doktoráltam le költségelemzésből és költséggazdálkodásból. Pályám legszebb időszaka volt, mert nagyon szerettem tanítani. Amíg ezt mondja, Kati hoz egy 1985-ben keltezett oklevelet, amelyen nem kevesebb állt, mint hogy dr. Váczy Mária a JATE kiváló oktatója - a hallgatók szavazatai alapján. A 80-as években mindketten a csúcson voltak, szakmailag. Miska 1985ben, a Csomiterv tervezőjeként vette át a szakma egyik legnagyobb elismerését, a Munkácsy-díjat, ezért 1986-ban, a Szegedi Nemzeti Színház átadásakor már "csak" egy Kiváló Munkáért kitüntetés járt. Szekeres Mihály tíz évig dolgozott a színház belső terein. - Milyen érzés volt nekifogni egy ekkora jelentőségű munkának? - Ezt nem lehet megfogalmazni. Az ember érez egy bizsergést, aztán beleéli magát... A színházat szerettem a legjobban az összes munkám közül. Később Mari pályája is olyan kanyart vett, hogy 1990-ben a színházhoz került, szervezési osztályvezetőnek, pályázat útján. - A második otthonom volt - így Mari. - Az első - ordítja kórusban Miska és Kati, jelezve, hogy a családanya minden energiáját munkahelyére fordította. - És meddig tartott a szerelem? - Részemről ma is tart, de... - itt elcsuklik a hangja - a nyáron nem hosszabbították meg a szerződésemet. Ez azért is fájdalmas, mert amíg Miska tervezte az épületet, én is benne éltem, emocionálisán kötődtem hozzá. - Most mit csinálsz? - Közgazdász vagyok és háztartásbeli. Nem tartom tragédiának, hogy a férjem mellett vagyok, intézem a könyvelését, menedzselem. Miska ugyanis 1989 óta szellemi szabadfoglalkozású. (Érdekes, hogy mindkettőjük váltása a rendszerváltáshoz kötődik, Mari az oktatási igazgatóságot hagyta ott, és maradt otthon tíz hónapra a színházi állás előtt, Szekeres Mihály a Csomitervnek mondott búcsút. Mint sok más tervező.) - Milyen szabadúszónak lenni? - Veszélyes. A rendszerváltás ugyanis a művészeknek nem azt hozta, amit vártunk. A gazdaság stagnál, nincsenek nagy építkezések, tehát feladatok sincsenek. Ma üzletek belső tereit alakítom. Rossz, hogy az ember nem tudja, mi lesz jövőre, hogy kiszolgáltatottnak kell éreznie magát a hivatalokkal szemben például, amelyek az engedélyeket adják ki. Ha fizetésképtelen lesz egy cég, a tervező az első, aki nem kapja meg a pénzét. Fekete Klára Kati Az objektív harmadik személytől, Szekeres Katalintól próbáltam megtudakolni, mit csinálnak a szülei akkor, amikor nem a munkájukkal foglalkoznak. Kiderült, ilyen állapot nincs Ritka a közös program, a családi nyaralás. Katinak jót tett ez a szellemű nevelés - negyedéves közgazdász, külgazdaság szakos hallgatóként a saját lábán áll, anyagilag független a családtól. - Három évfolyamtársammal megalapítottuk az Inter-X Szolgáltató Bt.-t. Ennek keretében a Magyarországon megjelenő újságokról készítettünk számítógépes nyilvántartást. Körülbelül 800 újság nevét, címét, valamint hirdetési tarifáját szedtük rendszerbe, s reklámcégeknek floppyn áruljuk. Háromhavonta pedig jelezzük a változásokat. Az a tervünk, hogy ugyanezt a rendszert szórakozóhelyekre is megcsináljuk. - Mekkora a havi jövedelmed? - Ezt nem árulom el, de tudok belőle bérelni egy garzoht és fönntartom magam. - Miért jelentkeztél a közgázra? - Mindenképpen tovább szerettem volna tanulni, de nem érdekelt se az orvosi, se a jogász pálya. Mivel jól ment a két felvételi tárgy, a matek és a történelem, közgazdásznak jelentkeztem. - És mi leszel, ha nagy leszel? - Még nem tudom, de szerintem közgazdász diplomával sok mindenhez lehet kezdeni. Szeretnék Pesten maradni - a szüleim ezt éppen fordítva csinálták -, ahol jóval nagyobbak a lehetőségek. - A nyáron láthattunk a szegedi körzeti tévé adásaiban. - Egy hirdetésre jelentkeztem, szerkesztő-riporter gyakornokokat kerestek. Tetszett a munka, de úgy éreztem, elég nagy a káosz, a kezdőkkel sem tudtak eleget foglalkozni. Kati úgyszintén a színház szerelmese. Olyannyira, hogy érettségi előtt megpróbálkozott a színművészeti főiskolával. Szerencséjére (?) nem sikerült.