Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-24 / 198. szám

BELÜGYEINK 3 A kormány eredeti programja szerint halad Antall József nyilatkozata a Hét-ben Egyetértek azzal, hogy egy miniszterelnök betegsége nem magánügy, hiszen az ország szolgálatában kell hogy töltsem az életemet, tehát az országnak tudni kell, hogy milyen az egészségi állapotom. Nyugodtan mondhatom, hogy a betegség, vagy ha úgy tetszik a kezelés miatt egyetlen egy napot nem voltam távol a munkámtól, és a miniszterelnökök átlagos munkaidejét és munkateljesítményét teljesítettem - mondta nyilatkozatának alaphangját megütve Antall József vasárnap a televízió Hét című műsorában. A miniszterelnököt azért hívták meg a kamera elé, mert pártjának alelnöke, Csurka István a rendszerváltásról és az MDF új programjáról lapjában, a Magyar Fórumban közzétett radikális fordulatot követelő tanulmánya foglalkozik a kormányfő egészségi állapotával - kitérve az utódlásra -, továbbá az MDFSZDSZ paktummal. - Azt hiszem, hogy mindenki elhiszi, hogy van bennem annyi felelősségérzet, hogy pontosan bejelenteném a magyar társadalomnak, a magyar népnek, ha a betetgségem miatt a kormányfői teendőket, vagy akár az MDF elnöki teendőit nem tudnám ellátni - hangoztatta. Arra a kérdésre, hogy az 1990-es MDF-SZDSZ paktumnak - mint ezt sokan hiszik - van-e valami titkos záradéka, a miniszterelnök kijelentette: semmi olyan nem volt a dokumentumban, amit ne hoztak volna nyilvánosságra. - Amikor sor került arra, hogy a választások után világossá vált, hogy az MDF a legerősebb párt, és elnökeként nekem kell kormányt alakítani, akkor rá kellett szánni arra magunkat, hogy tegyünk valamilyen lépést, mert nem lehet kormányt alakítani úgy, hogy a költségvetéstől kezdve minden részletkérdésig kétharmados többséggel kell a törvényeket elfogadni. így a világ egyetlen demokráciája nem működőképes, tehát ahogy ez eldőlt, sürgősen meg kellett állapodni. A paktumot (e kifejezésnek különben csak a magyar szóhasználatban van pejoratív értelme) utóbb nem az MDF és nem a kormány mondta föl az önkormányzati választások előtt, hanem az SZDSZ - fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve: amivel egyébként egyetértek. Az természetes, hogy az ellenzék minél több törvényt akart kétharmadosnak meghagyni, mi pedig minél kevesebbet. Személyes véleménye - mondotta -, hogy egy normálisan működő demokráciában jóformán nincs kétharmados törvény. A következő kérdésre - miszerint a Csurka István-féle tanulmány a kormány munkáját sok esetben rögtönzőnek minősíti, és vélekedése szerint ez az egyik oka annak, hogy kicsúszott-alóla a szavazóbázis Antall József így válaszolt: - Azt hiszem, hogy Csurka István, aki nagyon jószívű ember, megsajnálta a többi politikai pártot. Ezekben mind belső konfliktusok és nehézségek vannak, és hát egy lovagias gesztusból be akarta mutatni, hogy az MDF-ben is lehetnek feszültségek. A kormány dolga, hogy az esetek 50 százalékában rögtönözzön, mert előre ki nem számított körülmények állnak elő. Kialakulnak a rendkívüli helyzetek, amikor a kormányzatnak tűzoltómunkát kell végezni, improvizálnia kell, ha úgy tetszik. A hiba akkor van, hogyha stratégia nélkül olyan dolgokban rögtönöz, amelyek előre kiszámíthatók lennének, és ott hiba, ha rögtönzésre kerül sor. Megítélésem szerint a kormány eredeti programjához igazodva halad. KÖZÉLETI NAPLÓ MA: A MUNKÁSPÁRT (MSZMP) Csap u. 62. szám alatti pártházában 16-18 óráig ingyenes jogi tanácsadást tartanak. MA: A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Szeged, Tisza L. krt. 2-4.1. em. 123.) dr. Bálint János ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek. MA: JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry u. 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor ügyvéd. HÉTFŐ, 1992. AUG. 24. Uj színházi bérlet: a Mecénás •HHHnHMMHMHBHBHHMMBH - Mit csinál a színházban a marketingmenedzser? - Mint bármely más munkahelyen, ahol előállítanak valamilyen terméket és el akarják adni a piacon. Nem tagadom, hogy a miénk speciális kulturális termék, de ettől még ugyanolyan mechanizmusok érvényesülnek az értékesítésekor, mint a piacon megszokottabb termékek esetében. - Kik a potenciális vevők? - Ez a kulcskérdés. És nem is lenne sok dolgom ezután, ha máris válaszolni tudnék rá. De 1992. március idusától vagyok ezen a poszton, és éppen az az egyik legelső feladatom, hogy megtudjam: kiknek készülnek az előadások? Nincs Magyarországon hagyománya a művészeti műhelyek és a közönség közötti, szerves, eleven, kölcsönös kapcsolatoknak. A dolog évtizedekig úgy ment, hogy a színház előállított valamit, valakik tapsoltak - ezt elkönyvelték sikernek. Hogy kik mentek el a színházba és miért tapsoltak, ezzel senki nem törődött igazán; és amikor a harmadik előadásra félház volt, a negyediket meg már csak húszan látták, akkor a színháziak tanácstalanok voltak és pótcselekvésként szidták a rendszert meg a műveletlen népséget. A szegedi színház új vezetői tudni akarják, kiknek dolgoznak. Azt szeretnék, ha minél többek sokféle igényét kielégíthetnék és - nem kevésbé fontos - fölkelthetnék. A marketing-munkának az elején tartunk, az egyetemisták körében csináltunk eddig egy reprezentatív tesztet, illetve a bérletesekkel; de én valódi közvéleménykutatást is tervezek. - És még mit tervez? - Elő kapcsolatot nemcsak a közönséggel, hanem a fenntartókkal, finanszírozókkal, mecénásokkal; és a társintézményekkel. Ennek feltétele, hogy a szegedi színháznak legyen egyéni arca. Az arculatteremtés nem megy másként, csak úgy, ha a színház egészéről, pincétől a padlásig mindenről és mindenkiről vannak információim, s a működés apró elemeitől a produkciókig egységben láthatom - és láttathatom - az intézményt. Meg kell tudnom, mit, kinek, miként és mennyiért akarok eladni, itthon és külföldön, hiszen a balettre és az operára más országokban is van vevő. Az új vezetők azt akarják, hogy a lehető legpraktikusabban és a leghatékonyabban működjön a színház, ami egyszermind azt is jelenti, hogy az önfinanszírozás módjait is meg kell keresni - ami nem jelenti, hogy valaha is működhet állami támogatás nélkül. - Az egyik, már megtalált módszer a Mecénás bérlet? - Ezt azért hívtuk életre, mert tisztában vagyunk vele, hogy a színházcsinálás és a színház élvezete egyaránt drága; s miért ne keresnénk azt a társadalmi csoportot, amelynek tagjai minden jel szerint erre az élvezetre is tudnak költeni? Ez a csoport a mai Magyarországon egyértelműen a vállalkoAz exkluzív, zártkörű büfé helye zók, üzletemberek csoportja, a gazdaság, a pénzvilág szereplői. Azt reméljük, hogy az üzlet és a kultúra számukra sem egymást kizáró fogalmak. Arra gondoltunk, miért ne lehetne a színház is a kulturált üzleti élet egyik helyszíne? Miért ne kapcsolnánk össze a reményeink szerint az eddiginél pezsgőbb színházi életet a biznisz eddiginél pezsgőbb világával? Miért ne próbáljuk meg bevezetni a művészeti mecenatúra másutt már bevett formáit? - Leveleket írtak jónevű cégeknek, hogy vegyenek az új bérletből? - Nem egészen erről van szó. A hat reprezentatív - a bemutatók utáni - előadást tartalmazó Mecénás bérlet olyan üzletembereké lesz, akik cégük jó hírét azzal is megerősítik, hogy bizonyítják: pártolják a művészetet. Nyilvános árverésre bocsátjuk a páholyokat. Akik megvásároltak egy páholyt, a Mecénás bérlet előadásain elhelyezhetik ott cégük emblémáját. Az első emeleti reprezentatív társalgóban ilyenkor elsőosztályú, zártkörű büfét üzemeltetünk. Az előadások előtt minden alkalommal, egy szezonban tehát hatszor, kötetlen találkozókat szervezünk számukra a gazdasági élet vezető döntéshozóival, miniszterekkel, államtitkárokkal, bankárokkal, akik az adott napokon a bérletesek és a színház díszvendégei lesznek az előadásokon. A személyes találkozók üzleti jelentőségét nem kell ecsetelnem; a színház így járul hozzá a helyi gazdaság megerősödéséhez, a helyi gazdaság pedig a színház finanszírozásához. Mindenki jól jár. - Mondok egy reklámszlogent, teljesen ingyen: Nekem tetszik! Már csak azt szeretném tudni, ha a színházi tudósító jóhlrú magáncég alkalmazottja, vajon bejuthat-e a színházba ezután is - saját páholy nélkül? - Azt tudom tanácsolni, hogy beszéljen erről a marketingmenedzserükkel. SULYOK ERZSÉBET A drótvidék egykor és most A zöld ávó volt a vasfüggöny húzója. Ők , a határvadász ávósok kezdték építeni a drótkerítést és rakni az aknákat a nyugati határvidéken. Ötvenegyre elkészültek, de 1956 nyarán föl kellett szedni az aknákat. A következő évben újra lerakták a kis robbanó testeket, s ekkor szabták ki tizenöt kilométer mélységben a határsávot. A kerítések mögé került falvak mind elsorvadtak. A műszaki zár 1971-ig megszűnt, ekkorra szedték föl megint a 318 kilométer hosszú nyugati aknamezőt. Kiépült helyett a 260 kilométer hosszú elektromos jelzőrendszer. 1989 augusztusában kapcsolták ki a csengős drótokat, s elég hamar lebontották. Megszűnt a kemény határőrizet, legalábbis a mi oldalunkon. Most az osztrákoknál épülgetnek az őrtornyok, loholnak egymásba érve a járőrök. A megindult Kelettől óvják Európa boldogságát. Négy éve nem volt divat a turizmus a vasi Bucsun. Az egész falu a drótok, a jelzőrendszer mögött élt. A falu bejáratánál az úton szöges gerenda feküdt keresztben, s a katona csak azt „okmányolta be", akinek engedélye volt, hogy Búcsúra látogasson. Majd kilencezer embert és huszonnégy falut korlátozott a drót. És hányat kényszerltett elköltözésre! Szombathely fölött, a négyszáz méteres Vashegy lábánál húzódik meg Vaskeresztes. A falu még innen, de a szőlők már túl voltak a szöges kapun. Történelmi hallgatagság jellemzi az ittlakókat, mint a határvidék bármelyik falujában. Nem tudni, hogy ki kicsoda. A temesvári forradalom karácsonya után fegyveres szekusokat fogtak a falu közelében, hatot vagy hetet... És legalább enynyinek sikerült átjutni. A közlékenyebb emberek közül való Szakasz János bácsi, vele sikerül négy-öt mondatot váltani: - Itt vannak a pincéink, pár száz méterre a határtól. Kijárási engedély kellett, hogy művelhessük a szőlőt. De ha kintfelejtkeztünk egy kicsit, este tízkor, negyed tizenegykor már zörögtek a katonák: befelé! Negyven év múlt így el. - Nekem itt a pincémben van az állandó lakhelyem meséli a szomszéd. - Ez maradt a válás után... Két engedélyt kellett beszereznem , legalább féléves levelezéssel! Egyet a rendőrségtől, hogy itt lakhassam, a másikat pedig a határőrségtől, hogy ott is éjszakázhassak, ahol lakom. Fölfelé indulunk, hogy megtegyük a határig azt a pár száz métert. Az úton egy deka föld sincs, kő, kő mindenütt. A szólók határánál látszik, hogy csak ötven-hatvan centi a termőréteg. A vaskeresztesiek nagyapái szétrobbantották a sziklákat, hogy művelni lehessen a hegyoldalt. Egy-egy kiadós felhőszakadás után - az asszonyok! - kosárban hordták vissza a földet a szőlőbe. A táblát, amire írva van, hogy tíz méterre az országhatár, valaki lelopta. Csak a vasrúd rozsdásodik a párás levegőben. Az öt-hat méler széles élősövény túloldala már Ausztria. Úgy tűnik, járhatatlan, tüskös, ágas-bogas. Átlátni se lehet rajta. A megfelelő helyen félrehajtok egy ágat, gyönyörű, frissen kitaposott ösvény szalad mögötte, egyenesen Ausztriába. Alaposan kitalpalt, gyakran használt utacska. Én is kipróbálom, a sógoréknál is el kell hajtani egy ágat, s látom, tényleg ott áll a csempészház, ahogy a helybeliek mondták. Hatalmas tanyához vezet a gyalogút, körben a melléképületek, és a csönd. Itt van miről hallgatni. Ha ennyire könnyed határállomást másutt nem is láttam, az átjárás - olykor csak magyar-osztrák viszonylatban öt-tíz kilométerenként lehetséges. Fertőrákoson például gyalogos átkelőhely segíti a Fertő-tó körül biciklizőket, meg a cukrot vásárló ausztriai magyarokat. Eléggé elosztrákosodtak, mind az ötezren. Létszámuktól annyira megijedt az első háború után a burgenlandi labanc vezetés, hogy hetven évig nem volt magyar oktatás a környéken. Négy-öt éve indulgattak az első magyar osztályok. A fertőrákosi gyalogátkelő mellett Mitrász-szentélyt restaurálnak. Nagyon halványan látszik a bika, egy kutya, s valamivel jobban a lövések nyomai, amit a szentélyre célba lődöző határőrök hagytak. Jó lenne eltüntetni a múlt idők más nyomait is. Például a túlzásba vitt lecsapolást. A kiszárítás megbontotta a Fertő-tó biológiai egyensúlyát, a „nyert" szárazföld, a rosszacska tőzeg, termelésre nem alkalmas. Védett rackákat legeltetnek most a hansági mezőkön, magyar szürke marhát, s érkezett egy kisebb bivalycsorda is, biológiai megőrzésre. Az átjárás meg az át nem járás itt mindig ügy. A fertőhomoki Jurinkovics Józsi bácsi rocsóvezető volt az ötvenes évek elején a nádgazdaságban. Jött ötvenhat októbere, aztán a bukás, s a főnökség elvette Jurinkovicstól a rocsó indítókulcsát. Nevet ma se árul el az öreg, pedig senki nem él már az akkori főnökségből... Anynyit mond csak: „Biztos, hogy valami személyiséget vittek át". Aztán pár hónapra ő is átment Ausztriába, de nem tetszett neki a menekültélet. s visszajött. Azok vették elő, akik a csónakját elszedték az események idején. Újra ők voltak a főnökök. Jurinkovics Józsi bácsi meg járt be Sopronba, hetente jelentkezett a rendőrségen, aztán már csak havonta, néha megtiporták a lábát, néha elverték, mikor milyen volt az idő, az Alpokból jövő front. Az még ma se fordul meg az öreg fejében, hogy a főnökei forradalmárnak álcázott besúgókat hordtak volna át a csónakjával. Megeshet, hogy erről soha, senki nem fog írni mélyebben és komolyabban, akkora a csönd ma is. De alighanem igaz, hogy negyven éven át egy országrész lakossága jelentős részének volt kiegészítő jövedelme a besúgás. A nyolcvanas évek végén egy menekülő „endékásért" ezerötszáz forint fejpénzt kapott az önkéntes határőr. Ha a katona lelőtt valakit, jött a jutalomszabi... Ott állnak a szép házak, melyiknek épült júdáspénzből a fala? Hallgatnak az emberek. Úgy látom, ezt mostanában nem fogják pszichoterápiás okból kibeszélni magukból. Se keresztények, se ateisták. ZELEI MIKLÓS