Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-07 / 159. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAQYARORSZÁQ KEDD, 1992. JÚL. 7. Emberbaráti úton Mitterrand asszony szerencséje Sikertelen merényletkísérletet hajtottak végre a francia elnök felesége ellen hétfőn az iraki Kurdisztánban, Esz-Szuleimánija közelében. Daniele Mitterrand asszony, a Francé Liberté humanitárius alapítvány elnöke és a kurdok megsegítésére alakult franciaországi bizottság egyik vezetője, most harmadik alkalommal látogatott el ebbe a körzetbe. Sem ő, sem a kíséretében levő francia egészségügyi miniszter, Bemard Kouchner nem sérült meg, amikor egy robbanóanyaggal megrakott autó az elnök feleségét szállító autókaraván közelében felrobbant. A merényletnek azonban négy halottja van. Száz nap türelem Száz nap türelmi időt kért országa számára Milán Panic, Jugoszlávia új miniszterelnöke az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet résztvevőihez küldött levelében. Felkérte az EBEÉ ötvenkét tagállamát, hogy ne foganatosítsanak megtorló intézkedéseket Belgrád ellen, s cserében megígérte: a száz nap alatt mindent megtesz annak érdekében, hogy véget vessenek a harcoknak Boszniában. * Az EBEÉ illetékesei hivatalosan még nem válaszoltak Panic levelére. John Kornblum, az amerikai küldöttség vezetője rögtön a levél közzététele után leszögezte: „egyáltalán nem állunk készen arra, hogy 100 napot várjunk". (Mint ismeretes az amerikai küldöttség azon dolgozik, hogy elérje az EBEÉ tagállamok körében Jugoszlávia kizárását az Európai Biztonsági és Együttműködési folyamatból még a helsinki csúcstalálkozó megkezdése előtt.) Ezzel szemben Jevgenyij Gusszarov, az orosz küldöttség vezetője úgy vélekedett, hogy a tagállamokban fontolóra kell venni Jugoszlávia kérését a 100 napos türelmi időre vonatkozóan. Tüzszünet után harckészültség Hétfő hajnalban harckészültségbe helyezték a 14. ordSz hadsereget a moldovai erők várható támadása miatt. Alekszander Baranov, a 14. orosz hadsereg parancsnokának szóvivője a döntést azzal indokolta, hogy a parancsnokság a konfliktus sújtotta területen kialakult katonai helyzet kiéleződésére reagált a lépésével. A Borisz Jelcin orosz és Miercea Sncgur moldovai elnök múlt heti megállapodásának eredményeként létrejött tűzszünet jószerével ez idáig hatástalan maradt. A Münchenben megjelent újságírók száma fordított arányban áll a hírek számával. Ezzel a mondattal kezdte hétfői kora délutáni sajtóértekezletét a házigazda Németország kormányá- * nak szóvivője, közvetlenül az után, hogy Helmut Kohl kancellár üdvözölte Münchenben az amerikai, brit, a francia, az olasz, a kanadai és a japán csúcspolitikusokat, állam- és kormányfőket, valamint szakminisztereiket. Dieter Vogel csak azt közölte, amit a Münchenben eddig összegyűlt több mint négyezer újságíró amúgy is tudott: a hivatalos fogadási ceremóniát követően a kancellár és vendégei az egyik patinás vendéglőben bajor ínyencségeket kóstoltak, utána elkészült a gazdasági csúcsértekezletek szokásos „családi fotója", majd a müncheni Rezidenz „Császártermében" megkezdődött az első plenáris ülés. Mindeközben müncheni brit körökből olyan hírek szivárogtak ki, hogy az Európai Közösség elnöki tisztét Portugáliától átvevő Nagy-Britannia törekedni fog arra: a három „visegrádi állammal", Csehszlovákiával, LengyelorCivódók a csúcson Khkk éú0% % t t Az elnökválasztás éve. Bush tárgyalási alaphelyzetben. szággal és Magyarországgal az EK társult tagságáról kötött szerződések kereskedelmi részét már a ratifikálás előtt alkalmazzák. Magáról a csúcs „világgazdasági részéről" az értekezlet első napján változatlanul kevés szó esett, ha csak nem abban a formában. hogy a civódó felek mindegyike minél hamarabb szeretné lezárni a világkereskedelem liberalizálásáról folyó GATT-tárgyalások úgynevezett Uruguayfordulóját. Vogel szóvivő jelezte: leginkább német részről hajlanak arra, hogy Oroszország, illetve a FAK mélyebb lélegzethez, moratóriumhoz jusson a kamatokat is felölelő körülbelül 70 milliárd dolláros adósságállományának törlesztésében. Egyúttal kritikusan nyilatkozott a japán követelésről, mondván, hogy Németország ugyan se nem támogatja, se nem ellenzi a japán kívánságot, ám Tokió jobban tenné, ha fordítva közelítene a dologhoz. Először segíteni kell Oroszországot, s akkor talán sürgetése nem találna süket orosz fülekre a négy Kuril-sziget visszaszolgáltatása ügyében. A német szóvivő bejelentette, hogy 'a jugoszláv témát kiemelten kezelik a háromnapos müncheni csúcsértekezleten, kivonják a kedden kiadandó politikai nyilatkozatból, s külön dokumentumot tesznek közzé róla. FAK-mérce Az államközösség túl van fejlődésének kezdeti szakaszán, s itt az idejg, hogy új mércét szabjunk működésének - jelentette ki megnyitó beszédében az orosz államfő. Borisz Jelcin elismerte, hogy az államalakulat egyik gyengesége éppen a regionális válságok kezelésében jelentkezik. Az utóbbi kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy a FÁK távolról sem használja ki lehetőségeit ezen a téren. Szorgalmazta, hogy az államközösség az eddiginél aktívabban kapcsolódjon be a konfliktusok rendezésébe. Moszkvában a kora esti órákban befejeződött a FÁK csúcstalálkozója. Az ülésen elnöklő Aszkar Akajev kirgiz államfő a záró sajtóértekezleten kijelentette: a találkozó minőségi áttörést hozott, különösen gazdasági téren. Külön is kiemelte, hogy a résztvevők szerződést írtak alá az államközösség gazdasági bíróságának felállításáról. A SZARAJEVÓI repülőtérre továbbra is folyamatosan érkeznek a segélyszállítmányok, annak ellenére, hogy a nyugodtan eltelt éjszaka után hétfőn ismét kiújultak a harcok a szerb szabadcsapatok és a boszniahercegovinai védelmi erők kőzött. ^ A HUMANITÁRIUS -mJ KÉRDÉSEK és emberi jogok európai bizottsága a hét végén levelet intézett Arnold Rüütel észt parlamenti elnökhöz és Tiit Vaahi miniszterelnökhöz: az üzenetben tiltaFÓKUSZ kozott az emberi jogok észtországi megsértése miatt. A bírálatot az állampolgárságra vonatkozó új törvény váltotta ki, amivel Észtországban a lakosság jelentős részét megfosztották szav azati jogától. JASSZER ARAFAT -mS szerint a palesztinok „hajlandóak elfogadni az autonómiát, de nem úgy, ahogy azt Samír, vagy Rabin akarja, hanem kizárólag úgy, ahogy azt Bush elnök javasolta a (madridi) béketárgyalásokon." •"N A HIVATALOSAN BE•mS TILTOTT volt szovjet állampárt, az SZKP 29. kongresszusán a Moszkva környéki Puskinóban vasárnap megalakították a párt központi bizottságát, amely Szergej Szkvoreovot választotta meg szervezőtitkárnak. Szkvorcov az 1991 augusztusi puccsot támogató párton belüli csoportosulás elnöke volt. JAVLLÁSHELYETT romlott hétfőn a közlekedési helyzet Franciaországban. A második hetébe lépett kamionos akció ellen első ízben vetettek be rendőri erőket, s ennek nyomán a teherautó-fuvarozók szövetsége azonnali sztrájkra hívta fel valamennyi tagját. A felhívás szerint a jelenleg még dolgozó sofőrök ne csatlakozzanak a barikádokhoz, hanem hagyják kocsijukat a garázsban és szüntessék meg a fuvarozást. Egyenruhaszabály A bécsi Hofburgban hétfőn a 16 NATOállam, a hat volt VSZ-tagország és a hét szovjet utódállam képviselői parafálták azt a megállapodást, amely szabályozza az európai hagyományos fegyveres erők hadseregeinek létszámát. A megállapodás szerint a maximális létszám az orosz hadseregé lehet, 1,45 millió katonával; a következő Törökország hadserege (530 000), majd Ukrajna következik (450 000). Németország és Franciaország 345 000, illetve 325 OOO-es létszámra csökkenti hadseregét az egyezménynek megfelelően. Magyarország 100 OOO-es létszámot vállalt. Az előírt szintet negyven hónap alatt kell elérni. A piacgazdasági áttérésen munkálkodó többi volt szovjet tagköztársasághoz hasonlóan súlyos gazdasági válságban lévő Ukrajna jelenleg már belpolitikai válsággal is kénytelen megküzdeni. Mutatja ezt a Vitold Fokin vezette kijevi kormány lemondása, amellyel együtt a parlament és a kabinet közti hatalommegosztás azonnali tisztázását követelték. A függetlenség kinyilatkoztatásakor kialakult túlzott lakossági lelkesedés közepette a vezetés egy az egyben Moszkvára és a több évtizedes túlcentralizáltságra hárította a felelősséget nehézségeiért. A januárban bejelentett privatizációs tervezetből mindeddig Szomszédoló Ukrajnai fordulat semmi sem lett, csakúgy, mint az állami vállalati monopóliumok megszüntetéséből. Az ipari termelés több mint 20 százalékot esett a tavalyihoz képest. A nemzeti pénz, a hrivna bevezetését és vele együtt a rubelrendszer leépítését kimondó pénzreformot meghatározatlan időre elhalasztották, elsősorban azért, mert nem épült még ki a megfelelő bankrendszer. Nincs teljes egyetértés a kormány tagjai között sem. Míg Fokin, az egykori pártfunkcionárius a június végi újabb áremeléskor a bírálatok kereszttüzébe kerülve lemondatta kabinetjét, Morozov védelmi és Lanovoj gazdasági miniszter nem volt hajlandó csatlakozni a lemondókhoz. Lanovoj az a fiatal közgazdász, aki a tavaly augusztusban elbukott államcsínyt követően került hatalomra, és aki már korábban nyilvánosan leplezte le az ukrán vezetésben található szerkezeti akadályokat. Kravcsuk elnök egyébként nem vett részt az ominózus parlamenti ülésen, inkább beteget jelentett. Temetési beszély A közös csehszlovák állam eltemetésével felérő beszédet mondott hétfőn Jan Strasky, a csehszlovák föderáció miniszterelnöke. Husinecben, Husz János emlékünnepén arról igyekezett meggyőzni hallgatóságát, hogy Szlovákia nem Csehszlovákia alkotórészeként, hanem „szlovák államalkotó nemzetként" akar belépni Európába. - Demokrataként, politikusként és polgárként nincs semmi okunk arra, hogy ezt megakadályozzuk - mondta a Polgári Demokrata Párt (ODS) jobboldali politikusa. A szövetségi kormányfő szerint át kell értékelni a „csehszlovák államiság" gondolatát. 7IMPER, I/UZLETHAZVI cg SAMSUNG ITT OLIMPIAI AKCIÓ Azok a vásárlók, akik üzletünkben augusztus 29.-ig TV-t, videót, music-centert, mikrohullámú sütót vásárolnak, Moulinex elektromos háztartási gépet kapnak ajándékba, (vasaló, kávélőző, hajszárító, turmix, stb.) Most nálunk kétszeresen jól jár! Előleg nélküli hitelakció! Szeged, Tisza L. krt. 42. Tel.: (62) 22-786 ... ahol az árak megrázóan jók. > ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a • c ] r \ Pályázatot hirdetünk főkönyvelői \ munkakör betöltésére. Feltételek: 30-45 év közötti életkor, főkönyvelői gyakorlat, számítógépes gyakorlat, devizaelszámolási és vegyes vállalati ismeretek. A pályázatot kérjük rövid szakmai életrajzának és jövedelemigényének leírásával a BUNDS Kft. Szeged, 6701 Pf: 695 címre megküldeni. Mindig Önért! Szeged, Kenyérgyári út 2. Tel/fax: 22-937 Örömmel értesítjük a lakosságot, hogy megnyitottuk „DISZKONT"-áruházainkat ÍZELÍTŐ ÁRAINKBÓL Fogy. ár Fa desodor Mit tusfürdő Ketchup Baromfivirsli Omnia vákumos 150 ml 300 ml 100 g 320 g 250 g helyett 159 134 98 133 153 diszkontár Ft 143 126 91 125 144 Nyitva: hétköznap 8—17-ig, szombaton: 8-12 óráig. Nagykereskedelmi raktárunkban a kiskereskedőket, közületeket, felhasználókat nagy kereskedelmi áron szolgáljuk ki. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16 óráig. Élelmiszerek, konzervek, háztartási vegyi- és papíráruk, reformkonyha alapanyagai, alkatrészek, autóápolási cikkek. Újra jön a szolnoki csapat! Használtruha-vásár és katonai, vadász-halász, munkaruházati áruk vására, a Helyőrségi Klub Színháztermében, 1992. július 7-8-9-én. Nyitva: 8-18 óráig. Slágerajánlat: Bundeswehr-hálózsák 1200 Ft/db Nagykereskedelmi raktár: Szeged, Fő fasor 66. Tel: (62) 55-392 Utazzon velünk Reklámárakon! Róma (4 nap) júl. 16„23„ 30. 7 950 Ft Párizs programokkal augusztus 10-17., szept. 10-17. 16 900 Ff Párizs programokkal és a Loire meríti kastélyokkal aue. 1-8. 17 950 Ff Tunézia (8 nap félpanzióval) már 25 900 Ft-tól Kréta (8 nap félpanzióval) már 37 900 Ft-tól Rodosz (8 nap félpanzióval) már 36 400 Ft-tól Ciprus (8 nap) már 43 900 Ft-tól Egyiptomi körutazás ug. 7-18.. nov. 6-17., dec. 28,-ian. 8. 49 900 Ft. Görög apartman 12 500 Ft. Egzotikus útjaink: Thaiföld, Dél-Kelef-Azsia. Kenya. India, Dél-Afrika. Repülőjegy-kínálatunkból: New York 55 500 Ft. Boston 55 500 Ft. Chicago 68 000 Ff. Cím: Emmanuelle Tours 6720 Szeged. Oroszlán u. I. Tel fax: 62 12-005. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 8.30-17 óráig, szombaton 9-13 óráig. >Y Üt 'A" üt Üt üt 'Üt 'Üt "üt 'Üt "Üt 'üt 'Ül 'üt "Üt "ül 'üt 'üt'üt "üt Üt