Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-03 / 156. szám

PÉNTEK, 1992. JÚL. 3. A HELYZET 7 Több a marha, mint a tehén Tejtermelés és fogyasztás: hiányzik az összhang A tejtermelők és a tejfeldolgozók egy témával kapcsolatban mindig megtalálják a közös nevezőt. A közelmúltban a Gorzsai Állami Gazdaság központjában a megyei tejtanács ülésén is elismerték, hogy a tejtermelés és a fogyasztás nincs összhangban, noha ez lenne a kívánatos. Jelezték továbbá, hogy amennyiben nem sikerül elérni a közös célt, s a fogyasztás és a jövedelmezőség jóval alatta marad a termelés mértékének és költségeinek, a gazdálkodók kénytelenek fölélni a tejágazat alapjait. Csongrád megyében 1990-ben még 95 ezer 300 szarvasmarhát tartottak számon, tavaly kevesebbet, 87 ezer 200-at, idén azonban már csak 74 ezer 300-ról tudnak a statisztikák. A tehenek száma is csökkent: az 1990-es 32 ezer 600-ról 29 ezer 100-ra. A szarvasmarha állomány fogyása az utolsó esztendőről az ideire 15 százalékos, magasabb, mint a tehéneké, amely 11 százalékos. Ez a szám jelzi, hogy a marhákat egy-két évesen kivágják, abban a korban, amikor még nem hoznak hasznot. Mivel idén sem vonzó a terjtermclő ágazat jövedelmezősége, várható, hogy felgyorsul az állomány további csökkenése és veszélybe kerülhet a hazai ellátás - vélte a megyei tejtanács elnöke, Elek Sándor. Schopper János, a Szegedi Tejipari Vállalat igazgatója az országos szarvasmarha választmány ülésén elhangzottakra hivatkozva elhárította az ott felhozott vádakat: konkrétan azt, hogy a tejipar 15-20 százalékkal emelte volna az árait, s hogy a termelőknek ebből mindössze 3-3,2 százalék jutott. Az igazgató jelezte, hogy az országos adatok nem igazak Csongrád megyében. A Dél-Alföldön ugyanis a fogyasztói árak csak 17 százalékkal magasabbak, mint 1991-ben, ráadásul 90 százalékban a fogyasztói árkiegészítések megszüntetése miatt kellett megterhelni a lakosság pénztárcáját. A termelők pedig 0,85 fillérrel kapnak többet egy liter tejért, mint 1991-ben, ami 5,8 százalékos termelői árnövekedés, szemben az országos 3-3,2-vel.(Kérdés tehát, elfogadja-e a tejipari vállalat a termelők fölvetését, azt, hogy július l-jétől egy forinttal emelje a tej literenkénti felvásárlási árát!) Az átvett tej mennyisége különben idén csökkent - tette még hozzá az igazgató - , de vannak olyan gazdaságok (mint például a kopáncsi Tej Kft.), amelyek rendszeresen több tejet adnak. A tejipar mellesleg minden liter tejet átvesz a szerződött mennyiségen felül is. FEKETE KLÁRA Vandálok évadja - Sírgyalázás - Horogkereszt a feszületen Pénztelenül, védtelenül Láttunk már elhanyagolt temetőket, de itt, a „Gyeviben" nem hiszünk a szemünknek: mintha légnyomás érte "volna a sírokat, lépten-nyomon ledőlt műkő és márvány keresztek és táblák, összetört, megbecstelenített szobrok, lerángatott megtaposott virágtartók... A sugárút oldalához közeli részen szinte több a rom, mint az épségben hagyott sír. „En rendhez szokott ember vagyok, és nem tudom elnézni, mi van itt... már háromszor írtam az újságba, jártam a polgármesternél, a rendörségen, a plébániahivatalban, de mindenütt csak sajnálkozni tudtak. Itt pár éve már meghalt egy gyerek, akire rádöntötték a sírkövet! Mi következzen még, hogy végre csináljanak valamit?!" Kísérőnk fölháborodottan mutat körbe, miután bevezetett a temetőt szegélyező, elvadult sövény között kitaposott bejáraton. Elsőnek egy száraz növénymaradékokból fölhal mozott szemétdomb ötlik szemünkbe, amelynek végében még ott áll a valamikori hantot jelző kereszt. A kis út mentén élettől FOTÓ: SOMOGYI KÁRÓLYNÉ duzzadóan, zöldellve ragyog az embermagasságú gyom, ráhajlik a besüppedt, törött fedőlapú sírokra. „Még kimerészkedik néhány magamfajta öreg, akinek itt vannak a hozzátartozói, de akad, aki fél a garázdáktól. Nézzék: azért nemcsak elhanyagolt sírokat látni... " - vezetőnk apró gyereksír felé mutat, amely gondosan gyomlálva, öntözve „kirí" a környezetből. Szomszédságában pipacsok sokasága lengedezik egy elsüllyedt hanton. Akinek elég ereje volt, visszatámasztotta a letöij, bozótba hajított keresztet - ettől valamiképpen újra életre kelnek a sírok. Az ösvényt egy helyütt tavasszal kidőlt, deréknyi fatörzs zárja el, a közelében egy sír kőlapjára lökött, derékba tört, fej nélküli szobor. A nyúlósan zöld vizű öntözőmedence mellett téglatalapzaton feszület. A kampón művirágtoboz koszorú, a hiányos vakolatra kettős kereszttel egyesített hitleri jelvényt festett valaki. Az egykori csőszház már nem vigyáz a temetőre, mostani lakója két méternél is magasabb, dárdavégű, fekete vaskerítéssel védekezik a külvilág ellen, az udvarból jókora kutya ugat ránk. „A temetői régen bezárták, s három éven belül a kegyeleti idő is lejár" - ezt már Seidl Ambrus, a Felsővárosi plébániahivatal káplánja mondja. A Gyevi temető ugyanis az ő tulajdonuk, fenntartásáról is az egyháznak kellene " gondoskodnia. Elvben. Mert mint megtudom - semmire sincs pénz, még rendes kerítésre sem. „Nekünk is fáj ez a szörnyű állapot, de talán még fölháborítóbb, hogy a működő temetőkben is hasonlóképpen pusztítanak" teszi hozzá a káplán úr. „Megfelelő rendőri védelmet még a Dugonics temetőre is hiába kértünk. A Gyevi lezárt temető - az ide járóknak csak azt tudjuk tanácsolni, hogy vigyék hozzátartozóik maradványait máshová." NYILAS PÉTER Uj lap Magyar Újság - Szülőföldünk címmel új lapot indít júliustól az Euronews Alapítvány, a Magyar Rádió Szülőföldünk szerkesztősége és a Magyar Rádió Vállalkozási Igazgatósága. A havonta megjelenő közéleti, kulturális és üzleti újság a Svájcban 1956 óta terjesztett Magyar Újság és a Magyar Rádió „Szülőföldünk" című műsorának „házasságából" született és a határainkon túl élő magyarságot igyekszik tájékoztatni a magyarországi eseményekről. Szegedről Pármába Pálya- és országelhagyó nővérkék Moldova György A félelem kapuja Borsos átnyújtotta a személyi igazolványát, a rendőr belelapozott, aztán magánál tartotta: - Van valami baj? - kérdezte a fiú. - A bejelentkezési rovat szabálytalanul van kitöltve. Nem nagy ügy, de nem maradhat így. Most át kell jönnie velünk az őrsre, onnan be tudunk telefonálni a megyei nyilvántartóba és kijavítjuk. Ha felmegy Pestre, már nehezebb lesz elintézni. Borsos nem értette pontosan, hogy mit akarnak tőle, de nem vitatkozott, vállára akasztotta a sporttáskáját és követte a rendőröket. Végigvonultak a rampa mellett, messze a raktárokon túl álltak meg egy földszintes téglaépület előtt, az egyik rendőr kinyitotta az ajtót és intett a fiúnak, hogy menjen be a hátsó szobába. Csodálkozva nézett körül: az ablaktalan helyiség nem emlékeztetett rendőrségi irodára; madzaggal átkötött régi újságokat, használaton kívüli törött bútorokat tároltak benne. Borsos magyarázatot kérőén visszafordult, látta, hogy a hozzá legközelebb álló rendőr ökle előrevágódik, de már nem tudott elhajolni, az ütés gyomorszájon találta, a fájdalomtól elállt a lélegzete és hányni kezdett. A három egyenruhás körbevette, lecsatolták gumibotjukat, újra és újra lesújtottak rá, de Borsos alig érezte a csapásokat, a gyomorszáját ért ütés egész testét görcsbe rántotta. Ösztönösen végigvetette magát az újsághalmokon, összegörnyedt és a kezével betakarta a fejét, így a hátán és az altestén puffantak a gumibotok, majd testét hirtelen elernyesztve, ájulást imitált. A rendőrök egy idő után abbahagyták a verést, vizet loccsantottak az arcába. Borsos úgy tett, mintha lassan magához térne. Az egyik egyenruhás elment, egy zárt kocsiszekrényű kis teherautóval tért vissza, megállt az épület előtt, a fiút belökték a hátsó rakodótérbe, 50. rész majd utána dobták a táskáját, az egyik pálinkásüveg eltört, az ital szaga átütött a vastag műbőrön is. Borsos arra számított, hogy a kapitányságra állítják elő, de a kocsi hosszan futott vele, a külső zajok nem visszhangoztak közeli házfalakon, el kellett hagyniuk Mezőszeget. Talán egy fél óra is eltelt, mire megálltak. A rendőrök kiemelték a kocsiból, a fiú a sárhányóra támaszkodva körülnézett: néhány méternyire látszott a megyehatárt jelző tábla. Remélem elég volt, amit kaptál Ferikém! - mondta a rendőrök parancsnoka —, nem szeretnék mostanában találkozni veled Mezőszegen, mert akkor megkapod a párját! - Mi bajuk van velem? Mit követtem el: loptam vagy raboltam? - Ne üvölts! Jegyezd meg, hogy semmi szükségünk nincs olyan szemét alakokra, akik keverik a szart - az országút mellett futó vasúti pályatestre mutatott -„ most pedig állj be a sínek közé és indulás. Ha sietsz, még elkapod a vonatot, ha nem sietsz, akkor a vonat kap el téged. Borsos nehezen emelte a lábát a talpfákon, megvárta, amíg a rendőrautó megfordul és eltűnik a lejtő alján, aztán visszatért az országútra. A távolból látszottak egy falu szélső házai, úgy gondolta, valamelyik Balaton menti község lehet. Még mindig nem fogta fel, hogy mi történt vele, milyen szándékok vezérelhették a rendőröket. Először arra gondolt, hogy valamilyen úton-módon hozzájutottak a verseihez és így torolták meg lázító hangjukat, de ezt a feltételezést el kellett vetnie. Lehetetlennek találta, hogy az idegen mezőszegi rendőrök azonosították volna, semmiképp sem tudhattak arról, hogy a pályaudvar restijében üldögél, hiszen csak Zsókának említette meg, hogy itt tartózkodik. Tovább töprengett, eszébe jutott, hogy beszélgetés közben egy kattanást hallott a kagylóban és egy újabb hasonló jelig csak nehezen értette az asszony szavait. Elképzelhetőnek látszott, hogy Keresztes a lakás valamelyik távolabbi helyiségében felvette a másik telefonkagylót és belehallgatott a beszélgetésükbe - Borsos nem talált más magyarázatot. A további események már egyenesen következtek ebből a kiindulópontból: Keresztesnek maradt annyi kapcsolata régi testületével, hogy megszervezze ezt a leszámolást, ezzel egybevágtak azok a mondatok is, melyeket a rendőrök az ütlegelés után intéztek hozzá. A feltámadó haragtól, hogy ezt büntetlenül megtehették vele, elszédült, le kellett ülnie az országút menti betonból öntött védőkorlátra. Nyögve, félszavakat dünnyögve bosszút eskü dött, nem csak Keresztes, de az egész világ ellen, melyben ilyen kiszolgáltatottan kell élnie. Elhatározta, hogy mindenképpen megpróbál fegyverhez jutni. Összeszedte magát és besántikált a faluba, elérte a Budapest felé tartó vonatot. Hazaérve a munkásszálóba, levetkőzött és a fürdőszoba tü krében végignézte magát: testét elborították a gumibotütések fekete nyomai. Megfordult a fejében, hogy orvoshoz megy és látleletet vétet fel, de nem hitt benne, hogy bármilyen elégtételt is kaphatna a rendőrséggel szemben. Lába fájt a legjobban, nem is emlékezett rá, hogy mikor zúzódott össze. Egy nejlonzacskóba vizet töltött, a mélyhűtőben megfagyasztotta és beborogatta a lábát. Reggel így is alig tudott talpra állni, de muszáj volt - a táppénzének felét sem tette volna ki. Sporttáskájából súlyemelésnél használt rögzítő fáslit szedett elő, feltekerte a bokájára és egy gumiharisnyával leszorította, de így is csak csúsztatni tudta a lábát, ha hirtelen fordulatra kényszerült, újra és újra belenyilallt. (Folytatjuk) Újabb dilemma előtt az egészségügy, s mi betegek és leendő betegek sem tudjuk: örüljünk vagy sírjunk a hír hallatán. A pármai kórház vezetői ugyanis szemet vetettek a szegedi Kossuth Zsuzsa egészségügyi szakközépiskolában végzett lányokra. Nyilván jó hírük, igényes képzésük, konvertálható szakmai tudásuk okán. Az ötlet a 4000-nél több alkalmazottat foglalkoztató pármai egészségügyi intézményben született, ott, ahol ugyancsak képeznek saját iskolájukban - ápolónőket. Úgy látszik azonban, mégis szűkölködnek a betegágyak körül serénykedő nővérkékben. Megkérték hát a szegedi bölcsészkar olasz lektorát, töltse be az összekötő tisztét: puhatolózzék, nem lenne-e ellenére az iskolának egy szakmai kapcsolat. Az igazgatónő, Pajtényi Ferencné az ajánlat hallatán elgondolkodott. Szeged és Párma testvérvárosok. A külföldi együttműködés csak hasznos lehet: alkalom az európai kitekintésre. A diákok csak nyernének azzal, ha a hazai képzés során fölkészülnének olasz nyelvből, a hazai egészségügy javát is szolgálnák a négyhetes szakmai gyakorlatok, a tapasztalatokkal pedig mindenki csak gazdagodna. A gondolatsor végén pedig ott áll az a lehetőség: néhány végzett ápolónő a kinti munkavállalást is megpróbálhatja. A pármaiak ajánlata: kétéves szerződés, jó fizetés, bentlakás, nyelvtanulási lehetőség és szakmai fejlődés. Ki tagadná: magyar fülnek mindez módfölött csábító. Az igazgatónő rábólintott. Hamarost megérkezett városunkba a pármai küldöttség: a kórházigazgató, az ottani egészségügyi osztály vezetője és az egyetem képviselője. Körülnéztek az iskolában, beszélgettek az igazgatónővel, a pedagógusokkal és a diákokkal: lelkesedésüket szerződéssel pecsételték meg. A szegediek vállalták: oktatják az olasz nyelvet és szakmai gyakorlatra küldik diákjaikat, a pármaiak videót, demonstrációs anyagokat, gyakorlóbabákat és szakmai segítséget ígértek. Eddig a pontig semmi kétség: egyértelműen előnyös „üzlet"-ről van itt szó. Igen ám, de mint kiderült, a pármaiak egyszersmind ápolónőtoborzásba is kezdtek a városban. Tájékoztatójukra korábban végzettek is elmentek, s mi több, orvosok fantáziáját is meglendítette az olasz földön végezhető ápolói munka lehetősége. Az vesse rájuk az első követ, aki hasonló helyzetben helykén nem-et mondana ilyen ajánlatra. Könnyű ugyanis Katát táncba vinni, ha itthon a munkanélküli-segélynél is kevesebb, 8-11 ezer forint kezdőfizetést ígérnek neki a szellemileg, fizikailag oly megterhelő, az éjjeli, nappali munkát hetente váltó elfoglaltságért. S az sem a magyar orvos szégyene, ha 1200 dolláros ápolói alapfizetésért inkább Olaszországban hordja az ágytálat, mintsem éhbérért végezzen itthon ennél valamelyest azért felelősségteljesebb munkát. Summa summárum: az iskola idén végzett 140 szakképzett ápolónője közül 22-en, a már dolgozók táborából 20-an mondtak igent a pármaiaknak. Tehát negyvenkét, itt képzett ápolónővel kevesebbre számíthatunk mi magyarok, szegediek, ha kórházba, klinikára feküdvén tudásukra, dolgos és simogató kezükre nekünk lenne szükségünk. De valóban így van-e? A megyei főnővér, dr. Mari Albertné sem igazán örül lányaink külföldi népszerűségének. A szegedi kórházban ugyanis - tudomása szerint - 30 szakképzett ápolónő' hiányzik, helyüket segédápolónőkkel igyekeznek betölteni. A gyermekklinika 15 érettségizett nővérkét keres - hiába. Van olyan osztály, ahol összesen 5 ápolónővel kell „gazdálkodniuk", holott a hazai norma szerint ennyi nővért kellene beosztani csak egyetlen orvos mellé. Hihetjük-e, hogy a pármaiak csábítása nélkül nem küszködik ugyanúgy nővérhiánnyal az egészségügy? Aligha. Hiszen évről évre hiába bocsátja szárnyra az igényesen, képzett, kész szakembereket az iskola, a fehér köpeny mítosza nem győzi le az anyagi és társadalmi megbecsülés hiánya okozta taszítóerőt. Aki nem a kalandos pármai útra vállalkozik, az inkább elmegy butikosnak, növénytermesztőnek, kertésznek. Merthogy kifizetődőbb, kényelmesebb és elismertebb elfoglaltság manapság virágágyakat ápolni, mint a kórházi ágyon szenvedő betegeket. Talán kevesebben kényszerülnének pálya- és országelhagyásra, ha a gyógyításnak mellérendelt szakmája lenne nálunk is az önálló ápolási munka, miként ennek tekintik Pármában is. A szakmai és anyagi megbecsülés növelné a hivatás presztízsét, s akkor joggal lenne elvárható: csak a valóban rátermettek és elszántak kaphassanak jogosítványt az elesettek gondozására. A páciens beleszólási jogán mondom: menjenek hát világot látni, tanulni a magyar ápolónők, de egy-két év múltán jöjjenek is haza. Hozzák ide az európai szemléletet, plántálják el hazai földbe is szakmájuk becsületét! Ne engedjük a magyar betegágyak köré se az arra illetékteleneket. CHIKÁN ÁGNES Húsz lépés Ennyit kell megtenni az óvodától a legközelebbi palackozott és kimért italokat árusító boltig. Az apróságok érdeklődve figyelik az üzlet előtti betonkockákat támogató, sörösüvegbe kapaszkodó urakat (ritkábban: hölgyeket), ily módon építve magukba azt a magatartásmintát, amelyre - hátrányos helyzetűek lévén - otthon esetleg nem mutatkozik megfelelő példa. A bolt kuncsaftjai időnként lehevernek a közeli padokra, szendergésük közben sörszagra gyűlő légi vadak (értsd: legyek) lengedeznek körülöttük, hasig nyitott ingük, vagy atlétatrikójuk alatt bőrük izzadtan fénylik, nagy a meleg mostanában. A kimérde (és ivolda) előtt látható életképek nemcsak oviba jövet és menet szolgálnak tanulságul,hanem a gyermeknevelés alsófokú intézményének udvarából is jól megfigyelhetők. A kicsik a kerítésrácsba kapaszkodva szemlélődnek, miközben beszívják az óvoda oldalánál parkoló, megálló, elinduló, pöfögve várakozó autók ólomgőzét. A gyerekek egyelőre a védőrácsokon belül, odakinn zajlik a nagybetűs élet. Húsz lépés. Megnyújtva egy kicsit, hosszúlépésben (amely fogalom közismerten nem idegen a kocsmakultúrától) csak tizennyolc. NYILAS