Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-03 / 156. szám

8 SPORT DÉLMAQYARORSZÁQ PÉNTEK, 1992. JÚL. 3. Ismét lekerült a napirendről a koncepció tárgyalása... „Ez a közgyűlés egyszerűen nem akar foglalkozni a sporttal!" Háromtagú ideiglenes bizottság vitatja majd a tervezetet Áldom jó sorsom, mert eleddig megkímélt ama „élvezettől", hogy önkormányzati közgyűléseken ücsörögjek... Tegnap délután aztán, akarva-akaratlan, balszerencsémre ott lehettem a sportkoncepciót tárgyalandó ülésszakon. Korábban már halottam egyet s mást ezekről disputákról, most személyesen is meggyőződhettem arról, az üres szócséplést - tisztelet a kivételnek - miként próbálják alkotó tevékenység formájában visszatükröztetni egyes szegedi képviselők... A közgyűlés sportot vitató szessziójára meghívást kapott dr.Horváth Balázs tárcanélküli miniszter is, aki azonban elfoglaltsága - kormányülés - miatt nem tudott megjelenni. Eljött viszont dr.Bérczes István, a miniszteri titkárság kormánytanácsosa és Vajtó Lajos, az OTSH szóvivője valamint sajtófőnöke. Ifjúsági birkózó-vb, Cali Tóth szabadfogásban kiesett Bevezetőként a sportkon­cepció tervezetének összeállí­tója, Koha Róbert képviselő fűzött szóbeli kiegészítést az írásos anyaghoz, majd elkez­dődött a felszólalók mélységes (politikai) elfogultságot su­galló vitája. Igaztalan lennék, ha valamennyit ilyennek mi­nősíteném, de a vélemények többségére, sajnos, ez volt a jellemző. Kezdődött azzal a javaslattal, hogy ne a pártok(?) alakítsanak ki más és más koncepciókat, hanem egy ad hoc bizottság vesse össze a szegedi sportélettel kapcsola­tos gondolatokat. Volt olyan felszólaló, aki sportbizottság létrehozását javasolta, volt aki amellett kardoskodott, ne most, hanem másik ülésen tárgyalják a benyújtott anyagot. Ami nemcsak nekem, de másnak is feltűnt: a beter­jesztett tervezetet alig-alig próbálták előrevivő ötletekkel, különböző elgondolásokkal kiegészíteni, estleg másikat bemutatni, ehelyett inkább elvetését erőszakolták... A gordiuszi csomót szétvágandó, dr. Lippai Pál polgármester azt javasolta, szavazzanak arról, levegyék-e vagy sem a napirendről a javaslat tárgya­lását. A közgyűlés (35 meg­jelent képviselőből 21) végül amellett döntött, hogy napolják el az claborátum vitáját. Szentül meg voltam győ­ződve, ezzel részemre befe­jeződött az ülésszak. Hittem naivként, holott ezután kez­dődött csak igazán a hadd cl hadd. Érvek és ellenérvek csaptak össze, mi legyen a tervezet sorsa, elvessék vagy később még is megtárgyalják, holott ezt pár perccel korábban már elhatározták. Balogh László (MDF), megunva a dolgok csűrését-csavarását, kijelentette: „Ez a közgyűlés egyszerűen nem akar foglal­kozni a sporttal!" Ezután Koha Róbert jelezte, visszavonja a benyújtott tervezetet! Igen ám, csakhogy előzőleg megsza­vazták későbbi tárgyalását, s hogy ne történjen újabb tör­vénysértés (a közgyűléseken többször volt már rá példa), a bejelentést semmisnek nyilvá­nították. Nem akarom nyújtani tudó­sításomat a rossz kabaréba illő párbeszédek ismertetésével, ezért csupán egy felszólalást. Katona Gyula (párton kívüli független) megszívlelendő sza­vait idézném, aki az értel­metlen, semmitmondó vélemé­nyeket, a cslekvőképtelenséget summázandó így fakadt ki: „Szégyen a városra nézve, hogy Szegednek ilyen képvi­selői vannak!" A több mint egyórás dis­kurzus után a közgyűlés megszavazta: hozzanak létre egy háromtagú ideiglenes bizottságot - tagjai: Buday Ferenc (konzervatív frakció), Dobó János (független, libe­rális), Rákos Tibor (liberális) -, amely megvitatja a be­nyújtott tervezetet, amit a szeptemberi közgyűlés elé tárnak. Vajtó Lajos velünk együtt szenvedte végig a parttalan diszkussziót, amiről íme a véleménye: - Megdöbbentő és szomorú vitának voltam szem- és fül­tanúja... Megrázó ez számom­ra, mert a sport még a par­lamentben sem politikai csa­ták színtere. Jó példa erre az SZDSZ-es Nádori képviselő úr javaslata a sportolók nyugdí­jának kiegészítésére, ami mellett az MDF-es képviselők is pozitívan foglaltak állást, és így a kormány megszavazta! Úgy érzem, Szegeden politikai csatározások áldozatául esett a sport. Fájdalmas, hogy Dobó János képviselő úr, minden szakmai érv nélkül, azt ja­vasolta, vegyék le napirendről a tervezet tárgyalását. Elszo­morító - véleményem szerint legalábbis az -, hogy a Szer­vezési Működési Szabályzat ismeretének hiányáról is tanúbizonyságot tett, amikor olyasmit javasolt, amely ellen­kezik a szabályzattal. Konk­lúzióként mondanám, bor­zasztó volt látni és hallani, hogy a sportot - ráadásul az olimpia évében! - mennyire nem rangjához méltóan kezel­ték egyes képviselők. Egy olyan városban, mint Szeged, ahol az itteni sportéletnek arra kellene predesztinálnia az önkor­mányzatot, hogy segít­sen! Őszintén kívánom, mi­előbb kerekedjék felül a kompromisszumkészség, a sport, a fiatalság és az emberek egészsége iránti felelősségtudat! GYÜRKI ERNŐ A kolumbiai ifjúsági bir­kózó világbajnokságról szá­munkra kedvezőtlen hír ér­kezett, az SZVSE-s Tóth János szerepléséről. A szabadfogás selejtezőjét 28 ország 185, versenyzője kezdte meg. Saj­nos, a mágyar fiatalok első fordulóbeli szereplését nem A Szegedi Vízügyi SE utánpótláskorú evezőseinek az idén először a napokban volt lehetőségük lemérni felkészü ltségüket. A csepeli Hunga­vis-Caola Kupa rendezvényen a szegedi fiatalok szépen sze­repeltek. Eredményeik, leányok, mi­ni egypárevezős, 12 évesek: ... 2. Hudy Andrea, 3. Lévai Mónika. 14 évesek: ... 2. Csá­szár Ágota, ... 4. Fülöp Anna, kísérte szerencse: a kilenc szőnyegre lépő versenyző közű I öten vereséget szenvedtek, s köztük volt Tóth János is. A szegedi versenyző a második ellenfelével sem bírt, s így kiesett a további küzdel­mekből. ... 6. Huszár Erika. Fiúk, tanuló egypárevezős: 1. Ádám Péter, ... 4. Plesovszki Ákos, 5. Vass Zoltán. Mini egypárevezős, 14 évesek:... 4. Galiba Gergely, 5. Nagy Gábor és Varró Péter. Valamennyiőjük edzője: Remes Sándor. A Szegedi Vízügyi SE fi­ataljai legközelebb, a július 16-19 között Szegeden ren­dezendő országos bajnokságon állnak rajthoz. Horgászhír A szegedi Hermán Ottó Horgászegyesület július 6-án, hétfőn halfogóversenyt rendez a város általános iskolásainak. Fiúk és lányok egyaránt jelentkezhetnek reggel 7 órakor az egyesület Gumis nevű vizénél. A szervezők kérik, hogy egy botot és csalit vigyenek magukkal, akik nevezni szeretnének. A részvétel díjtalan s korcsoportonként értékelik és díjazzák a helyezetteket. Jól mutatkoztak be a Vízügyi SE evezősei Protity Sándor a HLC vezetőedzője Kedden névsorolvasás a vásárhelyi stadionban Lentini a Milánhoz szerződött - de mennyiért? A Milán szerződtette Gianluigi Lentinit, a Torino 23 éves válogatott középpályását - a sajtó szerint hallatlan összegért. A pénz négyszeresen meghaladja Maradona egykori vételárát és felülmúlja Baggio és Vialli megvételének összegét a Juventushoz. Szerdán egyes lapok 42 milliárd lírás (35 millió dolláros) üzletről írtak. Más jelentések szerint a Torino 22 milliárdot vehetett fel Lentiniért, a játékos pedig - aki hónapokig elutasította a Milán ajánlatát, mert nem akart elmenni Torinóból ­először 10 milliárdot kapna. A további esztendőkre pedig másik 20 milliárd jáma neki az összesen négyéves szerződés keretében. Ha a híresztelések igazak. Lentini a világ eddigi legjobban fizetett labdarúgója. A Milán vezetői cáfolták a lápok közléseit, de nem hozták nyilvánosságra a valódi összeget. A vételár „messze elmarad" a lapok felté­telezéseitől - jelentette ki a klub menedzsere. Az azonban bizonyos, hogy Silvio Berlusconi, a Milán tulajdonosa szédületes összegeket fektetett az utóbbi hónapokban a csapatba: a jövő évben együtt játszik majd Rijkaard, van Basten, Gullit, Papin, Baresi, Donadoni és Lentini. Igen sok ingerült nyilatkozat „erkölcstelen­nek" bélyegezte az olasz futballüzlet. másutt elképzelhetetlen és hihetetlen összegeit. Giovanni Agnclli, a FIAT elnöke, a Juventus tulajdonosa kijelentette: felháborítónak tartja a közölt árat, s ő nem járult volna hozzá ahhoz, hogy a Juventus ennyit fizessen egy játékosért. Döntött a FIFA kongresszusa Franciaország a „befutó" Amatőrök versenye Makón TITITVTIOT Néhány nappal ezelőtt még a svédországi labdarúgó Euró­pa-bajnokság feié fordult a sportág figyelme, csütörtökön és pénteken viszont már Zürich került, illetve kerül reflektor­fénybe. A svájci városban teg­nap kezdődött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) idei kongresszusa, amelyen sok fontos kérdésben kell dönteni. Az egyik az 1998-as Néhány nappal ezelőtt Budapesten, a Tüzér utcai pályán tartották az idei országos seniorbajnokságot. Az eseményen a szegedi férfiak közül kategóriájában. vb színhelyének kijelölése volt, ugyanis a rendezésre Franciaország, Marokkó és Svájc pályázott. Tegnap délután az MTI a Reuter nyomán gyorshírben közölte: ebben a kérdésben már döntött is a kongresszus: Francia­ország rendezheti meg az 1998-as labdarúgó világbaj­nokság döntőjét. az 5000 méteres síkfutásban Csamangó F. első, Molnár második. Csűri harmadik lett, míg Bökönyi György a 8. korcsoportban egy arany- és egy ezüstérmet szerzett. Az elmúlt hét végén 30 versenyző részvételével ren­dezték meg Makón az amatőr teniszezők megyei vetél­kedőjét. AS színvonalasnak minősíthető verSenyen az alábbi eredmények születtek. Női egyéni: 1. dr. Szer­dahelyi Édit (Szeged), 2. Czödörné Mohai Ibolya (Ásotthalom), 3. dr. Váriné Dudás Zsuzsanna (Makó). Férfi egyéni (45 év alatt): 1. Barsi László (Ásotthalom), 2. Kander László (Makó), 3. Márki Emő (Szeged) és Szűcs Roland (Makó). Férfi egyéni (45 év felett): 1. dr. Stróbl Ferenc, 2. Huba Mihály, 3. Dehény Zsolt és Szanyi Sándor (valamennyien makóiak). Párosok: 1. Stróbl Ferenc, Szanyi Sándor, 2. Kander László, Szűcs Roland Dehény Zsolt, Fejes Ferenc, valamint Huba Mihály, dr. Kander Győző (valamennyien ma­kóiak). - Részigazságokból követ­keztetnek szurkolóink, plety­kaszinten folynak a talál­gatások. Az igazság az, hogy edzőnk már van, Pataki Tamás helyét a szegediek pálya­edzője, Protity Sándor foglalja el. Neve nem ismeretlen a megyeiek előtt, ha csak a Dózsánál eltöltött időre em­lékeznek is. Személyén ke­resztül tovább folytatódik a Szeged SC és a HLC között korábban kialakult kapcsolat, mely elősegítette a vásárhelyi labdarúgás taiponmaradását. Az NB II-ből történt kiesés után egyszer már temettek bennünket, de sikerült állva maradni. Az őszi szezonban egy fiatal, agilis csapattal próbálkoztunk, és Lukács József edzővel. Sajnos célki­tűzéseinket velük nem tudtuk valóra váltani; a nyolcadik helyet az elnökség kudarcként könyvelte el. Többek közt be kellett látnunk, hogy a csa­patnak nincs stílusa, vidéken gyorsan zavarba lehet hozni, és ez vezetett az őszi ered­ménytelenséghez. Lépni kel­lett, játékosállomány és edző személyében egyaránt. A tavaszi eredményeink igazol­ták lépéseink helyességét. Pataki Tamás révén nagy tudású edző kezébe került a karmesteri pálca. Ám rövid idő alatt kiderült, hogy azzal a játékosállománnyal ő sem tud csodát tenni. Megkerestük Bodó Antalt, a Szeged SC elnökét, akivel sorozatos tárgyalásokat folytattunk. Ennek során először Maczkó Vásárhelyen a labdarúgó uborkaszezonban a HLC edzőváltása a szurkolók témája. Többen katasztrofális változásokról beszélnek, egyesek nyolc, mások tíz játékos távozásától tartanak, akik Pataki után mennek. Rostás Gyulától, a HLC ügyvezető elnökétől kérdeztük, hogyan látja a következő bajnokság kilátásait, megalapozottak-e a szurkolók aggályai? Gáborra tartottak igényt, ide adták viszont Kiss Csabát és Leboniczkyt. Szűcs Gábort az SZVSE-nek adtuk ki, köz­vetítésükkel Botlik Róbert került Vásárhelyre. Közben a Szeged SC-ben leállt Barna Gábor is hozzánk került. A csapat egyre biztatóbban szerepelt, kialakult a stílusa, az első mérkőzés fiaskója után sorozatban szerezte a bajnoki pontokat itthon és idegenben egyaránt. A szegediekkel meglévő napi munkakap­csolatunk következményeként Kovács I. Tibort is kiadtuk a szomszéd városba, hozzánk került viszont Újvári Tibor és Kemenes Zoltán. Az ötödik forduló után így kialakult az a csapat, amely utána sem szenvedett vereséget és a dobogón végzett. Nagy fegyverténynek tartom, hogy 14 fordulón keresztül nem szenvedett a csapat vereséget, miközben két Magyar Kupa mérkőzésen is továbbjutott. A fiatalokról sem feledkez­tünk meg, többen már az első csapat kereténél edzettek. Edző- és bajnoki mérkőzésen már be is mutatkoztak. Összességében kiemelkedő évet zárt a HLC, mivel a felnőtt csapat bronzérmes, az ifjúsági ezüstérmes lett. A serdülők megnyerték csoport­juk bajnokságát, közülük a megyei ifjúsági válogatottnak négy, a serdülő válogatottnak pedig öten lettek tagjai. A serdülők közül ketten már a serdülő A válogatott keretébe is meghívást nyertek (Orgo­vány Szilárd, Sipos Zoltán). Bízom a következő bajnoki szezonban is. A játékosok kinyilvánították, hogy jól érzik magukat a HLC-be. Kósza híreket én is hallottam, de eddig még nem keresett meg senki. Július 7-én, kedden 14 órakor lesz „névsorolvasás" a stadionban, ekkor választ kaphatunk néhány függőben lévő kérdésre, de messze nem olyan mértékben, mint az hírlik. A keret kialakításával ter­mészetesen megvárom Protity Sándor vezetőedzőt is, akivel 15-én találkozhat a keret, mivel a Szeged SC fiataljaival Spanyolországban tornán vesz részt - fejezte be nyilatkozatát Rostás Gyula ügyvezető elnök. OLASZ Jól szerepeltek a seniorok

Next

/
Oldalképek
Tartalom