Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-18 / 169. szám

FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Isteni kenet és emberi szem A csoda leírása A forráskúti kultúrház előtti téren úgy két-háromezer ember gyülekezett ezen a késő délutánon. A horizonton lassan lefelé tartó nap sugarai bíztató ragyogásba vonták a kibetonozott előtér mögötti parkot. Az arany aranyabb, a zöld zöldebb volt, mint egyébkor. A nép nem kevesebbet várt, mint magát az égi csodát. Nem túlzás e szó, mert ha Isten megmutatja magát a földi embernek, az maga a csoda. Az épület ajtaja előtt - ahová néhány lépcsőn lehet följutni ­mikrofon, kétoldalt éjjeliszekrény nagyságú hangfalak. Ezeken át szól majd az emberekhez a csoda közvetítője, bizonyos Jim Sanders, Texasból. A bejárat mellett letakart asztalokon büfé működik, üdítőt és sört mérnek, szendvics is kapható, közben egyházi könnyűzene szól. (Folytatás a 4. oldalon.) Barcelona fényében Helsinkiről Az olimpia lázában él a nemzetközi sportvilág. Csoda ez? - hiszen hét nap múlva a spanyolországi Barcelonában, megkezdődik a nagy játék, amelyre még az is felfigyel, akit a hétköznapokon nem érdekli, hogy ki milyen gyorsan fut, úszik, egy csapat hány gólt lő, vagy mennyi súlyt emel a feje fölé. Az olimpia azonban más. Négy évig ítészül egy sportoló, hogy bemutassa, sokszor csak másodpercekre, tudását. Olimpiai bajnoknak lenni dicsőség. Miközben a magyar sporttársadalom minden idegszálával Barcelonára összpontosít, talán a legtöbbüknek az elődök, a múlt sikerkovácsai — akiknek hál' istennek legtöbbje itt él közöttünk - nem jutnak az eszükbe. Pedig holnap lesz 40 éve - 1952 július 19-augusztus 3 hogy a magyar sport felejthetetlen 16 napja elkezdődött - hát persze. Helsinkiről van szó. Az első aranyra öt napig kellett várni, de akkor egymás után kettőt szerzett két tornász Keleti Ágnes és Korondi Margit. Aztán jött Csermák József a kalapácsvető. Két nappal később a birkózóteremben Hódos Imrének és Szilvásy Miklósnak szólt a magyar Himnusz. A tizedik napon Takács Károly újra elővette előre megírt győzelmi nyilatkozatát. Aztán az volt a kérdés, hogy a két Eva közül melyiké lesz a 200 méteres mellúszásban az aranyérem - Székely Éva nyakába került. Nóvák második lett. A női gyorsúszóváltónk, a kardcsapat, s Kovács Pál kardegyéniben sem adta alább a legfényesebb medállnál. A végén csattant azonban az ostor: négy aranyérem az utolsó előtti napon! Gyenge Valéria kezdte (400 gyorson), a labdarúgócsapat folytatta, a vízilabdások szerezték a harmadikat, míg Papp Laci személyében avatták Helsinki utolsó magyar bajnokát. El lehet felejteni Barcelona fényében Helsinki 16 aranyát, 10 ezüstjét és 16 bronzérmét? - de jó lenne megismételni... Süli József BOSCH SERVICE BOSCH - mindaz, amire az autónak szüksége van! ORCSIK-MÜHELY BOSCH Márkaszerviz és Kereskedés 6724 Szeged, Ősz u. 51. Tel.: 62/24-982. Nyitva: 7—17 óráig. Szombaton: 7—12 óráig. Bosch termékek: Blaupunkt autórádiók, riasztóberendezések, gyújtásalkatrészek, önindító és generátor-alkatrészek, ékszíjak, levegő-, olaj-, és üzemanyagszűrők, porlasztócsúcsok, fékbetétek, akkumulátorok... Szolgáltatásaink: Autóvillamosság, autóelektronika, autó hifi, benzinbefecskendezős rendszerek, környezetvédelmi vizsgáztatás, gépjármű-diagnosztika... Ugy érzem, ma rám talál. Az Opel-Rupesky Szalon és a DÉLMAGYARORSZÁG izgalmas (LlJ& nyereményjátéka. (Opel-Rupesky Szeged, Fonógyári út 2-6. T.: 24-800) FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ 1 A műemlék Szentháromság-szobor a díszletek szorításában Szeretjük-e igazán múltunkat? Műemlékeink értékére, szépségére vagy éppen elhanyagolt állapotára leginkább ilyen tájt, a nyaralások időszakában figyelünk igazán. Mivel idegenforgalmi vonzerejük óriási lehet. és mert nemzeti múltunk emlékeinek hordozói is, különleges figyelmet, törődést érdemelnek. Kérdéses azonban, vajon ki vállalja majd hely­reállításuk, megóvásuk költségeit a jövőben. Erről beszélgettünk a kö­zelmúltban Fejérdy Tamással, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnökével. (Az interjú az 5. oldalon olvasható.) ÁRA: 10,10 FT Folytatódik az „ufójárás" SZOMBAT, 1992. JÚL. 18., 82. ÉVF. 169. SZÁM Lassan már mindennapi eseménnyé válik az „ufójárás" Fejér megyében. Az első székesfehérvári gabonakörök felfedezése óta ugyanis szinte alig akad nap, hogy ne jelezné valamelyik mezőgazdasági nagyüzem: búzatáblájában megjelentek a titokzatos jelek, a kisebb-nagyobb körök, háromszögek. Legutóbb Kis­lángon fedeztek fel egyszerre öt, három méter, illetve 1,5-2 méter átmérőjű kört. A je­lenségnek szinte percek alatt híre futott, s a gabonatábla egész napra valóságos bú­csújáró hellyé változott. A Fejér megyei gabonaköröket egyébként tudományos ala­possággal elemzi a „Hálózat az ufó-jelenség vizsgálatára" elnevezésű, fiatal mérnökök­ből, mérnökjelöltekból álló budapesti csoport. Már eddig is több érdekes megállapítást tettek. Egyes körök belsejében például a környezetben levőnél magasabb talajhőmérsékletet mértek, a körön belüli búza­szemeket pedig keményebbnek találták, mint a körön kívü­lieket. A székesfehérvári búzatábla vizsgálatánál a nagy gabona­körön kívül húzódva egy vékonyabb körgyűrűt is fel­fedeztek, amelynek mentén, a kört érintőlegesen alakult ki három egyforma gabonakör. A jelenségre, az angliai gabona­körökről publikált tudományos dolgozatok tapasztalatait is figyelembe véve, keresik a választ. A Fejér megyei me­zőgazdasági szakemberek pedig arra kíváncsiak, ha learatják a kalászosokat, be­fejeződik-e az ufójárás, a titok­zatos jelenségek ugyanis mindeddig csak az árpa- és búzatáblákban fordultak elő, más növényi kultúráknak még csak a környékén sem fedezték fel az esetleges földöntúli lények nyomait. Egyeztet Az APEH a magánsze­mélyek és egyéni vállalkozók részére 1992. július 8-ától küldi ki az adófolyószámla-kivonatokat. Ez az egyéni vállalkozók esetében az 1991. január l-jétől 1992. március 31-éig, míg magánsze­mélyek esetében az 1991. április l-jétől 1992. március 31-éig terjedő időszakra bevallott adó­kötelezettségeket é« teljesített az APEH pénzforgalmi tételeket tartal­mazza. A hivatal kéri az adózókat, ha saját nyilvántartásuk és az adó­hatóságok nyilvántartása között eltérést tapasztalnak, a kivonaton szereplő ügyfélfogadási címként feltüntetett megyei igazgatóság adókönyvelési csoportjánál azt adófolyószámla-egyeztetés keretében szíveskedjenek szemé­lyesn tisztázni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom