Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-18 / 169. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAÜYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. JÚL. 18. Katonahalál Újfent gyászol a délvidéki magyarság. A szerbiai vezetés által békésnek, „nem háborúzónak" deklarált kis-Jugo­szláviában százszámra viszik a frontra a pelyhedző állá legénykéket, s egy idegen, független ország (ezesetben: Horvátország) területén küldik vágóhídra őket. Az elmúlt napokban világgá röpítették a hírügynökségek a gyászhírt: Dubrovnik környékén elesett három délvidéki kiskatona. Sorkötelesek. A „haza védelmében". írják majd a koporsójukra, pedig de messze voltak a hazájuktól! A világ demokratikus közössége által még el sem ismert kis­Jugoszlávia hadseregében teljesítettek szolgálatot, s ott érte őket a halál. Idegen területen, értelmetlen halál. Merthogy Popovics Zseljko, Sípos Tibor és Nagvteleki Antal fiatal életének kioltása nem más, az biztos. Ők nem önszántukból választották a dubrovniki frontot, küldték, vezényelték őket. Méghozzá azok. akik égre - földre esküdöznek, hogy Szerbia és Montenegro senkivel sem áll háborúban, s a két köztársaságbál álló fantom-állam békét akar! Sípos és Popovics kiskatonák alig húsz. Nagyteleki Antal pedig egy héttel ezelőtt volt 18 éves...S hogy az észbontó, apokaliptikus testvérháború áldozatai közül éppen az ő nevüket említjük, annak több oka is van. Mindenekelőtt az, hogy a nemzetközi közvélemény által elítélt bolsevista szerb rendszer az utóbbi napokban a fentebb már említeti hazug elveit megcáfolandó többezer vajdasági tartalékost mozgósított. Közöttük kétezer magyar nemzetiségű délvidékit is. Igy akarja megfélemlíteni, távozásra bírni az ottani magyar nemzetiséget, hogy ezáltal etnikailag tiszta, homogén szerb közösséget hozzon létre az eddig vegyes összetételű területeken! E morbid, embertelen és eleve vesztésre ítélt piszkos munkában nem csak a szerb kormány a vétkes, hanem a saját létét egyre inkább féltő (volt) jugoszláv hadsereg is. S említjük e szerencsétlen kiskatonákat azért is, mert nyilván minden jóérzésű emberben ilyen eseteket hallván felébred-a részvét, majd pedig a mélységes felháborodás. Ha ez így tudatosodik bennünk, környezetünkben, a világban, akkor talán hamarabb oda tudnak hatni(azok, akiknek ez a feladatuk), hogy véget vessenek e hozzánk is karnyújtásnyira lévő kaotikus balkáni tűzfészek szörnyű pusztításának. Azért, hogy az ottaniak, meg a környékbeliek békében élhessenek. Meg, hogy Sípos, Popovics , Nagyteleki és hasonló korú társaik ne 18 és 20 tavaszt tudhassanak maguk mögött... KISIMRE FERENC II. János Pál, műtét után Jeszenszky-Wörner megbeszélés A NATO fótitkárának látoga­tása - nem sokkal az Egyesült Államok vezérkari főnökének budapesti útja után - azt jelzi, hogy a nyugati világ, a NATO, az európai demokráciák támogatják Magyarországol. Segítenek biz­tosítani azt a politikai hátteret, amelyre építve Magyarország gazdasági feladataira koncentrál­hatja energiáit - mondta Jeszenszky Géza külügyminiszter Manfréd Wörnerrel folytatolt megbeszélései ulán. A magyar diplomácia irányítója pénteken találkozott a NATO hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó fótitkárával. A látogatás jelzés értéke már csak azért is fontos, mert Ma­gyarország, biztonsága szempont­jából, kényes helyzetben van. Elég, ha csak a déli határaink mentén dúló, történelmi méretek­ben is példátlanul súlyos, heves háborúra gondolunk. A közelebbi és távolabbi konfliktusoknak „becsapódásai" vannak, ami ért­hetően aggasztja a magyar lakosságot. Magyarországnak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy ezek a konfliktusok mielőbb megszűnjenek. Erre azért is nagy szükség van, mert a magyar gazdasági program megvalósítá­sához létfontosságú, hogy ne csak országunkon belül legyen stabi­litás, hanem a régióban is. E szem­pontból a NATO jelentősége abban áll, hogy az egyetlen olyan hatékony szervezet, amelynek hivatása a biztonság garantálása. Bush Perot visszalépéséről George Bush amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy Ross Perot texasi milliárdos kiválása az elnökválasztási kampányból az ő újraválasztási esélyeit növeli. Az AFP szerint egyúttal nem zárta ki annak lehetőségét, hogy James Baker külügyminiszter veszi át vá­lasztási kampányának irányí­tását. AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK Rt. Csongrád Megyei Igazgatósága folyószámla üzletági területre, pénzügyi- és számviteli főiskolai végzettségű, rendszerszervezői és programozói ismerettel rendelkező fiatal munkatársat keres. Jelentkezés a rókusi fiókigazgatónál. A bolt teljes árukínálatából 40% árengedménnyel. Divatáruboltjaink: Oskola u. 17. Csongrádi sgt. 78. Várjuk kedves vásárlóinkat. •MHHMMM Azóta, hogy II. János Pál a vatikáni palota erkélyéről személyesen közölte az összesereglett hallgatósággal, hogy „Ma este a Gemelli klinikára megyek, kivizsgálásra" már az egész világ értesült arról is, hogy sikeres műtétet hajtottak végre a Szentatyán. A klinika híres betege fekete, lenyitható Mercedesén érkezett, s a személyét övező szereteten kívül ismerősként fogadták, kísérték fel a tizedik emeletre. Ugyanoda, ahol korábban ápolták. A gondosan kiválogatott 15 tagú személy­zet is zömében azokból áll, akik akkor is mellette voltak. A műtétet ugyanaz a sebész, Francesco Crucitti végezte, aki 1981 májusában, a merénylet után operálta. Karol Wojtyla, a római Szent Szív Katolikus Egyetem Orvoskara Gemelli kliniká­jának 72 éves páciense, ter­mészetesen egyszemélyes szobát kapott a kórháznak azon a szárnyán, melyet illusztris magánbetegeknek tartanak fenn. Két különszobát nyitot­tak a közvetlen munkatár­sainak. (A kórházba Sodano bíboros, valamint lengyel magántitkára kísérte el.) Egy kis szalonban pedig televíziót, rádiót és telefaxot helyeztek el. Bármeddig is lakja a Ge­melli klinikát, orvostörténeti esemény részese: ő az első pápa, aki „falakon kívüli orvosokkal", közkórházban gyógyíttatja magát, kezelésé­hez elhagyta a Vatikánt. Először 1981. május 13-án, Ali Agca merényletekor. Hama­rosan távozott ugyan, de június 20-án. fertőzés miatt ismét a kórház lakója lett. Ez alkalom­mal 55 napig kellett maradnia. Túl a világot sokkoló tényen, hogy a pápa életére törtek, hogy súlyos beteg, a közvé­lemény tanúja lehetett egy korábban elképzelhetetlen magatartásformának is: a pápa engedte, hogy lefényképezzék a betegágyban, az operatőrök megörökíthették a folyosói lábadozását. Öltözéke szerint sem különbözött a kórház többi betegétől. Jelcin bünteti kis-Jugoszláviát Az orosz elnök az ENSZ­szankciókkal összhangban elren­delte a gazdasági és egyéb hivatalos kapcsolatok felfüg­gesztését kis-Jugoszláviával, valamint utasítást adott a belg­rádi orosz nagykövetség létszá­mának csökkentésére. Az erről szóló rendeletet, amelyet az ITAR-TASZSZ pénteken ismertetett, július 14-én írta alá az orosz államfő. A rendelet azonnali hatály­lyal felfüggesztette a Jugo­szláviába irányuló szállítá­sokat, a légi összeköttetést, valamint a jugoszláv termékek oroszországi behozatalát és a két ország közötti pénzügyi műve­leteket. Leállította a hivatalos delegációk utazását, a kulturális cserét és a műszaki, tudományos együttműködést. Az orosz elnök azután írta alá a rendelkezést, hogy az orosz parlament fenntartásait hangoz­tatta a Szerbia elleni nemzetközi lépések célszerűségét illetően és a szankciók felfüggesztésére irányuló diplomáciai erőfeszí­téseket sürgetett az orosz külügyminisztériumtól. A The Economist a magyarországi menekültekről A magyarok állítják, hogy a szerb provokációk dacára semlegesek a volt jugoszáv határon túli zűrzavarban - írta pénteken a The Economist című brit gazdasági hetilap. Hírek szerint a szerbek rátámadtak a magyar nemze­tiségűekre, elfoglalták falvai­kat, házaikat, ingóságaikat. A magyarok rokonszenveznek a horvátokkal, de nem merik megsérteni Szerbiát, mert Szerbia fennhatósága alatt van a Vajdaság, ahol 500 ezer magyar él. Attól félnek, hogy­ha a szerbek ott is megpró­bálkoznak az „etnikai tiszto­gatással", akkor még több menekült zúdul Magyar­országra. Magyarország az ENSZ-től kérte a helyzet ellenőrzését - írta a The Economist. A lap beszámolt a nagyatádi tábor életéről is, megállapítva, hogy a magyarok nagylel­kűségének oka: a menekültek többsége horvát és magyar, és sokuknak vannak barátai és rokonai a baranyai körzetben. Ám Magyarország úgy véli, már annyi menekültet fogadott be, amennyit csak bírt, és szűkös forrásai túl vannak feszítve. A kormány azt mond­ja, hogy befogadott 300 ezer magyar menekültet Romániá­ból is, és többet már nem képes fogadni. A The Economist idézte Kátai Józsefet, a nagyatádi tábor igazgatóját, aki felhábo­rodottan cáfolta a szerb állítá­sokat, hogy a menekülttá­borokban horvát milicistákat képeznének ki. ^SZECOLOR ÜZLETHÁZ \ HAZTARTASI VEGYIARU+KOZULETI PAPÍRÁRU mosószerakció! (OMO, ARIEL, MINNA stb.) 2. HÁZTARTÁSI GÉPEK ÉS ALKATRÉSZEK, ELEKTROMOS SZERELÉSI CIKKEK (forgófejes, több fokozatú ventilátor 4990 Ft f IHR VI) VS-TKCIIMKAI SZAKI Zl 1.1 +SZLRVIZ (Használt hÜtő- és jévévásár) 4. NYOMTATV AW SZ VKl ZLE I. ÚJRA A RI GI HELYEN (iskolai nyomtatványuk megrendelhetők a IÓ-432+es telefonon) ÉSZAKI VÁROSRÉSZ ÚJ ÜZLETHÁZA! (A troli buszmegálló mellett) SZEGEI), CSONGRÁDI SGT. 61. Nyitva: h-p.: 7.30-18-ig Tel.: 62/14-602 szombat: 7.30-12-ig Clinton programbeszéde Megváltoztatni Amerikát! Megnyertük a hidegháborút, megváltoztattuk a világot ­most már ideje megváltoztatni Amerikát - mondotta Bili Clinton. A Demokrata Párt elnökjelölt je közép-európai idő szerint pénteken hajnalban mondott nagy lelkesedéssel fogadott programadó beszédet pártja választási . kongresszusának záróülésén. A 45 éves arkansasi kor­mányzó az ország gazdasági és szociális gondjainak orvos­lását, s a középosztály fel­emelését ígérte. (E közép­osztályba tartozónak vallja magát az amerikaiak túlnyomó többsége, beleértve a munká­sokat, a kisalkalmazottakat is.) Clinton felidézte, hogy 10 millió munkanélküli van, s egyre többen szegényednek cl akkor is, ha dolgoznak, hiszen Amerika, ahol hajdan a leg­magasabbak voltak a bérek, már csak a 13. helyen áll. A választók számára talán a legvonzóbb ígérete az álta­lános betegbiztosítás beveze­tése - az orvosi költségek példátlan módon emelkednek, s 14 millió amerikainak beteg­biztosítása sincsen. Az elnökjelölt csak egy fél mondatban utalt a nap szenzációjára, Ross Perot texasi milliárdos vissza­lépésére az elnökválaztási versenyből. A fejlemény vár­hatóan megnehezíti Clinton helyzetét, mert Perot első­sorban a republikánusoktól vett volna el szavazatokat. A kongresszus közfelkiál­tással megerősítette, hogy A1 Gorc szenátor legyen a párt alelnökjelöltje. A 44 éves, Clintonhoz hasonlóan déli sze­nátor képzettségével, egyéni­ségével igen népszerű s nem csekély mértékben növeli a párt választási esélyeit. Oroszok bezárva Az észt fővárosban már csak a tallinni városi tanács külön engedélyével mozoghatnak az orosz katonák és a tallinni garnizon járművei. A városi döntés értelmében az orosz közkatonák csak csoportosan, tiszt kíséretében hagyhatják el laktanyáikat. FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN By, by, Vologya!... Szlovák szuverenitás ­Havel lemondott! A szlovák parlament pénteken elfogadta a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozatot. Ezzel a deklarációval a Szlovák Nemzeti Tanács ki­nyilvánítja a Szlovák Köz­társaság szuverenitását mint a szlovák nemzet szuverén államának alapját. Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök a Szövet­ségi Gyűlés elnökéhez intézett levelében bejelentette: hétfőn, július 20-án 18 órai hatállyal lemond államfői tisztségéről. A levelet pénteken 13 órakor kézbesítették - néhány perccel azután, hogy a szlovák parlament kinyilvánította a Szlovák Köztársaság szu­verenitását. Utazzon velünk ROVINJ-ba 8 nap 7 éjszaka 120 német márka +2000 Ft. Elhelyezés apartmanokban. Jelentkezni a 77-044-es tel., „Sport Kft." Olasz kiskörút Időpont: szeptember 12-19. • Utazás: autóbusszal. Útvonal: Jesolo, Velence, Padova, Firenze, San Marino. Részvételi díj: 86(X) Fffő+költőpénz. Jelentkezés: SZIKI TOIJRS, Szeged, Zrínyi u. 4-8. Tel.: 26-522/34. A Ruhaipari Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Iskola, Szolnok 5000, Áchim A. út 12-14. kinevezéssel alkalmazna angol-német, vagy angol-bármely szakos egyetemi, főiskolai végzettségű tanárt, kiemelt fizetéssel, megegyezés szerint. Érdeklődni az iskola titkárságán a fenti címen, vagy az 5&76-036-OS, 5&75-471-es telefonon lehet naponta, 8-15 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom