Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-03 / 80. szám

4 A HELYZET DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. APR. 3. A nagyobb egyetem a hatékonyabb Nemzetközi konferencia a felsőoktatás gazdaságtanáról (Folytatás az 1. oldalról.) Az „Egyetem Management" konferencia nyitóülésén dr. Dávid Chapman, a SUNY hálózatához tartozó Albany Egyetem pedagógiaprofesszora mutatta be kollégáit, akik a felsőoktatás finanszírozása, a költségelemzés, a diplomások munkaerőpiaci fogadtatása témakörökben osztják meg ismereteiket a hazai szakemberekkel. Eljött Szegedre a SUNY kancellárja, dr. Bruce Johnstone; New York Állam legmagasabb rangú egyetemi vezetője a SUNY 64 intézményét irányítja (400 ezer diák tanul ezeken az egyetemeken), 4,5 milliárd dolláros költségvetés fölött diszponál. Tudományosan foglalkozik az oktatás gazdaságtanával és az oktatásadminisztráció szakértője. Az általa irányított SUNY Kelet-Európában, de különösen Magyarországon rendkívül aktív, segít a gazdaság több szférájában, és a felsőktatásban kívánatos vállalkozásbarát szellemi infrastruktúra alakításában. E tevékenység összehangolására hozták létre Budapesten a SUNY Centert, amelynek vezetője, Kézdi Árpád is köszöntötte a szeminárium résztvevőit. Akárcsak dr. Kocsis Károly, a rektori konferencia elnöke, és házigazdaként - Róna-Tas András, a JATE rektora, aki a témához illő nyelvleckét rögtönzött, kifejtve, hogy a magyarhoz képest bonyolultnak hat a pénztelenség kifejezése az angol nyelvben. Míg az angol egy teljes mondatot „elhasznál", a magyarnak egyetlen, egytagú szó is elég: nincs! Miután az amerikaiak roppant fogékonyan azonnal elsajátították a nem túl szépen hangzó magyar szócskát, elkezdték mondani, milyen módszerekkel lehet legkönnyebben megritkítani e szó használatát. Dr. Bruce Johnstone azt elemezte, miért van szükség az egyetemek valóságos és teljes költségeinek minél mélyebb átvizsgálására. Ez a téma Szegeden különösen érdekes, hiszen a JATE a magyar intézmények közül az egyik legelsőként kezdte meg költségvetésének átvilágítását. Részint azt szeretnék kideríteni, hogy mennyibe kerül valójában az egyetemi alaptevékenység, az oktatás, illetve hogyan változnak az úgynevezett egységnyi költségek (mibe kerül egy meghatározott diploma). Az amerikai szakértő kifejtette: igenis lehetséges a felsőoktatásban az eredményesebb és hatékonyabb működés, különösen bővülő intézmény esetében. Ám a felsőoktatás - hasonlóan a szimfonikus zenekarokhoz és a leginkább munkaigényes kormányzati feladatokhoz - nem profitál a „termelési növekedésekből", mint általában valamilyen árut termelő gazdasági egység. Ezért érthető, ha azok az egyetemek, amelyek az állami költségvetéstől - az adófizetőktől - függenek, annál nagyobb részesedést követelnek az ország költségvetéséből, minél több és „minőségibb" diplomást bocsátanak ki. Ha a társadalmi jelentőségű kérdésre, hogy Magyarországon a felsőoktatás fejlesztését a diákkereslet és -választás határozza-e meg, igen a válasz, akkor a mostaninál „nagyobb" felsőoktatásra van szükség, és akkor már „csak" azt muszáj eldönteni: ki fog fizetni? Dr. Csirik János, a JATE rektorhelyettese az egyetemi költségelemzésről tájékoztatta a szeminárium résztvevőit, délután pedig arról volt szó, hogy miként tudja a költségeket csökkenteni a jó egyetemi pénzügyi vezető. Ma azt tárgyalják meg, milyen - állami pénzeken kívüli - forrásokat lehetséges bevonni a felsőoktatás finanszírozásába. S.E. Tudományos ülések a SZAB-székházban A serdülőkor lelki zavarairól A közelmúltban elhunyt Farkasinszky Teréz pszichiáter emlékére rendeztek tudományos ülést a serdülőkor lelki zavarai címmel szerdán a SZAB-székházban. A társadalmi beilleszkedési zavarokkal foglalkozó szegedi munkacsoport, a SZOTE ideg-elmegyógyászati klinikája, valamint a városi ifjúsági és lélektani intézet munkatársai azért választották e témát, mert Farkasinszky doktornő volt az, aki Szegeden elsőként figyelt fel arra, hogy növekszik a gyermekkori öngyilkosságok, a pszichés zavarral küszködő, a droghoz menekülő serdülők tábora. Attól kezdve e probléma kezelésére áldozta gyógyító évei jelentős részét. A lekiieg sérült serdülők száma mára sem fogyatkozott, mi több, a pszichés zavarokból fakadó kóros magatartás, a deviancia, a kriminalitás, az önkezű halál választása életkorban mind előbbre tolódik. Felelős ezért a szülő, az iskola, a felnőtt-társadalom, a nevelési módszerek, mert nem tanítják meg a ma fiataljait azokra a módszerekre, amelyekkel az élet nehézségei elviselhetők, a problémás helyzetek megoldhatók. Éppen emiatt a sok lelkileg sérült fiatal megmentése korántsem csak az egészségügy, a pszichiátria gondja és dolga. Orvoslása csak a pedagógusokkal, a szülőkkel együtt lehetséges, mégpedig a megelőzéssel. A szülőnek, a pedagógusnak, a lélekgyógyásznak az intő jelekre kell figyelni, s ezeket kezelni ahhoz, hogy ne terebélyesedjék betegséggé, kóros magatartássá. K. K. Nem élhet mindenki átlag alatt A „Statisztika és a valóság" címmel tartott előadást tegnap délután Klonkai László a megyei KSH igazgatója a SZAB és a közgazdasági társaság közös rendezvényén. Nem volt túlságosan könnyű dolga, hiszen meglehetősen mélyen gyökerező előítélet, kételkedés övezi a hivatal munkáját még ma is. Az adatok valódiságát mindig megkérdőjelezték, különösen a rendszerváltás előtt, amikor „oly sok dolog volt hamis, miért pont a statisztika lett volna más ". A hiedalmckkel ellentétben egyébként a KSH-t soha senki sem kényszerítette az adatok meghamisítására, az pedig már más kérdés, hogy a tucatnyi pozitív és ugyanannyi negatív előjelű változás közül miért csak az előbbiről szerzett tudomást a nagyérdemű. A sajátos szemüvegen keresztül nézelődő ünnepi szónokok meglehetősen gyakran hivatkoztak a statisztikai adatokra - azok egy részére - ami, visszapillantva, valóban felért egy hitelrontással. Mostanában sincs mindig túl nagy népszerűsége a hivatalnak, s az első létminimumszámítás nyilvánosságra hozását követő negatív sajtóvisszhang és össznépi felháborodást követően csak mára nyugodtak meg a kedélyek, azaz fogadták el a szakmai érveket. Elbizakodásra természetesen semmi okuk, hiszen legutóbb éppen a szakszervezet mutatott ajtót a KSHnak, amikor az a sztrájkstatisztikával kopogtatott. Az nem nagyon zavarta az illetékeseket, hogy a háború előtt évtizedekig volt ilyen jellegű adatszolgáltatás, inkább összevesztek a hivatallal. (A közvélemény valószínűleg jót derült a perpatvaron, s elképzelte a sztrájkfelelőst, aki villanyoltás előtt a statisztikai adatlap kérdéseire válaszol: hányszor volt sztrájk, milyen céllal, meddig tartott, hányan voltak?) Arra a felvetésre, hogy vajon a valóságot tükrözi-e a statisztika, egyszerű pédát hallottunk. Mi "magunk sem tükrözzük a valóságot, hiszen a megkérdezettek többsége mindig átlag alatti életszínvonalon él - legalábbis úgy érzi -, s nem pedig úgy, ahogy a valóságban, vagyis valamennyien átlag alatt, valamennyien felette és a többi átlag. Az összevonás végeredménye matematikailag sem lehet más, mint az átlag. K. A. A negyvenötödik évad Bábok, mesék, megszállottak (Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Kövér Béla kisdiákként játszott azon a bizonyos 1942es előadáson, s négy esztendő múlva - még mindig a piarista gimnázium növendékeként már az iskola rajztermében megalakított bábszínház tagjai közt szerepelt. Összeszámoltuk: a jelenlegi, Tisza Lajos körúti színház éppen hetedik a sorban, hétszer kellett újra kezdeni az egészet. Előbb a piarista gimnázium alagsorába kellett költöztek (s ezt még nem is számoljuk külön!), aztán a régi Baross gimnázium (a mai Vedres szakközépiskola) , a Kőrösy iskola, a pedagógus-szakszervezet Oroszlán utcai székhelye, majd hoszszú időre - 1954-től 1984-ig - a Dózsa utcai szecessziós ház következett. A Bartók Béla Művelődési Központ két évig fogadta be a bábosokat, amíg'1987 októberében végre beköltözhettek mostani helyükre, amelyet Bakonyi Tibor tervezett meg számukra az épület felújításakor. A falakon kívül csak a nézőtér volt készen - a belsőépítészeti tervek Szekeres Mihály nevéhez fűződnek -, a többit a társulat keze munkájával kellett megteremteni. Dr. Kövér Béla tervezte a zsinórpadlást, a világításés hangtechnikát, a forgószínpadot... egyszóval, mindent, ami bábszínházzá tette a helyiséget. A bábokat is az igazgató készíti az Állami Bászínház jelenlegi igazgatója, Koós Iván tervei alapján. Hetvenöt bemutató előadás közel 400 ezer fizető néző előtt - ennyi a negyvenöt évad mérlege, s akkor még nem számoltuk az ingyenes előadásokat, a Jugoszláviában, (Kelet-)Németországban tartott fellépéseket, a budapesti, pécsi, békéscsabai fesztiválokat. Az utolsó húsz évben már csak gyerekeknek játszottak, 1963-ban - megelőzve Budapestet - megteremtették a bérletrendszert, ami évadonként öt bemutató színpadra állítására kötelezte a társulatot. Az óriási érdeklődésre jellemző, hogy az utolsó tizenöt évben vasárnaponként két előadást kellett tartani, három év óta pedig szerdán és pénteken délelőtt is játszanak a bérletes óvodásoknak. A társulat jelenlegi tagjai közt pedagógust, könyvtárost, jogászt, katonatisztet, fordítót, kutatót, ápolónőt találunk, s előfordul, hogy férj, feleség, gyermek, sőt: nagyszülő és unoka játszik együtt - a légkör tehát szó szerint családias. Nem mondhatni, hogy a pénzért csinálják: havonta alig több, mint másfél ezer forint a tiszteletdíjuk... Legelőször (még 1946. december 24-én) a János vitézt játszották, amit jubielumi alkalmakkor újra és újra fölújítanak, így lesz ez most is, az április 4-5-én tartandó évforduló alkalmából rendezett kétnapos ünnepi előadás-sorozaton is. Az Állami Bábszínház pedig - meghívottként - először lép föl Szegeden! Évtizedek óta úgy tartják, hogy ide nem kell eljönniük, mert a szegedi bábosoktól mindent megkapnak az itteni gyerekek... A Tantusz Művelődési Házban játszák A gyáva kistigrist. Itt lesz az Astra Bábegyüttes: ők a fölnőtteknek mutatják be a Varázsfuvolát. A programhoz tartozik még a Szegedi Nemzeti Színház Kis herceg előadása is. „Hogyan válik valaki szenvedélyévé a bábszínészet?" - kérdeztem búcsúzóul dr. Kövér Bélát. „Piarista tanáraim neveltek az emberszeretetre, s ezt akarom tovább adni a legkisebbeknek" - válaszolta az igazgató, aztán már sietett is, mert még elő kellett készíteni az ünnepségre érkező vendégek fogadását. Kacsalaki rejtély NYILAS PÉTER Várostörténeti Ki mit tud? A vetélkedők országa vagyunk, a különböző - elsősorban tévés és rádiós - vetélkedők tartósan a legkedveltebb műsorok közé tartoznak. E formának úgy látszik nagy előnye, hogy játék közben, játékos körülmények között ad lehetőséget tudásunk megmutatására - s a közös okulásra. E fölismerés adta az ötletet, hogy elevenítsük föl a Délmagyarország és Péter László két évtizeddel ezelőtti kezdeményét, a Várostörténeti Ki mit tud? című emlékezetes vetélkedőt. Igaz, ez a Szeged múltját fölidéző játék régen volt, s ki tudja, a mai szegediekben mennyire él még az igény városunk múltjának, hagyományainak megismerésére. Lehet, hogy a régi eleven érdeklődés a mai nehéz viszonyok között immár kialudt. Lehet, de nem bizonyos. Sőt titkon azt reméljük, ez az érdeklődés ma is él, s ha alkalom nyílik a város múltjával való foglalkozásra, az alkalom megmozgatja a hagyomány iránt érdeklődőket. Játékunk nekik szól. Egy ilyen hagyományápoló játékkal ugyanis, úgy gondoljuk, mindenki jól jár. A Várostörténeti Ki mit tud? kérdéseiből és válaszaiból egy-két mondatnyi adalékokban, vagy rövidke „minicikkekben" fölidéződik a város múltjának számos eseménye, személyisége, érdekes vagy nevezetes mozzanata, s a mai városlakó ezekkel játékos versengés közben ismerkedhet. A kutatók pedig, akiknek közreműködésére szintén tér nyílik, nem csak új eredményeikről számolhatnak be, de föltehetik azokat a kérdéseiket is, amelyeket eddig megfelelő források híján nem tudtak megválaszolni, s amelyeket a közös és nyilvános emlékezet most megoldáshoz segíthet. E nemes játéknak - az okuláson túl - lesz kedvcsináló tétje is. A Délmagyarország Kft. és a vetélkedő támogatói ugyanis a jó válaszadókat jutalmazni kívánják. A fődíj mellett értékes könyveket és nyereménytárgyakat ajánl föl a Várostörténeti Ki mit tud? résztvevőinek. A vetélkedő lebonyolítása, hisszük, egyszerű. Az első kérdéssorozatot e játék kezdeményezői teszik föl. A beérkező válaszokat, s az újabb, olvasóinktól érkező kérdéseket pedig folyamatosan közöljük. A Várostörténeti Ki mit tud? kérdéseit és válaszait lapunk szombati számai közlik. (A csütörtökig beérkező válaszokat és kérdéseket már szombaton közreadjuk.) A válaszolók és kérdezők nevét és címét megadjuk, hogy az érdemek ne maradjanak homályban. Ám ha valaki nem akar élni ezzel, s ezt tudatja velünk, címének közreadásától eltekintünk. Olvasóink kérdéseit, ha tudjuk, megválaszoljuk. De a válaszadás lehetőségéit elsősorban olvasóinknak szeretnénk fönntartni. Részben azért, mert ezek a válaszok jelenthetik az eddigi kutatásokat kiegészítő nóvumot, részben azért, mert a különböző válaszok teljesebbé tehetik vagy helyesbíthetik egymást. Valamennyien tudhatunk ugyanis olyasmit városunkról, ami önmagában csupán kicsike ismeret, de bekerülve a kutatói érdeklődés körébe, értelmet, jelentőséget nyerhet. Célunk - meg kell vallanunk - nem utolsósorban éppen ezeknek az ismereteknek az előcsalogatása. "Vetélkedőnket, próbaképpen, tíz hétre tervezzük. A díjak kiosztására játékunk végén kerül sor. A kérdéseket és a válaszokat a Délmagyarország szerkesztősége címére kérjük: 6720 Szeged, Tanácsköztársaság u. 10. Sajtóház. Kérjük a borítékra, a címzés alá, írják rá: Várostörténeti Ki tud tud? A válaszokat várja és jó játékot kíván a két szerkesztő: APRÓ FERENC ÉS LENGYEL ANDRÁS DRT-Hungary: Visszatérjenek az ügyfelek Az egyik leggyorsabban fejlődő, a vállalati menedzsmentet támogató, a számviteli és mérleghitelesítési szakmában óriási tapasztalatokkal rendelkező, úgynevezett „Nagy Hatok" egyike, a DRT International tagja, a DRT-Hungary mutatkozott be tegnap Szegeden, a Hungária Szállóban. Az anyacég ügyfelei között olyan világcégek találhatók, mint a General Motors, a Rolls Royce, a British Gas, a Sanyó, a Toshiba. A nemzetközi hálózat a hatvanezer cégtárs és alkalmazott révén több mint száz országban rendelkezik szakértőkkel. A DRT-Hungary egy újabb láncszem, amely gyorsan növekedett azáltal, hogy egyesíteni tudta a magyar számviteli szakemberek, adószakértők, konzulensek tudását a magyarul is beszélő nyugati szakemberekével. Ez teszi lehetővé számukra, hogy felajánlják szolgálataikat mindazon külföldieknek, akik Magyarországon kívánnak üzletet csinálni. Természetesen hazai cégekkel is foglalkoznak, s a bemutatkozó például egyik régebbi üzleti partnerüknek, a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Rt. közvetítésének köszönhető. Egyébként tegnap sem töltötték tétlenül az idejüket, és olyan újabb, nem kisebb nevű „klienssel" gazdagították partnereik számát, mint a Pick. Megfontolandó az üzleti filozófiájuk, mely szerint soha nem végeznek el olyan munkát, amely véleményük szerint nem szolgálja az ügyfelek érdekeit. Minden szolgáltatásnak meg kell érnie az árát, s a versenyképességgel egy időben igyekeznek mindent olyan jól csinálni, hogy az ügyfelek visszatérjenek hozzájuk. KOVÁCS