Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-03 / 80. szám

PÉNTEK, 1992. ÁPR. 3. HANGSÚLY 5 Világnézet, pártprogram, társadalmi érdekek Beszélgetés Surján Lászlóval, a KDNP elnökével, népjóléti miniszterrel A pártelnök a szónoki emelvényen. „Nincsenek felekezeti áramlatok." - Elnök Úr! Szegedi előadásában az ideológiai koalíció végét jósolta, s nagy jövőt adott egy leendő tartalmi koalíciónak. A párt önmeghatározásába mégis beépítették a világnézetiséget. Ez azt jelenti, hogy - noha a kongresszusra s a választásokra programmal készülnek - e kettő: világnézet és program együttesen azonosítja a KDNP-t? - Nem hiszek abban, hogy egy adott politikai csoportosulás, történetesen egy párt, hosszú időn keresztül politizálhatna világos elvek nélkül. Ezek hiányában pusztán egyegy konkrét kérdés megoldására lehet szövetkezni, ám a dolog végeztével a párt mintegy talajt veszít. Európa és a világ nagy pártjai, legyenek liberálisok vagy kereszténydemokraták, mind rendelkeznek a maguk jól meghatározható politikai filozófiájával, amelyre programjukat építik. Egyébként nem úgy és abban az értelemben jósoltam az ideológiai koalíció végét. A fejlett politikai rendszerű országokban a koalíciót tartalmi ügyekre kötik meg. Nos, 1994ben már itthon is meglesznek a feltételei annak, hogy ez így köttessék meg. A '90-es választások után ez nem volt lehetséges, hisz a pártoknak nem volt világos jövőképük és kormányprogramjuk. Az Antallkormány mégis hamarabb alakult meg, mint a Kohl-kormány, noha Németországban ugyanazok a koalíciós partnerek mentek tovább. Az ok: a németeknek előbb ki kellett munkálniuk a részletes koalíciós szerződést. - A KDNP a társadalom mely csoportjainak érdekeit fogalmazza meg és vállalja majdani programjában ? - A KDNP néppárt, s ez azt jelenti, hogy nem kíván egyetlen rétegnek a reprezentánsa lenni. Abból indul ki, hogy a társadalomban a különféle csoportok között nincsenek olyan mértékű ellentmondások, amelyeket ne lehetne harmonizálni, közösen képviselni. Például ha valaki csak a munkaadó érdekeit képviseli, akkor abban lesz érdekelt, hogy minél kisebb béreket fizessenek ki. De ha ez így történik, egy idő után olyan I 1 társadalmi elégedetlenség alakul ki, amely adott esetben elsöpörheti az egész politikai berendezkedést. Vagyis, neki nem az a valódi érdeke, hogy levigye a béreket. - Pártjukban nemrégiben protestáns műhely alakult. Vajon a katolikus tálsúly késztett-e egyeseket erre a lépésre? Egyáltalán, milyen áramlatok dolgoznak a KDNP mélyén? - Felekezeti áramlatokról érzésem szerint helytelen volna beszélni. A párton belül nem vezetünk ilyenfajta létszám-kimutatást, tehát arra sem tudok felelni, hogy tagjaink körében milyen arányban képviseltetik magukat az egyes felekezetek. Bizonyos azonban, hogy elődpártunkhoz, a Barankovics-féle Demokrata Néppárthoz képest amely elveiben szintén vallotta az interkonfesszionalizmust, a felekezetek közöttiséget -, nálunk valóságos és erőteljes a protestantizmus részvétele. Politikai ellenfeleink azok, akik megpróbálnak bennünket a politikai katolicizmus irányába áttolni. A magam részéről örömmel vettem az igyekezetet, hogy megalakuljon ez a műhely, amelyben a protestantizmus önállóan is hallathatja szavát, s így dokumentálhatóan része a KDNP-nek. - Miniszter Úr! Ön csökkenő nemzeti termelésről beszélt, az ország lakossága szemmel láthatóan egyre rosszabb körülmények között él. A szegénység menedzselésében milyen feladatmegosztási rendszert alakítanak ki a központi kormány és az önkormányzatok között? — Az önkormányzatok végrehajtók, de nyilvánvalóan támaszkodnak saját erejükre is. A központi költségvetési forrást és a keretszabályozást természetesén a kormánynak kell biztosítania. Amennyiben nem normatív segélyi rendszerről van szó, a konkrét eseti megítélések már önkormányzati hatáskörbe tartoznak. Ugyanakkor az önkormányzatoknak az a kérésük, hogy minél több normatív szempontot rögzítsünk. Ó. J. Morzsák a Bibliából VÉN VAGYOK AZ IGAZI SZŐLŐTŐ..." (János ev. 15:1-8) - Az élet legtöbbek által ismert dolgait és eseményeit használta Jézus annak érzékeltetésére, ami az Isten elképzelhetetlen hatalmából és szeretetéből árad a mi kis emberi életünkbe és világunkba. Ilyen a jó pásztorról, az élet kenyeréről vett példa alapján elhangzott kijelentése, ami több egyszerű ismeretközlő tanításnál - most igyekezzünk ebből az egyszerű és érthető hasonlatból magunkévá tenni az Isten dolgait. Annál is inkább szükséges ez, mert a belénk rögződött masszív istenJelenség továbbőrzésére bőséggel ajánlkoznak az önmegvalósító, öngyógyító, önerő fejlesztő, önbékítő akciók, aminek propagálására köztiszteletben és szeretetben álló embereket is felsorakoztatnak. Milyen megdöbbentően jellemző az ember Isten elől való menekülésére, hogy inkább vállalja a majommal való rokonságot, és csak ahhoz köti magát, vagy a lélekvándorlás és megsemmisülés személyiségét és életértékelést veszedelmesen romboló bölcselkedését, csakhogy megpróbálja az Isten képére, szabadságára és örökkévalóságára teremtettségünk felelőssége és öröme alól magát kivonni. Jézus kijelentésértékű hasonlata nagyon érthető volt ott, ahol elmondta. Ismert volt a szőlő növényi tulajdonsága és a művelése is. De Jézus nem akármilyen szőlőhöz hasonlítja magát, sőt egyikhöz sem. „Én vagyok az igazi szőlőtő" — mondja, „És az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen." Ide, az ember bűne miatt átkozottá vált és azóta, mint most is az ember felelőtlensége miatt szennyezett, pusztított földbe, ahol pusztul az élő növény és állatvilág - beplántálta a szőlősgazda az „ igazi szőlőtőt." Ennek az igazinak a termőereje nagyobb, mint a föld más szőlőié, erre vigyáz a gazda, tisztogatja a vesszőket, hogy teremjenek. De kik a szőlővesszők? Az 5. versében az elbeszélésének ránk mutat: „ti vagytok a szőlővesszők. " Bizony, nem vagyunk olyan igaziak és nem is igyekszünk átélni azt a csodát, amiben lehetnénk, hogy úgy összenőjjünk vele és éljünk belőle, ahogy egy beoltott szőlővessző összenő a tőkével és terem erejéből. Azért szoktak oltani vadba nemes vesszőt, hogy a vad erő a nemes természetéből való gyümölcsöt termelje. Nekünk arra van szükségünk, hogy az igazi szőlőtő ereje teljesen átalakítson, újjászüljön bennünket és ne a természetünk gyümölcsözzék jobban, hanem a tőle való, maradandó, nem férges, hanem sokakat éltető és boldogító gyümölcsözésünk legyen. Nagyon jól ismeri e világ szegénységét, félretápláltságát, hogy milyen óriási szükség van az igazi szőlőtőből élő kis vesszők gyümölcseire. Ismerjük mi is a szőlőmetszést. A termőképesség érdekében lemetsz róla egy részt a gazda. Utána sír a szőlő, csepeg a nedve. Vajon nem hasonló történik velünk, mikor néha valami vagy valaki levágatik az életünk vesszejéről és mi is csak sírni tudunk?! Jézus elbeszélésében itt szokatlanul sokszor előfordul egy szó: maradjatok. „Aki énbennem marad és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. " (5) Azt érzékelteti ezzel, hogy a mi akaratunknak milyen óriási és milyen félremagyarázott jelentése van. Nekünk lehet, sőt kell saját szándékunkból újra és újra vele kapcsolatban maradni olyan szorosan, mint a szőlővessző a tőkén, mert ha mi nem maradunk ebben a kapcsolatban, akkor az megszakad. O nem erőlteti ránk, de a lehetőségét a legteljesebben biztosítja. Lehet élni a benne maradás nélkül is, ahogy a szőlővessző él, ha levágták vagy nem marad a tőkén, kizöldül, még virágot is hozhat, de gyümölcse nem lesz. „Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek és akkor tanítványaim lesztek. " (János ev. 15:8) PAPP LÁSZLÓ REFORMÁTUS LELKÉSZ Kép-zavar TANDI LAJOS Vajon mi zavarhatja meg a mártélyi koratavasz nyugalmát? Az ébredező füzek bimbós várakozását, a holtág tükörsima vizét, a csónakokban megbúvó csöndet. Van-e erő, amely legyőzi a természet csodáját? Úgy adódott, hogy az elmúlt héten két, gyakran még „fiatalnak" titulált szegedi festő kiállítását nyitottam meg. Czakó János képeit Kiskunfélegyházán mutatta be, a szegedi Képcsarnok pedig Mráz János festményeinek adott otthont. A véletlenek különös egybejátszása folytán éppen az elmúlt héten tartottuk a magyar nyelv hetét. Nemzetünk megtartó nyelvének ünnepét. S arról beszélgettünk, hogy a rendszerváltás időszakában többet foglalkozunk az Európához való csatlakozás sürgetésével, az idegen nyelvek fontosságával, a nyelvvizsgák hajszolásával, mint anyanyelvünk őrzésével, ápolásával, gazdagításával. Mintha elfelejtettük volna Kazinczy Ferenc híres tanítását: „Idegén nyelveket tudni szép, a hazait a lehetségesig mívelni kötelesség". Vitathatja-e valaki, hogy müy mértékben romlik a nyelv. Idegen szavak tolakodnak mindennapjainkba, trágár beszédtől hangos az utca, nem tudunk gátat szabni a hivatali bikkfanyelvnek, alpári szónoklatok silányítják Arany János, Jókai Mór, Illyés Gyula nyelvét. De hová is kalandozom, hiszen képzőművészetről, festményekről szeretnék szólni. Egy olyan műfajról, amelyhez „természetesen" mindenki ért, hiszen, aki lát, az - gondolják sokan - meg is tudja ítélni a látottakat. „Festeni se lehetne szebbet!" - mondta egyik festő barátom nem kis iróniával, miközben kollegájának képeit lapozgatta. A látás sokkalta internacionálisabb, mint a beszéd. A vizualitásnak nem volt Bábel tornya. Következik-e ebből, hogy nem lehet nemzeti művészet és kikövetkeztethető-e, hogy a képzőművészetnek nincsenek lokális értékei? Nyilván nem. A festészet - az igazi művészet - mindig is helyhez, nemzethez, örökséghez, környezethez kötött. Legyen az ábrázoló jellegű, vagy nonfiguratív. Lehet tehát magyarul festeni, elképzelhető a képzőművészeti tájnyelv, s igenis a vizuális ő-ző nyelvjárás is része lehet Európa kultúrájának. Véletlen-e, hogy a két festő a negyvenesek generációjának tagja, akik a hetvenes évek elején avantgard szellemiségben elsősorban a grafika műfaját kedvelték. Van abban némi törvényszerűség, hogy érett fejjel s némi bölcsességgel és tapasztalattal immár körülnéztek a honi tájon s igyekeztek sajátos módon, egyéni világlátással, kiforrott festői felkészültséggel képet alkotni Magyarország e tenyérnyi vidékéről. Nem lefényképezni a Tiszát és holtágait, nem nosztalgiázni a füzesek és nádasok között, nem negédesen keresni a pénzes vásárló kívánságait, hanem, hogy közhelyszerű legyek, magyar tájat festeni, magyar ecsettel. Olyat, amelyik európai mércével mérhető. S ez a táj nem lehet más, mint az alkotó saját képe arról a világról, ahonnan benyomásait, élményeit szerezte. Ezek a lélek tájai, a személyiség természetrajza, a művészi felkészültség lenyomata. Ezek a festmények dokumentumok és vallomások, egy, sokszor víz alá nyomott, többször próbára bocsátott generáció tagjainak önigazolási kísérletei. Bizonyítékai annak, hogy lehet magyarul szólni, lehet anyanyelven festeni, lehet nyelvjárásokban is maradandót alkotni. S miközben mi baráti társaságban a magyar nyelvről, a festői tájszólásról, a kommunikáció fontosságáról, a párbeszéd és a megszólalás elengedhetetlen igényéről társalogtunk, jött a megdöbbentő hír, hogy a barát, a kolléga, a kortárs, Kollár György festőművész március 25-én, 41 éves korában elhunyt. Az a festő, akinek éppúgy otthona volt Szeged megannyi kiállítóterme, mint a vásárhelyi múzeum, és mindenekelőtt Mártély csöndje. Szíve az esztergomi Bazilika tőszomszédságában mondta fel a szolgálatot. Megperzselt tarlói, repedezett szántásai, meggyötört földje magának követelte őt. Tartozását immár társainak kell kiegyenlíteni, s íme, ez az a pillanat, ahol már kifakul a szó, megbénul az anyanyelv, s felesleges a beszéd. A halálnál nincs internacionálisabb. Van, mi megzavarhatja Mártély koratavaszi nyugalmát, a holtág tükrét, a csónakok csöndjét... Részlet Moldova György regényéből, amelynek közlését hamarosan megkezdjük - Hozza a törülközőjét és a szappant. A fürdőbe mentek, Martin levetkőzött. Letartóztatása óta nem váltott fehérneműt, fekete ingének hónaljában szürkésfehér körben kirakódott az izzadság. Beállt a zuhany alá, eddig csak a zárka kis mosdókagylójánál tisztálkodhatott, most a meleg víz alatt érezte meg, hogy teste mennyire elmerevedett a hosszas mozdulatlanság alatt, megpróbálta kissé átgyúrni az izmait. Mikor kilépett a fülkéből, az őr egy ecsetet és önborotvát nyújtott felé: - Húzza le a szakállát! Martin belenézett a vakfoltos tükörbe: letartóztatása óta nem borotválkozott, arcán fél centi hosszú őszes borosta serkent ki. Elgondolkodva simított végig a bőrén, úgy találta, a szakáll jól áll neki, kissé megnyújtja telt arcát. - Nem vágom le a szakállamat. -Miért nem? - Akarok vinni magammal valamilyen emléket. Szuvenír. - Ha nem hajlandó magától levágni, lefogatom és hívatom a rab-borbélyt, ő majd leszedi, de az keserves lesz. Az őr felemelt hangja mögött Martin megérezte a bizonytalanságot, megrázta a fejét: - Nem meri megcsinálni, őrmester úr. Farkasszemet nézett a kísérőjével, végül a rendőr fordította el a tekintetét. Megtörülközött és undorodva felhúzta magára áporodott testszagú fehérneműjét, utána további parancsot várva szótlanul megállt. - Tegye össze a kezét! Alföldi mérleg Huszonnégy óra tíz percben (Folytatás az 1. oldalról.) A stúdióvezető kitért arra is, hogy a regionális híradó sem a külpolitizálásban, sem az országos belpolitikai események értékelésében nem kíván versfenyezni a TV2-n közvetlenül utána következő 18 órai híradóval, de igyekszik meghaladni tájékozottságban és hírbőségben, ami az alföldi körzet eseményeit illeti. Az újabb műsor elkészítése az eddigieknél is jobban igénybe veszi majd a stúdió munkatársait, hiszen amúgy a körzeti tévé sem anyagilag sem létszámát tekintve nem lenne eléggé felkészült arra, hogy eddigi adásidejét megtartva egy újszerű híradót készítsen; Bán János szerint az alkalmat mégis meg kell ragadni: amelyik stúdió most visszautasítja ezt a lehetőséget, az elmarad a többitől. Az anyagi gondokon segíthet a híradó előtt sugárzott 3 perces reklámblokk, amely reményeik szerint önellátóvá teszi a műsort, és egyben szigorúan elkülöníti a hirdetést az információs tartalomtól. Ami pedig a híradó munkatársait illeti, a heti váltásban dolgozó három állandó műsorszerkesztő - Olajos Csongor, Zöldhegyi Katalin és Bubryák István - mellett önálló stáb, valamint külön műsorvezetők és külön hírolvasó bemondók készítik majd az adást. A létszámhiány enyhítésére Bán János két módot talált: egyrészt az újságírói és bemondói pályázatok kiírását, másrészt a körzet lapjaival való együttműködést. Utóbbi eredményeként A holnap híre címszó alatt olvasóink bizonnyal gyakran látják majd a Délmagyarország nevét a képernyőn feltűnni. Végül, a képernyőnél maradva: az Alföldi mérleg stúdiódíszletét a szegedi származású neves grafikus, Kass János tervezte. S. P. S.