Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-13 / 88. szám

FÓKUSZ Betonkeverő Evek óta nem tudok mit kez­deni a sóderrel. Az építkezéskor maradt vagy egy köbméternyi: jobban tette volna (a sóder), ha „többen marad", hiszen így teljesen használhatatlan. Ahhoz túl kevés, hogy a garázstól a kertig járdát építsünk belőle, ahhoz pedig túl sok, hogy ész­revétlen megbújjon az udvaron, a fű alatt. Ajánlottuk már a szomszédoknak is, de ilyen kicsi dózisban nekik sem kell; érthető. A hét végén a Dunántúlon jártam, áthaladván Nagymá­nyokon (Grossmanok), Bonyhá­don (Bonnhard), s arra lettem figyelmes, hogy korábbi ottjár­tamhoz képest új épületek kez­denek kinőni a földből. Épít­keznek az optimista polgárok. Az egyik kanyar után kissé félre kellett rántani a kormányt, mert a betonkeverő nem fért el az építendő ház előtti füves-gö­csörtös területen, így félig a harmadrendű útra szorult. Az autóvezetők természetesnek vették, hogy a két sáv egyhar­madát a falubéli kőművesek uralják; lassítottak, indexeltek, s türelmesen kikerülték az új­kori akadályt. Ekkor gondolkodtam el azon: Közép-Európában miért csak bennünket, magyarokat nem zavarnak a kétnyelvű feliratok? Este a televízió hírműsorá­ban szétlőtt családi házakat láthattunk, az eszékiek (Osijek), a vinkovciak, a dubrovnikiek (Ragusa) földig rombolt ott­honaik helyett ezúttal a bos­nyákok földjéről. Az „építészeti stíl" ugyanaz: négyzet vagy „enyhe" téglalap alapterület, ha nagy a család, emelet, ha nem, akkor csak tetőtérbeépítés, és persze az úttal párhuzamos nyeregtető. Az egyik bosnyák faluban jelesre vizsgázott a kőműves: a ház alsó szintjét csaknem egészen szétlőtték, az emelet viszont teljes szépségé­ben pompázott, Isten tartotta, meg a Szentlélek, s nem a statikai törvények. Másnap, visszafelé autózván (a másik sávból) ismét szem­ügyre vettem az új, magyar épületet: elkészült a betonko­szorú. Ha jó idő lesz, úgy gondolom, e héten befejezik a födémet is. S ha már ott az a kis sóder, csak-csak el kéne kezdenem a járdaépítést, nem baj, hogy nem ér ki a kertkapuig. El is ha­tároztam, hogy kölcsönkérek egy betonkeverőt. Csupán azt nem tudom még, hogy kitől. SANDI ISTVÁN HÉTFŐ, 1992. ÁPR. 13., 82. ÉVF. 88. SZÁM HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 222 FT, ÁRA: 9,60 FT Britannia visszanéz? „Nem tudott úgy megbotlani a kampányrepülőgép lépcsőjén, hogy az esetlen tánclépésről ne jelenjen meg féloldalas fénykép a lapokban." 2 Szigeti összehívta, Csáki megtartotta „...nem engedték, hogy Szigeti Ferenc, akit Torgyán József bízott meg megyei elnöknek, bármit is mondjon." 3 Nagy Feró a ferenceseknél „A gvárdián megjegyzi, hogy sok pap örülne, ha ennyi gyerek hallgatná." 5 Rigoletto a nagyszínházban „A három főszereplő közül Szilágyi Erzsébet nyújtotta a legjobb, legbiztosabb énekesi teljesítményt." 6 Szombaton Tízórás várakozás Röszkénél JACQUES ATTALI, az ^>EBRD elnöke Né­meth Miklósnak, a bank al­elnökének és Kupa Mihály pénzügyminiszternek a kísé­retében vasárnap délelőtt ­kegyelettel emlékezve - meg­koszorúzta Nagy Imre, a volt miniszterelnök sírját a Rá­koskeresztúri köztemető 301-es parcellájában. Mint ismeretes, az Európa Bank alelnöke az EBRD Budapes­ten zajló közgyűlése alkalmá­ból tartózkodik hazánkban. FÉNYES ÜNNEPSÉ­"••GEKKEL és közleke­dési sztrájkkal nyílt meg Párizs közelében az Euro­Disneyland, Európa legna­gyobb szórakoztatóparkja, amely évi 11 millió látogatóra számít. A francia fővárostól 32 kilométerre keletre alig öt év alatt elkészült park, amely Európa legnagyobb építkezé­se volt - s mivel máris eldön­tötték továbbfejlesztését, rész­ben marad is -, mintegy két­ezer hektáron egyesíti a 29 látványosságot, az 5200 szo­bából álló új szállodai egy­ségeket, valamint a „Disney­fesztivált." **\ ENSZ-ELLENŐRÖK német cégek által szál­lított hadiipari létesítmé­nyekre, köztük mérgesgáz­gyárra és kísérleti célokat szolgáló gázkamrára bukkan­tak Irakban - fedte fel leg­újabb számában a Der Spie­gel című német hetilap, mindeddig nyilvánosságra nem hozott ENSZ-doku­mentumokra hivatkozva. A szóban forgó létesítményekre Bagdadtól 80 kilométerre északra, a Muthanna State Establishment nevű vállalat telephelyén találtak rá. Vél­hetően a berendezések egyiké­ben gyártották a VX jelzésű, „korszerűnek" számító ideg­gázt. A nemzetközi szakértők összesen 19 külföldi szállítót azonosítottak, közülük 17 a német. ^NHARMINC GYER­^/MEK ÉS HÁROM FELNŐTT életét vesztette, valamint 36 további gyermek megsebesült gombát este Dél-Afrikában, amikor egy iskolabusz Johannesburgtól 200 kilométerre délkeletre egy hídon a korlátnak ütközött és belezuhant a Buffalo folyóba. A hírt a dél-afrikai rádió kö­zölte. A 14-18 éves gyerme­kek egy sportrendezvényen vettek részt Natal tartomány egyik városában, ahonnét busszal tértek vissza. A bale­setet túlélő gyermekeket kór­házba szállították. ^X IZRAEL POSTAÜGYI -mJ MINISZTERE az orto­dox izraeliták vallási érzé­kenységére hivatkozva meg­tiltotta, hogy az ország posta­hivatalaiban kiragasszák azt a plakátot, amely a világhírű amerikai filmsztárt, Marilyn Monroe-t ábrázolja „anyag­takarékos" fürdőruhában, háló-harisnyában és egy szál virággal - a szebbik felén. A miniszter által „illetlennek" ítélt plakát arra lett volna hivatott, hogy országszerte reklámozzon egy rövidesen megjelenő bélyegsorozatot, amely világhírű filmsztárok képét viseli különböző cím­letein. Antall József Vásárhelyen Az áldozatok is hősi halottak Mindennapi benzinünk Az első negyedévben a Ma­gyar Olaj- és Gázipari Rész­vénytársaság (Mol Rt.) adatai szerint nem csökkent a motor­benzin-fogyasztás, valamivel több mint 300 ezer tonnát adtak el, s ez megegyezik az elmúlt év hasonló időszakában értéke­sített mennyiséggel. Mint is­mert, tavaly még 12 százalékos forgalomcsökkentést regiszt­ráltak. A motorbenzin világpiaci ára már hosszabb ideje változatlan, így remény van arra, hogy „csak" az adóemelés miatt drá­gul majd az üzemanyag. körüli adminisztratív eljárások meglehetősen sok időt vettek igénybe, így csak késő este szabadíthatták fel ezeket a határállomásokat. A másik ok, ami miatt ennyi ideig kellett várakozniuk a kilépésre az utasoknak: a nyu­gati államokban dolgozó török, szerb és görög vendégmunká­sok tömeges jövetele a húsvéti ünnepekre. Ismeretes, hogy a jugoszláviai polgárháború miatt ezek a munkások immár máso­dik éve a magyarországi útvo­nalakat veszik igénybe hazalá­KE Szelíd razzia Szegeden Nem az első és nem az utolsó köz­biztonsági akció volt. A péntek dél­utáni eligazításon, legfeljebb, ha az újságírók látszot­tak izgatottabbnak. Lestük a tornate­remben fölsorakozott rendőrök arcát, mozdulatait. Jegyzetelték a nyílt parancsot - rendőrszáza­dost is köröznek szolgálati fegyverével, igazolványával „lelépett" valamelyik vidéki kapitányságról..., az Interpol jugoszláv férfit keres, aki gyil­kosságot kísérelt meg..., hiá­nyoznak a Kerepestarcsáról „kitört" külföldiek... szoká­sos bűnügyek, mindennaposak. •••••••••••MHHHHMHHHHMNHHHHHHHHHHMH Mégsem átlagos éjszakája lesz a városnak, gondoltam péntek este. Razziáznak a rendörök. Szupertitkos akciót emlegettek, akik előtt nincs titok. A város oly kicsi - még a vacsorával sem végeztünk ( szerdán!), amikor ismerősöm rám telefonált a szenzációval: éjfélkor razziáznak a Sing singben (pénteken!) Na és? Úgy százan hallgatták az akció vezetőjét, Szabó Kálmánt. Az őrnagy kategorikus. „Nem vitatkozunk!" - inti óva em­bereit. „Első a határozott fel­lépés, de az legyen udvarias is." A Sing sing benne van a for­gatókönyvben. Külön egység vonul oda. Körbe lesz zárva, se •ki, se be, míg a razzia tart. Arról bővebben majd éjfél után, külön eligazításon. Egy fiatal rendőr nagy nehezen kötélnek áll - se engedé­lye, ahogy látom se nagy kedve nincs, hogy a ma­gánvéleményét elmondja az ak­mmmmmmmmm gj^j Jó volna, fejtegeti, ha leten­nénk már végre erről a fö­lösleges ellenségeskedésről. A rendőr és a civil mindig kü­lönbözik, ez a másság ömna­gában véve semmi. Akarat és tartás kell ehhez a munkához, mint a józan élethez. Az ak­cióban ne keressek szenzációt. Nem erőfitogtatás, bár de­monstratív. (Folytatás a 3. oldalon.) FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Tegnap Vásárhelyen egésznapos program foglalta keretbe a 11. világháborús emlékmű avatását. Délelőtt 9 órakor, a városháza dísz­termében hadtörténeti konferenciát tartottak, amelynek védnöke Kéri Kálmán vezérezredes, országgyűlési képviselő, a honvédelmi bizottság tagja volt. Délelőtt, fél tizenkettő után néhány perccel érkezett a városházára Antall József miniszter­elnök, aki rövid beszélgetés után, pontban a déli harangszókor megjelent a Hősök terén, a Sze­merey Márta építész és Lantos Györgyi szob­rászművész által alkotott II. világháborús emlékmű avatására rendezett ünnepségen. A világégés áldozatairól emlékezve arról beszélt, hogy hősi halott mindenki, aki katonaként esett el, hiszen esküjéhez híven parancsot teljesített a haza, a szülőföld védelmében. De hősi halottak azok - s ők voltak többen -, akik koncentrációs vagy fogolytáborokban vesztették életüket. A mai nap korszakot zár le - hangoztatta -, és az ősi város, Hódmezővásárhely legyen jelképe a magyar felemelkedésnek. Avató beszédét követően a kormányfő díszsor­tűz mellett koszorút helyezett el az emlékmű talapzatán. (Tudósításunk a 3. oldalon.) Többkilométeres kamion- és személygépkocsi konvoj vára­kozott szombaton reggeltől a késő esti órákig a röszkei közúti határátkelőhely előtt. Értesü­léseink szerint a több mint tízórás várakozást az idézte elő, hogy az ENSZ békefenntartó erőinek egy nagyobb csoportja tegnapelőtt érkezett Szerbiába, s a tompái, valamint a herceg­szántói határátkelőhelyeket lezárták a forgalom előtt. A vajdasági Zombor városába tartó kéksapkások szombaton reggel érkeztek az említett átkelőhelyekre és a volt jugo­szláv térségbe való belépésük

Next

/
Oldalképek
Tartalom